"A MAGYAR IDENTITÁSKERESÉS OLYAN
MINT ÁGNES ASSZONY LEPEDŐJE..."
Irta:Bartus László
(Amerikai Magyar Népszava)
Randolph L. Braham életműve, a magyar holokausztkutatás és a magyar történelem feltárása újabb fontos dokumentummal gazdagodott. Megjelent "A magyarországi holokauszt bibligráfiája" című munka két kötete, amely 5573 könyvet, tanulmányt és cikket szemléz, amelyek 1945 és 2009 között jelentek meg a magyar holokausztról, nemcsak Magyarországon, de a világ számos országában. A kötetek a budapesti Park Kiadó színvonalas gondozásában jelentek meg.
A bibliográfiában szereplő művek bemutatják, milyen út vezetett a gázkamrákhoz, milyen előzmények után következett be a népirtás, és milyen brutalitással hajtották végre azt. Ha valaki csak a fejezetekben levő címeket olvassa el, már képet kaphat az antiszemitizmus természetéről és mélységéről, s arról az egyenes útról, ami a gyűlöletbeszédtől a tömeggyilkosságokig vezet.
A hiánypótló köteteket Randolph Braham szerkesztette, rendezte hatalmas munkával egységes, jól kezelhető, jól átlátható forrásmunkává. Olyan tárgy- és névmutatóval látta el, amely páratlan és egyedülálló a szakirodalomban. A szerkesztőt semmi más szándék nem vezette, mint a dokumentumok időbeli és tematikai elrendezése. A bibliográfia mégis olyan lett, mint egy önálló mű, amely önmagában is rendkívül érdekes olvasmány. Az egymásra épülő fejezetek, az azokban szereplő címek és rövid tartalomismertetők egységes egészt alkotnak, történelmi rátekintést nyújtanak. Aki elolvassa Randolph Braham bibliográfiáját, már más emberként tekint a világra, és hamar ráeszmél, hogy a harmincas évek óta Magyarországon - sok tekintetben - nem sok minden változott.
A bibliográfia legnagyobb erénye, hogy segíti a téma iránt érdeklődő kutatók munkáját. Jól tagolt fejezetei időrendi sorrendben és tematikailag jól csoportosítva mutatják be az antiszemita irodalmat, a zsidótörvényeket, a "zsidókérdésről" folytatott közéleti vitákat, a vészkorszakot, a munkaszolgálatot, a túlélők visszaemlékezéseit, a háború utáni emlékezetkiesést, a traumát és az elhallgatást, majd a rendszerváltás után a folyamat újrakezdését, az antiszemitizmus feléledését. A bibliográfia nemcsak tudományos kutatók hasznos és nélkülözhetetlen kézikönyve, hanem a magyar történelem, a holokauszt és a magyar társadalmat megosztó viták iránt érdeklődő laikusok számára is remekül és könnyen használható könyv. Aki csupán belelapoz és elolvassa a bibliográfia néhány fejezetét, már nem lehet közömbös embertársai iránt, e gyűjtemény ismeretében nem lehet tovább holokauszttagadó. Pontosabban: lehet, ahogyan ezt meg is teszik, és erről szólnak a gyűjtemény egyes munkái és tanulmányai is. De azt senki nem mondhatja, hogy tudatlan volt, nem talált olyan forrásokat, amelyek az igazság megismerésére, az antiszemitizmus nevű betegség, gyűlölet és méreg természetének feltárására segítette volna. Randolph Braham eddigi életműve a magyarországi holokausztot a világ legjobban dokumentált népirtásává teszi. Az ő tudományos teljesítménye, eredményei, rossz hír a nácizmus számára.
Randolph Braham legjelentősebb önálló munkái, "A népirtás politikája. A holokauszt Magyarországon I-II" kötet, "A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája I-III", "Az észak-erdélyi holokauszt földrajzi enciklopédiája", valamint a most megjelent "A magyarországi holokauszt bibliográfiája I-II" (további több mint száz tanulmány és általa szerkesztett kötet mellett) olyan mértékű dokumentációját, hiteles bizonyítékát adja a magyarországi holokauszt előzményeinek, lefolyásának és utóéletének, amely leszámol minden hazugsággal, történelemhamisítással, relativizációval. Feketén és fehéren mutatja be, tárja az olvasó elé azokat a borzalmakat, amelyeket Magyarország egyik oldalról elkövetett, másik oldalról átélt. Azokat a szörnyűségeket, amelyek örök időkre tanulságul szolgálnak arra, hogy a nacionalizmus, az irigység, a bűnbakkeresés, a rasszizmus, a kirekesztés, a faji megkülönböztetés, az antiszemitizmus hova vezet, azok mögött milyen szellemi erők állnak. Randolph Braham életműve a legnagyobb cáfolata az antiszemitáknak: nem lehet letagadni, nem lehet lehazudni azt, ami megtörtént, mert ezek a dokumentumok önmagukért beszélnek. Ezért a felelősségük még nagyobb, mert nem mondhatják, hogy nem tudták.
Az antiszemitizmus biztos jele az, amikor valaki azt mondja, hogy ne beszéljünk már róla. A mai Magyarországon és a világ különböző országaiban élő magyarok, így az amerikai magyarok egy jelentős része is azon az állásponton van, hogy túl sokat beszélnek az antiszemitizmusról és a holokausztról. Ezzel szemben az igazság az, hogy túl keveset beszélnek és tudnak róla a magyarok. Ez az oka annak, hogy a felnövekvő új generációkat újra meg lehet fertőzni gyilkos eszmékkel. Mások a magyarok becsületét és jó hírét féltik attól, hogy szembesítsék a magyar emberek holokausztban játszott szerepével: nem szívesen hallgatják, hogy a magyar holokausztban a magyarok milyen meghatározó szerepet játszottak. A gázkamrákba küldött férfiakat, nőket, asszonyokat, gyerekeket, fiatalokat és öregeket nem a németek szedték össze és irányították Auschwitz és más lágerek felé, hanem a magyarok. A magyar név becsületét nem azzal lehet megvédeni, hogy letagadjuk, elhallgatjuk, bagatellizáljuk, majd megismételjük ugyanazt, ami nem is olyan sok évvel ezelőtt azt eredményezte, hogy több százezer honfitársunkat küldtük az embertelen halálba, költöztünk be a házaikba, lakásaikba. A magyarság azzal nyerheti vissza a civilizált világ elismerését és önbecsülését, ha a tényekkel szembenéz, önvizsgálatot tart, megbánja azt, amit elkövetett, és fogadalmat tesz, hogy ilyet soha többé nem tesz. Nem az a helyes út, ha letagadjuk, ha meghamisítjuk a történelmet, és a jogos lelkiismeretfurdalásért is a zsidókat tesszük felelőssé. Hanem az, ha soha nem felejtjük el, nehogy újra megtegyük. Ha törvényeinkkel megakadályozzuk, hogy ez a folyamat újra elkezdődjön. Ebből a szempontból nem biztató, hogy a magyar alkotmányba kívánják iktatni a Szent Korona-tant, amelynek a történelem során gyakorta antiszemita éle és üzenet volt, és a terv mai támogatottsága mögött is sok esetben ilyen érzelmek munkálnak. Nem a megbékélés és megtérés irányába mutat, ha a magyar kormány második emberét, kereszténydemokrata politikusokat, jobboldali főpolgármestert az antiszemita beállítottságú Vitézi Rend tagjaivá választják, amely rend tagjai voltak azok a kormánytisztviselők, akik a deportálásokat irányították.
Vannak ezzel szembenálló jó példák: Németország például feldolgozta saját szerepét a holokausztban, Magyarország nem. Ennek következménye az, hogy ma újra virágzik az antiszemitizmus, a fajvédelem a Duna-Tisza közén és a világ más részein élő magyarok körében is. Azért, mert soha nem néztek szembe a tévedéseikkel, bűneikkel, hibáikkal, az embergyűlölet mögött álló gyilkos szellemiséggel, soha nem számoltak le magukban az antiszemitizmussal. Csak hallani sem akarnak róla. A bibliográfia egyes szerzői szerint olyan a magyar identitáskeresés, mint Ágnes asszonyé, aki mossa a lepedőt, de az soha nem akar tiszta lenni. Ezért zavarja magyar honfitársaink némelyikét az emlékezés, és minden olyan eset, amikor ezt felemlegetik. Nem szabadultak meg az antiszemitizmus betegségétől. Ezért lehet egy majdnem 15 százalékos náci párt a XXI. században a magyar parlamentben, olyan előzmények után, amelyeket Randolph Braham munkássága jól dokumentál, amelynek teljes irodalmát most két kötetbe gyűjtötte "A magyarországi holokauszt bibliográfiájában". Ezeknek a köteteknek a tartalmát minden magyar iskolában tanítani kellene, minden magyar polgár könyvespolcán ott kellene lennie. Ez hozhatna olyan változást, hogy a magyarság jó hírét nem kell félteni a múlttól, a tényektől és az igazságtól, ha tanul belőle és szakít azzal. Ez az útja a bűntudattól való szabadulásnak.
A bűntudat mindig másban találja meg a hibát, és a bűn megismétléséhez vezet. Ami rajta múlott, azt Randolph Braham professzor már megtette. Most rajtunk a sor, mit kezdünk ezzel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése