Esküvő a háztetőn
Apa még részt vett Miri esküvőjén és megérte első dédunokája, Éli születését is. Az esküvőre felkötött karral jött, sok baja mellett még a balkarja is fájt és fel volt kötve. Felejthetetlenül drámai jelenet volt, amikor autómból kiszállva, apa meglátta az éppen akkor érkező völegényt, és ismeretlenül, de a világ legközvetlenebb hangján fordult hozzá, mondván :”Átá Jichák? Gám áni Jichák!” (42 ).
A chupa előtt apa a közérdeklődés középpontjában ült és láthatóan élvezte a helyzetet. Régi ismerösök hosszu sora jött és üdvözölte őt, Mazel Tovot (43 ) kivánva a nagyapának aki első lányunokáját kiséri az esküvői baldachin alá. Amikor azonban errekerült a sor, kiderült hogy a chupa a háztetőn van, ahová két emeletet kell felmenni – és lift bizony nincs. Apa kijelentette, hogy ő nem bir felmenni, ő itt marad az esküvői teremben, amig a chuperól a násznép lejön és én, meggondolatlanul, beleegyeztem.
Amikor a vőlegény már ott állt a chupa alatt és az örömanyák hozták a menyasszonyt, Miri lányomat, hogy hétszer körülkerülje leendő férjét – rosszat sejtve lerohantam a két emeletet. Apa ott ült egyedül a hatalmas terem férfi részén, és arcát kezeibe temetve zokogott hangtalanul.
Apa, gyere, felviszlek, ne sirj – könyörögtem neki, bár tudtam hogy egyedül nem vagyok képes felcipelni. Látod, mondtam hogy felviszünk, de te nem akartad – könyörögtem neki már majdnem sirva. Nem baj, ennek igy kell lenni, ez igy besert (44 ), mondta ahogy anyától szokta hallani. Menj csak fel és örüljetek és én meg örülök itt.
Kezet csókoltam neki, erre még jobban sirni kezdett. Az egyik öcsém sietve lejött, sürgetvén, hogy menjek fel, mert már csak rám várnak. Menj, parancsolta apa, régi örmesteri hangján és én mentem.
A Sevá Bráchoton (45 ) vagyis az egyikén, ott trónolt az asztalfőn, láthatóan jól érezte magát, beszédet is mondott – most nem lehetett lebeszélni, meg különben is Jichák szülei értettek magyarul – és csak néha nyögött egy-egy protokoll nyögést, hogy ne bizzuk el magunkat.
Utolsó évében élete fénypontja a pénteki nap volt, amikor Benedek Pali barátomat elhoztam hozzá. Pali mesterien értett a gerentológiai korszakhoz, apa imádta a vele való dumát, anya nem volt jelen és néha engem is kiküldtek. Apa olyan dolgokat is megbeszélt Palival, amikkel kapcsolatban velem szembem érvényesült a „nicht for dem kind” (46 ) elve. Ekkor ötven éves voltam.
Pali utolsó látogatása előtt apa kért hozzak egy felvevő készüléket, mert el akar búcsuzni. Hiába próbáltam lebeszélni erről, mondtam hogy még meglátja, egészséges lesz, meg hasonló zöldségeket, minden meggyőződés nélkül. Ő azt mondta, vegyem ezt utolsó kérésének, még csak azt fogja kérni tőlem, hogy legyen egység a fiuk között és nagyon vigyázzunk anyára.
Megigértem hogy hozom a tapet.
* * *
Apa nem készitett jegyzeteket búcsubeszéde elé. Először héberül, majd magyarul beszélt, azzal kezdte hogy „Hávérim jekárim, orchim nechbádim” (47) amiből megértettük, hogy nem a szük családi körnek szánta szavait. És valóban, amikor az egyik megemlékezésen lejátszottuk a tapet – szem nem maradt szárazon.
A gyerekek felnőnek
Pénteken, amikor megjöttünk a Palival, csak azért nem küldött ki engem mert barátom nem tudta a felvevő készüléket működtetni.Te cinikus vagy – mondta nekem (és ebben igaza volt) és én most sirni fogok. Megpróbáltam lebeszélni erről, mondtam hogy ne sirassa magát, mert jobban lesz és sokáig fog élni, stb, az összes közhelyeket, amiket ilyenkor szokás elsütni.
(Óvatos voltam amennyire csak tőlem tellett, mert egyszer, évekkel ezelőtt, megjártam vele. Ez még betegsége előtt volt, még az egyetem könyvtárában dolgozott, amikor egyszer gyengélkedett. Hoztam Dr Strauszt, aki osztályvezető volt a Saron korházban, de nagy előnye az volt, hogy bácskai lévén tudott jól magyarul. Az orvos mondta amit mondott, felirt ezt és azt, ajánlotta, próbáljon lefogyni – gurnist mit gurnist (48 ) mondtam miután kikisértem a doktort. Mit akarsz ezzel mondani? – kérdezte apám, akinek érzékenységénél csak a humorérzék teljes hiánya volt nagyobb. „Attól tartok, hogy semmi bajod nincs” – sütöttem el a jiddis közmondást ( 49) rossz magyar forditásban.
Na, ettől aztán teljesen begurult. Te attól tartasz hogy semmi bajom? – kérdezte vésztjósló hangon. Vagyis te azt szeretnéd hogy legyen bajom?! Ezt kiabálva mondta, majd sirni kezdett. Kb. 7o éves lehetett ekkor, nemrég csdináltunk neki egy nagy családi meszibát (5o ) ahol szintén nagy hegyibeszédet tartott, amiben egységre hivott fel bennünket.
Már láttam hogy nagy marhaságot követtem el, Próbáltam megmagyarázni neki, hogy ez egy humoros mondás, hogy ez pont az ellenkezőjét jelenti mint amire ő gondol – nem tudott megnyugodni. Csak amikor anya, az ő okos beszédével azt mondta neki, (én az ajtón kivülről hallottam), hogy „hát Imre, légy már észnél, hát a Naftáli azt akarja hogy te beteg legyél? Hát van nekünk jobb fiunk mint ő”? – akkor nyugodott meg. Szóval ez csak vicc volt? – kérdezte, majd megjegyezte, hogy hallott ennél már jobb viccet is.)
Apa, magnóra vett búcsubeszédében külön bekezdést szentelt Mirinek, első unokájának, és férjének, Jicháknak, aki druszája volt, - első fiuk születése alkalmával: Mázel Tov, Mázel Tov (51 )apa és anya lettetek!
Éli volt apa első dédunokája.
Ekkor, ebben a pillanatban, mintha áramütés ért volna. Megvilágosodott előttem, hogy már nem vagyok gyerek, mégha a szülők szemében az is maradok mindig. A gyerekek felnőnek. Most amikor már unokám van – értettem meg hogy a gyerekek felnőnek, a Prédikátor szavaival ” Dor holéch vödor bá” (52 ) és a tovatünő gyerekkor felelőtlensége édes vágyálom marad csupán. Már beszéltem a „boldog gyerekkor”ról, ami nálunk, a Soá gyerekek esetében, nevetséges fikció volt csupán, de ezt egy szerencsétlen balesetnek tarthatta az aki akarta. Most azonban, amikor a dédunoka már jelen van és a dédapa készül átadni a stafétabotot – hirtelen, ötven éves koromban, „rámugrott az öregség” (53 ) és velemszületett cinizmusom kezdett olvadni, mint egy használaton kivüi jéghegy.
(Beszéde magyar részében apa elbúcsuzott anyától, akit „ciróm”nak nevezett (54 ). Ez egy olyan szivszoritó szerelmi vallomás volt, amiről nem hittem hogy lehetséges 51 éves házasság után. Apa egyre izgatottabb lett, féltem hogy megárt neki a nagy izgalom, egyre hangosabban beszélt és sirt – majd hirtelen befejezte, azzal hogy „Sálom láchem miJichák Krausz”. Még nem zártam le a magnót, de ő azt hihette hogy igen, mert hozzátette, hogy „Jaj de rosszul vagyok”...
Pali is nagyon elérzékenyült és amikor kimentünk hogy hazavigyem rám nézett, azt mondta, hogy ha most mondok valami cinikusat, akkor agyonüt. Nem mondtam, persze hogy nem mondtam. Én is könnyeimmel küzködtem és a jólismert gombóc ismét megjelent a torkomban.
Halál az ablakban
Apa halála letaglózótt bennünket – bár nem ért váratlanul. Reggel még láttam, a Beilinson 3. belosztályán, nem volt jól de megismert és kért, hozzak be ezt-azt. Mielőtt elmentem még utánamszólt hogy küldjem be a fiukat. Chájjim előző este látta, Menáchem és Slomó egy fél nappal előbb. Előző este megigértem anyának hogy ma beviszem őt, mivel erősködött, hogy bemegy autóbuszon. Két órával később kaptam a telefont hogy meghalt.
Az egyik kedvesnővér, a fülembe súgta: apád utolsó szava az volt, mondjam meg Dvórának, hogy soha el nem múló szeretettel gondol rá. Ki az a Dvóra? – kérdezte a fiatal marokkói származásu ápolónő. A gombóc most már állandósult a torkomban, de fontosnak tartottam válaszolni: Ez édesanyánk, mondtam, 51 éve voltak házasok. Ilyen férjet szeretnék én is – mondta a könnyező ápolónő.
Temetés, „sivá” (55), részvétlátogatások, amit köreinkben nagyon komolyan vesznek, káddis (56 ) háromszor naponta és anya egyedül maradt. A férj a feleségének hal meg – mondták a talmud bölcsei, a bibliai Elimelech halálára (57 ). A mi árvaságunk virtuális volt; én ötven éves voltam, a legfiatalabb, a Slomó, 35. Anya özvegysége azonban azonban kézzelfogható volt. Ott ült az elárvult szobában, mellette nővére, matild – és a szemei szárazok. „Ő belül sir” - súgta nekem Matild – majd anyának: „Sirj, Irén, sirj, attól megkönnyebbülsz”
Anya nem tudott megrendelésre sirni. Egyszerüen nem tudta apa halálát magában feldolgozni. Hogy ez a nagy, erős ember, aki mindig tudta mit akar; aki hazajött Voronyezből másodmagával, ketten kétszázból – most egyszerüen megadja magát a halál angyalának? Ez nem volt logikus és láttam hogy anya nem is nagyon hiszi el. Állandóan az ablakban ült és nézte, hátha jön „az Imre”, akit, emlékszem, gyerekkoromban Imrusnak hivott. „Felszállt a halál az ablakunkban” - jutott eszembe a próféta szava (58 ).
Kinek (nem) süt a nap?
Anya 82 éves volt akkor. Neki is megvoltak a maga bajai, főleg a szivével, de aránylag – korához képest – jól volt. Apa halála után hetenként vittük haza szombatra és ő nagyon örült a gyerekeknek – akikkel nem tudott beszélni, mivel 32 éves izraeli tartózkodása során nem tanult meg héberül. A probléma az volt, hogy amellett hogy megözvegyült, nem volt egyedül és nem lehetett őt szombatra meghivni, anélkül hogy nővérét, a Matildot, aki akkor 85 éves volt – vele vigyük. Ez nem volt egyszerü és a fiuk viszonya a háknis Matilddal, nem volt egyértelmü.
Matild néni viszonya velem volt a legjobb. Már 47-ben, amikor Pestre jött, engem akart kivitetni hogy „a fia legyek” (59 ) és Izraelben is én voltam a kedvence, talán mert én intéztem folyó ügyeit, orvosi kezelését, felvételét vizsnitzbe, stb. Pénzét is én kezeltem és amikor kiderült, hogy bankszéfjében van egy csomó amerikai hadikötvény a 4o-es évekből – elmentem vele az amerikai követségre, ahol egy tanácsos megigérte, utánajár hogy Matild a pénzt ne veszitse el, miután a kötvények régesrég lejártak. Mikor ez megtörtént és Matild több tizezer elveszettnek hitt dollár boldog tulajdonosa lett – elhatározta hogy végrendeletben ezt rám hagyja. Nagynehezen sikerült őt lebeszélni errő és a végén irt egy végrendeletet, amiben pénzét a 1o Weill unokára hagyta: a Manci néni 5 gyereke (két fiu New-Yorkban és három lány Izraelben), a négy Krausz gyerek, beleértve engem is és a kis Gabi-
Igy, amikor Matild néném 86 éves korában elhunyt- én voltam az aki végrendeletét végrehajtotta . A költségek elrendezése után (6o) mindenki 6-6 ezer dollárt kapott. Máig is örzőm az elismervényeket, bár erre semmi szükség nincs.
Matild halálakor véletlenül ott voltam Vizsnitzben. Három nappal Ros Hásáná előtt volt, szép napos idő, és miközben Dr Strausra vártunk, mondtam Matildnak, jöjjön ki egy kicsit sétálni. Nagy nehezen feltápászkodott és anya segitségével kijött a folyosóra. Fázott és én mondtam neki: tessék nézni, milyen szépen süt a nap. Igen, de nem nekem süt – mondta. Egy órán belül meghalt, még mielőtt az orvos megjött.
„Minche” – betéve
Most anya már teljesen egyedül maradt. Gyorsan épült le, de ez nem jutott naponta kifejezésre. Amikor 1984-ben Pestre utaztam, még irt egy levelet Ilonka nénémnek, apa hugának. Egy évvel később már nem akart irni, hanem magnóra mondott egy üdvözletet,amiben azt kivánta Ilonkának és Pistának, legyenek egészségesek, vallásosak és élvezzék gyerekeiket. Anya, mondom, az Ilonkának nincs és soha nem is volt gyereke. Akkor kivánom, hogy legyen nekik – mondta. Ilona néném akkor 76 éves volt...
Amig olvasni tudott, egész nap imádkozott, vagy zsoltárokat mondott. Vettem neki egy magyar forditásu zsoltáros könyvet, de látván a nyakatekert magyar forditást, amit anya alig értett jobban, mint az eredeti hébert – elhatároztam, ha élek és lesz erőm, leforditom a Zsoltárokat modern érthető magyar forditásban. Ez meg is történt – 16 évvel később (61 ).
Amikor már nem használt a szemüveg fejből imádkozott. Sok imát tudott betéve. Nemegyszer, amikor jöttem a késő délutáni órákban és az édes már alig tudott járni – kitóltam őt, tólókocsiban az erkényre, ahol a naplemente küldte a földre utolsó sugarait. Nézd milyen szép – mondtam. Tényleg? – kérdezte.
Felnőnek a gyerekek – mondtam otthon Bátjának – és ő egy orosz közmondással válaszolt, aminek lényege hogy az öregek olyanok mint a gyerekek.
Jegyzetek
42) „Te vagy a Jichák? Én is Jichák vagyok”! (héber).
43 ) Sok szerencsét (héber).
44) Igy van ez elrendelve (jiddis).
45) Hét áldás (héber) amit mind az esküvőn a baldachin alatt, mind az utána következő hét napon át rendezett lakomákon recitálnak.
46) „Ne a gyerek előtt” (német).
47) „Kedves barátaim, tisztelt vendégek” (héber).
48) „Semmi, de semmi” (jiddis).
49) Ami szószerint úgy hangzik hogy „ich hob mojre, áz du haszt gurnist”.
50) Ünnepség (héber).
51) Apa magáévá tette a Hábád szokást, amely megduplázta a „sok szerencsét” kivánságot.
52) „Nemzedék jön és nemzedék megy” (Kohelet, 1, 4).
53) „Káfcá áláv zikná” (héber idióma a Talmud alapján – Sábbát 152a).
54)Ez volt anya beceneve.
55) A hét gyásznap (héber).
57) A halotti ima.
58) Rut könyvében (1, 3): „És elhalálozott Elimelech, Noémi embere (férje). Lsd Szánhedrin, 23, b.
59) Jirmijáhu (Jeremiás) 9, 2o.
60) Soha nem volt gyereke.
61) Többek között férje temetési költségeit New-Yorkban, amit a Weill fiuk előlegezték, nem is gondolván hogy valaha visszakapják.
AZ ÁLDOZAT VISSZATÉR A TETT SZINHELYÉRE - NAFTALI KRAUS AUTOBIOGRÁFIA JELLEGŰ KÖNYVE - 2002-BEN JELENT MEG BUDAPESTEN. AZÓTA SOK MINDEN MEGVÁLTOZOTT, MIND A KÖZEL-KELETEN MIND MAGYARORSZÁGON ÉS AZ OLVASÓ KÉRETIK EZT SZÁMITÁSBA VENNI.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése