RÉMHIREKET TERJESZTEK;
AZ ELSŐ BOMBÁZÁSKOR AZ URFI KÉRI A PAPUCSOT, ...
( Az osztályban ahová jártam volt 2-3 nagyon gazdag fiu és 5-6 nagyon szegény. Az utóbbiakat mindenki sajnálta és segitette. Ez a segitség néha brutális volt. A felsősők alapitottak már régebben, évekkel azelőtt, egy SzKE (26) nevezetü egyesületet, amelyet az igazgatóság is szubszidiált, de főleg snorrból szerzett pénzen vettek iskolaszereket (kőrzőt, vonalzót, ceruzát és radirt, füzeteket és miegyebett és azokat a „szegényeknek” adták, illetve kölcsönözték ki, megalázó feltételek mellett. Nekem már az egyesület neve sem tetszett, mert nem kell valakinek naponta az arcába vágni hogy ő „szegény”, ha az apja nem képes neki a drága iskolaszereket megvenni. Javaslatunkra osztályunk, az első Tajrász, alapitott egy ellenszervezetet, az Ike-t, ami az Iskolaszerrel Kisegitő Egyesület lett, a „szegények” nélkül a nevében. Mi jó szóval kisértük amit adtunk, amennyit adhattunk és osztályunk három tehetőse közül Lőwinger Jancsi és Schlanger Laci (27) otthonról kunyerált pénzzel is besegitett. Azt is megszerveztük, hogy mindenki aki csak tehette dupla tizórait hozott magával és az egyiket odaadta annak akinek nem volt. Sokunkban volt fejlett szociális érzék, nálam ez abban is megnyilvánult hogy szivből utáltam a procc gazdagok viselkedését, nem őket, magukat, hiszen ők nem tehettek arról, hogy apjuk sok pénzt keresett. (28 )
Én a hallgatag(?) többséghez tartoztam, akik a gazdagok szemében szegények voltak, mig az igazi szegények szemében – gazdagok. Már elmondtam valahol, hogy amikor hazafelé menet, bementem a Glückék csirke és libaüzletébe és ott öt deka(!) felvágottat vásároltam magamnak, akkor a Glück Pindi, a barátom, áhitattal nézte és mondta, hogy na igen, ti gazdagok vagytok. Mi a probléma ? – kérdeztem, - vágj le magadnak néhány szeletet, mire Pindi megdöbbenve nézett rám, mint aki kisértetett lát: te nem vagy normális, állapitotta meg, mint sokkal később Dávid, az árut nem szabad megenni, azt el kell adni...
Osztályunk gazdagjai közül igazán csak Jancsival voltam jóba, aki egy született demokrata volt és legalább annyira elütött apjától mint én. Egyszer rendeztek neki egy születésnapi ünnepséget és többet az osztályból meghivott, köztük engem is – súgva, hogy mások ne hallják. Ekkor apa éppen Ukrajnában volt , nekem nem volt egy rendes ruhám, nem akarózott menni, de mivel dolgozott bennem a proletárgőg,t azt a feltételt állitottam: csak akkor megyek, ha meghivja E.T. is, az osztály legszegényebb tanulóját, akik Angyalföldön laktak, egy olyan prolinegyedben ahol a zsidó se jár és apja kordén árult gyümölcsöt az utcán, télen, jégben fagyban. E. jó tanuló volt, jó fejű. Szorgalmas, csak kissé nehéz beszédü, de amig beért naponta a Dob utcai iskolába, össze volt fagyva és az arca meg-megrándult amikor a fiuk a tizórait elfogyasztották a szünetben. Tőlem elfogadta, a dupla tizórait, de másoktól nem – és szemmel láthatóan éhezett.
Jancsi azonnal beleegyezett, odament E.hez, kedvesen meghivta és ettől fogva E. Jancsitól is elfogadta a szalámis szendvicset. Előbb az én vajas-lekváros zsömlémet ette majd, majd félórára rá, suttyomban, a pad alatt, a másikat, ahogy dukál (29).
Közben, miután apa hazajött Ukrajnából, megszületett a negyedik is, akit Lászlóként jegyeztek be, ő a mai, 2.1o magas Slomó „kisöcsém”, aki ma már nagyobb „magyar” mint én, ha más sikon is müködik (3o). Nem volt nálunk rádió otthon, apa azt mondta neki négy „rádiója” van, a négy fia, akik épp eleget lármáznak, nem kell ehhez semmit hozzátenni. Slomó két éves volt, 44’ nyarán, amikor ránk szakad az ég – én meg 12 és fél. Ez a fél igencsak jelentős, mert valóban féltem, akkor már felfogtam hogy mit hoz(hat) a jövő és tudtam hogy nem engedhetem meg magamnak a luxust hogy továbbra is gyerek legyek. Tudtuk hogy mi történik rádió nélkül is, apa néha megvette a Pesti Naplót , vagy a Magyar Nemzetet. De amikor egy vasárnapi napon, Pear Harbour után, a Klein néni berontott a szomszédból és lélekszakadva kérdezte, hogy „Krausz úr, ez jó a zsidóknak?” – apa nem tudta miről van szó Ezt leplezendő, gyanus udvariassággal leültette az egzaltált nénit – aki nem volt idősebb nála, hozott neki egy pohár vizet, majd kérdőjellé merevedett. Hát nem tudja Krausz úr? – kérdezte Klein néni – A Samu nincs itthon, a rádió bemondta és én nem tudom, hogy ez jó-e a zsidóknak vagy sem?
Mit mondott be, a jó Isten áldja meg? – kezdte apa elveszteni egyáltalán nem legendás türelmét. Hát hogy a japánok elfoglalták Szingapurt. Mondja Krausz úr, ez jó a zsidóknak?
Apa sarkonfordult és bement a hálószobába aludni (vasárnap volt), de nekem meghagyta, egy szemvillanással, hogy nyugtassam meg a hisztérikus szomszédasszonyt. Én meg elmondtam Klein néninek hogy rövid távon ez nem jó a zsidóknak, mivel a Japánok Hitler szövetségesei, de hosszu távon...
Áh, azt mondod hogy át kell térni a hosszusávra, és mindig mondom a Samunak, de ő nem engedi hogy hozzányuljak a rádióhoz...
„Csak hogy éljük túl”
(A legócskább zakómat vettem fel, a tintafoltosat, hogy ne üssek el E.től, aki egy nyúzott lamberjackban jött és órmótlan sáros cipőkkel. Látván ezt az előszobában, ahol Jancsi fogadta a vendégeket, azt súgtam E.nek hogy mindenki leveszi a cipőjét, hogy ne sározzuk be a szőnyeget. Láttam hogy barátom elsápad és azt mondja: nem lehet... Jancsi valahogy meghallotta, azt mondta nem baj, van már bent sáros cipő elég...
Ilyen szép lakást, ilyen pazar büffét én még nem láttam addig. Sokféle felvágott, apró szendvicsek zsúrkenyéren, krémestorták és Pesten akkor nem látható déligyümölcsök. Nomeg egy fél tucat lány, az ortodox polgáriból, akiket mi nem ismertünk, de Jancsi és családja baráti köréhez tartoztak. Azon fesztelenül beszélgettel a fiukkal, apró likörős poharakból császárkörtét („Altwater”) ittak és leplezetlen undorral nézegettek bennünket. Én már azon voltam hogy mondok valami cifrát, amikor E. feltalálta magát, elbujt két könyvszekrény között és a könyveket kezdte gusztálni. Látod, mondta amikor hozzáléptem, ezt irigylem náluk, hogy van pénzük könyvekre. Ott volt a Révai nagy lexikon, meg mindenféle korabeli könyvujdonság és mi elfelejtettük a tintafoltos kabátot és a sáros cipőt és megbüvölve nézegettük a könyveket.
Valaki felköszöntőt mondott és hangsulyozta, hogy Jancsi a legjobb tanuló az osztályban. Én ezt csak félfüllel hallottam bár E. bökdösött, de ekkor Jancsi válaszolt és kijelentette, hogy ez korántsem és egyáltalán, mivel van több gyerek az osztályban, akiknek jobb a bizonyitványa az övénél, többek között, mondta és ránk mutatott.
Mindenki ránk nézett és E. fülig pirult. „Nekem nem ilik itt lenni” – suttogta, én nem ide való vagyok. Valaki zongorázni kezdett és Jancsi kért, mondjak én is valamit. Mit mondjak, kérdeztem. Hogy éljük túl mindezt, mondta Jancsi az egyetlen okos mondatot, ami azon az estén elhangzott. Öccse, Pista, három Jonatán almával kezdett labdázni és azt kiabálta hogy három a magyar igazság. Közben vonszoltam E.t az asztalhoz egyen már valamit, hogy legalább értelme legyen ennek az elrontott estének. Nem lehet – mondta E.T. - mindjárt elhányom magam itt a perzsaszönyegen, nem elég a sáros cipő.?...
Jó, mondtam, csak hogy éljük túl, mondok valamit. Elmeséltem hogy péntek este volt nálunk a Dobozi utcai templomban két toprongyos szlovák menekült zsidó fiu. Ima előtt és után elmondták mi történik a határon túl, hogy a Tisó-párti Hlinka gárdisták ölik a zsidókat és kiszolgáltatják őket a németeknek akik kiszállitják és megőlik őket. Senki nem hitt nekik, volt aki rémhirterjesztést emlegetett és a Szuhel azt mondta hogy fel kell jelenteni az ilyeneket. Valaki azt mondta: snorrerek az rendben van, akarmak vacsorát, az is rendben van, de miért kell rémhireket terjeszteni?! (31). A végén elküldték őket közköltségen a Rosentál vendéglőbe, adjanak nekik egy-egy kismenüt. Aludni valahol a Teleki téren alhattak a Lajos mellett
A dermedt csendben először csak a lányok csámcsogását, majd a Lővinger mama (32) hangját lehetett hallani : mit akarsz ezzel mondani, fiacskám?
Nem tudom – mondtam. Én elmondtam egy történetet, ami most történt néhány nappal ezelőtt. Én gyerek vagyok, maguk felnőttek, maguknak kell tudni hogy ez mit jelent. Nem kell rontani a hangulatot, mondta a Sp. papája, kövér, potrohos gyáros, még soha nem volt úgy hogy valahogy ne lett volna.
Ránéztem E.re, láttam hogy csak pillantok kérdése hogy elhányja magát és én vele tartok. Gyere, megyünk, súgtam neki, igazad volt, ez nem nekünk való, majd Jancsinak, aki az ajtóig kisért: te nem tehetsz róla, te egy rendes fiu vagy.
Látod milyen jó hogy nem vettük le a cipőt – mondta E., amikor lefelé botorkáltunk a lépcsőkön.
****
A dolog epilógusa lehetne, hogy 44’et majdnem mindnyájan túléltük. Csak a Gelb Sanyit kapták el az utcán és vitték el, soha többé nem láttuk. Ugyanez volt a sorsa a Kammer Sanyinak is, aki egy évvel volt idősebb nálunk. A Vohlberg Adolfot vidékről deportálták, ő finn (33) volt, ő sem jött vissza. Mint ahogy Hilda sem, hüséges háztartási alkalmazottunk, aki a németek bevonulása után két nappal – minden kérlelésünk ellenére – illegálisan (34) utazott haza Szerednyére, hogy onnan szüleivel együtt deportálják Ausvitsba. Öccse a Hersi, mint a cseh légió katonája tért vissza Pestre a háboru után, ma Izraelben él, valahol Rechovoton.
Volt az osztályunkban egy lengyel zsidó menekült fiu is, valami Jékl Soklnak hivták, de ez nem biztos, aki „napokat evett” mint a jesivabócherek és az egyik másgiách özvegyénél lakott. Őt mindenki körülröhögte, én is, mivel nem tudott magyarul és jiddisül vagy lengyelül meg mi nem tudtunk. Nagyon vicces volt.
Hazafelé menet búskomor voltam, szégyeltem nagyon hogy a csürhével nevettem. Mi a bajod? – kérdezte Pindi, pedig biztos tudta. Egyike volt a keveseknek akik nem nevették ki Jéklt ( 35). Képzelj el egy forditott esetet: te vagy Lengyelországban magyar zsidó menekült, nem tudsz lengyelül vagy jiddisül és mindenki kirőhög téged.
Én nem – mondta Pindi. Tudom, ezért vagyok szomoru és szégyelem magam, Azért mert én nem nevettem? Azért mert irigyellek hogy több eszed volt mint nekem.
„Hol a papucsom”?
A dolgok ködbevesznek, a „boldog gyerekkor” úgy tünik mint egy rossz vicc. Még sok viz folyt le a Dunán, halott zsidók nélkül, addig amig a vitéz nyilasok, a folyam jeges vizébe lődözték azokat akik Petőfivel az ajkukon haltak meg. Az évek összefolynak, ez nem egy tudományos történelmi értekezés, ez maga a történelem.
Miután Magyarország hadat üzent az Egyesült Államoknak (36) aktuális lett Budapest bombázása is. Eleinte csak immel-ámmal az oroszok, majd később, massziv szönyeg bombázással – az amerikaiak. Amikor az első sziréna megszólalt, éjnek évadján, és apa szirénázott hogy felébresszen bennünket, az én első szavam az volt, hogy „Hilda, hol a papucsom”. Gondoltam hogy nem lehet mezitláb lemenni az ovóhelyre és a sötétben nem találtam a cipőmet (37). Lent a pincében együtt ültek, békés egyetértésben, zsidók és nem zsidók és aki felmerészkedett, hallhatta a messze becsapódó bombák kisérteties hangját.
Amikor másnap elmeséltem Pindinek, ő csunyán nevetett: mondtam hogy ti gazdagok vagytok. Az urfi kéri a cselédtől a papucsát...
Pindi idősebb lánytestvére kommunista volt. Néha bevitték, letartóztatták, kiengedték, internálták és azt rebesgették hogy együtt él egy séjgeccal aki szintén.
A Glück bácsi az szokta mondani hogy gyerekei megröviditik az életét. Ez alatt azt a Palesztinába kivándorolt fiát is értette, aki egy vallástalan sómér kibucban volt.
Én nem tudom, mi az hogy kommunista, vagy „sómér”., mondta Pindi, de nagyon szeretnék nem itt lenni.
(A nyilas időkben a Glückék is a gettóban voltak, de nem velünk. A felszabadulás után ő is a Pirchébe (38) járt, velem együtt és a Joint által fenntartott napköziben ettük a Hershey csokoládét . Folytattuk a Tajrászt ahol abbahagytuk, de köszönet nem volt benne. Az Óbi rebbenek (39) libaüzlete volt lent és félóránként lement „megnézni mi van”, miközben nekünk a kiosztott talmud porciót kellett házerolni (4o ). Egyszer valaki tréfásan felelősségre vonta ezért és ő azt felelte hogy „az Istennek a liba kell” (41 ).
Egy szép napon eltünt a Pindi mint a kámfor. Kiderült hogy átment a Pirchéből a Bné-Akibába ,mivel „ott tojásos szendvicseket adnak”. Aztán lement velük Deszkre ahol hachsara (42) volt, majd a mozgalommal allijázott, Cipruson keresztül,és a Sluchot kibbuc tagja lett. Egyik bátyja, a Miki, aki előtte allijázott és sikerült, az angolok éberségét kijátszva, partraszállnia , elesett Izrael függetlenségi háborujában. (43 )
Nem a Pindi volt az egyetlen aki elhagyta menetközben az ortodox Pirchét, hogy „idegen mezőkön” legeljen. Ezek között volt Gólya is, aki velünk járt a Tajrászba. Nagyon szegény fiu volt, apja eltünt a háboruban és édesanyjával lakott a Kazincyi utcában, egy szörnyü (pince?) lakásban. Ő átment a Drorhoz (44) mert ott lányok is voltak és lehetett moziba menni. Miért nem a BÉÁ-hoz - kérdeztem amikor a 9o-es évek elején felfedeztem őt Pesten, immár a sokatmondó Török néven – hiszen ott is voltak lányok és ott is jártak moziba? Igen, de a Drornál szombaton is lehetett moziba menni. Aztán itt ragadtam – tette hozzá szomoruan.
Később valami jóvátételi szervezetnél dolgozott a Gólya, ezzel reagálva le zsidóságát, mint sokan mások. Ha üldöztek és jár nekem kárpótlás – ez annak a jele hogy zsidó vagyok...).
Töltött káposzta és beigli
Azért nem szabad a ló másik oldalára sem esni – szokta mondani a Gujzon bácsi. Ő, a Krausz nagyapa kebelbarátja (és bujtatója 44’-ben) a huszároknál szolgált az első világháboruban és igy nagy szakértője volt a lovaknak. Néha kértem, mesélje el, hogyan harcolnak egy világháboruban a huszárok, ott ahol, ágyuk, gépfegyverek, srapnellek vannak? Gujzon Boldizsár meséi münhauzeniek voltak, én akkor, 44’ elején, már 12 éves voltam és mint szorgalmas ujságolvasó (45) tudtam mennyit fejlődött a magyar hadsereg az elmult 2o-25 évbben. Ma már a lovak helyét a biciklik töltik be, hiszen az ujság megirta, szemrebbenés nélkül és nem a viccrovatban – hogy az első magyar kerékpáros gyorshadtest elindult kelet felé, amikor Hitler lerohanta a szovjetet.
Tehát nem szabad átesni, vagyok túlozni. Voltak azért napok és hetek – néha hónapok – amikor nincs kizárva hogy müködött a „boldog gyerekkor”, talán észrevétlenül, anélkül hogy tudtam volna róla. Talán Purimkor, amikor a Weiléknél együtt volt az egész család, a Rezsin néni, a Bandi mamája, remekelt a töltött káposztával (46) és a diós, mákos beiglivel. Weill nagypapa az asztalfőn trónolt; egy „ajrech” (47) purimi dalokat énekelt hogy megszolgálja a vacsorát és a Manó bácsi, a Gyuri apja (48) pénzt adott neki csakhogy hallgasson. Amaz nem hallgatott hanem direkt jiddisül élcelődve, amit csak nagytata és a Cili néni értett, azt mondta hogy neki egyszer azért adnak pénzt hogy beszéljen, másszor hogy hallgasson. Nagypapának potyogtak a könnyei a nevetéstől és kérte Ármin bácsit, adjanak még pénzt az ajrechnak.
(Ezeken a purimi családi összejövetelen az unokák között én voltam, nagyságra nézve a harmadik, a Gyuri és a Bandi után, akik kb. egyidősek voltak. A Nándi a jesivában volt, visszament a Musz után és növére, a tündérszép Edit , a nőkkel ült és el nem mozdult, anyja, a Cili néni szoknyája mellől.
.
Ilyen családi összeröffenés többször egy évben volt és szememben a béke szigetét jelentette. A lakás a Nagyfuvaros utca 6-ban volt, az előtte levő házban a neológ templom, az utána következő egy cigányház. Nem volt gazdag környék, a Weillék féltve titkolták jómódukat, üzletük sem a Váci utcában volt, de nagyon jól ment. Amikor, valahol 38-ban a Matild néni kiment Amerikába a férje után a család egy nagy pénzösszeget küldött vele, amit ott valaki elspekulált. Erről már irtam valahol.
44’ elején volt Pesten a belzi rebbe, akit galiciai gettóból mentett ki egy magasrangu magyar katonatiszt 1 millió pengőért. Csak öccse, a bilgoráji rabbi, volt vele, az egész családjuk odaveszett. Mielőtt, február 18-án elhagyták Magyarországot, két cionista certifikáttal, hogyTörökországon és Szirián keresztül az akkori Palesztinába utazzanak – a rebbe öccse dróset tartott, amelyben bátyja, a rebbe nevében, kijelentette, hogy a magyar zsidók legyenek egész nyugodtak. Semmi bajuk nem történik, itt nem lesz az ami Lengyelorszában.)
Egy hónappal és egy nappal később – március 19-én, bejöttek a németek és hat héttel később kezdődött a deportálás.
(Folyt.köv.
Jegyzetek
1) Öt és fél évig. Csak sokkal később tudtam meg hogy miért.
2) Amikor én, a 9o-es évek elején, krónikus kialvatlanságtól szenvednén elmentem egy un, „alvást kutató Intézetben, kiderült hogy a diagnózis egy Apnea nevezetü valami: az alvás nem kielégitő, légzési zavarok vannak, stb. Ezt lehet operálni is (orrsövény) de az ritkán sikerül. A megoldás egy CPAP nevü masina ami az alvás során oxigént pumpál az orrba. Ez átöröklödik, biztos hogy apának is volt, csak nem tudott róla. Slomó öcsémnek is van.
3) Persze ezt Izraelben szögre kellett akasztani, mivel itt ha nem védekezünk, „kedves szomszédaink”, az arabok, a tengerbe hánynak bennünket.
4) „Nagyon rendes gój”, akinek apa odaadott 44’-ben egy tele börönd értéktárgyat megőrzésre. Nem adta vissza. Mondván hogy az oroszok elzabrálták.
5) Csak szószerint kirakat (német) dea piaci szóhasználatban azt jelentette, hogy sikerült valakitől megszabadulni, „kirámolni” őt.
6) 45’-ben hallottuk hogy próbált ennivalót bevinni a gettóban lévő zsidóknak és a csendőrök agyonlőtték.
7) Mi minden szem cseresznyét kinyitottunk, megnézendö, nincs-e benne kukac. Ha volt – el kellett dobni a cseresznyét. A kukac tilalma a Tórában olyan mint a disznóhusé.
8) A mai napig is hiszem hogy a magyar paraszt nem antiszemita – ha az egyház és/vagy a politika nem uszitja erre. Sajnos az egyház nem sok alkalmat mulasztott el erre.
9) Fekete-fehéren (eljiddisült német).
10) A két világháboru között igencsak gyér volt a zsidók kivándorlási rátája Magyarországról. A cionista mozgalom alig létezett, certifikátot Palesztinába csak nagyritkán adott a brit mandatórikus hatalom és hétpróbás halucnak kellett lenni ahhoz hogy valaki merjen belevágni. Amerikában kvóta szabályozta a bevándorlást. No meg „itt élned és halnod kell”.
11) Talmud-tudós héber).
12) Zvi Erez barátom tudomása szerint az un „Székelyföldi körvasut” alapjait rakták le.
13) Gyönyörü szép, okos, intelligens lány volt. 43’ végén egy zsidó fiuval járt, aki a vallásos cionista mozgalom tagjaként, egy csoporttal Palesztinába indult. Ugy volt hogy Edit is velük megy és kint összeházasodnak. De a Cili néni nem engedte el a lányát, akit 44’ őszén, deportáltak és odaveszett.
14) „Édes Erdély itt hagyunk... a rohadó sereg...” stb, stb.
15) Másfél év korkülönbség volt közöttük, olyanok voltak mint egy ikerpár és állandóan veszekedtek egymással.
16) A kommun után börtönbüntetést kapott kommunista tevékenzségéért. 44’-ben a nácik letartóztatták németellenességéért és a háboru után antiszemitizmussal vádolták és indexre tettek. Innen kezdve csak a Vigiliában publikálhatta verseit. Könyvei alapján – szerintem – nem volt antiszemita.
17) Talán azért mert eleinte a vásárokon ponyvára kitéve árusitották őket.
18) Igy hivtuk annakidején a cowboyt, a vadnyugati ponyvák rettenthetetlen hősét.
19) Amikor előszőr – már itt Izraelben – találkoztam Julius Verne (héberes kiejtéssel Zsul Vern) nem tudtam kiről van szó.
20) Ceená ur’ená (héber), a jiddis dájtsból magyarra forditott népies Tóramagyarázat, nagyanyáink kedvenc olvasmánya.
21) A Sulchán Áruch (Teritett Asztal = héber) a Zsidó törvénykönyv röviditett változata, Slomó Ganzfried ungvári rabbi müve (héberül). Magyarra Dr Singer Leó várpalotai rabbi forditotta.
22) „Motke gánef”, a warsói zsidó tolvaj és a körülötte burjánzo zsidó prostitució, betörök, orgazdák, uzsorások, stb. Asch előfutárja volt a később magyarra is leforditott Basevisz-Singernek.
23) Mivel „tudtuk” hogy a „pólisiaktól minden kitelik”. Bezzeg mi, a Mózesvallásu magyarok...
24) Anyának bizalmasan elmondta hogy „ez a szüléstől van”. Próbál ugyan lefogyni, de „a férjem igy szereti”.
25) „Szép nagy darab trágya lesz belőled” – mondta.
26) Szegényeket Kisegitő Egyesület.
27) Az első, Tel-Avivban, nyugállományu épitészmérnök. A második Jeruzsálemben rabbi és jesiva-vezető, több halachikus mü szerzője.
28) A Talmud elmondja ( Éruvin 86, a), hogy Jehuda, a Fejedelem „tisztelte” a gazdagokat”. Ezt a haszidok, akik nem birták elviselni a procc novoriseket, ugy értelmezték hogy „mechábéd” (tisztel) azt is jelenti hogy ...kisőpri őket...
29) A Halacha szerint tejes és húsos étel között fél órát kell várni.
30) A Hét Tükre cimü magyarnyelvü hetilap kiadő főszerkesztője, valamint a Magyarországra menő izraeli turisztika egyik élvonalbeli exponense.
31) A magyar nácik nyomán az önmarcangoló zsidók is azzal vádolták egymást hogy rémhireket terjesztenek Mint később kiderült, minden „rémhir” igaz volt. Egyébként, amikor 44’ tavaszán két szlovák zsidónak sikerült megszökni Ausvitból és eljutni Pozsonyba ahol részletes jelentést nyujtottak be a halálgyárról – őket is rémhirtejesztéssel vádolták. Az egyetlen aki hitt nekik az Weismandel rabbi volt. Amikor a rabbi a jelentést leforditotta héberre és eljuttatta Pestre a Zsidó Tanácshoz – ott azt senki nem tudta elolvasni sem, az egy Freudiger Fülöpön kivül, aki az ortodoxia egyik képviselője volt a Judenrátban...
32) Emlékezetemben egy törékeny, filigrán dáma jelenik meg, szöges ellentétben férjével. Ez nálunk is éppen igy volt: a két apa és két anya megszólalásig hasonlitottak egymásra.
33) A Máramarosszigetról és általában a felvidékről számazó zsidókat a pesti sznóba – az ortodoxok is! – finneknek hivta, mivel lengyeles jiddist beszéltek, és ha kérdeztek valakit hová való, nem mondta hogy „von Munkács”, vagy „fün Munkács”, hanem „fin Munkács”. Minden „finn” kb. tizszer olyan életrevaló volt, mint egy anyaországi „magyar” zsidó.
34) Már a megszállás másnapján elrendelték hogy zsidóknak tilos a vonatokat használni.
35) Gondolom, eredeti neve Jáákov (Jánkl) lehetett.
36) Az akkori fáma szerint azt mondták a hadüzenetet kézbesitő ügyvivőnek, hogy hagyja azt a portásnál.
37) A szirénák elhangzása pillanatában apa eloltott minden villanyt. Ugyanis, még a bombázások megkezdése előtt, a nyilas sajtó azzal vádolta a zsidókat, hogy fényjeleket adnak az ellenségnek.
38) Pirché Águdát Jiszráél (az Aguda „virágai”) az akkor sebtében megalakult Agudát Jiszráél ifjusági mogalma volt, Groszberg Slomó és Zvi Friedman vezetésével. A nevelés irány Erec-centrikus és anticionista volt.
39) A Tajrász melámed-tanitóit a pesti szóhasználat rebbeknek nevezte. Konkrétan itt Oberlander Lázárról van szó, a Tajrász második osztályának rebbéjéről, aki Oberlander Baruch, pesti Habad küdött nagyapja volt. 2ooo-ben hunyt el new-Yorkben 98 éves korában.
40) Ismételni (héber= szleng).
41) Élelmes de lefordithatatlan szójáték. A Talmud szerint Istennek a sziv kell (arameusul: „Ráchmáná Libá bái” – Szánhedrin 1o6, b). A Libá a héber Lév (sziv) arameus változata, de a furfangos rebbe szájában a sziv ...libává változott.
42) Mezőgazdasági munkákra előkészitő tábor (héber).
43) A Glück szülök allijáztak és Bné-Brákban laktak, apáék közelében. Anya nagyon jóba volt a Glück nénivel. Ma a legkisebb fiu – a „Pici” - él Bné-Brákban és Pindi Jeruzsálemban, miután elhagyta a kibbucot és a vallásügyi minisztérium fő számvevóje lett. 2oo1-ben találkoztam vele Pesten.
44) Hábonim-Dror- baloldali cionista ifjusági szervezet, jelenleg is müködik Budapesten.
45) Apa kései elbeszélése szerint az első ujságcikket hatéves koromban olvastam, még mielótt elkezdtem iskolába járni (vesztettem egy évet). Ez a Pesti Napló vezércikke volt és csak annyit értettem belőle hogy „zsidókról van benne szó”.
46) Nem tudom az okát, de bevett szokás hogy a magyar zsidók világszerte tültött paprikát – vagy töltött káposztát – esznek Purimkor és Szimchát Tórakor. Az orosz eredetü haszidok viszont kreplachot, ami hússal töltött tészta.
47) Vendég ( eljiddisült héber=Oréách). Ebben a formájában inkább szegénysorsu ebédvendéget jelent.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése