Négy napos hirzárlat után – mialatt a legvadabb hirek keltek szárnyra – rövid hivatalos kommuniké hozta nyilvánosságra hogy „kölcsönös megegyezés alapján német csapatok érkeztek Magyarországra”. A Pesti Hirlap, amely a csütörtöki számában (március 23) kacifántos kommentárt közölt a németek „baráti” akciójáról, idézte a hivatalos jelentést, amit szerdán, késő este, juttatott el a szerkesztőségekhez az MTI :”Abból a célból, hogy Magyarország a háromhatalmi egyezményben szövetkezett európai nemzeteknek a közös ellenség ellen közösen viselt háborujában, különösen pedig a bolsevizmus hatásos leküzdésében, minden erő mozgósitásával és átfogó biztositékok megteremtésével támogatást kapjon – kölcsönös megegyezés alapján német csapatok érkeztek Magyarországra. A lemondott eddigi magyar kormány helyébe a kormányzó Úr Őfőméltósága, Sztójay Döme berlini magyar követet bizta meg az uj kormány megalakitásával”.
Azt nem közölték a lapok, hogy Kállay Miklós miniszterelnök a török követségre menekült, sem azt hogy a Klessheimből hazatérő Horthy három napig hezitált, amig aláirta az elébe tett kormánylistát, amelyen hétpróbás náci ügynökök szerepeltek – de nem nyilasok, akiket a kormányzó legalább annyira utált mint a kommunistákat.
( Egész irodalma van a kérdésnek, mi lett volna ha..? Ha Magyarország ellenáll; ha Horthy lemond és a török követségre menekül mint Kállay; ha nem szolgáltatják ki a zsidókat Eichmannak? Ha,ha,ha. Mai szemmel ennek semmi lehetősége nem volt, egyrészt Horthy egyénisége miatt (47), másrészt a magyar nép lelki alkatából kifolyólag, ami azt eredményezte, hogy azok is akik nem fogadták lelkesen a német megszállást - mint például az oszrákok az Ansluszt - azok is beletörődtek, megalkudtak, mivel azt gondolták hogy nem az ő bőrükre megy a vásár (48 ).
A magyar nép autentikus véleményét ott és akkor Tandi Irén fejezte ki, ez a kétes nőszemély, aki az első emelet nyolcban lakott, két lakással arrébb:”Most majd jól kib... a zsidókkal”. Ez nem gátolta őt abban, hogy később, pár pengő ellenében, ne irjon alá egy kérelmet, amiben a ház nemzsidó lakósai kérik, nyilvánitsák a Dobozi utca 25-öt csillagos házzá (49 ).
Kártyaklub a csillagos házban
(Ez nem járt sikerrel. Pár nappal a megszállás után volt Peszách, ami baljós hangulatban telt el. Két nappal a megszállás előtt jelent meg az Ortodox Zsidó Lap legujabb száma, amely részletezte hol lehet orth. Kóser cereszt(5o ) és sel-peszách füszereket kapni. Már az első napokban zsidóellenes rendeletek özöne jelent meg, többek között megtiltották a vonati közlekedést (ekkor utazott Hilda haza Szerednyére, hogy elérje az ausvitzi gyorsot.). Már március 28-án ministertanács a sárga csillag bevezetését tárgyalta. Iskola nem volt, apát behivták Jászberénybe „felülvizsgálatra” és ott maradtunk anyával négyen – 12 – 2 évesek – hogy magunk bonyolitsuk le az átköltözés lovaskocsis müveletét.
A ház végülis nem lett csillagos, bár több mint a lakók fele zsidó volt és mi az Erdélyii utca hétbe mentünk, ami a teleki térből nyilik. Itt volt a Mayer lakás, amit mi és Mayer Zoltán sógornője kapott meg, egy gyerekkel, vagyis mi hatan egy szobában (meg egy üres spejzban) és az Collseinné, fiával, (Mendele) a másik szobában. Nem volt előirva mit szabad vinni-hozni, vagyis mindent szabad volt, ami belefért a zsúfolt lakásba. Mi a butorokat otthon(?) hagytuk mivel a Mayerék is otthagyták az övékét ,amibe – egyelőre – nem voltak poloskák. Ezeket a Collseinék hozták be vámmentesen, majd testvériesen megosztották velünk.
Amikor elérkezett az átköltözés órája – és apa Jászberényben volt felülvizsgálaton – anya mindent elrendezett, becsomagolt, megrendelte a stráfkocsit – majd szabályosan elájult. Az izgalmak megártottak neki, nomeg nem volt szokva hogy ilyen sorsdöntő dolgokat egyedül intézzen, férje nélkül. Mi ott álltunk körülötte és - mit tehettünk volna – sirtunk, mig a házmester Mészárosné, a Pista mamája, ott állt valami hivatalos megbizottal és sürgetett hogy anya irja alá, hogy átadta a lakást és tünjünk már el. Ekkor bejött a Weiner Irén, akiért a Miki szaladt le és akkora szájat nyitott, hogy a falak beleremegtek : „a jó k...anyját magának Mészárosné, hát nem látja hogy a Krauszné elájult. Most hivatok egy orvost. És majd az megmondja mi a teendő. Hátha kórházba kell vinni? Végszóra anya magához tért, pillanatok alatt felfogta mi megy, sosem szerette a felhajtást. A kocsis is ott állt és sürgetett, sajnálja de neki ma sok munkája van. A zsidók költöznek – mondta csufondárosan. Weiner Irén megsemmisitő pillantást vetett rá és erre elhallgatott. Pista lent azt mondta nekem, amikor segitett a dolgokat a kocsira feltenni, hogy „ne gondold hogy mindenki ilyen”. Tandi Irén megjelent és tőle váratlanul azt mondta hogy a Krauszné volta a házban az egyetlen, akitől egy fej hagymát vagy három szem krumplit lehetett kölcsönkérni és most, tessék...
Még hallottam hogy a házmesterné azt mondja Irénnek: te most részeg vagy? – de ekkor a kocsis nagyot csörditett a lovak közé és elindult az Erdélyi utca felé.)
Harmadnapra apa hazajött Jászberényből, ezuttal „véglegesen” alkalmatlannak nyilvánitva. Elmente előtt, anya könyörgésére, megigérte, hogy „nem fogom járatni a számat” és be is tartotta. Elmesélte hogy egy őrnagy katonaorvos fogadta, aki kérdezte tőle, hogy „maga mit keres itt, minek jött”? Apa elmesélte hogy ő Voronyeznél sebesült meg, mutatta papirjait, mire az őrnagy kiállittatott neki egy papirt, hogy „többé ne molesztálják”. Látjátok, mondta a apa, vannak rendes magyarok is. Ez neki nagyon fontos volt és senkinek nem volt kedve vitatkozni vele.
Az élet a csillagos házban – nem volt annyira szörnyü mint ahogy gondolni lehetett. Délelőtt és délután – 2-2 óra kimenőnk volt, amikor szabad volt sárga csillaggal az utcán mutatkozni, vásárolni, stb. Különben egész nap – 20 órán keresztül – a kapu zárva volt és rajta egy nagy sárga csillag viritott. Már ekkor észrevettem hogy a gyakorlati megszoritások nehézségein kivül – főleg az asszimiláns, vagyis vallástalan zsidók azok akiket zavar illetve vérig sért a sárga csillag. Nekünk, akik zsidóságunkat nemcsak a nadrágban hordtuk, hanem ajtófélfánkon, fejünkön, arcunkon (a szakállasok) és életünk minden megnyilvánulásában zsidók voltunk – és nem tudtunk a vidéki zsidók deportálásáról – a csillag mitsem jelentett.
(Kellemes persze nem volt, de főleg azért mert tartani kellett az utcán a csőcselék kellemetlenkedésétől. Ennélfogva, minél kevesebbet jártunk ki, csak a legszükségesebb élelmiszerek beszerzésére. Hogy miből éltünk? Sokszor hallottam apától, hogy „a készből élünk”, mivel minden bevételi forrás megszünt azzal hogy elvették az üzleteket és bezártak bennünket zárt ajtók mögé. Rendeletek özöne jelent meg ezügyben, még a z un. Hasznothajtó jogositványokat is elvették a zsidóktól ( 51), sőt zsidó taxisoffőr sem lehetett. Az ügyvédi kamarából már rég kizárták a zsidókat és lefogtak egy sor prominens zsidó ujságirót (52 ).
A házban, érdekes módon, gójok is laktak, azokat nem telepitették ki (53 ). Igy a ház most pont annyira „vegyes” volt mint az amiből ide jöttünk. Az egyre gyakrabban használt óvóhelyen, nomeg a mindennapi életben a szomszédi viszony nem volt rossz, barátságok alakultak ki és nem egy gój szomszéd azzal vigasztalt bennünket, hogy „nemsokára elmulik ez, mint egy rossz álom”. Volt egy egyedülálló zsidó nő, nem fiatal, nem szép, töb mint száz kilós, akit az egyszerüség kedvéért mindenki csak debellának hivott. Ennek volt egy m.kir. detektiv barátja, aki hetente kétszer jött hozzá – Hacsek szerint „nem zsoltárokat olvasni”. Ez a detektiv mondta barátnőjének hoy a németek elveszitették a háborut és az egész csak idő kérdése” Azt is megigérte a debellának, hogy ha rákerül a sor elbujtatja – de nem tudtuk elképzelni hogy hol.
Én a ház gyerekeit, fiukat,lányokat, zsidókat és gójokat, klubba szerveztem ahol sakk-bajnokság volt, élénk kártyapartik – ott tanultam meg az „ördög bibliáját” forgatni, römizni, huszonegyezni- és mindenféle társasjátékok.
Csak bridzselni nem tanultam meg, ez a Zelmáék monopóliuma volt és csak felnöttek vehettek részt benne. Labdázni nem volt hol, lent az udvaron a róse házmesterné nem engedte, nomeg ott volt Briski úr kefegyára és a munkásnők ott tereferéltek a szünetekben. Hacsek ott legyeskedett körülöttük.
Kemfner néni uri dáma...
A fő szórakozás a rémhirterjesztés volt, illetve az angol rádió hireinek továbbitása. Ez az öreg Goldman feladata volt; neki volt egy olyan (telepes?) rádiója, amelyen Londont aránylag jól lehetett fogni. Esténkét összeült néhány komoly ember és meghallgatták Goldmant aki ontotta a hireket. A Berkovits bácsi könyörgött neki: Goldmankám, előbb Londont és csak azután a te hirmagyarázatodat, de az öreg Goldman, aki a hangjukról meg tudta különböztetni az „ellenséges” amerikai Libaerrator bombázókat a „szövetséges” német stukáktól csak legyintett: ha nem akarják hallani, nem érdekes, Most ad a Kossuth...
Ez a Moszkvából sugárzott kommunista rádió volt, akkoriban hazafias, pirosfehérzöld köntösben. Érdekes hogy a deportálásokról ez alig beszélt, annál többet London.Már tudtuk hogy vidéken nincsenek zsidók és tudtunk Ausvitzról is, csak nem hittük el. Ez tényleg rémhir, mondta apa, ez nem létezik. Itt anya szólt közbe váratlanul és az ő szelid, halk hangján emlékeztetett, mit meséltek annakidején a szlovák menekültek.
A ház lakóinak összetétele igazi Nóé bárkája volt. Ott voltak a Hendlerék, az egyik őslakó, aki a betelepitetteket jöttmenteknek nevezte és üvöltött hogy délután a kölykök csendben legyenek. Ezeknek tréfli hentesüzletük volt a teleki téren, amit most egy stróhman (54 ) gój hentes vezetett, mig a család tagjai, egy szem fiukkal, aki velem volt majdnem egyidős, a Józsefvárosi plébánosi Hivatal előtt álltak sorba, arra várva hogy kitérhessenek(55). Apa szörnyen zabos volt rájuk, és amikor az a kölyköket emlitette, apa lekiabált hogy „lehet hogy magánál a nőstények kölyköket ellenek, az én feleségem gyerekeket szült”.
(Aztán ott volt a Kemfner néni két lányával. Az egyik, a fiatalabb, egy hivatásos volt, aki még itt, a csillagos házban, is adott órákat, szavai szerint „jutányos áron”, mig a másiknak a férje ágyhozkötött halálos beteg volt, akit senkinek nem volt szabad látni és volt egy lányuk, Ági, nálam valamivel fiatalabb, a Klub oszlopos tagja. Aztán ott volt a Lőwinger néni, akinek a férje eltünt valahol és egyetlen lánya, az Ibi, velem egykoru volt. A Collseinékat már emlitettem, a fiát Ferencnek hivták („Ferike, tám” (56 ), de a zsidó neve Mendele volt. Ott volt a Zelma és a mamája, és az Óziás bácsi, aki pajzán versikéinket németre forditotta és úgy dúdolta és a Berkovits bácsi, feleségével és két sógórnőjével („Lóra, Lujza, Jolán”) és az egyik – talán a Lóra – férjével, egy 7o éves, hófehér szakállu aggastyánnal, akinek nem volt magyar neve: úgy hivták, úgy is volt kiirva, hogy Sólem Sáchne (57). A Weill nagypapára hasonlitott, csak jobban beszélt magyarul és azt jövendölte, hogy életben fogunk maradni.
Ő nem vett részt a ház társadalmi életében, hanem egész nap Tilemot mondott. Tisebovkor (58) összegyüjtötte a ház gyerekeit, majdnem mind zsidó volt és Jeruzsálem pusztulásáról mondott hajmeresztő történeteket. Többek között egy bizonyos Cádok rabbiról, aki 40 évig böjtölt hogy Jeruzsálem ne pusztuljon el. „Biztos olyan volt mint Sólemsáchner bácsi” – mondta Ági, de az öreg csak legyintett:” Miket beszélsz lányom, az egy cáddik volt, hol vagyok én attól”. Bennem meg a kisördög:”De ha jól tudom, mégis elpusztult Jeruzsálem, akkor meg hiába böjtölt a cáddik”. Az öreg csóválta a szakállát: „ne kisértsd az Istent, gyermekem”.
A fiuk fantáziáját naná hogy a Kemfner lány mozgatta. Izgalmasan szép volt és fiatal akit a szakma még nem kezdett ki. Hacseknek nagyon jó véleménye volt róla, de ezt csak Zelmának mondta el, aki persze visszamondta mindenkinek. A A Hendler fiu egyszer lopott üzletükből egy fél szalonnát, odaadta a Kemfner lánynak „és jóba lettünk”, mesélte.
Augusztusban uj kormány jött, Lakatos Géza személyében, aki egy Horthyhű katonatiszt volt. A helyzet mintha enyhült volna; Goldman szerint a kormányzó leállitotta a deportálásokat és szerint „a pesti zsidók megmenekültek”. Az őszi ünnepekre több kimenőt kaptunk, az imák – a Kaufman sűlben – indokolatlanul optimista légkörben zajlottak. A Virradat (59 ) azt irta, hogy „a zsidó rüfkék az imára adott kimenési idöben, a kutyáikat sétáltatták a Dunakorzón”.
Utána jött a Horthy proklamáció majd másnap – Szálasi.
JEGYZETEK
47) Nemcsak a kommunista történetirás állitotta, hogy H. korlátolt magyar „úr” volt, aki nem volt képes a saját árnyékát átlépni. Portugáliában kiadott emlékiratai („Ein leben für Ungarn”) is ezt tanusitják.
48) Pedig arra ment. A háboru után „az utolsó csatlós” kapta a legrosszabb békefeltételeket. Bár az ellenállókat, a cseheket és a lengyelek, szintén a szovjet karjaiba kergette a nyugat.
49) Elöször a pesti zsidókat nem gettóba, hanem a városban szérszórt, un. „zsidó házak”ba tömöritették.
50) Igy hivták azt a mosószappan kinézésü ortodox kóser margarint, ami a Dob utca 35 monopóliuma a mai napig.
51) Rossz viccnek tünt ugyan, de a szélsőjobboldali uszitó lapok megirták hogy ezentúl az uj rezsim meggátolja a zsidó prostituűáltak müködését, mivel a bárca is hasznothajtó jogositvány volt.
52) Ezek Horthyligeten voltak internálva. A lapok kárörvendve közölték sárgacsillagos fényképeiket.
53) Nem úgy mint a gettóban , ahol az őslakók kénytelenek voltak kiüriteni lakásaikat.
54) Aki a zsidó tulajdonos helyett névleg vezette az üzletet (német). Szószerint „szalma-ember”-
55) Többezer zsidó hagyta el ősei hitét azon a nyáron, abban a reményben hogy ezzel megmenekülhetnek a zsidó sorstól. Ezek nem tudták, hogy a magyarok még a németeknél is rigorózusabban alkalmazzak a fajvédő törvényeket.
56) A peszachi haggadából ismert szó (héber). Itt bamba, együgyü.
57) A Sáchne a Sólem (Sálom) kisérő, ragadvány neve, mint Jichák Eisik, Meneáchem-Mendel, Áser-Zélig.
58) Áv hó 9., a zsidó nemzeti gyász és böjtnap Jeruzsálem pusztulásának emlékére.
59) Az egyik nyilas frakció véresen uszitó lapja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése