| A "VÉTKES ASSZONY" A FEDDŐ HAFTARÁBAN "Majd így szólt hozzám az Örökkévaló igéje: Mit látsz, Jeremiás? Ezt feleltem: Mandulavesszőt látok. Az Örökkévaló pedig ezt mondta nekem: Jól látod, mert gondom van rá, hogy szavamat teljesítsem." (Jirmijáhu, 1:11-12.) Eddig a háftárák többé-kevésbé tartalmi kapcsolatban álltak a heti szidrával. Ettől a szakasztól kezdve a Tóra-felolvasás befejezéséig más kőzős nevező alapján tartozik össze a heti szidrá és a háftárá: az időhöz, illetve eseményhez kötődő kapcsolat kerül előtérbe. A következő három szombat prófétai szakasza Tisá BeÁvig - áv kilencedikéig -, a nagy nemzeti gyásznapig a három úgynevezett feddő, másként tragikus háftárá. Ezek után hét vigasztaló fejezet következik, majd további kettő, amely a megtérés és a bűnbánat gondolatával foglalkozik. Végül újból elérkezünk a kezdethez, B'résit szakaszához. * * * Az első "feddő" háftárá Jirmijáhu próféta felszenteléséről, felavatásáról, illetve prófétai hivatásba való beiktatásáról szól. Másutt már elmondtuk, hogy Jirmijáhu - magyarosan Jeremiás - a Jeruzsálemtől északkeletre fekvő Ánátotból, papi családból való volt. A hagyomány szerint a jerikói Rácháv leszármazottjai közé tartozott. r. e. 650 körűl született, és 25-26 éves korában, Josijáhu király uralkodásának tizenharmadik évében kezdett prófétálni. Az Örökkévaló felszólítja Jirmijáhut, mondván, hogy már az anyaméhben megismerte és felszentelte őt prófétának. Jirmijáhu szabadkozik: túl fiatal még, szavait nem fogják meghallgatni. Ez szerénységre, de ugyanakkor félénkségre is vall. Nem utasítja el teljesen az elhivatást, csupán haladékot kér.. Az Örökkévaló válaszából nyilvánvalóvá válik, hogy a fiatal Jirmijáhu egyszerűen félt a néptől, amelyet jól ismert, és nem merte a szemébe vágni az isteni igazságot. "Ne félj tőlük, mert Én veled leszek, és megmentelek ... " (Jeremiás 1:8.) S hogy az ifjú próféta tisztában legyen hivatása nagyságával, Isten megérinti az ajkát, annak jeléül, hogy igéit - vagyis a próféciát - "szájába adta". * * * Josijáhu király hatalmas csődtömeget örökölt nagyapjától, Menássétól és apjától, Ámontól, akik példátlan módon meghonosították a bálványimádást és az idegen kultúrák utánzását Júdeában. Nem csoda tehát, hogy Jirmijáhu, az ifjú vidéki kohánita, aki nehezen igazodott el a fővárosi környezetben, félt elvállalni a küldetést, amely - ma már tudjuk szenvedéssel, megszégyenüléssel, sőt halálos veszedelemmel járt számára. A Midrás, amely sok részletet közöl Jirmijáhu tragikus életéről, azt is tudni véli, hogy a pusztulás prófétája predesztinálva volt szomorú küldetésére: "Mondá Jirmijáhu az Örökkévalónak: Világ Ura! Mit vétettem neked, hogy annyi próféta volt előttem, és lesz utánam, Szentélyedet mégis éppen általam kellett romba döntened? Mondá neki az Örökkévaló: Még a világ teremtése előtt te lettél kijelölve erre a feladatra ... " (Psziktá Rábá 27.) * * * Az anyaméhben történt felszentelést - "Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, már ismertelek, és mielőtt a világra jöttél, megszenteltelek, népek prófétájává tettelek." (Uo. 5.) - a Midrás úgy adja elő, hogy Jirmijáhu már születése pillanatában prófétált, és anyját súlyos szemrehányásokkal illette: bűnös asszonynak titulálta, aki másokkal szűri össze a levet. "Anyám, miért nem iszod a keserű vizet [amely a bűnös asszonyoknak jár]?" Az anya már azon is megdöbbent, hogy az újszülött beszél - hát még azon, hogy miket beszél! "Mondá neki: Nem neked mondom, anyám, ezt a próféciát, hanem Cionnak és Jeruzsálemnek!" (Psziktá Rábá 26:3.) * * * A bűnös asszony hasonlata, akit a kohánita a megátkozott keserű vízre fogna (Naftali Kraus: Az ős iforrás. Nászo szakasza, Pársát Szotá), vissza- visszatér Jirmijáhunak a Midrás által megvilágított próféciáiban. A felszentelés emelkedett pillanatában, amikor az Örökkévaló rá testálja a küldetést, az ánátoti papcsemete így szabadkozik: "Világ Ura! Nem vagyok képes szólni hozzájuk! Ahány próféta csak volt, mindet megpróbálták megölni. Mózest és Áront vajon nem akarták megkövezni?" Mondta neki az Örökkévaló: "Nagyon jó, hogy fiatal vagy, mert nem vétkeztél ... Fogd az isteni dühvel teli poharat, és itasd meg vele Jeruzsálemet és Júdeát ... " "Amikor Jirmijáhu ezt meghallotta, elátkozta a napot, amelyen született. Majd azt mondta hallgatóságának: Tudjátok, kihez vagyok most hasonló? Ahhoz a paphoz, akire a sorsvetés esett, hogy aznap ő itassa meg a keserű vízzel a hűtlen asszonyt. Hozzák az asszonyt a pap elé, fölfedik a perszóna arcát. .. A pap fogja a poharat, hogy megitassa, ránéz, és a saját édesanyját látja! Kétségbeesett jajgatásban tör ki, majd sírva kiáltja: »Jaj nekem, édesanyám, hiszen mindent megtettem, hogy kellőképp tiszteljelek, és most megalázlak!« Jaj nekem, Cion, hisz azt reméltem, hogy jót, vigasztalót jövendölhetek neked, és most pusztulást és szenvedést pófétálok! ... " (Uo. 13.) |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése