A rabbija azonban nem feledkezett meg errôl. Behívta magához a fiút, és azt mondta neki:
Motl, itt az ideje, hogy menyasszony után nézz!
Ugyan, rabbi – felelte Motl , ki menne feleségül egy olyan koldushoz, mint én? De még ha találnék is ilyen leányt, biztos vagyok benne, hogy az apja nem magamfajta vőre vágyik.
Nem szabad alábecsülnöd magadat, Motl: ez legalább olyan súlyos vétek, mint a kérkedés!
Hát jó, rabbi... Megfogadom a tanácsodat, csak azt áruld el, hogyan fogjak hozzá!
Nos, először is indulj útnak, és kezdj bele a kutatásba! Az Örökkévaló bizonyára segíteni fog neked.
Motl fogta a tfilinjét meg kevéske holmiját, és nekiindult. Faluról falura, városról városra vándorolt: azt ette, amivel a jószívű emberek megvendégelték, hiszen egy garasa sem volt. Szerencsére a zsidók nagy becsben tartják a háchnászát orchim, a vendégszeretet micváját, így hát nem éhezett, bár persze nem részesült fejedelmi ellátásban.
Egy szép napon, amikor az éhségtől rogyadozó térddel rótta, egyre csak rótta a végtelennek tűnő utat, és már teljesen elcsüggedt, egyszerre egy szépséges kertben álló, hívogató ház előtt találta magát. Bátortalanul becsöngetett: a szobalány nyitott ajtót. Behívta a kiéhezettségtôl sápadozó fiatalembert, leültette a konyhában a többi cseléd közé, és hamarjában valami ételt tett elé.
Az úrék nincsenek itthon, de biztosan nem fognak haragudni, hogy megkínáltunk – mondta.
A jókedvű cselédek kérdezgetni kezdték Motlt. A fiú elárulta nekik, hogy menyasszony után jár, és ezért úgy vélték, valami félnótás lehet.
Mialatt Motl belakmározott a pazar ételekbôl, amilyeneket soha még csak nem is kóstolt, a cselédek az egyik szobában tanakodni kezdtek, hogyan tréfálják meg a "kérőt". A kisasszonyka épp benézett ebbe a szobába, és amikor meghallotta, miben sántikálnak, úgy döntött, hogy ő is részt vesz a mókában.
Namármost, a cselédnép kifundálta, hogy látszat-esküvôt kell csapni Motl és a kisasszony között.
Motl éppen befejezte a lakomát, és úgy érezte, új erő költözött belé. Így hát amikor a cselédek nagy komolyan megkérdezték, feleségül venné-e a kisasszonykát, aki fiatal, szép és ráadásul még gazdag is, azonnal rávágta:
Ha ő hajlandó feleségül jönni hozzám, miért is mondanék nemet?
Bemutatták Motlnak a kisasszonyt, aki beleegyezett a házasságba.
Tudod-e, hogyan kell ketubát, (házassági szerződést) írni? – kérdezték Motlt.
Hogyne – felelte készségesen Motl.
Nagyszerű – örvendeztek. – Azonnal megcsináljuk a chupát!
Papírt és tollat kerítettek, Motl pedig annak rendje és módja szerint megírta a házasságlevelet. Két inas vállalta a tanúskodást. A kezébe nyomtak egy tányért, ő földhöz vágta, a jelenlévők pedig mázl tovot kívántak az ifjú párnak. A társaság ünnepélyesen poharat ürített a vôlegény és a menyasszony egészségére, és vidám hangulat töltötte be a szobát.
Most már felállíthatjuk a chupát! – mondták. Egy terítő sarkait sebtiben rákötözték négy söprűnyélre, és már készen is volt a chupá.
Mivel Motlnak nem volt gyűrűje, amit a "menyasszony" ujjára húzzon, megkérte a kisasszonyt, ajándékozza neki a gyűrűjét, és amint megkapta, eljegyezte ôt "Mózes és Izrael törvénye szerint".
Alig lett vége a "szertartásnak", a cselédek így szóltak Motlhoz:
No, te is jóllaktál, mi is kimulattuk magunkat, most már fel is út, le is út!
Vagyis hogy menjek el? Már miért mennék? Hiszen most már én vagyok a ház urának veje, és nem látom be, mi okból kellene elmennem...
A szolgák dühösek lettek, és együttes erővel kipenderítették, de ő lecövekelt a tornácon, és nem mozdult. Elhatározta, hogy megvárja az "apósát".
*
Estére meg is érkezett az úr, aki alaposan meglepődött az ajtaja előtt álldogáló, toprongyos fiatalember láttán. Motl barátságosan üdvözölte:
Jó estét, kedves apósom!
Micsoda? Neked tisztára elment az eszed!
Motl elmesélte, mi történt: nyugodt hangja és a részletes beszámoló igazolta, hogy a színtiszta igazságot mondja.
A házigazda elfehéredett, remegve beinvitálta Motlt, és megkérte, hogy várjon egy kicsit, mert beszélnie kell a lányával...Amikor néhány perc múlva visszatért, már nyugodtabbnak tűnt, csak a tekintete volt zavart és kétségbeesett. Annyit mondott Motlnak, hogy a dologról senkinek nem szabad tudnia.
Nesze, itt van egy húszrubeles: menjünk el a rabbihoz, hogy írja meg a getet, a válólevelet. Nála jó helyen lesz a titok: nem fogja elfecsegni. Te sem jársz rosszul, és a lányom is szabad lesz.
Nem fogadhatom el a pénzedet – felelte Motl. – A dolog komolyabb annál, semhogy magam dönthessek benne. Azt javaslom, hallgassuk meg az én rebbémet, és azt fogom tenni, amit ő tanácsol.
Az "após" azonnal befogatott, és elindultak Motl rebbéjéhez: tudta, hogy a rebbe hírneves tudós, szentéletű férfiú, aki bizonyára talál majd megoldást a szokatlan helyzetre.
A rebbe meghallgatta a történetet, majd úgy döntött, hogy a gazdag ember adjon Motlnek háromezer rubelt, és várjon hat hónapig. Ha hat hónap múlva ő és a lánya még mindig a válás mellett vannak, Motl kárpótlásként megtarthatja a pénzt, ha azonban a siduchot, a házasságot választják, a pénzt a vőlegény kapja hozományként.
Nem mondhatni, hogy a gazdag ember különösebben örült volna, de miután megígérte, hogy tiszteletben tartja a mester döntését, nem tehetett mást, letétbe helyezte a pénzt a rebbénél. Megegyeztek, hogy a hat hónap elteltével a lányával együtt visszajön a válólevélért.
*
A rebbe ezután meghívta Motlt, hogy lakjék nála, mialatt Tóra-tanulmányait folytatja. Szólt a feleségének, hogy gondoskodjék a fiú feltáplálásáról, amire a jószívű asszony készséggel vállalkozott is.
Egy hónappal a megbeszélt időpont előtt a rebbe meghagyta Motlnak, csináltasson magának elegáns ruhákat, hogy úgy fessen, mintha gazdag fiatalember lenne, nem pedig szerencsétlen éhenkórász. Hát bizony, amikor az új ruhában, fényes csizmában és elegáns kalapban megjelent, még a rebbe is alig ismert rá. Mintha kicserélték volna! Hol volt már a sápatag arc, az ágrólszakadt külső! Jóvágású, jól öltözött fiatalember állt a rebbe előtt,aki kedvtelve szemlélte a változást.
Amikor a gazdag ember és a lánya megérkezett, jóképű fiatalembert pillantottak meg a rebbe dolgozószobájában. A házigazda éppen akkor lépett be, és átment velük egy másik szobába, ahol hellyel kínálta őket.
Nos, barátaim – kérdezte tôlük , továbbra is ragaszkodtok a váláshoz?
Hát persze – felelték. – Hiszen mindenki rajtunk nevetne, ha efféle nincstelen koldussal kerülnénk rokonságba...
Bizonyára láttátok azt a fiatalembert a dolgozószobámban. Itt lakik nálam: ragyogó, jóeszű tanítványom. Ráadásul vagyonos is. Szeretnél egy ilyen férjet a lányodnak?
A gazdag ember a lányára nézett, vajon mit szól ehhez. A lány lesütött szemmel azt mondta:
Hát... nekem bizony rögtön megtetszett...
A rebbe az ajtóhoz lépett, és kiszólt:
Reb Mordecháj! Légy szíves, gyere be egy pillanatra!
Solem áléchem! – köszönt Motl barátságosan.
Az apa és leánya zavarodottan pislogtak. Elakadt a szavuk: Motlra meredtek, majd egymásra. Nem tudták elhinni, hogy ez az ifjú nemesúr ugyanaz, akit alig néhány hónapja még annyira lenéztek...
A válásról nem esett több szó. Boldogan vették tudomásul, hogy Motl nem haragszik rájuk, és hajlandó beleegyezni a rangjukhoz méltó esküvőbe.
Minden jó, ha jó a vége: a rebbe mázl tovot kívánt nekik, a rebecn pedig behozta a süteményt, és elébük tett egy kis itókát is, hogy lechájimot koccinthassanak az ifjú pár egészségére és boldog jövőjére.
(Forrás: Zsidó.com)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése