ÁLLAMKIKIÁLTÁS HAJDUHADHÁZÁN
Amikor e sorokat billentyűzöm,(2001-ben) Magyarország választásokra készül. Ilyenkor az un. antiszemitizmus túlórázik és a zsidók rettegnek: mi lesz ha Csurka uralomra kerül? – kérdezik önmagukat, engem és mindenkit. Semmi nem lesz, mondom, ma Magyarországon az aktiv antiszemitizmus úgyszólván nem létezik (1), nem kell az ördögöt a falra festeni. Volt ez – és lehet ez – sokkal rosszabb is.
Neked könnyü mondják, felűlsz a repülőgépre és elmész. Hazamegyek – javitom ki őket hasztalan. Nem értik hogy lehet másutt is otthon lenni, mint az Uj-Lipótvárosban. Hiába mondom hogy Nyugat-Európában nagyobb, aktivabb és erőszakosabb a tettleges antiszemitizmus; hogy Belgiumban és Franciaországban rabbikat támadnak meg és zsidókat vernek nyilt utcán – a pesti zsidókat semmi nem győzi meg. Ők még most is „magyarok”, vagy legalábbis azok szeretnének lenni és nem hagyják hogy a tények meggyőzzék őket az ellenkezőjéről.
Részemről tehát a magyar zsidók egy viszonzatlan – és ezért reménytelen – szerelem története (1). A 16 könyvem ami megjelent ott (2) mint csepp a tengerben, mintha nem is lenne. Már az elején, talán amikor a második kötet az Ősi Forrás sorozatból megjelent, kérdezte az egyik pesti rabbi, mire jó ez, kinek kell ez? Később meg azt kérdeztél, mennyi temérdek pénzt keresek ezekkel a könyvekkek „mert ha nem, akkor minek”.
A rabbinak egy midrási storival válaszoltam: Egyszer egy kis énekes madár valamiért megharagudott a tengerre. Mivel nagy volt a haragja, a tettek mezejére lépett és elhatározta, hogy... kiszáritja a tengert. Vette a csőrébe egy kevés tengervizet és a szárazföldre öntötte, majd vett ugyannyi homokot és azt a tengerbe szórta. Hosszu időn keresztül csinált igy...
Tudom jól, hogy nem tudom az itteni ignorencia, eltávolodás, asszimiláció, beolvadás, vegyesházasság „tengerét”, jobban mondva, mocsarát kiszáritani. De teszem a magamét, akárcsak a kis madárka.
„Minden könyve megvan”
Ez persze nem jelenti azt, hogy nincsenek részeredmények és derüsebb pillanatok. Ilyen az amikor egy nyolcgyerekes(!3) pesti zsidó család mamája, azt irja nekem, kérdésemre válaszolva, hogy „minden könyve megvan Kraus ur, olvassuk, forgatjuk is őket”. Vagy amikor a minibuszban, Ferihegyról egy nálam fiatalabb nő félénken megszólit és megkérdi, hogy nem maga a Kraus Naftali véletlenül, és én hülyéskedek, hogy de igen, de nem véletlenül, erre ő vadul átőlel és megcsókol és azt mondjam, hogy nekem köszönheti, ő és családja, hogy zsidók maradtak és a könyveken levő fényképről ismert fel(4). Vagy amikor bankomban, egy tisztviselő, bizonyos magyar akcentust használó Kovács, látván az átutalási bizonylatot, megkérdezi hogy én vagyok-e én, és én töredelmesen bevallom, hiszen oda van irva, nem lehet letagadni, erre adon Kovács azt mondja hogy hála nekem van ő és családja Izraelben.
Amikor elállt lélegzetem visszatér és részletek felől érdeklődök, elmondja a szokványos pesti mesét: ő, felesége és a három gyerek, olyan zsidók voltunk, tudja Kraus úr, mondom tudom, bár ne tudnám. Igen, mondja és akkor véletlenül a kezünkbe került ez egyik könyve, talán a Zsidó ünnepek és ott főleg az Előszó fogott meg. Aztán megvettük az előző könyveket, majd mind a hetet – akkor ennyi volt – és elhatároztuk hogy itt a helyünk. A gyerekek itt vallásos iskolába járnak – sok mindent be kell hozni – majd ha felnőnek, elhatározzák mi akarnak lenni.
Könnyező szemekkel hagytam el a bankot, azzal a banális közhellyel, hogy nem éltem hiába.
„A zsidó barátok ellenzik”
A sorozat harmadik kötetét, a „Talmud Bölcsei”t, a Pesti Szalón adta ki. A tulaj, Kőrősi P. József, egy Erdélyből áttelepült magyar költő, készséges, szimpatikus és szimpátiát sugárzó. A könyv sikeres volt, a bemutató az Irók Boltjában, ahol megismertem Bernadettet, aki egy bűbájos teremtésnek bizonyult és az együttmükődésből egy életreszóló barátság lett.
Ezt a könyvet, ugyis mint az előzőt, a Próféták népét, Mikes Kati szerkesztette. Őt már emlitettem, ő volt a cionisták üdvőskéje, aki ott mindenes volt, irt, szerkesztett, szervezett, irányitott, és „ha kell, felmosom a padlót is”, szokta nekem bizalmasan elárulni. Férje, ha jól emlékszem kéményseprő volt és csak azért húzodozott attól, hogy hivatalosan betérjen, mert félt a brit Milától. „Az én koromban?!” – szokta volt mondani. Katinak két gyereke volt, egy fia és egy lánya. A fiából ultra-ortodox bóher lett, akinek jeruzsálemi, Méá Seárim(5) beli esküvőjén én voltam az egyetlen vendég, aki kinézésre elütött az ottani szupervallásos közönségtől. Akkor már Kati nem élt, a rák vitte el korán, élete teljében, legyen emléke áldott.
Amikor a Talmud Bölcsei megjelent, már majdnem kész volt a következő könyv, a „Zsidó Ünnepek” anyaga. Ezt tartottam egyik legfontosabb könyvemnek, mert ez olyan gyakorlati útmutatásokat tartalmazott, amire az ottani zsidóságnak nagy szüksége volt. Minden ünnep, háttere, története, folklórja és ami talán a legfontosabb: a halacha, vagyis a gyakorlati utasitások, mit és hogyan kell tenni mikor – mindez egy 165 oldalas könyvben. Igaz, hogy két évvel azelőtt már megjelent a Zsidónak Lenni (6), ami egyfajta modern Sulchán Áruch volt, de az én könyvem kiegészitette azt.
Amikor hoztam az Ünnepek kéziratát, ahogy megbeszéltük – Kőrősi Jóska húzta az orrát. Igy meg úgy, a helyzet, most nem lehet, mire én megkérdeztem, mi van az előző könyvvel? Erre azt válaszolta hogy rendben, már majdnem az egész eladva. Akkor meg mi történt? Végre kibökte, zsidó barátai figyelmeztették őt, ne adjon ki ilyen „fanatikus zsidó” könyveket, amik megkérdőjelezik a zsidók asszimilációját.
El tudtam képzelni, kik és mik ezek a „zsidó barátok” – volt kommunista, most baloldali, „liberális” zsidócskák, aki születésük óta próbálnak szabadulni a rájuk sütött szégyenbélyegtől.
Körösitől megkérdeztem, igaz-e hogy ő erdélyi? Igaz, mondta. És te Erdélyben amellett vagy hogy a magyarok elrománosodjanak, asszimilálódjanak, elmerüljenek a dákó-román tengerben? Isten őrizz, mondta Jóska, én ez ellen vagyok és minden erőmmel küzdök ellen. És akkor nekem miért nem szabad küzdeni az ellen, hogy itt a zsidók kihaljanak. Elkallódjanak, elvesszenek népüknek, vallásuknak?
Kőrősi P. József lehajtotta a fejét, de „az Ünnepek”et nem adta ki.
A naivitás ára
Igy aztán az Ünnepeket magam adtam ki, a Lubavits –nevelési és Oktatási Intézet égisze alatt. A nyomdaköltség nagyon sok volt, mert nem adtam alább 5ooo példánynál . Volt bennem valami megszállottság, valami buta naivitás, ami a sietséget diktálta: sürgős, nagyon sürgős, az óra már majdnem 12. üt. Ha minden évben megirok egy könyvet, amit véres verejtékkel sikerül kiadni – talán meg lehet állitani a megállithatatlant – a magyar zsidóság eltünését, felszivódását.
Sokan mondták, hogy javithatatlanul naiv, illetve hülye vagyok . Főleg egyes rabbik kritizálták a könyveket, nem tartották eléggé „tudományosnak” őket (7), bár ebben nyilt kaput döngettek, mert én magam hangsulyoztam unos-untalan hogy a könyveim népszerü, ismeretterjesztő müvek és nem igénylem azt a „tudományos” szellemet ami a rabbiképző (8) ódon falai közül áradt.
Negyedik könyvemet majd a három továbbit, Dr Sólyom Olga szerkesztette.
Ő a szerkesztést nagyon komolyan vette és ezen sokat veszekedtünk. Én ugyanis abban voltam érdekelt, hogy csupán az esetleges magyartalanságok legyenek kijavitva, mig Olga, mint szerkesztő, tompitani igyekezett a szövegek, harciasan egyértelmü zsidó szellemét. Ennek ellenére nagyon jól megértettük egymást. Eredetileg külker. volt, több nyelvet beszélt, és intelligenciája felfogta miben „utazok”, mivel gyerekkorában ő is zsidó iskolába járt és ebből rengeteg maradt a fejében.
(Tudom hogy ez nem érdekli az olvasót. Aki bemegy az üzletbe venni egy liter tejet – nem gondol bele mivel etették és hogy fejték a tehenet. Akit egy könyv témájánál fogva érdekel – azt nem érdekli és nem is zavarja milyen vesszőfutást kell valakinek Magyarországon átfutni, addig amig könyve nyomtatásban megjelenik. Nem szándékom itt és most a magyar könykiadásról értekezni. Nevesebb dzsungelkutatóknak is beletőrt a vadászkésük. Csak szeretném ha elhinnének nekem, hogy sokkalta könnyebb egy könyvet megirni mint azt Magyarországon kiadni és terjeszteni. Ha itthoni barátaim kérdéseire elmondom hogy könyveket irok és adok ki Magyarországon, el és lenézően mosolyognak: a magyar is egy nyelv? Amikor mondom hogy manapság még többen olvasnak világszerte magyarul mint héberül – ami egy sajnálatos tény, de tény – akkor azt kérdezik, hogy legalább jól keresek ezeken a könyveken?
Ha bevallom hogy nem, ha megmondom az igazat, hogy jó hogy ha nem fizetek rájuk – akkor sajnálatraméltó hülyének tartanak. Ehhez az állásponthoz egyébként nejem is csatlakozik. Én magam nem tartom magamat hülyének, csak naivnak – az ugyanaz? – aki bebeszéli magának hogy a magyar zsidóságnak szüksége van könyveire.
Mert az hogy a nyilvánosan lenéző és becsmérlő rabbik ebből egészitik ki az amit a szemináriumban nem tanultak meg és ebből tartják dróseaikat – nem bizonyit semmit. Az talán igen, hogy a hitközség vezetői segitenek? Talán belátják hogy azt teszem ami az ő feladatuk lenne?
* * * * *
Tudom hogy nem szabadna visszanézni, mert a mult csak ámit és kábit és megszépiti a csúnyát. No meg – és ez a legrosszabb – a multbarévedő célt téveszt, elmereng és nem látja a lábai előtt tátongó szakadékot. És mégis...
(Péntek esténként a hadházi jesiveban „tis” (9) volt. A bócherok kezetcsokoltak a rebbenak, vagyis a jesiva vezetőjének, mintha egy galiciai csodarabbi lenne – pedig több volt annál. A háboru előtt becsületes zsidó molnár volt Tégláson, egy kézkezi munkás zsidó haszid (ha jól tudom, belzi), aki a napi nehéz munka után a késő esti órákig tanult és tanitott. Nála tanultam meg,hogy nem minden magyar zsidó egoista, „magának kaparó”, individulális egyed, akit a közösség nem érdekel. Amikor kellett a hadházi jesive élére egy Ros jesive (10), mivel elődje, reb Ezriel, küldföldre távozott – reb Mordche Grünfeld, a maga nyolc gyerekével, otthagyta a malmot és elment Hadházra tanitani.
A tis a vacsora után kezdődött Grünfeld Márton főrabbi (11) lakásán. A kisértetiesen lobogó gyertyák fénye mellett a bócherok először Zmireszt énekeltek, az imakönyvben szereplő repertoár szerint. A szomoru orosz-lengyel volachok után jöttek a szilaj magyar dallamok a JÓ Ribajn szövegére (12), és néha, ha a Ros jesivenak jó kedve volt - ami elég ritkán fordult elő – a Szól a kakast is elénekeltette. Ilyenkor mindig elmondatta valakivel a kállói cáddik történetét. Legtöbbször azonban mechábedolt több idősebb bochert mondjanak tajret (13), majd ő maga is mondott egy rövid eszmefuttatást, a heti szakasz örökzöld témájára. Volt aki a Cur miseló áchálnu”t (14) a „Kivül a kaszárnyán, künn a kapunál” dallamára énekelte és reb Mordche vele zümmögött mert fogalma sem volt, milyen bugyrokból ered ez a dallam.
Az már nem ment ilyen könnyen, amikor Lózer, a „cionista”,a bencsolás előtti Sir Hámáálot (15) zsoltárt énekelte a Hatikva dallamára. Ha a rebbe meghallotta, leintette: Itt nem politizálunk, mondta. Magánbeszélgetésekben nem volt cionistaellenes. Ő, aki deportálásból jött haza, jól tudta hogy lehet valaki vallástalan anélkül is hogy cionista lenne. Nekik van legalább valami kötődésük – mondta állitólag, nem úgy mint ezeknek a pose (16) pestieknek. Na Lózer, énekelj valamit magyarul – mondta neki egyszer a rebbe. Lózer, aki Soltvadkerti volt, nem hagyta magát kéretni: „jeruzsálem templom drága szent hegye / lerombolva áll és puszta a helye. Puszta falai közt sir az éjszaka / Cionnak a lánya kesereg rajta...”. Itt a nagy Esztrájjcher, a Sáje, aki szatmári hivő volt, közbekiáltott hogy vusz zingt der náár (17), de a rebbe leintette és Lózer folytatta, naná hogy a Hatikva dallamán: Nincs Izráel, nincsen veszve még/ a jó Isten amit megigért / azt a földet visszadja még”.
A rebbe, mint minden péntek este és mint szinte minden nap, azt hangsuyozta hogy a mi feladatunk tanulni és tanulni, mivel rajtunk áll a zsidóság fennmaradása.. Aki a vasárnapi kihallgatáson nem tudta az anyagot, azt keményen lehordta: Mit csináltál egész héten? Hogy fogsz tudni ezzel elszámolni az apád előtt, aki azért küldött ide hogy tanuljál. Hátmég az égbeli atyád előtt! Tőle hallottam először azt a Száádjá(18) idézetet, miszerint „Éjn umáténu umá elá bötorátá” (19). Csak évekkel később jutott eszembe csodálkozni, honnan ismerte ez a jóravaló falusi bálebósz – akinél jobb pedagógust nem ismertem – ezt a mondást.
Hadházon a patikus héberül tanul
48’ májusában az izgalom a tetőfokára hágott. Tudtuk hogy Erecben valami készül. Lózer naphosszat ült a falu patikusánál, akinek volt rádiója. Az megengedte hogy Lózer hireket hallgasson és ennek ellenében a bócher tanitotta őt a biblia nyelvére. Valamit valamiért.Minek egy gójnak a héber nyelv – kérdezi Jisáj Lózert, csakhogy mondjon valamit. Mit érdekel engem – mondja Lózer – a lényeg hogy engedi a rádiót hallgatni. Különben is bibliás ember a pasas, állitólag valamire református papnak a fia. A gálechok(2o) nem is házasodnak – mondja Jisáj, aki ezzel akarja leplezni körömrágó izgatottságát. Nü, vusz zugt dájn rádió, (21) – kérdezi Sáje Esztrájjcher – és Doved-Elje, a mindig nyugodt, mindig meggondolt, válaszol Jisáj kérdésére, mondván hogy csak a katolische gálóchim nem házasodnak.
A kis Swartz Jánki, aki püspökladányi, és a rebbe lieblingje, most volt a Ros jesivenál és meséli hogy a rebbe kapott egy telefont pestről, amiben közölték vele hogy o-toto (22) van zsidó Állam... Zsidó haza – orditotta Lózer magánkivül. Most rohanok a patikushoz...
Rábojszáj, dvorim bötélim helyett (23), inkább mondjunk tilemot – Jisáj szavainak súlya van és máris többen mormolják Dávid zsoltárait. Csak Esztrájjcher, a szatmári hószed, nem nyughat. Te tilemot mondasz a cionistákért?! – támad Jisájra.
Di sajte, di (24), mondja neki Jisáj, az ő nyugodt közvetlenségével - nemcsak sajte vagy, hanem, ha úgy akarod hószed sajte (25) is. Hát ott nem zsidók vannak, nem testvéreink harcolnak? Hát érettük nem szabad tilemot mondani?
(Mokrazuba, vagyis Dávid, én, a Soma és a Sábsze, csöndesen emésztettük magunkat. Nekünk már ott kellene lenni – mondta Dávid és elnyomott egy turáni átkot – és mi itt zsoltározunk. A rebbe azt mondta hogy a mi feladatunk tanulni – kockáztattam meg egy szentes megjegyzést, amit rögvest elnyomott a közröhej – külömben sem vagyunk katonaköteles korban. Ilyen korban még nem vesznek be a hadseregbe – segit nekem Sábsze, de Jisáj ismét meglepetéssel szolgál. Felemeli a fejét a Tilemből és szemében egy kövér könnycsepp: a gmóre (26) azt mondja hogy milchemesz micve (27) esetében még a vőlegény és a menyasszony is elhagyják az esküvői baldachint és mennek harcolni. Helyes, igazolja Doved-Elje a mindig józan, a legnagyobb tálmed-chóchem (28) közöttünk és mondja a talmudi helyet, ahol a szentencia található(29). Smilku, az öccse, akinek ez magas, Esztrájjchert tartja sakkban: ha kinyitod a szádat, agyonverlek, mondja, nem látod hogy Jise sir. Én még nem láttam Jiset sirni...
Vitatkozó kedvemet izgatottságom most a köbre emeli: Mi nem vagyunk se vőlegények se menyasszonyok. A Tórában a katonaköteles kor husz éves korban van megállapitva – tüntetek tudálékosságommal. Én és Doved-Elje már elmultunk husz évesek – mondja Jisáj és a szemeiből most már patakzik a könny – ki tudja ott hányan halnak meg vagy sebesülnek meg a harcokban és ti itt chocmecoltok (29).
Aztán, én már a tilem harmadik könyvében tartottam és nyeldestem könnyeimet szorgalmasan. Jisáj sirásából értettem meg a helyzet komolyságát. Zsidó Állam – ez nem vicc és nem piknik. Ki tudja tényleg mi megy ott? Miért nem vagyunk ott, vagy legalább Pesten. Ebben az istenverte faluban, ahol rádiója csak a patikáriusnak van...
Itt felcsapódott az ajtó és bezuhant rajta Lózer. Mögötte Jánkele ügetett, mindketten lihegtek a hosszú szaladástól és fürödtek az izzadtságban.
Lózer kinyitotta a száját, majd ujra becsukta. Az izgalomtól nem tudott egy szót se kinyőgni. Ni, zug sojn Jánkele, zug di (30) – mondta Jisáj – látod hogy Lózer nem tud beszélni. A Lózer azt mondta – kezdte Jánkele fontossága teljes tudatában – de itt magához tért Lózer és hangosan elmondta a Sehechjonú (31) áldást. Amikor befejezte és mindenki hangosan omént (32) mondott,még az Esztrájjher is, Jánkele elorditotta, hogy van országunk, á jiddise medine (33) és a Hagana harcban áll a támadó arabokkal. Hét arab ország támad a jisuvra (34).
Hirtelen nagy csönd támadt. Az izgalmat vágni lehetett. Csak álltunk ott vagy ötven bócher és az itt kötelező banalitás szerint szivünk a vadonatuj Állam katonáival dobogott. Mi itt, ők ott...
Aztán Jisáj azt mondta Jánkelenak: menj fel, mondd el a rebbenek amit tudsz, és kérdd meg, a bócherok szépen kérik jöjjön le.
(Az ötlet kitünő volt, de senki nem hitte egy percig sem hogy reb Mordche lejön. Öreg este volt már, vacsorázni is elfelejtettünk, csak álltunk és nem tudtuk megemészteni a hallottakat.
Aztán kinyilt az ajtó és bejött a Ros Hájesive. Szombati kaftánja volt rajta és a fején a fekete biberhit ( 35). Ismét csönd lett, minden szem rajta. „Bócherem” (36) mondta - a mi feladatunk most tanulni. Mint mindig. A Tóra érdemében létezünk, a Tóra érdemében maradtunk életben a sötétség éveiben és most is ez az ami testvéreinket Erecben segiti. Tehát, most este, 11 órakor, egy külön éjszakai siurt (37) tartunk. De addig is mondjátok utánam: Boruch - - - máciv gvül álmonó (38). Mondtuk, bár nem pontosan értettük mi ez. Aztán Doved-Elje megmagyarázta és Jisáj nagyokat bólogatott.)
X x x x x xX
1948 május 14. volt. 54 évvel később, amikor ezeket a sorokat pötyögtetem – arab terroristák orvul megtámadtak egy zsidó autóbuszt, amely békés civileket szállitott Bné-brákból Emánuelba. Tizet megöltek, több mint huszat megsebesitettek. Állam van, béke nincs. A harc folyik tovább. Jisáj Amerikában, Doved-Elje Jeruzsálemben, . Dávid Londonban. Sábsze egyetemi tanár Jeruzsálemben, a Somáról nem tudok semmit, Kohn Ari New-Yorkban szakács egy jesiveban. Huga, Évi évek óta özvegy, egyik fia Hábádnik lett. Esztrájjcher Sáje egyike az amerikai militáns szatmáriak vezetőinek. Lózer eltünt a szemem elől, Magyarországon ragadt amikor Mokrazuba elment. Jánkele Izraelben él . Reb Mordche előbb Nyiregyházán, majd Pesten, majd Bécsben lett főrabbi, fiai egyesületet alapitottak emléke megörzésére. Évi összejövetelükre rendszerint meghivnak és rendszerint nem megyek el. Nem tudom miért.
(FOLYT.KÖV.)
Jegyzetek
1) Összevetve azzal ami most – 2oo1 nyárutóján, őszén és telén - nyugateurópában történik, Magyarország zsidó szempontből a béke szigete.
2) Listája rajta van minden kötet hátlapján.
3) Három fiuk (24, 21 és 15 évesek) most összel metéltették körül magukat saját kezdeményezésükre, miután évekig a lubavitsi rendezvényeket, tanulóköröket és zsinagógát látogatták.
4) Régi kép, az egyik, 8 évvel ezelőtt megjelent könyv boritóján, ami már nem is hasonlit rám.
5) Jeruzsálem egyik szuper-ortodox negyede. Leirását lásd az 5. fejezetben.
6) Neves amerikai rabbi, Chajim Donin müve, amit 12 nyelvre forditottak le.
7) Főleg ha a Folklór és Tárgytörténet témáival („Miért mászik a szamár a létrára?”) illetve a rabbképző akkori évkönyveivel hasonlitották össze.
8) „Az egyetlen kelet-Európában” – ahogy a szovjet propaganda állitotta, Amikor Artur Schneier, magyarszármazásu amerikai rabbi, ki akart vitetni 4 orosz zsidó fiut New-Yorkbam hogy ott jesivában képezzék magukat rabbiknak – moszkva ezt elutasitotta, azzal hogy ott a pesti rabbiszeminárium...
9) Szószerint „asztal” (jiddis). Azt a péntekesti illetve szombati összejövetelt jelzi, ahol a haszid rabbi (rebbe), együtt van hiveivel.
10) Jesiva vezető (héber).
11) A jesiva mellett G.M. a kis hadházi közösség rabbija is volt. Már akkor is mindenkit „főrabbi”nak tituláltak.
12) „Isten, a világ Ura” (arameus).
13) Tóramagyarázatot.
14) „A szikla (Isten) akiéből ettünk” (héber).
15) „A grádicsok dala” (héber), zsoltárvers amit az ékezési ima előtt mondanak-énekelnek – szombaton és ünnepen.
16) Poséá =vétkes (héber) eljiddisült változata.
17) „Mit énekel ez a hülye” (jiddis).
18) Száádja gáon, a gáonita kor (589 – 1038) egyik jelentős gondolkodója és legmarkánsabb egyénisége volt. Egyiptomba született (892 – 942) és a szúrai (Babilónia) jesiva vezetője volt.
19) Népünk nép-nemzeti léte a Tórában gyökerezik” (héber).
20) Papok (héber eredetü jiddis). Értelme: a beretváltak.
21) „Na, mit mond a te rádiód?” (jiddis).
22) Ime., máris, egy percen belül (jiddis).
23) Uraim, fölösleges beszéd helyett (jiddis).
24) Te, bolond, te (jiddis). Sajte (Sote) héberül esztelen, bolond.
25) Egy bolond haszid. A Talmud ezzel a kifejezéssel aposztrofálja azt a vallásos zsidót, aki nem ment ki a folyóból egy fuldokló nőt, „mert nem illik odanézni”.
26) A Talmud (arameus).
27) „Kötelező háboru” (héber), vagyis nem kezdeményezett, hóditó hábora, hanem életmentő, honvédelmi háburu.
28) Talmud-tudós (héber).
29) Szóta 44, b.
30) Na, mondd már Jánkele, mondd te (jiddis).
31) Áldva legyen aki éltetett bennünket és engedte negérni- - - (héber).
32) Ámen. (héber).
33) Egy zsidó Állam (héber, askenáz kiejtéssel).
34) Lakosság, település (héber) az ereci zsidó kolónia neve az állam kikiáltásáig.
35) Kerek plüs (bársonykalap) a magyar ortodox rabbik jellegzetes viselete.
36) Fiaim, Bocherok (eljiddisült héber).
37) Lekciót (héber).
38) „Áldott - - - aki megtámasztja az özvegy mesgyéjét” (héber). Ezt a talmudi eredetü áldást akkor mondjuk „ha valaki lát épülő erece zsidó településeket.
