Férfit és nőt elválasztó erők(2)
A férfi és női energia igazi összeolvasztása nehéz feladat. Amikor az erő és az egó kerül előtérbe, akkor a férfi és nő közötti valódi és egészséges egyensúly megbillen. Különböző fajta energiájuk ahelyett, hogy egy közös cél érdekében összekapcsolódna, kétpólusúvá válik, s csak a kettő elválasztására szolgál.
Amikor nagyobb súlyt fektetünk az anyagiakra, mint a lelkiekre, a férfi és a női energia lassanként szétválik, s a férfi agresszív energiája hajlamossá válik a dominanciára. A terhek legnagyobb részét azonban a nő hordozza, mivel az ő ereje elsősorban a lelkiségben és az érzékenységben nyilvánul meg. Vannak, akik rálegyintenek erre az erőre, vagy alábecsülik, félreértik, és gyengeségnek tartják azt; ez a torzulás – s hogy a férfiak gyakran visszaélnek e torzulással – az elsődleges kiváltó oka napjaink feminizmusának, amely jogos is.
Jóllehet a feminizmus jogosan szólít fel a férfidominancia megszüntetésére, roppant fontos, hogy megértsük e torzulás fő okát: hogy legyünk akár nők, akár férfiak, életünk középpontjában nem saját énünk és szükségleteink kielégítése a legfontosabb, hanem az Örökkévaló szolgálata.
A nők igazi felszabadítása nem azt jelenti, hogy a nők egy férfivilágban keresnek egyenlőséget, hanem azt jelenti, hogy szabadítsuk fel a nő személyiségének isteni eredetű női tulajdonságait, s használjuk fel azokat az egész emberiség érdekében. A nőknek ki kell állniuk jogaikért, mert a világnak erre a maga egyetemes jóléte érdekében szüksége van.
Sok férfihoz hasonlóan azonban sok nő is enged az anyagi értékek növekvő erejének, s azt a lelkiek fölé helyezi. A nőmozgalom sok kézzelfogható hasznot hajtott, ennek ellenére nem tudott teljes mértékben kibontakozni, mert nem ásott le a probléma gyökeréig. Az, hogy a feministák a férfiakkal egyenlő elbánást és értékelést követelnek, végső soron csak olajat önt a férfi és nő közötti küzdelem tüzére. Ahelyett, hogy egy közös cél érdekében használnák fel sajátos jellemzőiket, gyakran egyszerűen csak a dominanciáért harcolnak, ami teljes mértékű visszautasítást vált ki.
Az ilyen zsákutcából csak egy irányban lehet kijutni: azzal, hogy ismét visszahelyezzük életünkbe a lelki értékeket, hogy ismét megtanulunk alázatosaknak lenni, ha megtanuljuk felismerni és értékelni férfi és nő istenadta személyiségét, ha az egyetlen egész két kiegészítő felének tekintjük őket, amely egész az Örökkévalót szolgálja.
Ez nem jelenti azt, hogy zárjuk el a mai élet kínálta lehetőségeket és pályákat, hanem csupán azt, hogy rendezzük új sorrendbe értékeinket. Ahelyett, hogy létünk középpontjába a munkahelyet állítanánk, ahelyett, hogy a pénzt a lehető legnagyobb jutalomnak tekintenénk, annak kell látnunk magunkat, amik valójában vagyunk: az Örökkévaló által egyenlőnek teremtett férfinak és nőnek, akiknek sajátos képességeiket a világ megjobbítására kell használniuk. Egyesek számára ez esetleg a karriert jelenti, amelynek révén gazdagíthatják a családot. Mások számára esetleg azt jelenti, hogy lelkük ápolása, a közösség érdekében végzett munka és az emberiesség követelményeinek teljesítése érdekében szakítsanak több időt ezekre a tevékenységekre. Lehetnek olyanok, akik boldogabbnak érzik magukat, ha életüket a gyermekek otthoni nevelésének szentelik – ez utóbbi mostanában mind sűrűbben tapasztalható.
Ahogy mindinkább a lelkiség felé fordulunk, úgy érezzük mindinkább feladatunknak az otthon felépítését. Az otthon felépítése végtére is – az anyagi világnak az Örökkévaló otthonává történő formálása – az a cél, amiért teremttettünk.
Ám válasszunk otthonunkon kívül eső pályát vagy otthonit, esetleg mindkettőt, nagyon fontos, hogy újra becsüljük fel, mely dolgok a legfontosabbak az életben, s férfiként és nőként koncentráljunk arra a szerepre, melyet az Örökkévaló osztott ki ránk.
Ennek az újfajta tudatosságnak – éppen a lelki energiák iránti nagyobb fogékonyságuk révén – a nőknek kell az élharcosaivá lenniük. És ez lesz a legnagyobb feminista forradalom: ledönteni a lelkit és az anyagit elválasztó falakat, forradalmat indítani egy olyan állapotért, amelyben igaz harmóniában él a férfi és a női energia.
E munka érdekében férfinak és nőnek föl kell ismernie és tiszteletben kell tartania egymás szerepét, s mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy kiegészítsék egymást az élet jobbításáért folytatott küzdelemben. Annak érdekében, hogy véget vessenek az uralmukkal történő visszaéléseknek, a férfiaknak a jó érdekében kell élniük domináns képességeikkel. Erejüket a női tulajdonságok megőrzésére és megvédésére kell használniuk, segíteniük kell a nőket abban, hogy felismerjék, milyen képességeik vannak az istenesség feltárására, amire a világnak manapság oly nagy szüksége van.
Katalizátorként kell használnunk a „nemek csatáját” ahhoz, hogy visszanyúljunk igazi önmagunkhoz. Helyre kell hoznunk azt a torzulást, amelynek következtében elmosódtak a férfi és a nő két isteni eredetű energiájának körvonalai, s meg kell értenünk, hogyan teljesítheti ki önmagát férfi és nő. Sose szabad elfelednünk, hogy mindkettő ugyanannak az egyetlen léleknek a két fele, s hogy kiegészítik egymást.
Tegyük hát fel magunknak a kérdést: hívek vagyunk-e természetünkhöz, vagy az anyagi világ kínálta sikerek érdekében ellentmondunk-e neki? Tanuljuk meg, mit jelent nőnek és férfinak lenni, ismerkedjünk meg a férfi és a női energiával. Tanuljuk meg kihasználni képességeinket, s kiegyensúlyozni ezeket az energiákat egy tevékeny és tartalmas élet, az istenes élet érdekében. És végül tanuljuk meg felismerni és tiszteletben tartani férfi vagy női társunkat.
Oly sok évnyi férfidominancia után eljutottunk az igazi női kor küszöbére. Tanúi vagyunk a magasabb értékek visszatérésének; egyre inkább felismerjük, hogy az anyagiasság nem boldogít, s hogy a kizárólag az anyagiakra törekvő élet és a tartalmas élet egymást kizáró fogalmak.
A női energia, a nyugalom energiája újraéledésének vagyunk tanúi.
Ideje, hogy a nő kibontakoztassa valódi értékeit, amikor a finom női energia táplálja a férfi láthatóan megnyilvánuló energiáját. Már bebizonyítottuk, hogy képesek vagyunk erőnket a minket körülvevő démonok legyűrésére használni; tanuljuk meg végre táplálni a bennünk rejlő istenességet is.
* * *
Egyszer egy házaspár jött a Rebbéhez, mondván, hogy nem értik meg egymást. Az asszony elmondta, hogy a férjét fölemészti a munka, és mikor végre tud annyi időt szánni rá, hogy beszéljen vele, akkor is csak kritizálja, és parancsolgat neki. A férfi azt mondta, hogy a felesége nem tanúsít tiszteletet iránta, és nem hallgat a tanácsaira.
– Miért gondolod, hogy a feleségednek hallgatnia kellene rád? – kérdezte a Rebbe.
– Mert az asszonynak hallgatnia kell a férjére – felelte a férfi.
– De miért kell az asszonynak hallgatnia a férjére? – kérdezte a Rebbe.
– Mert a férfi a ház ura.
– Nem – válaszolta a Rebbe. – Neked mindenekelőtt azt a parancsot kell szem előtt tartanod, miszerint „a férfi tisztelje jobban feleségét, mint önmagát.”4 És akkor a jó feleségnek olyan férje lesz, akit tisztelhet és szerethet. Ha a férfi nem teljesíti szerepét, akkor az asszonynak erre tisztelettel föl kell hívnia a figyelmét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése