Heti szakasz chaszid szemszögből – Vájérá – 2012

 

ÁBRAHÁM KÖNYÖRÖG SZODOMA VÉTKESEIÉRT

 

  "És Ábrahám közelebb lépett  (az Örökkévalóhoz) és azt mondta: hát lehetséges lenne hogy elveszejted az igaz embert, a rosszal együtt?!" (1- Mózes, 18, 23).

 

Ezzel kezdődik az az elképzelhetetlen alkudozás/érvelés/könyörgés, amit itt az első ősapa, az első monoteista,  - az első zsidó  - a láthatatlan Isten első hive, folytat följebbvalójával, aki jónak látta előre értesiteni őt, hogy leszámol a szodomita embertelen gonoszsággal.

 

     A chaszid exegetika chábád ága nagy gondot fordit Rási értelmezésére, mivel Rási magyarázatait már az öt éves chéder gyerekek is tanulják, és ezért fontos hogy megértsék a legnagyobb Tóra-magyarázó szöveg értelmezéseit. Itt Rási részletezi mit jelent az hogy "Ábrahám közelebb lépett" ויגש (Vájigás) – hiszen eddig is az örökkévaló előtt volt, aki szólt hozzá és elmondta neki Szodomára vonatkozó terveit és meg is indokolta ezt. Az előző vers egyértelmüen kimondja, hogy "Ábrahám ott állott az Örökkévaló előtt" – akkor miért kellett "közelebb lépni"? Hát valami titkot akart az ősapa a teremtőnek elárulni?

 

    Rási komolyan vette ezeket a kérdéseket és egy mondatban válaszol is rájuk: rövid kódnyelvén (amihez még nincs szótár) értésünkre adja, hogy a  Vájigás גש, לגשת igének három féle értelme van a Bibliában: az egyik a harcias hozzáállás, amikor valaki  nekigyürkőzik, mintegy harcbaszáll. A másik a békités, kérlelés céljából történő ringbe szállás mig a harmadik az imára készülődés. Rási mindháromra hoz páldákat a Bibliából, egy utánozhatatlanul rövid (26 szavas!) mondatban, amiben már az is benne van, hogy Ábrahám itt mind a három jelentést alkalmazta, küzdött, kérlelt-könyörgött és imádkozott a vétkes szodomiakért.

 

                                                             * * *

      Az elsődleges értelem a háboru. Ősapánk nem köntörfalazik, hanem egyenesen odavágja - olyanfoku szemtelenséggel amit csak ő engedhetett meg magának חוצפא דקדושא – hát elveszejtenéd az igazakat is a gonoszokkal? Hát a világ ura – birája – nem tesz igazságot?

 

A példa arra hogy az ige háborut is jelent Joávnál jelentkezik, Dávid királyunk hadvezérénél, aki harcbaszállt Ammon ellen – amikor annak királya megszégyenitette Dávid követeit. Ezek kondoleálni jöttek az apját gyászoló királynak de kémeknek nézték őket és levágták fele szakállukat. Dávid bosszuhadjáratra küldte hadseregét és ekkor mondja az Irás hogy "Joáv odament", ami a gyakorlatban azt jelenti hogy harcbaszállt. (2. Sámuel, 11. fejezet, valamint  1. Krónikák, 29, 14).

  

      A kérlelés-békités itt van nem messsze, Vájigás szakaszában, ahol Jehuda "lépett oda" ויגש אליו יהודה  hogy kibékitse az egyiptomi alkirályt, akiról még nem tudta, hogy ez József, elveszett (eladott) testvére. A harmadik – az ima – Élijáhu próféta esete a Kármelon, aki imádkozott mielőtt a nagy csoda történt vele a Báál pogány prófétáival (1. Királyok , 18. fejezet).

 

    Rási azzal fejezi be egyedi magyarázatát, hogy Ábrahám itt mind a három értelmezést latba vetette, hogy amnesztiát eszközöljön ki a szodomitáknak akik között talán csak akad néhány rendes ember és érdemükben hadd meneküljön meg az egész város- -            

                                                                    ***

     Nem akadt.

Ennek folytán Ábrahám olyan lelki helyzetbe került, illetve hozta magát, hogy a vétkes szodomaiak érdekében "harcba száll" az Örökkévalóval és keményen beszél vele, mondván: hát valóban elveszejtenéd az igazakat is a gonoszokkal?

 

 Ez azonban módfelett furcsa és érthetetlen. Ábrahám akit a próféta úgy nevez, hogy "aki engem szeret" (Jesája, 41, 8) – jellemzője a kegyesség és a szeretet volt - nos hogy lehetséges nála a kemény beszéd és éppen az Örökkévalóval? Mikoris éppen az őt jellemző szeretet miatt és alapján, helyénvaló lett volna, hogy az imával, a kérlelésel kezdje.

 

  NEM A TERMÉSZETE ALAPJÁN

 

      Igen ám de itt jut kifejezésre Ábrahám nagysága. Van aki természeténél fogva kegyes, szelid ember és ez determinálja viselkedését. Ábrahám azonban nem természeténl fogva volt ilyen, hanem ez volt az útja az Istenszolgálatban. Mindene ennek volt alárendelve – természete és szokásai is.

 

       Igy aztán amikor  úgy látta hogy a szodomaiak érdekében  ennek az ellenkezőjére van szükség – egy percnyig sem habozott a legerélyesebb eszközhöz folyamodni, ami itt nem volt más, mint a kemény, egyenes beszéd.

 

    Amikor Ábrahám meggyőződött arról hogy itt életmentésről van szó és megértette hogy hogy nincs más lehetőség a város lakosainak megmentésére, mint az egyértelmü kemény követelés, ami az Örökkévalónak van cimezve és ehhez az kell hogy erélyesen beszéljen – nem csinált számitásokat pro és kontra, hanem akcióba lépett természete ellenére – hátha igy sikerül a szodomaiakat megmenteni.

 

   MINDEN ERŐVEL

 

Ezzel Ábrahám utat mutatott az utána következő nemzedékeknek: ha valakinek alkalma nyilik egy zsidó lelket megmenteni  - fizikai vagy szellemi értelemben – (vagyis közelebb hozni valakit az Örökkévalóhoz, mennyei atyjához) nem szabad neki számitásokba bocsátkozni, hanem kötelessége cselekedni, minden erőval és minden eszköz igénybe vételével –  "keményen beszélni" is – még ha ez ellenkezik is veleszületett természetével-

 

    Ennek úgy kell történnie, ahogy itt Rási aposztrofálja: "mindebbe bocsátkozott Ábrahám" (a harc mindhárom kategóriájába) szivvel-lélekkel. Ebben az esetben

biztos lehet hogy sikerrel jár.