MIT MOND A HALACHA

 

                   A KÖRNYEZETVÉDELEMRŐL?

 

         

 

  Erről is sokan azt hiszik, hogy  ez a huszadik század találmánya, pedig már őseink sokat tettek ezügyben és egyes elemei az ökologiának már a Tórában is jelen vannak, a 613 micva keretén belül. Való igaz, hogy napjainkban a probléma nagyobb méreteket ölt mint valaha és igy sokan foglalkoznak környezetvédelemmel, globális megoldásokról beszélnek; a levegő és a viz szennyezése ma nagy mértékben meghatározó az emberek életszinvonalában, és ehhez járul a túlnépesedés, a háboruk, a nukleáris fegyverek és a modern kor több jellemzője.

 

       Ha valaki azt gondolja, hogy a halacha mint olyan foglalkozik a Diezel motorok okozta légszennyeződéssel és előirja, mit lehet és kell tenni ez ellen – nagy naivitásról tesz tanuságot. Ezzel szemben a halacha  idealista álláspontja az, hogy Isten a világot szépnek, jónak és egészségesnek teremtette és az ember – itt a zsidó emberről van szó – köteles azt megőrizni és nem "elrontani".

 

      "Lásd Isten cselekedeteit (Milyen szépek és tökéletesek), hiszen ki tudja megjavitani amit (az emberek) elrontanak" (A Prédikátor – Kohelet, 7, 13). Erre a versre épiti mondanivalóját egy "ökológikus" Midrás:

 

     "Amikor az Örökkévaló a világot teremtette, fogta Ádámot, az első embert, oda vezette az Éden kert fáihoz és azt mondta neki: Nézd csak hogy cselekedeteim milyen  szépek és dicséretesek. Minden amit teremtettem – neked teremtettem. Ügyelj tehát arra, hogy el ne rontsd (teremtményeimet)  és ne rombold le a világot… mert ha  elrontsz valamit – nincs aki utánad megjavitsa!" (Kohelet Rábbá, 7, 13).

 

Ez a zsidó ökológia megfogalmazása: nem rontani, nem tenni olyasmit, ami jóvátehetlen kárt okoz a természetnek.

 

Az állatvilág védelme

 

  Napjainkban óriási erőfeszitéseket tesznek, hogy egyes, kihalófélben lévő állatfajtákat megmentsenek. Törvények védik őket a vadászoktól és speciális rezervációkban megteremtik a szükséges környezetet, amely fennmaradásukat elősegiti.

 

Nagyon szép és "haladó" dolog ez, de ugyenazt tette, isteni parancsra, Nóé is, amikor mindenféle állatfajtából bevitt magával az életmentő bárkába, hogy megmentse őket az özönviztől. Mi lett volna  ha a tigrisek kihalnak, vagy egyes betegségeket terjesztő rágcsálók az özönviz áldozatául esnek? Miért volt fontos hogy Nóé minden állat és madárfajtát megmentsen?

 

    A válasz a zsidó felfogásban rejlik, melynek tükörképe a Halacha: ahogy a Tórában nincs egy fölösleges szó sem, úgy a teremtés harmóniája is csak úgy tökéletes, ha abban minden teremtmény jelen van, mert Isten nem teremtett "fölösleges" dolgokat és mindennek, még egy póknak is, megvan a rendeltetése. Egyébként ezt a témát is feldolgozza a Midrás, mégpedig Dávid királyunkkal kapcsolatban:

 

"Egyszer Dávid kifakadt és azt mondta: ,Örökkévaló Istenem! Minden amit teremtettél világodban az szép és tökéletes, de vannak (fölöslegesnek tünő) dolgok, mint például a pók, amely egész évben csak szövi-fonja hálóját és kinek van valami haszna belőle'?!

 

    Az Örökévaló válasza, a Midrás szerint az volt, hogy ha a pókot haszontalannak, fölöslegesnek tartod, majd meglátod hogy tévedsz.

 

Úgy is lett: amikor Dávid Saul elől menekült és bujdosott, egyszer egy barlangban húzta meg magát. Saul emberei látták amikor bement oda és kis hiján elfogták és megölték, de ekkor jött egy pók és hálót font a barlang bejáratánál és igy Saul emberei kételkedtek abban hogy Dávid bent van és otthagyták…" (Ocár Hámidrásim, Alfa-Béta sel ben-Szira).

 

Tilos gyümölcsfát kivágni

 

     A 613 parancsolat egyike a természet pusztitásának tilalma, konkréten gyümölcsfák kivágása. Amikor  háborut viseltek és ostrom alá veszitek az ellenséges várost – tilos a környék fáit kivágni. Ez általános szokás volt akkoriban – és ma is – felégetni az infrastrukturát, hogy ezáltal megnehezitsék az ostromlottak helyzetét.

