Simon Jacobson:Tartalmas élet(24)

 

Tudomány : Isten a természetben

Minden, amit az Örökkévaló a világon teremtett, a maga dicsőségére teremtette.
– Az atyák bölcs tanításai 6:11.

A technika azt az isteni energiát csapolja meg, amely a teremtés pillanatától fogva jelen van a természetben.
– A Rebbe

***

Az ötvenes évek elején a Rebbe egy házaspárt fogadott magánkihallgatáson. A házaspár a kislányát is magával hozta. A Rebbe, miután a férjjel és a feleséggel különböző kérdésekről elbeszélgetett, a hatéves kislányhoz fordult, és megkérdezte, van-e valamilyen kérdése. A szülők próbálták elhallgattatni a gyermeket, hogy ne rabolja a Rebbe értékes idejét, a Rebbe viszont bátorította. A kislány komoly arccal megkérdezte a Rebbét, hogy szerinte az atomenergia jó, vagy rossz.
– Otthon, a konyhátokban van egy kés – mondta a Rebbe. – Rossz az a kés, vagy jó?
– Az attól függ, hogy mire használják – felelte a kislány. – Ha ételt vágnak vele, akkor jó, ha bántanak vele valakit, akkor rossz.
– Ez a jó és helyes válasz – mondta a Rebbe –, és ugyanez érvényes az atomenergiára és minden más technikára, amit csak az ember kifejlesztett.

Tudomány: bűn vagy erény?

A magas fokú tudomány korszakát éljük. Gyakorlatilag életünk minden pillanatát – otthon, munkában, útközben – befolyásolja a modern technika. A számítógép-korszak és az információrobbanás óriási erőt adott a kezünkbe, s azt a lehetőséget, hogy gyakorlatilag bárhol, bármikor elérhetjük egymást. Igen: a tudomány lehetővé teszi, hogy kényelmesebben éljünk, hatékonyabban dolgozzunk, de vajon értjük-e, hogyan teszi életünket tartalmasabbá?
Ha elkezdünk belegondolni messzenyúló hatásaiba, a technikai forradalom szinte elborít minket. Ahhoz, hogy igazán értékelni és hasznosítani tudjuk ezt a forradalmat, mindenekelőtt azt kell megértenünk, mit jelent egyedi és általános célunk szempontjából.
A tudomány önmagában véve semleges; megpróbál nekünk objektív képet adni fizikai világunkról, a természet erőiről, arra vonatkozó következtetést azonban nem von le, hogy miként éljünk ezekkel az erőkkel. Nem foglalkozik se jóval, se rosszal, se etikai kérdésekkel. A tudomány legföljebb elismeri a maga határait, fölismeri, hogy az erkölcsi elveknek nem alapja, s nem törvénye.

  A technikát, mint minden rendelkezésünkre álló erőt, építő és pusztító módon is lehet használni. A technikai fejlődés olyan lépcsőfokai, mint a televízió, a számítógépek, a lézer, az atomenergia, az orvostudomány és a biológia felfedezései, mind csak egy-egy olyan momentum, amikor felismerjük és hasznosítjuk a természetben megnyilvánuló isteni erőket. Az ember feladata, hogy a világ jobbítása, civilizálása érdekében, s azért, hogy anyagi világunkat a lelkiség és istenesség méltó otthonává formálja, merítsen e forrásokból.

Ne feledjük: az Örökkévaló nem kenyeret, hanem napot, földet, vizet és gabonamagvakat teremtett. A magokat el kell vetni, a gabonát le kell aratni, lisztté kell őrölni, vízzel összekeverni és megsütni. Csak akkor lesz evésre való kenyerünk. Nem teremthetett-e volna az Örökkévaló ugyanilyen könnyen már eleve kész kenyeret? Természetesen teremthetett volna, mi azonban társak vagyunk a világmindenségben, életünk a szabad akarat egyik megnyilvánulási formája, nem előre megírt forgatókönyv. Rajtunk áll, hogy gabonatermesztésre használjuk-e a földet, vagy hagyjuk parlagon heverni.
A technikára ugyan ez érvényes. Az Örökkévaló szerte a természetben hatalmas erőket teremtett, hogy használjuk azokat. Választhatunk: elismerjük-e a kesztyűben lévő kéz létezését, amelytől ezek az erők származnak, s eszközökként használjuk-e ezeket az erőket, amelyek révén egy még tartalmasabb élet felé törekedhetünk, vagy eltereli-e figyelmünket maga a kesztyű, s csupán önmagáért valónak tekintjük a technikát, s saját önös, netán pusztító céljaink elérése érdekében hasznosítjuk.

A Tudomány megértése

Miként Maimonidész írja: „Szemügyre véve az Örökkévaló nagyszerű teremtményeit, az ember fölismeri az Örökkévaló bölcsességét, s ez mélységes szeretetet ébreszt benne, s vágyat, hogy Hozzá köthesse magát.” Sok e századi felfedezés – főleg az anyag atomszerkezetével kapcsolatosak – képet adott nekünk arról, mi az a dinamikus egység, amely a világegyetemet és az embert összeköti.
A technika fejlődése még olyan ember számára is, aki nem tudja, hogyan működik egy mikrocsip vagy az elektromágnes, nyilvánvaló bizonyíték, hogy univerzumunkban az egység eddig sohasem tapasztalt szintjére jutottunk el. A modern kommunikáció lehetővé teszi, hogy gyakorlatilag bárkivel, azonnal kapcsolatba léphessünk. A modern közlekedési eszközök révén olyan helyekre juthatunk el néhány óra alatt, ahová még alig száz éve is több hónapig utaztunk volna. A számítógépek műveletek milliárdjait végzik el néhány másodperc alatt, s olyan feladatokat oldanak meg, amelyeket nem is olyan rég még megoldhatatlannak tartottunk.
Igen: a technika rengeteg időt és energiát takarít meg számunkra, s számtalan új üzleti lehetőséget teremt. Ezeket az előnyöket azonban csak a technika melléktermékeinek kell tekinteni, mivel a technika valódi célja a világ egyesítése, s az, hogy a világot az egyesített lelki élet még termékenyebb talajává tegye. Ez a válasz a kérdésre, hogy mi a technikai forradalom, és merrefelé sodor minket.
Az utóbbi néhány nemzedék során jelentkező, elsöprő technikai változások összecsengenek a misztikus írások klasszikusa, a kétezer éves Zohár néhány jóslatával, miszerint 1840 az „alacsonyabb bölcsesség” kitörésének esztendeje lesz – a fizikai mindenség megértésének ugrásszerű fejlődéséé, s fokozódni fog a „fennkölt bölcsesség”, a lelkiség, amely igaz egységre sarkallja majd a világot, s a végső megváltás felé vezet.

E kétfajta bölcsesség fokozódása – az észé és a léleké – nyilvánvalóan végbement; amiben hiányt szenvedünk, az a tudás e két szférájának egységbe rendezése. Csak a tudomány és a lelkiség kiegyensúlyozásával tudjuk az ideális jövő álmát a társadalom számára hasznosítható tervezetté átfogalmazni, mivel az igazi kommunikáció csak akkor kezdődhet, ha az emberi ész és lélek kölcsönösen hat egymásra. A kommunikációval együtt jár az együttérzés, az együttérzéssel pedig az univerzalizmus felé vezető természetes mozgás.

Így tehát a jelenlegi technikai forradalom valójában az Örökkévaló munkáló keze, amely arra való, hogy segítsen nekünk az Örökkévalót életünk egyik realitásává tenni. És ahogy az idő múlásával új felfedezések születnek, úgy látjuk egyre világosabban, hogyan tükrözi a tudomány az Örökkévaló igazságát, mennyire párhuzamos azzal, s fedi föl – következésképp – az egész világmindenség lényegi egységét.
Napjaink információs forradalmának isteni szándéka, amely mindeddig példa nélkül álló erővel és lehetőséggel ruházza föl az egyént, lehetővé teszi a tudás – a lelki tudás – megosztását, s mindenütt erősebbé és egységesebbé teszi az egyes embereket. Napjaink interaktív technikáját nemcsak az üzleti életben vagy a szórakozásban kell hasznosítani, hanem az egymás közti kapcsolat és az oktatás kiépítésében is, hogy olyan kellemes környezetet alakítsunk ki, ahol szívünk, lelkünk, álmunk egymásra talál.
Jólétünk szempontjából nagyon fontos a tudománynak és a technikának, mint a személyiségünk és lelkületünk fejlesztésére szolgáló isteni eszköznek a megértése. A történelem arra tanít minket, hogy nem elég, ha egy társadalom tudományos és intellektuális értelemben fejlett; a „bölcsességet”, a „tudást” és a „felvilágosodást” nagyon könnyen tévútra vezetheti az emberi gőg és brutalitás. Az igazi bölcsesség csak akkor képes magasabb síkra emelkedni, ha áthatja az erkölcsiség, s az erényes életnek az Örökkévaló által diktált szabályai.
Mindez még sohasem volt annyira igaz, mint mostanában. A technika olyan, robbanásszerű fejlődésének vagyunk tanúi, ami sosem álmodott hatalmat ad az ember kezébe. A biotechnika például hozzáférhetővé tette a teremtés eszközeit: például képessé tett minket új, hatásos orvosi kezelések bevezetésére. Vagy – ellenkezőleg – az ártásra és pusztításra. Csupán századunkat szemlélve is láthatjuk, milyen pusztításra képes a technika. De, még ha nem közvetlenül pusztításra alkalmazzák is a technikát, gyakran még olyankor is egyszerűen eltékozolják, vagy rosszul használják.
Fizikai munkáink terhei napról-napra csökkennek. Egyre több hatékony gép áll rendelkezésünkre, hogy elvégezze azokat a feladatokat, amelyek nem olyan rég még oly sok időnket vették igénybe. Arra használjuk-e az így felszabadult órákat, hogy több időt töltsünk a gyermekeinkkel és az erre rászorulókkal? Vagy egyszerűen csak benyomunk egy újabb gombot, amely kellemesebbé és kényelmesebbé teszi életünket? Mindannyian szeretnénk jobbítani életünkön, de meg kell teremtenünk az egyensúlyt a technika csodái és lelki életünk szükségletei között.
Ezek a követelmények mostanában kezdenek visszhangot kelteni társadalmunkban. A szülők például örülnek, hogy gyermekeik számítástechnikát tanulnak az iskolában, de tartanak attól, hogy az ilyen szakmai képzést nem egészíti ki valamilyen emberibb, együttérzésre nevelő oktatás. Jó és hasznos dolog számítógép-programozást tanulni, de ha a diák nem szokik hozzá a fegyelemhez és a közösségbe való beilleszkedéshez, megszerzett tudását esetleg katasztrófa előidézésére használhatja. A legjobb diákok – és a legjobb tanárok – felismerik, hogy sok tanulságot lehet leszűrni az előttünk létezett kultúrák hiányosságaiból. Ilyenformán fájdalmasan nyilvánvalóvá válik, hogy nincs az a bölcsesség, és nincs az a technika, amely érvényteleníthetné egy olyan értékrend hatásait, amely nem tiltja eléggé az önösséget és a gonoszságot.
Bármekkora technikai haladásra vagyunk is képesek, sosem szabad megfeledkeznünk magasabb rendeltetésünkről: az isteni iránti kutatásunk állandó kiszélesítése által mindent meg kell tennünk az igazság feltérképezésére irányuló kutatómunka érdekében. (Folyt.köv)