Heti SZAKASZ - CHUKÁT - 2010

              AZ EDOMI  KÜLDETÉS KUDARCA

 

        Mózes pedig követeket küldött Kádésból Edom királyához, a következő üzenettel: Igy szól testvéred, Izrael: Te tudsz mindarról a gyötrelemről, ami bennünket ért. Őseink lementek Egyiptomba és hosszú ideig laktunk ott. Az Egyiptomiak azonban rosszul bántak velünk (vagy: rosszá tettek bennünket). Akkor segitségért kiáltottunk az Örökkévalóhoz aki meghallotta szavunka és angyalt küldött, hogy kihozzon minket Egyiptomból, Most itt vagyunk Kádésban, a határod szélén levő városban. Szeretnénk átvonulni országodon..." (4. Mózes, 20, 14-17).

      

        Ez is egy "történelmi" szakasz, a 40. év elején, amikor a halálra itélt nemzedék már befejezte földi pályafutását és most már nem volt semmi látható ok, ami akadályozhatta vagy késleltethette volna a honfoglalást. Ami szembeötlik, hogy most immár az uj nemzedék, a szabadságban született ifju héberek, azok akik folyvást panaszkodtak, türelmetlenkednek, például – vizet követelnek és szinte állandóan szomjasak.

 

   A szakasz elején található "vörös tehén" misztériumáról, már többizben szólottunk. Ez a "régi mese" olyannyira aktuális napjainkban is, hogy miatta tilos a Halacha szerint zsidóknak a Templomhegyre felmenni. Ugyanis, ma nincs a birtokunkban a "Vörös tehén"ből kifejtett hamu, aminek segitségével megtisztulhat az, aki halottat érintett, vagy akárcsak együtt volt vele egy szobában. Mivel ez már régóta nincs – nem elérhető az a rituális tisztaság ami a Templomhegy érintéséhez szükségeltetik. (Lásd erről részletesen Naftali Kraus: Az Ősi Forrás(1), a Heti Szidrák, Mózes öt könyve, Budapest 2001, Ulpius Ház (második kiadás).

 

       Ennekutána értesülünk Mirjám haláláról. Mirjám, Mózes és Áron idősebb nővére, 87 éves korában halt meg. Rási idézi itt a Talmudot (Moéd kátán 28a), mely szerint Mirjám is "csókos halállal" halt meg, mint később testvérei, csak ezt a Tóra itt nem jelzi, mivel "ez  nem illendő".

 

    A testvér-hármas midrás-bölcseink tudatában mint a nép (majdnem) egyenrangu vezetői jelennek meg. Egy másik Midrás mint a "három pedagógust" emliti őket, akiket az Örökkévaló a nép rendelkezésére állitott (Bámidbár rábbá, 1, 2 és 13, 20).  Mózes érdemében kapták a mannát, Áron érdemében az oltalmazó és védelmező diszfellegeket és Mirjám érdemében egy velük járó, őket kisérő csodakutat, amiből állandóan buzogott a friss viz.

 

     Volt aki kérdezte, akkor meg miért panaszkodtak állandóan és követeltek vizet? A válasz: torkig voltak a csodákkal, nem akartak csodavizet inni, mint ahogy az égi-légi kenyér, a manna sem volt inyükre. Nehéz nép a zsidó, nemcsak vezetőiknek, Istennek se könnyü kijönni velük...

 

                                                              * * *

           "Mózes pedig követeket küldött Kádésból Edom királyához, a következő üzenettel: Igy szól testvéred, Izrael: Te tudsz mindarról a gyötrelemről, ami bennünket ért. Őseink lementek Egyiptomba és hosszú ideig laktunk ott. Az Egyiptomiak azonban rosszul bántak velünk (vagy: rosszá tettek bennünket). Akkor segitségért kiáltottunk az Örökkévalóhoz aki meghallotta szavunka és anygyalt küldött, hogy kihozzon minket Egyiptomból, Most itt vagyunk Kádésban, a határod szélén levő városban. Szeretnénk átvonulni országodon..." (4. Mózes, 20, 14-17).

 

    Az ezt megelőző versekben kapja Mózes kézhez a verdiktet: Sem ő sem testvére, Áron, a még élő két "pedagógus", nem fognak bemenni az Igéret Földjére, mivel nem szentelték meg Isten nevét a Pörlekedés Vizénél. Mózes azért mert nem szólt a sziklához, hanem rávágott botjával hogy vizet adjon. Áron pedig talán a kollektiv felelőség alapján, bár valószinübb hogy itt kapta büntetését az aranyborju készitésével kapcsolatos viselkedése miatt

 

Mózes azonban nem sértődik meg, nem vonul vissza és nem "mond le", hanem lankadatlanul viszi az ügyeket tovább. Most, hogy elérkezett a honfoglalás ideje, már nem akarja tovább kerülgetni a kanaánita határt, hanem a legrövidebb utat akarja választani Kánáán lerohanására. Miután tudjuk hogy Mózes könyörgött, hogy bemehessen Kánáánba (lásd a Tóra ötödik könyvének második szakaszát), feltehető hogy remélte, talán sikerül az itéletet megváltoztatnia.

 

     A diplomáciai akció ami az edomi átvonulást és ezzel az út leröviditését célozta – nem járt sikerrel, sőt lehet azt is mondani, hogy kudarcot vallott. Mózes követei igencsak udvariasan beszéltek; felemlitették a rokonságot, a közös ősöket, az egyiptomi gyötrelmeket, a hosszú galutot, aminek közös örökségnek kellett volna lenni, de amiből Ézsau és háza népe – az edomiták – kivonták magukat, azzal hogy elvonultak Széirbe, ahol kiirtották az őslakó chóritákat és államot alapitottak. Nyolc királlyal előzték meg Jákob ivadékait, akik közben Egyiptomban senyvedtek (lásd 1. Mózes, 36, 31-40).

 

                                                                       ***

    Mózes  követei  mindent megigérnek: nem nyúlunk semmihez, csak az országuton megyünk, még vizeteket sem isszuk, csak engedjetek át! Edom királyának válasza egy rövid "nem" sőt kilátásba helyezi, hogy ha netalán erővel próbálnák megsérteni az edomita felségterületet -  "karddal" fogja várni őket.

 

      Itt jön egy további forduló, amiben a zsidó követek nagyjából megismétlik az előbbi kérést, valamint az előbbi igéreteket, hozzátéve, hogy ha netalán mégis iszunk a vizetekből – annak megadjuk az árát. Az edomita király – nevét nem tudjuk – elutasitása végleges: itt már mozgósit és a zsidók elvonulnak és megkerülik Edomot.

 

      Miért?

 

Nem logikus hogy féltek háboruba keveredni velük, hiszen az Edomnál sokkal erősebb Szichont és Ógot lerohanták és elfoglalták országaikat, amikor Szichon megtagadta az átvonulást. Mi a különbség az emorita Szichon és Edom királya között?

 

      A dolog igen egyszerü.  A "rokon" Edommal kapcsolatban kezeik meg voltak kötve, mivel parancsba kapták nem háboruba keveredni velük (5. Mózes, 2, 4-5). Országuk, Széir földje, Edom öröksége volt, azt tilos volt elfoglalni és akkor minek háboruskodni. Ezért jöttek itt a diplomácia szép szavai, amelyeket Edom

királya kapásból elutasitott. Miért? Talán tudott a neki immunitást biztositó utasitásról?

 

Logikusabb hogy Edom királya félt a környező népek reakciójától. Jól tudta ő, mint tudták más népek, hogy a zsidók hazát keresnek és a kijelőlt célpont – az Igéret Földje – Kánáán. Ha Edom királya itt és most barátságos arcot vág és átengedi Mózes népét – félő volt, hogy az érdekelt felek, vagyis az izraeli inváziótól rettegő népek, "zsidóbérencnek" tekintik a rokon edomitákat és alaposan ellátják a bajukat. A félelem néha bátorrá teszi az embereket és Edom királya itt a kisebb rosszat választotta és jól választott, mert megúszta az izraeli kalandot. Dáát Mikrá magyarázata szerint az edomita határ  sziklavárakkal, erőditésekkel volt körülvéve és egy erőszakos átvonulás nem jöhetett számitásba háboru nélkül. Ez pedig a zsidóknak tilos volt.

 

  Vannak kommentátorok akik a megismételt kérésből két delegációt tételeznek fel, akik az edomita királyt próbálták presszionálni, engedje át öket. Dáát Mikrá szerint Mózes megelégedett az első, elutasitó, válasszal és nem küldött több követeket, de nincs kizárva hogy a törzsfőnökök, vagy a hadsereg parancsnokai tettek egy további  kisérletet. Elöször a követek, Mózes nevében beszéltek, itt pedig "Izrael fiai" szólnak az edomita királyhoz. – ugyanazzal az eredménnyel.

 

Érdekes, hogy az itteni diplomáciai kudarc megjelenik Jiftách,(Izrael egyik birája, a királyságot megelőző időszakban) diplomáciai demarsában is, amit az ammonita királyhoz intézett, aki bizonyos területeket követelt vissza és megtámadta Gileádot, egy transzjordániai izraeli települést. (lásd Birák, 11. fejezet). Ott Jiftách pontosan idézi a Tóra itteni szavait: Izrael visszavonulót fujt és megkerülte Edómot.

 

                                                                  ***

        Ez a  "megkerülés" egy hosszu és fájdalmas történet eleje. Mivel az irány ismét a Vörös Tenger volt – éppúgy mint a kémhistória után – a nép belefáradt , elcsüggedt és ismét Egyiptomot emlegette. Előbb azonban meghalt Áron, Arad kanaánita királya megtámadta Izraelt, majd jött a büntetés a mérgeskigyók "személyében". De talán hagyjunk valamit jövőre is?...