2010. augusztus 28., szombat

Maimonidész - A megtérés szabályai (3)

  

Az isteni gondviselés és a szabad akarat

 

1. §. A Tórában és a próféták könyveiben sok olyan tanítást találhatunk, amelyek látszólag megcáfolják a szabad akaratról vallott elveinket. A legtöbb ember azt hiszi, hogy Isten akaratából jó vagy rossz. Az ember nem képes arra, hogy akaratával uralkodhasson érzelmei felett. Ez a körülmény egy igen fontos hitelv közlésére késztet, amelyből az említett tanítások igazi értelmét tudhatod majd meg.

Ahhoz kétség nem fér, hogy a szándékosan tiszta akaratából bűnöző, legyen az magános ember, vagy legyen bár egész ország közössége – büntetést érdemel. Ahhoz sem fér kétség, hogy Isten tudja a legjobban, hogy miként kell büntetnie. Van olyan bűn, amely már itt e földön kíván megtorlást, testiekben, vagyoniakban vagy esetleg a mit sem tudó, ártatlan gyermekekben; akiket míg férfi korukat el nem érik vagyonszámba vesznek (saját bűneik miatt nem halhatnak meg) amint a Tóra mondja: „A férfi haljon meg bűne miatt.” Van olyan bűn, amely csak túlvilági büntetést von maga után. A földi életben látjuk kárát. De van olyan bűn is, amelyért itt e földön és a túlvilágon is szenvednünk kell.

2. §. Mindezen büntetésre csak akkor kerül sor, ha nem igyekszünk jóvátenni, mert: „a megtérés védőpáncélja minden büntetésnek.” Ez pedig legyen őszinte, tiszta szívből jövő, legalább olyan erős akaratából eredő, mint amilyen mértékű volt az a bűn elkövetése idején.

3. §. Olyan súlyos bűnök is vannak, melyeket az igazi Bíró jóvátehetetlennek minősít és oly szigorú megítélésben részesít, hogy a megtérés lehetőségét is megvonja elkövetőjétől. Nincs alkalma többé a megtéréshez, végpusztulás és halál sorsa. Erről szól Jesajás: „Meghájasodott a nép szíve...” „Gúnyolták Isten követeit; megalázták igéit, kijátszották prófétáit, míg Isten haragja gyógyíthatatlanul pusztította népét.” „Gyógyíthatatlanul” – azaz jóvátehetetlenül, mert a bűnük olyan súlyos volt, hogy meg kellett vonni tőlük a gyógyulást, a megtérés lehetőségét.

Ezért írja a Tóra: „Én majd megkeményítem a Fáraó szívét!” Fáraó saját elhatározásából vétkezett megfontolt szándékossággal, tervszerűséggel keserítette el Izrael fiainak életét. „Rajta, bánjunk el okosan velük” – megfontoltan követte el bűnét. Így tehát jogos volt megvonni tőle a megtérés lehetőségét büntetésének elnyeréséig. Ezért viselte szerepét oly kitartó állhatatossággal. „Eresszed el népemet!” – javulj meg, üzente neki Isten Mózes által, bárha előre tudta és megmondta, hogy nem fogja őket elbocsátani. „Azért tartottalak életben, hogy erőmet megmutathassam...” – hogy az emberek lássák, hogy nem minden bűnös felé nyújtom ki megbocsátó kezem. Súlyos gonosz tettekre nincs megtérés. Szántszándékosan választotta a halálhoz vezető utat; el is pusztult gonoszsága miatt.

Szichontól is bűnének súlyossága miatt vonta meg Isten a megtérés lehetőségét: „Megkeményítette az Örökkévaló, a te Istened az ő lelkét és felbátorította a szívét.” Ugyanezt látjuk a kanaánitáknál is. Undorító bálványimádatuk akadályozta őket a megtérésben. Harcba elegyedtek Izraellel és így „Istentől volt az, hogy dacos lett szívük, hogy Izraellel harcoljanak és megsemmisüljenek.” Az Élijahu idejében élt Izrael nemzedéke is sokat vétkezett; azért vonták meg tőlük is a megtérés lehetőségét.” Te magad fordította meg szívüket” – ez azt jelenti, hogy Isten nem engedte, hogy megjavuljanak. Mindebből megállapíthatjuk, hogy a Fáraó gonoszsága, Szichon vétke, a kanaániták eltévedése, Izrael bálványimádata eredetileg nem Isten akaratából vagy rendelkezéséből következett be. Maguk választották meg útjukat és mert cselekedetük súlyos volt, azzal kellett bűnhődniük, hogy a megtérés kapuját elzárták előlük.

4. §. A jámborok, a próféták örök szent könyörgése, hogy megismerhessék az igazi utat. „Taníts meg útjaidat megismerni!” – szólott Dávid. ezzel azt akarta kifejezni, hogy bűneinek sokasága meg ne zavarja látóképességét. Meglátni, megismerni akarta az igazi utat. ...Nemes szellemmel üdíts fel!” – mondotta egy másik alkalommal. Ha jót cselekszem, őrködjön ez a szellem fölöttem; ha hibázom, vigyázzon, hogy szívből megtérhessek. Telíts e szellemmel, hogy mindig szabad akaratomból kövessem a jó, a helyes utat. A többi ehhez hasonló kifejezésű zsoltármondatnak ugyanez a vezérgondolata és alapértelme.

5. §. „Jó és igazságos az Örökkévaló, azért vezérli a bűnösöket az úton, irányítja a szerényeket ítélettel.” Dávid e versével azt fejezi ki, hogy Isten helyes utat mutató, bűnmegtérítő prófétákat jelölt ki, megértéssel, logikai érzékkel ruházta fel az emberiséget, vágyat ébresztett fel benne az értelmes, az igazságos dolgok iránt, hogy ha akarja, követni is tudja.

Erről mondják tanítóink: „Aki megtisztulni akar, azt segítik.” Értsük ezt úgy, hogy aki a jó úton halad, úgy érzi, mintha segítenék abban, amit önszántából vállalt. Ha az alant idézett verseket felületesen olvassuk, azt fogjuk hinni, hogy isteni végzet az, hogy gonoszok legyünk. „Dolgoztatni és sanyargatni fogják őket.” Továbbá: „És felkél a nép és idegen isteneket fog bálványozni!” Az előbbi versből az egyiptomiak – az utóbbiból a zsidó nép bűnének végzetszerűsége tűnik ki. Ha Isten előre megmondta és ők végzetszerűen cselekedtek, miért járt nekik a büntetés? E kérdésre azt válaszolhatjuk: Az isteni végzet nincs befolyással az egyén cselekményeire. Ami az egyiptomiakra vonatkozik, nem szól az egyiptomiakra. Ha a Gondviselés előrelátásában embersorsokról gondoskodik, intézkedik, az csak az illető egész közösségre terjed ki, az egyénre sohasem kötelező, kényszerítő. Isten előrelátása nem gátolja az egyént szabad cselekvésében. Melyik gonosz mondhatja, hogy azért tesz rosszat, mert Isten előre megmondta Mózesnek, hogy Izrael kebelében gonoszok is lesznek? Ilyen alapon nem tisztán végzetszerűség az sem, hogy „nem fog megszűnni a szegény a földön”. Éppen így nem kényszerültek külön-külön az egyiptomi gonoszok sem arra, hogy a zsidókkal kegyetlenkedjenek. Az a körülmény, hogy Isten előre tudatta, hogy gyermekei ott fognak rabszolga sorsban sínylődni, még nem jelent kötelezettséget a gonoszság vállalására az egyének részéről.

Hogy miként tudja Isten a jövő titkát, azt emberfia nem értheti meg soha.

(6. fejezet)

 

(Forrás:zsido.com)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése