KOLLEKTIV BOSSZÚ
Szakaszunkból kiderül, hogy nem csak személyes bosszú létezik. Van úgy, hogy a kollektiv bosszu áthat egy egész népet.
A bosszú maga ősrégi emberi tulajdonság, mondhatni születési hiba és a Tóra sokat tesz fékezésére, enyhitésére, az intézményesitett menedékvárosokkal, ahova az menekült, aki nem megfontolt szándékkal egy ember életét kioltotta.Ott teljes immunitást élvezett és aki bosszúból megölte – halállal lakolt.
Ez egy "privát" bosszú: a vérrokonok bosszut lihegnek és meg akarják torolni rokonuk halálát, minden törvényes meggondolás, vagy birósági eljárás nélkül, tekintet nélkül arra, milyen körülmények között történt a szerencsétlenség. Megtorolni a kiontott vért – Geulát Hádám – ez a bosszú lényege és a Tóra effektiv lépéseket tesz, a vérbosszu lehetetlenné tételére.
Itt és most azonban nem erről van. Itt a Tóra előir egy bosszúhadjáratot Midján ellen, mivel ők voltak a peori orgia értelmi szerzői, minek folytán 24 ezer zsidó halt meg. Nagyon röviden: miután Bileám nem volt képes kiátkozni Izraelt és szégyenszemre dolgavégezetlenül ment haza (lásd a két héttel ezelőtti szidrát) - maga mögött hagyott egy pszichológiai "jótanácsot" a tanácstalan és frusztrált moabita királynak, az emlékezetes Balaknak (aki a Bileám ügyben nem kis baleknak bizonyult):
A zsidók istene gyűlöli a parázna, feslett életet, a nemi kicsapongást. Ha sikerül őket megrontani, bálványkultusszal egybekötött kurválkodásra birni – akkor nyert ügyük van Izrael ellenségeinek: nem kell a harctéren megküzdeni a vad és bárdolatlan héberekkel. Elég ha a moabiták és nyomukban a Midjaniták mozgositják asszonyaikat, lányaikat, akik elcsábitják a minden értelemben kiéhezett zsidókat – és akkor jön az isteni büntetés.
Ebben Bileám tökéletes sikerrel járt. A Sittimbe jövő héber törzsek, hosszu sivatagi vándorlás után, elérkeztek az akkori "kultura" egyik nemzetközi csomópontjára: Moáv, Midján és átellenben a Jordánon túl, a kanaánita Jerichó. Amit az Irás röviden, visszafogottan és szemérmesen ir le – néhány szóban – azt a Midrások megnagyitják és kiszinezik. Eszerint, elsőnek a Moabita lányok kezdtek ki a zsidó hadfiakkal; lehet hogy a géneikben lévő fehérmájuság következtében, hiszen vérfertőzés szüleménye volt Moáb, Lót és egyik leánya közös gyereke! ( lásd 1.Mózes, 19, 36). Ennél valószinübb, hogy a bileámi pszichológiai hadviselés egyik fázisa volt ez: elgyengiteni, moráljukat aláásni és a héber invázió esélyeit ezáltal gyöngiteni.
Később összekapcsolták ezt a peori orgiával. Szoros kapcsolat állt fenn az oltári kicsapongás és a Báál szolgálata között (hiszen Peor is a Báál bálványok egyike volt; különlegessége - bizarr és undoritó praktikák). A Midrás rábbá és a Jálkut leirása egy modern párizsi bordély csalafintaságaira rimel: hogyan csalogatták be a héber katonákat "a függönyök mögé", ahol olcsó dömping portékát (főleg vásznakat) kináltak nekik, majdnem ingyen. Majd leitatták őket jó erős, fűszeres, moabita borral (a Midrás sietve megjegyzi, hogy akkor még nem volt tilos a gójok oltári bora) és egyértelmüen kellették magukat. Aztán amikor az eleinte húzodozó héber hadfi ellenállása megtört és realizálni akarta a kecsegtető kapcsolatot – a leányzó azt a feltételt szabta, hogy egyen a bálványnak bemutatott áldozatból, áldozzon ő maga is a Báálnak és ezzel asszimilálja magát, vesse el zsidóságát és tagadja meg Mózes Tóráját.
* * *
Az anarchia akkor kulminált, amikor Zimri, a Simeonita törzsfő, mindenki szeme láttára állt össze egy midjanita hercegnővel és Mózest froclizta, mondván: ez meg van engedve vagy tilos? Ha azt mondod hogy tilos, akkor hogy volt neked szabad egy midjanitő nőt (Cippórát) feleségül venni?! Josephus Flávius itt még a Midrásokat is felülmulja, amikor "A Zsidók Története"ben (4. fejezet) egy kerek beszédet ad Zimri szájába, aki Mózest diktatúrával vádolja, mondván, hogy "ennél még Egyiptomban is jobb volt".
A helyzetet Pinchász a "zelóta" mentette meg. A Kórach lázadás óta nem volt egy ilyen arrogáns, személyes élü támadás Mózes ellen aki hallgatott és az egész nép sirva fakadt, látván az abszurd szituációt. Ekkor felállott Pinchász – Elázár a főpap fia, Áron unokája – önhatalmuan megölte Zimrit és a midjanita hercegnőt, akik ekkor éppen sátruk mélyén, a két nép közötti együttmüködés elmélyitésén fáradoztak. (Ne tessék kérdezni, hogyan és miként, tessék megtanulni héberül és elolvasni a forrásmüben. Nálam ezt az (ön)cenzura kihúzza…).
Erre mintegy varázsütésre megszünt a járvány, amelynek 24 ezer zsidó esett áldozatul, a legtöbbje Simeon törzséből . A bátor és talpraesett Pinchász ezzel megalapozta tekintélyét, úgy hogy ő lett, hosszú idön keresztül, a vezető kohanita klán feje.
Szakaszunkban, ahol a büntető expedició Midján ellen, kivitelezésre kerül – Pinchász lett az elit büntetőosztag feje, pedig ott volt Jósua, a hadvezér, a mózesi örökség várományosa.
Miért?
* * *
Nem ez az egyetlen kérdőjel ebben a fejezetben. Ha – ahogy az Irás kifejezetten állitja – a moabita lányok voltak a peori csábitók- miért büntető bosszú expedició Midján ellen? Miért nem rohanták le Moábot? Hiszen azok rendelték meg Bileám turáni átkait és teljesitették túl a zsidók megrontására irányuló javaslatait?
Azért - mondja a legtöbb exegéta, a saját kútfejéből vagy a Midrásból, - mivel Moábnak jó oka volt mindent elkövetni, hogy kivédje a vélt izraeli támadást. (Azért "vélt", mert a moabiták nem tudhatták, hogy Izraelnek parancsban van nem bántani Moábot és nem inditani háborut elleni, mivel földjét Lót unokáinak adta az Örökkévalő örökségül). Izrael ott állomásozott határain, azt a benyomást keltette mint egy végtelen sáska raj, amely letarolja a földet. A moabiták kényszerből, mindent megpróbáltak. Bileámot, lányaik jó erkölcseit – mindent, mivel veszélyeztetve érezték magukat.
Azonban a Midjanitákat semmi nem fenyegette és senki nem bántotta. Ők önkénteseket küldtek, saját jószántukból és a legmagasabb szinten a hercegnőkből is hadi kurtizánokat csináltak – hogy Izraelt megrontsák. Amikor az expedició visszatért és jelentette, hogy lerohanták a környéken lévő midjanita törzseket, megsemmisitették a katonákat és rengeteg zsákmáényt ejtettek – Mózes sulyos szemrehányást tett nekik, hogyan hagyhatták életben azokat a nőket, akik a midjanita provokáció "élharcosai" voltak : "Hiszen ezek voltak azok akik hitszegésre csábitották az Örökkévaló ellen Izrael fiait, Bileám tanácsa szerint, a peori affér során! Miattuk érte csapás az Örökkévaló közösségét!" (4 Mózes, 31, 16).
"Ezek voltak azok akik…" – a Midrás tudni véli hogy felismerték és azonositották őket. Ez a nő volt az, aki Jánklt elcsábitotta, mig amaz Simon fejét csavarta el.
Az Irás hangsulyozza hogy Mózes megharagudott a hadjárat vezetőire. Miért ez a nagy harag? Hiszen lehet hogy tévedtek, a tévedést korrigálni lehet, de mi a nagy harag oka? Egy kéziratban levő Midrás (a Genizából, a Tórá Slémá interpretációjában), azt sugallja hogy "Mózes látta, hogy az életben hagyott midjanita kurtizánok nem hagytak fel a reménnyel, hogy a fogságban is folytatni tudják üzelmeiket".
Az akció a bosszú minden jegyét magán viseli. Igy szól a napiparancs is: "Bosszuld meg Izrael bosszúját a midjanitákon". Amikor azonban Mózes továbbadja a parancsot, ez úgy szól hogy "az Örökkévaló bosszúját" kell megbosszúlni. A Midrás szerint itt Mózes vitába szállt fölöttes hatóságával, az Istennel: "Mi az hogy "Izrael bosszúja"?! Hiszen ha gójok lennénk, ha tréflit ennénk, ha úgy viselkednénk mint a környező bálványimádó népek, akkor mindenki szeretne bennünket. Miért van mindenki ellenünk? Miért üldöznek bennünket? Mert mások vagyunk, mert tartjuk a Tórát, a te Tórádat. Ennélfogva nem Izrael bosszúja ez, hanem Isten bosszúja!!" (Tanchuma, Mátot, 3).
Figyelemre méltó hogy csupán két néppel szemben – Amálék és Midján – volt a Tóra ilyen kategórikusan szigoru. Amálék, az ősellenség, az Ézsau-fajzat, aki hátbatámadta az Egyiptomból menekülő népet. Vele szemben nincs semmi kompromisszumnak helye – bár a Tóra nem használja vele szemben a "bosszú" kifejezést. A második volt Midján, azon ősi zsidó elv alapján, miszerint "ha valaki vétekbe hoz, vétekre csábit valakit – az rosszabb mintha megölné" (Gádol hámáchtió jotér méhorgó). Izraelnek, hosszu történelme folyamán nem egy idegenimádó, bálványokat kultiváló királya volt. Mégis a legrosszabb a nép tudatában Jerov'ám ben Nvát volt, aki aranyborjukat állitott és bálványimádásra csábitotta a népet, ha nem is fizikai kényszerrrel, de mézes-mázos szavakkal.
A midjanita kurtizánokon állott bosszú minden korban kivivta a széplelkek ellenzését, no,nozását. Pedig akkor ez volt az elfogadott norma, nem volt genfi konvenció és minden háboru óriási vérontással járt. Az apologéták magyarázták jobbra-balra (lásd Hertz Bibliáját, ahol egy 19. századbeli indiai brit vérengzéssel veti össze, egy levert lázadás nyomán, a bosszuhadjáratot Midjan ellen). Egy középkori jemenita Midrás, a Méor Hááfélá *) (Világosság a homályban) egyenesen azzal érvel, hogy a vétkes nőket csak rendes birósági procedura alapján (tanuvallomások, figyelmeztetés) végezték ki. Ennek ugyan nincs nyoma az Irásban, de annak sem, hogy Mózes utasitását egyáltalán végrehajtották volna. Tény, hogy a büntető expedició vezetőinek, élükön Pinchásszal, a zelótával, eredetileg eszükbe nem jutott megölni a vétkes nőket. Tény hogy ez nem háboru volt, hanem ad hoc büntető expedició. Tény hogy jóval később, a Birák korában, Midján ismét megjelenik a szinen, mint Izrael szorongatója; itt-ott felbukkan akárcsak Amálék.
***
A keserű bosszu körül sok érdekes történet forog közszájon. Mesech Chochmá **) szerint azért kellett ezt a büntető hadjáratot még Mózes életében lebonyolitani, mert ha későbbre marad, azt mondták volna a rossz nyelvek, hogy Mózes megsajnálta Midjánt, ahol egy ideig élt, onnan nősült és apósa a Midjaniták egyik feje volt. A Midrás megjegyzi, talán ezzel kapcsolatban, hogy Mózes, aki pedig tudta, hogy a büntető expedició után meg fog halni (hiszen ezt az Örökkévaló egyértelmüen tudomására hozta) nem lazsálta el a dolgot, nem húzta-halasztotta, hanen azonnal végrehajtotta a parancsot. Ellentétben Jósuával, aki később hosszu ideig háboruzott, hogy ezzel halálát elódázza (minekfolytán, büntetésből, csak 110 évet élt és nem 120-at, mint mestere.
Mózes ugyan nem ment a büntető élcsapattal Midjan ellen – nem érdekelte mit fog a bulvársajtó irni – és mégcsak Jósuát sem küldte, ezzel demonstrálván, hogy ez nem igazi háboru , hanem csak egy lokális csetepaté, Izrael esküdt ellenségeinek megbüntetésére. Annakidején, az amalékiták elleni harcban sem vett részt Mózes, ezzel szemben – 120 éves kora ellenére – ő vezette a Szichon és Óg elleni hadjáratot.
- - - - - - - -
*) Szerzője, rabbi Natanél ben Jesája, kb. 600 évvel ezelött (5087) élt Jemenben, ahol az ottani zsidó közösség feje volt. Midrásában nagyon sok eredeti sztorit hoz, amik sehol másutt nincsenek emlitve.
**) Exegétika a Tórára, szerzője, R' Méir Szimche Hákohen, dvinszki rabbi ( 1843-1926).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése