ZSIDÓSÁG – ÁTÓL Z.ig: J. betü
MOST EGY ÉVE JELENT MEG BUDAPESTEN NAFTALI KRAUS LEGUJABB KÖNVYE, AZ ŐSI FORRÁS SOROZAT 19. KÖTETE. EZ A ZSIDÓ FOGALOMTÁR.
MIVEL A PESTI UJ ÉLET "FELSŐ UTASITÁSRA", MEGSZAKITOTTA A KÖNYVBEN FOGLALT INFORMÁCIÓ FOLYTATÁSOS KÖZLÉSÉT – MEGTESSZÜK EZT MI HELYETTE
J
JÁÁLE VÖJÁVÓ – (héber) imabetoldás, melyet újholdkor és ünnepekkor alkalmazunk az Ámidában (l. o.) és az étkezés utáni áldásban.
JÁHRZEIT – (német-jiddis) halálozási dátum. Ezen a napon Káddist (l. o.) mondunk a halott lelki üdvéért, és szokás ugyanezen okból Misnájotot tanulni, valamint sírt látogatni.
JÁJIN NESZECH – (héber) nem zsidó bor, amit egy zsidónak tilos inni. Eredetileg, a neve szerint is, ez olyan bor, melyet valamilyen pogány vallási célra használtak. Később a fogalom kiszélesedett és minden nem zsidó borra vonatkozott a tilalom,valamint olyan zsidó borra is, amihez egy nyilvánosan szombatot szegő zsidó hozzáért. Idetartoznak mindenféle konyakfajták és whiskyk is, amelyekben borpárlat van és nincs rajtuk megbízható hechser (l. o.).
JÁMIM NORÁIM – (héber) félelmetes napok. Tisré hó első harmada, Ros Hásánától Jom Kippurig bezárólag. Ilyenkor a zsidó ember számadást csinál és megtér.
JÁRMULKE – (jiddis) lásd kipá, kis sapka, fejfedő.
JÉCER HÁRÁ – (héber) a rossz ösztön. A hagyomány szerint az emberben születése pillanatától jelen van, míg a jó ösztön csak 13 éves korban, a Bár Micvától (l. o.) jelentkezik. A Talmudban a J. H. alatt általában a féktelen nemi ösztönt értik. Talmudi aggáda szerint megpróbálták ártalmatlanná tenni, de ez nem sikerült.
JÉCER TOV – (héber) a jó ösztön, amely az embert a helyes irányba vezeti. A J. H. ellentéte. A zsidó ember lelkiismerete, amelynek hatására az ember, ember módjára képes viselkedni.
JEGYGYŰRŰ – ezzel szenteli meg a zsidó férfi feleségét a chupá (l. o.) alatt, amikor ujjára húzza a J.-t, és azt mondja: „Ezzel a gyűrűvel vagy megszentelve nekem, Mózes és Izrael törvényei szerint”. A zsidó férj általában nem visel J.-t, és a háláchá elutasítja az ezzel kapcsolatos egyenlősdit játszó reformtörekvéseket.
JEHUDA, A FEJEDELEM IMÁJA – a mindennapi reggeli imába felvett rövid fohász, melyet a Talmud (Bráchot 16,b) Jehudának, a fejedelemnek tulajdonít, aki naponta, a rendes ima után elmondta mint magánfohászt. Szövege:
„Legyen a te akaratod szerint, Istenem és őseim Istene, hogy ma és mindennap mentsél meg engem az arcátlanoktól, az arcátlanságtól, a rossz embertől, hamis baráttól, rossz szomszédtól, súlyos csapástól, a gonosz rontásától, súlyos ítélettől, kemény, pereskedő féltől, akár népünkből való, akár nem.”
JERUZSÁLEM – Izrael örök fővárosa, a Szent Város, melynek a Talmud szerint 70 neve van. Előző, bibliai neve Sálém. Dávid korában a jebusziták lakták, tőlük foglalta el Joáv, Dávid hadvezére. A jebuszita Ornán szérűjét Dávid 50 aranyért vette meg, és ott építették fel később a Szentélyt.
J. központiságát az a tórai parancs alapozta meg, amely kötelezte a zsidókat, hogy háromszor évente, a három zarándokünnepen, oda „felmenjenek”. Több millió zarándok, a lakosság apraja-nagyja lepte el ilyenkor a fővárost, és a Misna tanúsága szerint, senki nem panaszkodott, hogy szűk neki a hely ahhoz, hogy J.-ben aludjon.
A salamoni királyság kettészakadásakor J. fontos politikai szerephez (is) jutott, mivel ott volt a Szentély és ott működtek a próféták. Az első Szentély pusztulásakor a babilóniaiak felégették, de hetven év múltán a visszaszállingózó deportáltak elkezdték újjáépítését. Nechemiás, a perzsa pasa, aki engedélyt kapott erre a királyától, újjáépíti J. lerombolt falait.
Másodszor az i.sz. 70-ben rombolták le Jeruzsálemet és a második Szentélyt Titusz római császár hadai, miután a zsidók felkeltek az elnyomás ellen. 135-ben Bár Kochba szabadságharca rövid időre felszabadította J.-et, de azóta, egészen Izrael állam kikiáltásáig (1948), idegen uralom alatt volt a szent város. 1967-ig kettévágva, mikor is a keleti rész – az óváros – jordán fennhatóság alatt állt, de azóta egyesítve, izraeli kézen van.
JESIVA – (héber) szó szerint ülés. Felsőfokú zsidó nevelőintézet, egyfajta zsidó egyetem, amit nem lehet befejezni, és ahol azt a titulust kapja a tanuló, hogy ő Tálmid cháchám, vagyis „egy bölcs tanítványa”. Ez nem rabbiképesítés, és azzal nem tévesztendő össze (lásd Szmichá). Léteznek különböző jellegű J.-k (chaszid, litván, szfárádi stb.), amelyekben a hangsúlyt vagy a pilpulra (l. o.), vagy a háláchá-centrikus tanulásra helyezik. Vannak (Izraelben) nemzeti jellegű J.-k, illetve olyan intézetek, amelyekben a bócher a Talmud és kapcsolt részei mellett szakmát is tanul (Jesivá mikcoit). Izraelben 2008-ban több mint 50 ezer jesiva-bócher (l. o.) tanult – 14 éves kortól 40 évesig. A J. növendékek halasztást kapnak katonai szolgálatuk alól – addig amíg tanulnak –, és sokuknál a gyakorlatban ez felmentést jelent..
A J. a zsidóság ősi intézménye. Bölcseink szerint az ősatyák is egyfajta J.-ban tanultak, és ennek kapcsán ismeretes Sém és Éver legendás tanintézete. A babilóniai Talmud az ismert, neves, babilóniai iskolákban (jesivákban) alakult ki, és állt össze. A holokauszt előtt híresek voltak a nagy litvániai J.-k, és Magyarországon is több patinás jesiva működött. Ezek maradványai a pusztulás után áttelepültek Izraelbe.
JESIVA-BÓCHER – (jiddis) felsőfokú zsidó tanintézet, a jesiva növendéke. Szó szerint a bócher (bachur) ifjat jelent.
JESIVÁ SEL MÁÁLÁ – (héber) az égi „felsőbíróság" elnevezése. Amikor egy neves rabbi meghal, azt mondják (a Talmud alapján, Bava Mecia 86,a), hogy „felkéretett a felsőbb bíróságba”.
JIBUM – (héber) levirátus = sógorházasság. Jevámá régies héber nyelven sógornőt jelent. Ősi szokás, ami a Tórában legitimálódott: feleségül venni az elhunyt fivér özvegyét, ha a házasságból nem származott gyerek. Ha a sógor fiatal volt, az elözvegyült sógornőnek várnia kellett, amíg felnőtt. A Tóra lehetőséget ad a J. eliminálására, a chálicá (l. o.) által. Napjainkban a J. nem aktuális, de a chálica-szertartás érvényben van.
JIDDIS – A közép- és kelet-európai zsidóság egy része által beszélt, héber, szláv elemekkel kevert, de alapjában német nyelv. Egyfajta zsargon, amelyből az idők folyamán a chaszidok (l. o.) és a jesivák nyelve lett. Jeruzsálemben az ultraortodox zsidók, akik nem akarták a hébert („szent nyelv”) profanizálni a mindennapi használattal – inkább jiddisül beszéltek/nek. Ezzel szemben Lengyelországban a holokauszt előtt, a nagyszámú bundisták (baloldali zsidó munkásszövetség, vallásellenes frakció) hivatalos nyelvüknek tették meg a J.-t, amelynek nagy profán irodalma is volt (Sólem Aléchem, Mendeli, Sólem Asch, és a Nobel-díjas I. B. Singer.)
Magyarországon nem volt a jiddisnek keletje, a magyar zsidók inkább németül beszéltek. Ma világszerte majdhogynem holt nyelv, amit egyetemeken próbálnak feléleszteni. Az egyetlen hely, ahol él: a chaszid „udvarok” és az askenáz jesivák, bár Izraelben az utóbbiakban is héberül beszélnek.
JISZRÁÉL-SZÁBÁ – (héber) Izrael népének egyik ősi elnevezése. Szó szerint: Izrael nagyapa.
JIZKOR , (vagy „magyarosan”) MÁZKIR – (héber) megemlékezés a zsinagógában az elhunyt szülőkről, rokonokról, négyszer évente, a három zarándokünnepen és Jom Kippurkor.
JOINT – (angol) az American Joint Distribution Commitee rövidített neve. Amerikai székhelyű, nemzetközi zsidó segélyszervezet. Működését az első világháború után Oroszországban kezdte el – a második világháború kitörése után nemzetközi szervezetté vált. Ma főleg szegény sorsú, idős zsidók megsegítésével foglalkozik. Magyarországon is működik.
JOM HÁÁCMÁUT – (héber) Izrael függetlenségi napja, amelyet Ijjár hó ötödikén ünnepelünk, miután 1948-ban kikiáltották a független zsidó államot. Ha a héber dátum szombatra, vagy ahhoz közeli napra esik, akkor előbbre hozzák, hogy az előkészületek miatt ne legyen szombatszegés.
A nap vallási jelentősége még nem forrott ki, és így bizonytalan. Vannak vallásos zsidók, akik hálaadó istentiszteleteket rendeznek és Hállélt (l. o.) mondanak, és vannak, akik tagadják a nap vallási jellegét. A vallástalan zsidók Izraelben nem mondanak Hállélt, és a napot kirándulásokkal „ünneplik”, s így majális jelleget kölcsönöznek neki. A holokauszt életben maradottai örülnek, hogy zsidó országban élhetnek. A végső formát a J. H.-nak a jövő fogja megadni, Izrael állam jellegétől és szellemi arculatától függően.
JOM HÁDIN – (héber) Ros Hásáná egyik elnevezése – az „Ítélet Napja”.
JOM HÁSOÁ – (héber) a Holokauszt Napja. Niszán 27-én tartják a megemlékezést a soában elpusztított hatmillió zsidóról. Izraelben állami szinten tartott megemlékezés a Pusztulásról és Hősiességről (ez utóbbival a néhány gettólázadást méltatják). Vallási feldolgozása a J. H.-nak még várat magára. Magyar vonatkozásban az ortodox rabbikar, a felszabadulás után, a Sziván hó 20-át, a deportálások kezdetét nyilvánította megemlékezési napnak; ezen a napon böjtöltek és Káddist (l. o.) mondtak. Menáchem Begin, Izrael néhai miniszterelnöke javasolta, hogy a J. H. legyen Tévét tizedikén, ami amúgy is böjtnap, a Szentély ostroma miatt – de javaslatát nem fogadták el.
JOM JERUSÁLÁJIM – (héber) Kelet-Jeruzsálem felszabadításának és a város egyesítésének napja, melyet Ijjár hó 28-án ülünk meg, miután 1967 júniusában, a hatnapos háború során, az izraeli hadsereg felszabadította Jeruzsálem óvárosát, és egyesítette – izraeli uralom alatt – a két városrészt. Az országos főrabbinátus speciális imarendet állapított meg erre a napra, benne a teljes Hállél (l. o.).
JOM KIPPUR – (héber) a Tórában Jom Hákipurim (többes számban). Az Engesztelő Nap, amelyen az Örökkévaló megbocsátja vétkeinket, és új életet kezdhetünk, tiszta lappal. Tisré 10-én 25 órás böjtöt tartanak, amit a Tóra úgy ír elő, hogy „sanyargassátok magatokat”, ezért ilyenkor tilos tisztálkodni, házaséletet élni és bőrcipőt húzni.
J. K. előestéjén kitlit (l. o.) ölt a zsidó ember, és a nők is fehér ruhában vannak. Azt est főimája a Kol Nidré (l. o.), amit háromszor ismételnek el, hagyományos dallammal, amely – állítólag spanyol marannusoktól (l. o.) maradt ránk. Másnap tóraolvasás után Jizkor a szülőkért. Estefelé Neilá, egy speciális záróima, amely csak egyszer egy évben van, J. K.-kor. Este sófárfúvás fejezi be a böjtöt.
JOM KIPPUR KÁTÁN – (héber) a Ros Chodes (újhold előtti napon mondott speciális ima) neve. Azért hívják kis Jom Kippurnak, mivel az újhold is a „megbocsátás ideje”.
JOM TOV – (héber) az ünnepek elnevezése, nemcsak a három zarándokünnepre vonatkoztatva, hanem Ros Hásánára és Jom Kippurra is. Jiddisül: jantev, szó szerint jó nap.
Amit szombaton tilos csinálni – ugyanaz tilos J.T.-kor is, kivéve a főzést-sütést, ami aznapra szükséges. A J. T. örömünnep, ezért mindenkit meg kell örvendeztetni: a nőket szép ruhákkal és ékszerekkel, míg a gyerekeket dióval és mogyoróval és egyéb ajándékokkal. Kötelesség gondoskodni a szegényekről, idegenekről, árvákról és özvegyekről, vagyis a társadalom elesettjeiről, akik a Midrás szerint „az Örökkévalóé”.
Nincs ennél nagyobb micva – mondja Tanchuma Midrása, majd hozzáteszi: Ha neked négy családtagod van otthon (a feleséged, fiad, lányod és szolgád/szolgálód – nekem is négy „hozzátartozóm” van: a levita, az idegen, az özvegy és az árva. Ezek az enyémek. Ha te megörvendezteted őket – én is megörvendeztetem a tieidet! (Rabbi Tanchuma, Röé, a fejezet végén)
JOM TOV SÉNI SEL GÁLUJOT – (héber) a diaszpórában a három zarándokünnep második napja. Annak idején, amikor az újholdat szemtanúk vallomása alapján állapították meg – előfordulhattak tévedések, vagy a hírnökök nem érkeztek meg időben, és ezért – a biztonság kedvéért – a távolabbi helyeken két napon át ünnepeltek. Erecben, ahová a Bét Din (l. o.) küldöttei elérkeztek időben, és nem volt kétséges, mikor van Ros Chodes (l. o.) – egy napot tartottak.
Később, amikor már voltak pontos számítások, és nem kellett a szemtanúkra hagyatkozni (akik nemegyszer szándékosan tévesztették meg a Bét Dint) – sőt a római hatóságok egy időben meg is tiltották a tanúk meghallgatását –, külföldön mégsem változtatták meg a meghonosodott szokást, és két napon át ünnepeltek. Ros Hásáná mindig is két nap volt, és Jom Kippur mindig is egy – mivel nem akarták a népet egy kétnapos böjttel terhelni.
A két nap között a háláchá nem tesz különbséget, kivéve a temetést, amely a második napon enyhébb elbírálás alá esik (mivel nem akarták, hogy a tetem két napig temetetlen legyen, a második napon eltemetik, amennyire lehet nem zsidók által).
Külföldiek, akik Izraelbe jönnek, de szándékukban áll visszamenni – két napot tartanak. Izraeliek külföldön – ha csak ideiglenesen vannak ott – csak egy napon ünnepelnek. Ha három zarándokünnep eltelt azóta, amióta kint vannak (vagyis kb. egy év), akkor már úgy kell viselkedniük, mint a helybélieknek, vagyis két napon át kell ünnepelniük.
JOM TRUÁ – (héber) a Rivalgás Napja. Ros Hásáná (l. o.) egyik elnevezése, mivel ezen a napon fújják a sófárt (kürt), aminek egyik hangja a truá.
JORE DÉÁ – (héber) a négyrészes Sulchán Áruch (l. o.) egyik része.
JOVÉL – (héber) jubileum. 50 év. A J. jelentős dátum a héber naptárban, hétszer hétéves ciklus befejezése, általános szabadság meghirdetése, rabszolgák elengedése, a földek visszamennek eredeti tulajdonosaikhoz. A Talmud megállapítása szerint, amikor nincs Szentély és a zsidók többsége nem lakik Erecben – a J. érvényét vesztette, és a Smita törvényei is csupán Bölcseink szerint érvényesek (dörábbánán l.o), de nem a Tóra szerint.
JÖKUM PURKÁN – (arameus) szombaton elmondott fohász a vezetőkért, a rabbikért és tanítványiakért.
JUDAIZMUS – zsidóság. Jiddiskeit. A monoteizmuson alapuló szináji eredetű zsidó nép-nemzet-vallás. Tudományos meghatározásának nehézsége egyediségéből ered.
(FOLYT.KÖV.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése