interjú Schweitzer József főrabbival

MINDENKIVEL SZÓBA KELL ÁLLNI!

Irta: Krausz Viktória |   Megjelent a 2012. október 07.-i  Vasárnapi Ujságban

 

 

Nem vagyunk csodarabbik. Csak rabbik – legyen szó közállapotokról vagy hitről, múltról, vagy jövőről, Schweitzer József szerénységgel, higgadt nyitottsággal válaszol. A nyugalmazott országos főrabbi jövő héten ünnepli 90. születésnapját. A zsidó vallás két legfontosabb ünnepe, az újév (Ros Hásána) és az Engesztelőnap a (Jom Kippur) között beszélgettünk vele.

 

SCHWEITZER JÓZSEF 1922. október 13-án született Veszprémben. 1940-ben a Pesti Izraelita Hitközség Reálgimnáziumában érettségizett, majd beiratkozott a rabbiképzőbe. 1946-ban szerzett bölcsészdoktori diplomát az akkori Pázmány Péter, mai Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. 1947-ben avatták rabbivá. 1948 és 1981 között Pécsett volt főrabbi, majd Budapesten 1985-ig, ezt követően 1997-ig pedig országos főrabbi. Ezzel párhuzamosan 1985-től 1997-ig az Országos Rabbiképző Intézet igazgatója. Felesége Spitzer Ágnes, két gyermeke és három unokája van.

 

– Pénteken is rátámadtak egy hitközségi vezetőre, önt nyáron érte inzultus, a Károly körúton egy járókelő kiabálva szórta önre a szidalmakat. Akkor azt mondta: a gyűlölet nem most keletkezett…

– Nem úgy van az, hogy meglát valaki egy öreg zsidót, odajön, és mondja, amit az az ember mondott. Az már benne volt. Dúlt, forrongott régóta, aztán jött egy alkalmas egyén és kirobbant belőle. Akiben ilyen indulat és gyűlölet nincs, abból nem tud így előtörni. Meg kell kísérelni tenni ez ellen a lappangó gyűlölet ellen.

– Kinek és hogyan?

– A többségnek. A társadalom hathatós részének. A politikának, az egyházaknak, az íróknak, a szellem embereinek. Olyanoknak, akiknek hitelesek és hatásosak a szavai. Én hiába mondom, hogy korrekt ember vagyok, jól nézünk ki, ha nekem kell ezt bizonygatnom magamról. Ideális helyzetben az oktatás alakítja a jövő társadalmát. A papi működés is egy fajtája az oktatásnak. A prédikáció, az igehirdetés tanít és meg akar győzni valamiről, tehát a pedagógia része.

– A köztársasági elnök a Károly körúti inzultus után meglátogatta önt.

– Megtisztelő, egyszeri dolog volt Áder János látogatása, szeretettel, hálával emlékszem rá.

– Főrabbiként milyen volt a viszonya a politikusokkal és a politikával?

–         Udvarias. Ilyen vitákba soha nem keveredtem. Ha kellett, elmondtam a véleményemet, egy paptól elvárható mértéktartással, stílusban reagáltam. De politikai területre soha nem vágytam. A diktatúrában persze minden papnak nehéz helyzete volt. Vigyázni kellett, hogy ne menjünk a falnak, és a fal, ami erősebb, ne jöjjön hozzánk, mert betöri a fejünket. Meg kellett keresni azt a keskeny utat, amelyen járni lehetett. Iskolai hitoktatás ugye nem volt, de Bibliakör, azaz Talmud-Tóra, igen. Igyekeztünk a konfliktusokat elkerülve a hivatásunknak eleget tenni. Biztos követtünk el hibákat, hiszen nem vagyunk csodarabbik. Csak rabbik.

–          

– Mostanság rabbi is keveredik a politikába. Mit szólt volna, ha Szegedi Csanád jobbikos politikus, miután kiderült zsidó származása, önt keresi fel? Köves Slomót (az óbudai zsinagóga ortodox rabbija, az Egységes Magyarországi Izrealita Hitközség vezetője – a szerk.) sokan azért bírálták, hogy egyáltalán szóba állt az antiszemita nézeteket is gyakorta hangoztató Jobbik képviselőjével.

– Egy papi embernek mindenkivel szóba kell állnia. Ha nekünk, gyarló embereknek a Mindenható meghallgatja az imáját, akkor hogy nézne ki, ha nem állnánk szóba egy embertársunkkal?

– Ha önt kereste volna fel, mit mondott volna a jobbikosnak?

– Ha nekem mondaná, hogy ő zsidó származású, akkor azt mondanám, lássa be, hogy hibázott, vessen számot a lelkiismeretével, kérjen bocsánatot, abban a reményben, hogy Istentől is bocsánatot kap. A méltatlan viselkedésével hagyjon fel, keressen civil, semleges pályát, hogy ne csúszszon félre politikailag. Egyenesen kell beszélni. Ez néha kellemetlen, de muszáj.

– Sokan érzékelik, még többen félik az antiszemitizmus erősödését Magyarországon.

– Erős, de hogy erősebb-e az antiszemitizmus mostanában, nem tudom. A magyarországi politikai antiszemitizmus kialakulásakor a gyárosokat okolták, holott a földbirtokok a magyar arisztokraták kezében voltak, de az nem szúrt szemet, csak a zsidók vagyona. Pedig mennyi szegény zsidó volt… Emlékszem, volt olyan osztálytársam, akit elküldtek az iskolából, mert nem volt pénze tandíjra. Ez azóta is tüske bennem. Akkor is, ma is szörnyű, ha valaki azért nem járhat iskolába, mert szegény. A mai állapotokról szólva: tény, hogy amíg az államhatalom büntetési lehetősége szigorúbb volt, addig nem mutatkozott meg ilyen erővel a zsidógyűlölet. És tény az is, hogy egy nyíltan antiszemita, rasszista párt parlamenti képviseletet kapott Magyarországon.

– A minap ebben a lapban is önt idézték, azt a mondatát, hogy „Auschwitz óta egy zsidó nem fél”.

– Én mondtam volna? Lehet. De ami biztos: olyan elképzelhetetlen szörnyűség ért minket akkor, aminél rosszabb nem jöhet.

– Önt hogyan érte a holokauszt szörnyűsége?

– A rabbiképzőbe járó katonaköteleseket egy ideig abban az előnyben részesítették, hogy felmentést adtak a munkaszolgálat alól azzal, hogy előbb befejezhetik a tanulmányaikat, de ezt a szabályt később már nem tartották be. Pesten egy sárgacsillagos házban éltem meg a nyilas hatalomátvételt. Utána csillag nélkül mászkáltam, elkaptak, toloncházba kerültem egy rövid időre. Majd munkaszolgálatos, nyilas felügyeletű századba osztottak be, ahol mindenki szökési terveken gondolkodott. Aztán átkerültem egy másik századba, Pest környékére, ott felmutattam a felmentési papíromat, s kértem, engedjenek fel Pestre, hogy téli ruhát szerezzek. Majd amikor Pestre jöttünk, megszöktem, és a nagynénémék lakásába mentem, ahol egy üzenet várt, hogy menjek a Vadász utcába, egy, a svájci követség védettsége alatt álló épületbe. Odamentem és január 18-ig, a felszabadulásig ott bujkáltam. Édesapámat Újpestről Auschwitzba vitték, ott pusztult el. Édesanyám még egyéves koromban meghalt.

– Mesélt már unokáinak a holokauszt-tapasztalatairól?

– Még nem. A legkisebb egyéves sincs, a másik kettő általános iskolás, bár micvá korúak lesznek hamarosan (a zsidó vallásban a fiúk 13 éves korukban érik el a felnőttkort – a szerk.). Nem akartam még elrontani a szájuk ízét. Egyelőre a zsidóságból a pozitívumokat tanulják. Nem zsidó iskolába járnak, de nem maradnak a napköziben, mert kóser kosztot esznek. Tavaly együtt utazott a teljes család Izraelbe, megáldottam a kisfiúkat a Siratófalnál, de a bármicvá ünnepséget Magyarországon fogjuk tartani jövőre.

– Lenne ma újra fiatal a mai Magyarországon?

– Igen. Könnyebb ma, mint az én időmben. Az én fiatalkoromban, a Horthy-korszakban sokkal nehezebb politikai körülmények voltak. A holokauszt és a nyilas uralom után pár évnyi demokrácia jött, majd egy másik diktatúra. Minden egyház ellen voltak hivatalos kifogások. A protestánsokat túl nemzetinek tartották, a zsidókat cionistának, a katolikusokat Rómához húzónak. Ma viszont ki akadályozza meg, hogy egy zsidó kósert egyen? Vagy, hogy legalább újévkor és hosszú napkor elmenjen a templomba?

– Készít összegzést a kerek évfordulón?

– Nem különösebben. A fülembe jutott, hogy többen is köszönteni fognak, kollégák is, ez jólesik. Ami a magas kort illeti: hálát adok a Mindenhatónak és nagy köszönet jár a feleségemnek, a családomnak, akik igyekeznek kellemessé tenni az életemet. Istennek hála, sok örömöm van az életben, például az unokáim, a tanítványaim. Hálás vagyok a felekezetem vezetőinek is, hogy nyugdíjba vonulásom után is használhatom egykori igazgatói irodámat, ami a főrabbi hivatal is egyben.

– Mi lenne a három kívánsága?

– Békesség, nyugalom, a család megtartó erejének továbbélése. S ha lehetne egy negyedik, akkor erő, hogy amíg Isten akarja, vihessem tovább a földi életet.

                                                           

                                                                    ***

       A mult hét csütörtökön megható ünnepség volt a Keren Or (Chábád) Károly köruti zsinagógájában, ahol Schweitzer főrabbi szombatonként imádkozik. Az összegyültek dicsérték reb Jehuda Schweitzert és az egyik ünneplő azt mondta hogy ő az "utolsó (neológ) rabbi" a mai Magyarországon.

 

Isten éltesse őt az emberi kor legvégső határáig.