 

A Tóra tiltja ezt, egyértelmüen:

 

          "Ha egy várost hosszabb időn át ostromolsz (tartasz körülzárva) és harcolsz hogy bevedd – ne pusztitsd ki a fákat, fejszét  emelve rájuk. Abból ehetsz, de ki ne vágd mert (nem) ember a mező fája, hogy az is ostrom alá kerüljön miattad. Csak azt a fát pusztitsd és vágd ki, amelyről tudod hogy nem gyümölcsfa. Abból épits ostrommüvet a város ellen amely hadban áll veled – elestéig!" (5 Mózes, 20, 19-20).

 

      Ehhez nem kellenek hivatásos környezetvédők. A Tóra parancsa ( az 530. miva a 614 parancsolatban – lásd Naftali Kraus, Az Ősi Forrás(13) A 613 parancsolat. Polgárt kiadás, Budapest 2004) kötelezte és kötelezi a zsidókat. Mások ilyen esetben felperzselt földet hagytak maguk után, illetve betömték a kutakat, kivágták a fákat és elpusztitották az egész infrastrukturát.

 

   Egyébként ezt a micvát Bölcseink kiterjesztették egy sokkal szélesebb skáláju tilalomra, amely tiltja bármilyen használható tárgy, dolog, ingó vagy ingatlan, elveszejtését (Bál Táschit). Eszerint nem mondhatja a zsidó ember: ez a tárgy az én tulajdonom, azt teszek vele amit akarok¸ szemétbe dobom, elégetem, senkinek semmi köze hozzá. A Tóra tiltja ezt.

 

Ez a tilalom vonatkozik, mind a személyes tárgyakra, mind a természet megnyilvánulásaira. Az Ocár Jiszráél a vandálokat hozza fel példaként, akik annak idején oktalan pusztitást végeztek Rómában és akikről a vandalizmus a nevét kapta.

 

Maimonidés szerint  a Tóra csak a gyümölcsfák kivágását tiltja, és a tilalom kiszélesitése a Talmud-bölcsek rendelkezése (Dörábbánán) mig mások szerint az oktalan pusztitás mindenképpen tórai tilalom . Jehuda Hechászid szerint (Széfer Chászidim), tilos hogy valaki ruháját kint hagyja télen a hóban, mert ezáltal tönkre megy.

 

      A Tóra nem állapit meg büntetést a környezetrombolóknak, akik fákat vágnak ki, vagy forrásokat szennyeznek, de a Bölcsek közönséges bűnözőket látnak bennük, akiknek "soha semmi jóban nem lesz részük" (Toszefta, Bikkurim). Egyes kodifikátorok korbácsbüntetést szabtak ki a rongálóknak és a Midrás kiterjesztette a tilalmat nemcsak a fák kivágójára, hanem arra is, aki elzárja a vizet és ezáltal kiszáritja, elsatnyitja a fákat. Azonban ha valaki értesül arról, hogy a tulajdonában lévő fák többet érnek mint a rajtuk levő gyümölcs – szabad kivágnia (Bava Kamma 92, a). Vagy ha a fák akadályt jelentenek – akkor is érvénytelen lesz a tilalom

 

Voltak, aki a Bál Táschit (Ne rongálj) értelmét abban látták, hogy amit Isten megteremtett az csak addig egy bizonyos ember tulajdona, amig abból haszna van. Ha nem – akkor az az egész emberiségé, vagyis azé aki használhatja. Ezért mondták Bölcseink hogy tilos valakinek elpocsékolni, kiönteni, a ciszternájában lévő vizet – ami pedig az övé – ha másoknak szükségük van rá! (Jevámot 11,a). Bölcseink élesen elitélték és "szodomita viselkedés"nek nevezték azt, ha valaki nem engedi hogy egy embertársa élvezze a tulajdonában lévő tárgyat, ha neki magának nincs kára belőle (ze nehene – vöze lo chászér) és felhatalmazták a biróságot hogy fellépjen a "szodomita" szokás ellen. Szodomita szokás alatt azt értették a Misna Bölcsei (Atyák, 5, 10) ha valaki azt mondja: ami az enyém az az enyém, ami a tiéd az a tiéd – semmi közöm hozzád (Lásd Naftali Kraus, Az Ősi Forrás(7) Zsidó morál és Etika, (második kiadás Budapest, 2004, Polgárt kiadó). Ez nem veszi el a másét és nem vitatja el annak tulajdonjogát – de nem hajlandó a magáéból adni. Úgy tünik, hogy a napjainkban a világ nagyrésze ezen "elv" alapján él és müködik.

 

       A test "rongálása"

 

          Amikor a zsidóknak nem volt országuk, nem  volt infrastrukturájuk és  nem viseltek háborut – vagyis az utóbbi 2000 évben -  a Bál Táschit tilalma a magán, privát életben jutott kifejezésre. Tilos tányérokat összetörni, bútorokat rongálni, stb. A leglényegesebb tilalom azonban az, hogy tilos egy embernek saját magában – testében – kárt ejteni. Ezt Bölcseink "Bál Táschit dögufá" –nak nevezik.  A Talmud hangsulyozza: "aki mérgében tépi ruháját, vagy összetöri butorait és szétszórja pénzét – legyen olyan a szemedben mintha bálványimádó lenne!" (Sábbát, 105,b). Azonban ha valaki azért rongál vagy tesz tönkre valamit  mert  neki erre szüksége van, vagy ebből haszna van – akkor szabad. A Talmud erre eklatáns példát hoz fel: három amorita, Smuel, ráv Jehuda és Rábbá drága butorokat tüzeltek fel, amikor melegiteni kellett lakásukat .Amikor Ábájje szemrehányást tett Rábbának, mondván hogy ez tilos (Bál Táschit) azt válaszolta, hogy a test rongálása sulyosabban birálandó el , vagyis ha fázik, szabad butorokat feltüzelni ! (Sábbát 129 a).

 

             Valakinek nem szabad sebet ejtenie magán, vagy pláne öngyilkos lenni – mivel mindez a "test rongálása" kategóriába esik. Valaki megszégyenitheti saját magát, de nem tehet kárt magában – mondja Rává, a neves amorita. Egy másik amorita szerint a fogadalmárnak azért kellett áldozatot hoznia, fogadalma végetértével, mert  fogadalma alapján "sanyargatta magát" hogy ne igyon bort (Maimonidés, Chovél, 5,1). Ha  az absztinencia sanyargatásnak számit amiért büntetés jár – pláne ha valaki (nem kötelező) böjtökkel kinozza önmagát, stb.

 

         Visszatérve az ökológia követelményeire a közéletben – ha nem is állami önállósági szinten (emiatt, úgy látszik, nem emliti a Sulchán Áruch ezeket a törvényeket és csak Maimonidés foglalkozik velük) – a Talmud Bava Batra traktátusában egy sor olyan utasitást találunk, amely szabályozza az együttélés módozatait – a környezetvédelem szempontjából. Tilos volt törött üvegeket kidobni az utcára, mivel ez veszélyes lehet a járókelőkre nézve. Korabeli haszidok elásták törött üvegeiket mélyen a saját földjükben ( Bava kamma 30,a). Szemetet szabad volt közterületre kidobni, de csak a téli hónapokban(!),amikor kisebb a veszélye a fertőzésnek. Galambducot tilos volt tartani lakóházak közelében, hanem csak egy bizonyos távolságra. Cserzőmühelyt, melynek rossz szaga van – csak olyan helyen volt szabad létesiteni, ahonnan a szél nem hozta a rossz szagot a városba (Misna, bava Batra, 2).

 

  A kecsketartás tilalma

 

  Ez is egy tipikus ökológiai tilalom: a Bölcsek elrendelték, hogy tilos Erec Jiszráélban kecskéket nevelni, mivel azok minden zöldet lelegelnek. (Bava Kamma, 79,b a Misnában). Rási magyarázata szerint Erec Jiszráél benépesitése, a mezőgazdaság és az erdősités – nagy micvának számit és a kecskék ezt ássák alá falánkságukkal Olyannyira szigoruan vették ezt, hogy a tilalom megszegőit kipellengérezték.

 

Miért és mikor hozták ezt a drákói rendeletet? Van aki azt mondja hogy a római hódoltság idején, amikor az ellenség lerombolta az országot, tönkretette a mezőgazdaságot és veszélyeztette az infrastruktúrát, a Bölcsek ezzel a lépéssel akarták a megmaradt kevés erdőt, ligetet megmenteni. Steinsalz rabbi elmondja talmudjában, hogy a kecskék – főleg a fekete palesztin kecskék – nagy veszélyt jelentenek a környezetre, mivel lelegelik a fiatal cserjéket és nyomukban pusztulás és sivár környezet jár.

 

    Mások a tilalmat azzal magyarázzák, hogy a kecskék nagy kárt okoznak a szomszédnak és nincs aki ezt megtéritse. Mindenesetre ez egy ad hoc intézkedés volt, akkor és azért amikor a kecsketenyésztés nem volt intézményes, nem tartották az állatokat karámokban, hanem szabadon kószáltak és legeltek, ahogy ma beduinok jószágai nagy kárt okoznak az izraeli mezőgazdaságnak.

 

     Összegezve: az elmult 2000 évben a zsidók szétszórtsága, gettókba zárása, nem kedvezett a zsidó ökológia fejlődésének és igy a halacha, mint olyan, nem foglalkozik sokat a témával. Ott ahol emliti – amint láttuk fent – a Tórából és a Talmudból merit, amelyek – főleg az utóbbi – a zsidó egyén felelőségével foglalkozik és nem állami  kategóriákban gondolkodik. A megujuló zsidó állam ökológiai problémáit a a modern világ diktálja és igyekszik azokat, hellyel közzel, a Tóra szellemében megoldani (például a gyümölcsfakivágás tilalmával).