2010. július 26., hétfő

AZ ANGOLOK NEM ENGEDTÉK...

Koporsóba rejtett pokolgéppel akart  ZSABOTINSZKY végezni Hitlerrel

A már meggyilkolt náci vezetők egyik koporsójába kívánt elrejteni száz kilogramm robbanóanyagot Zeev Jabotinsky (Vologyimir Jevgenovics Zsabotinszkij), aki ezzel a temetésre érkező Hitlert szerette volna eltenni láb alól - derült ki egy brit katonai vezető naplójából.

Richard Henry Meinertzhagen ezredesnek a „Közel-keleti napló: 1917-1956” címmel megjelent memoárja részletesen leírja, miként tervezte a cionista vezető likvidálni Hitlert és a Harmadik Birodalom legfelső vezetését. 1939 decemberében, négy hónappal a második világháború kitörése után Jabotinsky az akkor 61 éves ezredesnél tett látogatást, akivel közvetlenül az oszmán uralom vége után ismerkedett meg. A brit háborús iroda vezetője magánnaplójába jegyezte fel a beszélgetést, amely 1959-ben, Londonban látott napvilágot.

Ennek tanúsága szerint a cionista vezető először a náci vezérkart kívánta meggyilkolni, akiknek a temetése – Jabotinsky tervei szerint – odacsalogatta volna a Führert is. A felrobbantásához szükséges robbanóanyag az egyik koporsóban került volna elhelyezésre, amelyet Jabotinsky egy sírásó barátjával kívánt aktiválni. Meinertzhagen – miután jelentette az esetet feletteseinek – naplójában a következő rövid megjegyzéssel zárta a történetet: a brit külügyi hivatal elítélte az akciót, a nácik pedig megmenekültek.

A hetven éve, 1940. augusztus 4-én elhunyt Jabotinsky az odessai zsidó önvédelmi szervezet megalapítója, és a cionista kongresszus egyik delegáltja volt. Harcolt a török uralom ellen, s a Hagana félkatonai szervezet, a Betár és a Revizionista Mozgalom alapító tagjaként, valamint az Irgun egyik első vezetőjeként szerzett magának hírnevet.

Meinertzhagen eredetileg ornitológus volt, imádott utazni, erélyeit pedig politikai kommentátorként kamatoztatta, s kiváló katonai stratéga hírében állott. Hetven kötetes, 376 oldalas naplóját később héberre is lefordították. 1920-ban megjósolta, hogy harminc éven belül önálló állama lesz a zsidóknak. Meinertzhagen először 1920-ban találkozott a cionista vezetővel, amikor Jabotinsky az araboktól védte Jeruzsálemet, de később letartóztatták, s tizenöt évre munkatáborba küldték. Az ezredes közbenjárására Jabotinsky büntetését később egy évre csökkentették.

1939. szeptember 14-én, két héttel Lengyelország lerohanása után találkoztak újra. A decemberi beszélgetés során brit szakértők jelenlétében Jabotinsky felvetette, hogy fel kellene robbantani a dunai német olajfúrótornyokat, amelyre London is rábólintott

(Forrás:Mult-kor)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése