|
|
|
|
|
Simu d'vár HáSém ...
|
| Ahány város, annyi isten
|
| "Cserélt-e pogány nép isteneket? - pedig azok nem is istenek! De népem fölcserélte dicsőségét haszontalansággal! Egek, ámuljatok ezen, borzadjatok, szörnyülködjetek nagyon! - így szól az Örökkévaló." [Jeremiás 2:11-12.)
|
| A prófétát felavatásakor "népek és országok fölé" rendelték, "hogy gyomlálj és irts, pusztíts és rombolj, építs és plántálj!" (Uo. 10.), s most "gyomlál" és vádol. Elsősorban hálátlansággal vádolja Júdeát és Izrael fiait. Mi rosszat tettem nektek? - kérdi az Örökkévaló a népet Jirmijáhu által. - "Mi rosszat találtak bennem őseitek, hogy eltávolodtak tőlem?" Ez persze szónoki kérdés, amelyre a próféta azon nyomban megadja a választ: persze hogy semmi rosszat nem találtak az Örökkévalóban. A rossz bennük, magukban volt, akik "hitványságok után jártak, és maguk is hitványakká váltak". A "hitványság" természetesen az Első Templom idején oly jellemző bálvány kultusz volt. Az Első Templom a bálványimádás, a vérontás és az erkölcstelenség vétke miatt pusztult el, bár a próféták sziszifuszi küzdelemmel próbálták elhárítani a veszedelmet. |
| * * * |
| "Halljátok az Örökkévaló igéjét, Jákob háza és Izrael minden nemzetséget"
|
| A Midrás egy hasonlattal világítja meg a problémát. "Rabbi Lévi mondotta: Egyszer a király megajándékozott egy tisztes matrónát két, mirtuszág formájú ékszerrel. Az egyik elveszett, és a hölgy igen bánatos volt, de a király megvigasztalta: »Vigyázz a másikra, s akkor olyan lesz, mintha mind a kettő meglenne!«" A Midrás kiegészíti ezt a hasonlatot. Mikor Izrael fiai a Sínai-hegy lábánál állottak, és a Tórát készültek átvenni, nagy |
| lelkesedéssel kiáltották: "Mindazt, amit az Örökkévaló mond, megtesszük és meghallgatjuk!" Mikor azután elvesztették a "megtesszüköt" _ mert rosszat cselekedtek -, azt mondta az Örökkévaló: "Őrizzétek meg a »meghallgatjukot«, s akkor olyan lesz, mintha mindkettő meglenne!" Mivel azonban nem hallgattak rá, azt mondta nekik: "Hallgassatok rám, hogy ne kelljen mást hallanotok! Halljátok meg a Tóra szavát, hogy ne kelljen a próféták dörgedelmeit hallgatnotok! Halljátok meg a prófétákat, hogy ne kelljen a fenyítés fejezetét hallgatnotok ... Hallgassatok fenyítő és dorgáló prédikációkat, hogy ne kelljen a kardcsörtetést és a háború zaját hallgatnotok; hallgassatok rám Izrael földjén, hogy ne külföld ö n [a diaszpórában] kelljen hallgatnotok; halljátok éltetekben ... hogy ne [Isten őrizz!] holtotokban halljátok; halljátok fületekkel, hogy ne hallja az egész test. .. és a száraz csontok ... " (Psziktá és Jálkut.) |
| * * * |
| A Talmud bölcsei már régen kimondták, hogy nincs két próféta, aki egyforma stílusban fejezné ki magát. A Midrás mégis összehasonlítást tesz Jirmijáhu és Jesájáhu stílusa között, és arra a következtetésre jut, hogy Jirmijáhu enyhébb, Jesájáhu szigorúbb, erőteljesebb kifejezőeszközöket használ. Ezt a két próféta származásával magyarázza. A falusi Jirmijáhu fölment Jeruzsálembe, és szép, ildomos szavakkal próbálta a népet visszatéríteni a helyes útra. Jesájáhu azonban, a főváros szülötte, aki előkelő - egyesek szerint egyenesen a királyi - családból származott, nem tett lakatot a szájára, hanem a szodomaiakhoz hasonlította a romlott főváros élveteg, puhány, elkorcsosult lakosságát (Jálkut). |
| * * * |
| A szemrehányás annyira "emberi", mintha nem is Isten adná tudtára keserves csalódását kiválasztott népének: íme, elhoztalak benneteket ebbe a gyönyörű országba - "Kármel országába", ahogyan a próféta nevezi Erec Jiszráélt -, hogy gyümölcsét egyétek, de ti tisztátalanná tettétek országomat! Itt is kifejezésre jut a gondolat, amely többször szerepel a Tórában: Erec Jiszráél Isten országa, az Örökkévaló fennhatósága alatt áll, és nem képes elviselni a vétkező zsidókat, kiveti őket magából. A próféta fölsorolja az elkövetett gazságokat: a papok, álpróféták, királyok és miniszterek vétkeit, s hogya Tóra tanítói - akiknek az a feladatuk, hogy Isten igéjét hirdessék - sem álltak feladatuk magaslatán. Jirmijáhu ostorozza a népet, s végül kifakad: hol vannak hát bálványaid, lássuk, segítenek-e rajtad! "Hiszen annyi istened van, Júda, ahány városod!" (Uo. 2:28.) Az előzőekben elítélte a külföldi orientációt, az egyiptomi és asszír segítségért való gazsulálást. Vissza-visszatér a bálványok és imádóik fölött való keserű gúnyolódásra - s már itt, a második fejezetben előreveti árnyékát a kikerülhetetlen pusztulás, a churbán - amely harmincöt év múlva bekövetkezett -, mert a bűn önmagában hordja büntetését. * * * A "feddő" háftáráknak ez a másodika még erőteljesebben fejezi ki a közelgő pusztulás hangulatát, amely majd a következőben, a Tisá BeÁv előtti szombat háftárájában éri el csúcsát. Mivel azonban a háftárának illik pozitívummal befejeződnie, a szakasz a 3. fejezet 4. versével ér véget: "Bezzeg most így kiáltasz hozzám: Atyám! Ijjúságomtól fogva te vagy a segítőm!"
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése