A SZOVJET (zsidó) TÁBORNOK ZSENIÁLIS ÖTLETE
A szirénák déli 2. órakor szólaltak meg. Ugyanakkor lehetett hallani a rádió ismert szignálját, amit hirek elõtt hallat. Épp akkor fejeztük be a Muszáf imát és az "ajlem" pihenõt tartott. Volt aki közel lakott és hazament lepihenni egy kicsit, és volt - mint én - aki az egyik lócán nyujtotta ki fáradt csontjait. Mose Erem, a nyugalmazott Kneszet képviselõ, már tudta mirõl van szó. Sietõsen levette a tálitját és elbúcsuzott. Nekem most mennem kell - mondta.
Már elõbb is gyanitottuk hogy történt valami. A Muszáf közepén, ott ahol a Tiz Mártir ( 1 ) történetét mondja el a poéta szivhezszóló kinrimekben - berontott a templomba egy fiatal ember, aki a rabbit kereste. Amikor reb Mojsehoz irányitották, elmondta hogy sürgõs behivót kapott küldönc által és nem tudja szabad-e neki Jom Kippurkor utaznia. Reb Mojse, akitõl eddig csak azt kérdezték, azt is csak néha, hogy hány óra van - megrémült a kérdéstõl és visszakérdezett zsidó módra, hogy mi van, mi történt? Õ pászkenoljon ennek az ismeretlen zsidónak, aki ráadásul még egy szfárádi benyomását is kelti? Tüstént elküldte az Allenby utcai fõtemplomba - nincs messze, mondta - és ott kérdezze meg a fõrabbit. A kérdezõ el.
{Tehát már tudtuk hogy van mozgósitás, csak azt nem tudtuk miért. Aztán kettõkor megszólalt a rádió és elõször egy sor jelszót mondott, ami a mozgósitás egyik módja volt. Aztán közölte a hadsereg szóvivõjének közleményét arról, hogy ma délelõtt, 1973 októberében, Jom kippur szent ünnepén - három arab ország hadserege támadta meg Izraelt: Egyiptom, Sziria és Jordánia. A segédcsapatok között marokkói, iraki valamint …kubai alakulatok is voltak. Az izraeli hadsereg akkor a Szuez csatorna partján állomásozott, ahová még a hatnapos háboru során, 1967-ben jutott. Hosszu kifárasztó háboru után most látszólagos csend honolt és az izraeli állásokban csak néhány katona volt, hogy éppen legyen aki a távcsöveket kezeli. Senki nem álmodta, hogy az egyiptomiak támadni mernek. Voltak ugyan értesülések egyiptomi csapatmozdulatokról, de ezeket félresöpörte a koncepció, ami úgy szólt hogy mi nagyok és erõsek vagyunk és ki merne kikezdeni velünk. Ugyanez volt a helyzet a sziriai fronton, a Golan fennsikon is.}
Csak a háboru befejezése után derült ki, hogy az ötlet Jom Kippurkor megtámadni a zsidókat, az egyik Damaszkuszban tanácsadóként szolgáló, zsidószármazásu szovjet tábornoktól eredt. Az ő „zseniális" ötlete volt, hogy akkor kell megtámadni a „jahudot" (2 ), amikor azok böjtölnek és a templomban vannak.
Később voltak akik megkérdőjelezték a szovjet zsidó tanácsadó szerepét
a háboru időzitésében.
Vannak akik a hatnapos háborut és annak eredményeit jelõlik meg, mint Izrael minden bajának forrását. Túl nagy volt a gyõzelem - mondják - kevesebb több lett volna. Ekkor kezdõdött el az a folyamat , amelyben a kis Dávid elkezdte magát Góliátnak érezni illetve képzelni . Az addig chaluci beállitottságu kis ország elõtt most olyan távlatok nyiltak, amikbe beleszédült. Kezdtük bebeszélni magunknak, hogy a Cáhál (3 ) a világ legjobb hadserege, a Merkává tank a legjobb harckocsi, a Moszád a legjobb kémszolgálat és igy tovább. Az 1967-ben megszállt, illetve felszabaditott területeken csend honolt és Golda Méir, az energikus miniszterelnöknõ, ex catedra kijelentette, "palesztin nép - olyan nincs"
Megszállók vagy felszabaditók?
Pedig, mint Izrael majdnem (4 ) minden háboruját, a hatnapost sem mi kezdtük. Azt mindenki tudja, hogy Izrael kikiáltásának másnapján, az Ensz határozat szerint, 1948-ban, hét arab állam hadserege támadta meg Izraelt, biztatván a palesztinai arabokat, meneküljenek el, majd néhány héten belül visszatérnek gyõztesen. Az eredmény, a mai napig is létezõ menekülttáborok, amelyekben már a harmadik nemzedék menekült jei sinylõdnek, várván hogy gazdag arab testvéreik segitsenek nekik, illetve hogy a sültgalamb a szájukba repüljön.
Az 56-os háborut az angolok és franciák kezdték el Egyiptom ellen, a Szuez csatorna államositása miatt, Izrael csak csatlakozott a koalicióhoz, miután a kairói rezsim állandóan ellenséges viselkedése miatt ez igazoltnak látszott. Izrael akkor el is foglalta az egész Szináj félszigetet, és a hadsereg csupán tiz mérföldnyire a szuezi csatornától állt meg. Ezen gyõzelem gyümölcseit a Szovjetunió vette el Izraeltõl, amikor az akkori szovjet elnök, Bulganin, rakétákkal fenyegette Izraelt, ha nem vonul azonnal vissza.
A hatnapos háborut (5 ) Gamal Abdul Nasser egyiptomi diktátor fenyegetései váltották ki, valamint az a casus bellinek számitó tény, hogy lezárta a Szuez csatornát az izraeli hajózás elõtt.
Az eufória ami a hatnapos háboru után Izraelt és az egész zsidó világot átfogta - minden reális számitást felboritott. Nemcsak a politikusok nagyhatalmi allürrjei ütköztek itt a józan reálpolitika meggondolásaival, hanem a kisemberek is azon vitatkoztak, hogy vajon Izrael mint felszabaditó jelenik meg a nemzetközi arénában, aki jogos jussát követeli és apai örökségét szerezte vissza - vagy pedig mint imperialista hóditó, akit a nemzetközi közvélemény nem bir elviselni.
Eléggé nem sajnálható módon a vonalak és az álláspontok elõregyártott elemekbõl tevõdtek össze. A nemzeti érzelmü, illetve vallásos közönség lelkesen ünnepelte Betlehem (Ráchel sirja), Hebron (a machpéla barlang és benne az õsatyák sirjai) valamint kelet-jeruzsálem ( a Siratófal) felszabaditását. Ezzel szemben a baloldal és a szovjetszimpatizáns, arrabbarát marxisták, elitélték a hóditókat, kétségbevonták a "területek" annexiójának jogosságát
Én mint ünneprontó
Ma már, 35 év távlatából, talán megengedhetem magamnak az objektiv hozzáállást. Egyrészt megrögzött önantiszemitának kellett lenni ahhoz, hogy valaki a győztes izraeli hadseregben, amely kétségtelenül védelmi harcot folytatott – kegyetlen, elnyomó judónácikat lásson (6 ), még ha a „területeken" elő is fordultak olyan esetek, amelyeknek nem lett volna szabad előfordulni. Efrájim Kishon (Kishont Ferenc) akkor irta világhirüvé vált humoreszkjét, melynek cime: „Bocsánat, hogy győztünk". Ha ne adj Isten, az egyesült arab ármádiák lebirják – óriási számbeli fölényüknél és a massziv szovjet segitségnél fogva – a kis és létéért küzdő Izraelt – az egész világ együttérzésétől és szimpátiájától kisérve, mentünk volna ujra számüzetésbe, már azok akik életben maradtak volna. Erre nem voltunk hajlandók és nem akartuk hogy „unokáink leboruljanak" ott ahol „sirjaink domborulnak", mivel ez esetben nem lettek volna élő unokáink sem.
Emlékszem, a hatnapos háboru hetedik napja szombat volt. Az ima után, meglátogatott bennünket Szimcha Palmon (Fleischman) és neje, Mirjam. Derék cionista zsidók, mizrachisták (7 ), aus Dunaszerdahely, akik már a harmincas évek végén allijáztak. Távoli rokonok is voltak, megboldogult Cili néném révén, közel is laktunk. Egy templomban imádkoztunk és jóba voltunk, bár én nem tartoztam azok közé, akiknél vallásosságuk a horgolt sipkába van himezve.
A látogatás során Lechájjimot (8 ) mondtunk a nagy győzelemre majd azon nyomban vitatkozni kezdtünk. Szimcha azt mondta hogy az izraeli főrabbinátusnak azonnal ünneppé kell nyilvánitani a győzelem napját, amikor Hállélt (9 ) mondanak. Ennek én ellentmondtam, mivel Hanukka ünnepét is csak évekkel később tették meg hálaadó ünnepnek. Hogy egy kissé lehütsem vendégem eufóriáját, azt találtam mondani, hogy korai az öröme, mert a most elfoglalt területeket egyszer vissza kell majd hogy adjuk, ha végülis békét akarunk arab szomszédainkkal – ha erre majd ők is hajlandók lesznek ( 1o).
Szimcha a felháborodástól szóhoz sem tudott jutni. Először csak hápogott, majd azzal vádolt hogy ünneprontó vagyok, hogy megfertőztek a baloldali eszmék, amelyek már akkor megkérdőjelezték a cionizmus igazságát. Ezidőben még Golda Méir úgy tartotta, hogy nincs palesztin nép, és azok akik ezen nemlétező nép nemlétező jogaiért harcolnak – egyszerüen „nem kedves"emberek (11 ).
Engem lebaloldalizni az persze a dolog szélsőséges leegyszerüsitése fekete-fehérre. Lélekemelő volt a Falat először látni(12 ) és ott imádkozni; könnyeztetően szivszorongató volt Ráchel sirjánál (Betlehem) elmondani az odavaló zsoltárokat és tisztelegni az ősök sirjánál, Hebronban. A Biblia életrekelt tájai még a nemvallásos, messze rugaszkodott zsidókat is megrikatták; marcona ejtőernyös katonák hangosan zokogtak, amikor megpillantották a Falat.
De...
Ezeken a területeken élt egy nép. Mi araboknak hivtuk őket, mig ők magukat palesztinoknak nevezték. Itt voltak – már azok akik nem menekültek el – és szivükben éktelen gyülelet a „hitetlen" zsidók, a „jahud" ellen. Ekkor fejlődött fel a már előbb, a huszas években kicsirázott arab nemzeti függetlenségi mozgalom, amit sokan a zsidó nemzeti mozgalommal, a cionizmussal, vetettek össsze. Egyrészt ők voltak az „underdog" (13 ), a hátrányos helyzetben lévó, elnyomott, primitiv, sajnálatraméltó fél – másrészt mi voltunk a hóditó, a kolonialista elnyomó, aki a „szegény arabokat" megfosztja jogaiktól és menekülttáborokba zárja őket.
Ekkor kezdődött el az a nagyszabásu telepitési akció, amely átrajzolta az elfoglalt/felszabaditott Judea és Samaria térképét. Az azóta eltelt 35 év alatt Izrael minden kormánya támogatta és istápolta ezeket a településeket, tudva tudván hogy legalább egyrészük kerékkötője lesz az egykor bekövetkező béketárgyalásoknak.
25 halott 12 óra alatt
(Forgassuk most – ez egyzer előre – az időgép kerekét. 2oo1 december másodikán, kb. egy évvel ezen könyv megjelenése előtt, az arab terror borzalmas napjait éljük Izraelben, Egy nap, jobban mondva 12 óra leforgása alatt, 25 halott és közel 2oo sebesült, három terror merénylet eredményeként, Jeruzsálemben, Haifán és másutt. Már senki nem állitja hogy „nincs palesztin nép", már senki nem vonja kétségbe, hogy csak idő, rövid idő kérdése, hogy lesz palesztin állam. Nem csak az un. „galambok", az izraeli közép és baloldal állitja ezt, hanem még egy olyan „héja" is, mint Árik Saron miniszterelnök, a legendás hadfi, a jom kippur háboru hőse, az eddigi legjobboldalibb izraeli kormány legjobboldalibb vezetője.
Az eltelt 35 év legtöbb fejleménye nem Izrael javára szolgált. Az iszlám vallási fanatizmus elterjedése, az iráni ajatollák uralma, az őrült iráki diktátor, aki az öbölháboru során 39 rakétát küldött Izrael felé; a nyugateuropai népek behódolása az arab olaj uralmának – mindez a fiatal zsidó államot veszélyeztette és veszélyezteti. Ennek ellensulyozásaként, az isteni Gondviselés oda hatott, hogy 8o éves vérgőzös uralom után látványosan összeomoljon a sztálini gonoszság állama, a bolsevista Szovjetunió, amely Izrael megalalkulása óta (14 ) ellenségeink szolgálatába szegődött és ötven éven keresztül ellátta az Izraellel ellenséges arab államokat minden modern fegyverrel – az atomot kivéve.
Az elmult években Izrael, demonstrálván békeszándékát, aláirta az oszlói egyezményt és visszavonult jelentős területekről Judeában és Samáriában, ahol egyfajta palesztin autoritás keletkezett, Jasser Arafat vezetésével. Ezzel párhuzamosan növekedett az arab terror ami igen sok áldozatot követelt. Csak amikor az Iszlám terroristák magát Amerikát támadták meg (15 ) kapott Izrael zöldfényt Washingontól a védekezésre.)
A háborukat Izrael, a békét az arabok nyerték meg. Hiába adta vissza Begin, a jobboldali miniszterelnök az egész Sinai félszigetet Egyiptomnak –miután Szadat Egyiptomi elnök váratlanul jeruzsálembe repült, felszólalt a Kneszetben és békejobbot kinált fel izraelnek az elfoglalt területek visszadása ellenében ; - a megkötött béke, amit sokan elleneztek (16 ) hideg maradt és nem lett belőle ugródeszka a probléma megoldására. Ugyanezt lehet elmondani a később megkötött Izrael-Jordánia békeszerződésre is.
Arabok ölnek arabokat...
Ha már úgyis „baloldalinak" bélyegeznek, elmondhatom hogy Izrael is elkövetett nem egy szarvashibát. A hatnapos háboru utáni eufória, a „Nagy Izrael" álma (amely elfelejtette, hogy az Ensz annakidején két állam alakitását határozta el a mandatórikus Palesztina területén); az izraeli arabság maradéktalan integrálásának hiánya; az elfoglalt területek lakosságának alkalmazása azon „piszkos munkák" elvégzésére, amit Izraelben senki nem volt hajlandó csinálni (17 ); a menekülttáborok nem felszámolása – mindez elvetette azokat a magvakat, amikből a későbbi arab terror kifejlődött.
Ide tartozott a libanoni maronita keresztényekkel való szövetség ábrándja is.
Miután a nyolcvanas években az arab terror főleg Libanonból támadta Izraelt – voltak nálunk olyanok akik szövetkeztek a libanoni keresztényekkel – akik saját hatalmi harculat vivták ezen kis lélekszámu, de sokvallásu (18 ) levantei állam vezetésében. Ezeknek jól szervezett, erős, Fallangái voltak, az övék volt az elnöki poszt, mig hagyományosan moszlim volt a miniszterelnők. Amikor Izrael villámháborut inditott a Libanonba befészkelődött terroristák ellen, azokat Beirutig üldözte, ahonnan Arafat és bandája fejveszetten menekült, hogy meg se álljon Tuniszig – történt egy sajnálatos eset: a Szabre és Satilai arab menekülttáborokba behatolt egy maronita különitmény és ott tömeggyilkosságot hajtott végre.
Bár izraeli katonák a közelben sem voltak és a tényállás rendkivül egyszerü volt: keresztény arabok gyilkoltak moszlim arabokat – a bünbak Izrael volt, személy szerint Ariel Saron, az akkori honvédelmi miniszter, mivel ő viselte a miniszteriálsi felelősséget. Ennek a szerencsétlen és nemtelen politikai célokra fel és kihasznált esetnek visszhangja napjainkban (2oo1 végén) az a politikai manőver, amely Belgiumban próbálja birói úton felelősségre vonni Saront, a mai izraeli miniszterelnököt...
Melyik fanatizmus a jobb?
A libanoni hadjárat során derült ki a keleteurópai csatlós államok szégyenletes szerepe az arab-zsidó konfliktus katonai vonatkozásában. A terroristák kezében nagymennyiségi aknákat és kézigránátokat találtak „Made in Hungary" (19 ) felirattal, valamint lőszert és robbanóanyagokat Csehszlovák feliratokkal. Még Kubából és Észak-Koreából – és Kinából - is kaptak sokrétü, massziv segitséget. Csak jóval később vált világossá, hogy román hadianyagokat is találtak Libanonban (Zvi Erez értesülése).
Izrael nem maradt Beirutban a terroristák kifüstőlése után. Délen maradt egy keskeny korridor, amit Izrael biztonsági ővezetnek nevezett. Az idők folyamán kiderült, hogy ez minden volt, csak biztonsági nem. Délen megerősödött és dominánssá vált a Chezbolla, vallási szinezetü terrorszervezet, mig Libanon egész területét Sziria okkupálta. Később, Barak baloldali kormánya kivonult Dél-Libanonból, anélkül hogy Izrael északi részei biztositva lennének a fanatista Chezbolla katyusáitól (20 ).
Az ezzel párhuzamosan megerősödött Chamasz, Jihád és egyéb vallási jellegü terrorszervezetek, amelyek a Palesztin Autoritás területein müködtek – „szent háborut" hirdettek Izrael ellen, amely szemükben a szekuláris, dekadens, és amellett „keresztény" nyugatot és a hitetlen zidókat jelképezi. Izrael nagy naivan szabadon engedte a kezén lévő Achmed Jassin seiket, aki a fanatikus moszlimok „pápája" lett Gázában.
Ebben a fázisban felmerült egy érdekes kérdés: melyik fanatizmus jobb, illetve kevésbé veszélyes Izraelre nézve: a politikai, nacionalista terror, amit Arafat és társai űznek és ami az Oszló paktumra, mint ugródeszkára támaszkodik, vagy pedig a fanatikus, vallási szinezetü, az iráni ajatollákra támaszkodó, véres kardot körülhordozó, szent háborut hirdető terror?).
A helyzetet csak bonyolitja az izraeli arabság helyzete. A kb. 1 millió főt számláló, az Állam első 5o évében lojális arab polgárok, az utóbbi években radikalizálódnak, nem politikai, hanem vallási vonatkozásban. A legális Iszlám Mozgalom hatása növekszik; hivei szakállt növesztenek, naponta ötször Mekka felé hajolva imádkoznak, tartják az egyhónapos Ramadán böjtöt – látszólag olyanok mint a zsidó ortodoxia. Ezzel párhuzamosan azonban nő náluk a szimpátia palesztin testvéreik iránt (21 ), bár nincs olyan izraeli arab aki hajlandó lenne Gázába, vagy akár Ramallába vagy Nablusba áttelepülni.
Az izraeli arabok nagyrésze – bár itt-ott diszkriminációról panaszkodik- sokkal magasabb szinvonalon él, mint a környező államok lakósai. Nincs arab település, akár a legkisebb falu is,(kivéve a beduin települések egyrészét) ahol ne lenne villany, vezetékes viz és egyéb közszolgáltatások , iskola, óvoda – sok szinten az arabok teljes egyenjoguságot élveznek, bár nem szolgálnak a hadseregben (a drúzokat és beduinokat kivéve). Ez nem mindig volt igy. (22 )
( Egy nálam néha dolgozó, ezermester jellegü arab fiatalember, Um-El-Fáchem városi státusu nagy arab falu szülöttje és lakósa - már volt látogatóban több arab országban. A palesztinokat testvéreinek tartja, de megélhetése a zsidóktól jön: renovál, épit, javit, amit kell. Kivánatra villany és vizvezetékszerelő. Chederán érettségizett héber gimnáziumban, hibátlanabbul ir héberül mint sok zsidó és választékosan fejezi ki magát a jahud nyelvén; vallásosnak deklarálja magát, de nem hord szakállt és nem veti meg a zsidó nőket, akik munkája során hajlandók vele „együttmüködni". Ámbár nős és három kislány apja. A Korán persze tiltja ezt, de tudod, „nehéz betartani, mondja, „tudod, a Jécer Hárá..." (23 ).
Kérdésemre, miért nem megy az egyik szomszédos arab államba – a homlokára mutat, majd szóban is kimondja: hát bolond vagyok én? Majd részletesen elmondja, egy méregerős kávé mellett, mikoris feleségem süteményét dicséri – milyen benyomásokat szerzett mekkai, egyiptomi és jordániai látogatásai során. Ez megmagyarázza, miért él Izraelben, de ugyankkor egy sor panasza van erre, arra, hiszen „itt demokrácia van".
7o szüz és egy „sahid"
Musztafa – ez a fiatalember neve – egy kézlegyintéssel intézi el kérdésemet, hogy lehet az hogy annyi fiatalember hajlandó öngyilkos merényleteket elkövetni zsidók ellen, mivel a seikek, a mullák, a mecsetek papjai, szent háborut hirdettek és megigérik a 18-2o éves fiatalembernek, hogy mihelyt felrobbantja magát a zsidók között – például egy tömött autóbuszon – azonnal a menyországba kerül, ahol 7o szüzet bocsátanak azonnali rendelkezésére.
Musztafa szerint ilyen nincs, ez mese, ezt az iszlám nem igéri a sahidoknak (24 ), ezt az ellenséges (vagyis zsidó) propaganda találta ki. Erre én megmutatom neki a Haaretz (25 ) angolnyelvű heti mellékletében megjelent interjut az izraeli Iszlám Mozgalom vezetőjével, Achmed seikkel (aki nem rég még szülőhelyének, Um El Fachemnek, polgármestere volt). Amaz egyértelmüen idézi a Koránt a 7o szüz és az öngyikos Sahid kapcsolatát. Musztafa megdöbben, nem hiszi. Mondom: itt van olvasd. Nem tudok ehhez eleget angolul – mondja szégyenkezve, bár egyszer azzal dicsekedett, hogy az érettségin angolból is jeles volt. Vidd haza, add oda Mohammednek, (26 ) majd ő elolvassa neked, Neki csak hiszel?
Musztafa elteszi az ujságot. Este telefonál: Mohammed elolvasta, szószerint igy van, ahogy mondtad. Ez az ember mazsnun (27 ), nem képvisel bennünket...
Persze a szűzek nem minden, bár egyáltalán nem lebecsülendő tényező egy 18-2o éves arab suhanc suhanc „lelki"világában. A Chamasz, a Jihád, és a különböző „frontok", a menekülttáborok szülötteiből verbuválják öngyilkos jelöltjeiket. Ezeknek még életükben egy jó napjuk nem volt, gyakran szószerint éheznek, ócska barakokban laknak, az „utcákon" folydogál a szennyviz, munka nincs, kilátás nincs. Ez már a harmadik nemzedék, nagyszüleik voltak az eredeti menekültek, akiket vezetőik uszitottak: menjenek csak, majd pár héten belül győztesen visszatérnek. Ez a „pár hét" hellyel-közzel már 55 éve tart.
Kadhafi vérdijat fizet
Az arab terror, amely 2ooo októberében egy ujabb Intifáda (28 ) keretében aktivizálta magát – óhatatlanul a saját lábába (is) lő. Mióta tart, soktizezer palesztin munkás vesztette el munkahelyét Izraelben. Ezek azóta a szó szoros értelmében éheznek és Arafat emberei jelszókkal „etetik" őket. Helyüket egyrészt izraeli arabok, másrészt idegen vendégmunkások töltik be, az utóbbiakból több mint félmillió legálisan van Izraelben, a többi (köztük magyarok is) illegális.
(Az igazság mindenek felett: a „sahidokat" nem csupán a 7o szűz motiválja. Az egyik ősterrorista, a Lukrebyi légi szerencsétlenség értelmi szerzője és kivitelezője, Muamar Kadhafi, évekkel ezelőtt többmillió dolláros alapot létesitett, amely a világ különböző részein finanszirozza a terrorista öngyilkosok családjait. Az utóbb években kiterjesztette áldásos tevékenységét Gázára is. A Tarifa 15 ezer dollár, ennyit kap egy „sahid" családja. Méltányos (!) esetekben az is kap, akit az izraeliek öltek meg, tüzharc során. Ezeknek azonban a muftik nem igérnek szűzeket a másvilágon...
„Wen der nár volt nist gevezn mein..." (29 ) lehetne ezen humorizálni reggeltől estig. Azonban ott ahol ez véres valóság és ahol a szűzekre vágyó suhancok száma kimerithetetlen – ez már egyáltalán nem nevetséges. Amerika az óperencián túl folytatja (végnélküli?) háboruját a talibok és Bin-Ládenék ellen, mig ezek itt a szomszédban robbananak fel velünk együtt).
Amikor ezeket a sorokat rovom , Amerika már készül háboruja további fázisára – Irak ellen. Ne lesz ennél jogosabb, igazabb háboru, de a levét, mint rendesen, mi fogjuk meginni. Ugyanis, amint az iraki diktátor fogja érezni, hogy közeleg a vég – rakétáit Izrael felé fogja küldeni. Ezt mindenki tudja – és minden úgy tesz, mintha nem tudná. Csak azt nem tudják, mit tartalmaznak ezek a rakéták: vegyi fegyvereket (mérges, gyorsanölő gáz) vagy baktériumokat. Lehet atombombájuk is van? Ki tudja? A „koncepció" szerint nincs, de a koncepciót már ismerjük ...
%%%%%%%%
Azért a mindennapi élet is folyik-folydogál tovább, nincs tekintettel a falrengető eseményekre. A libanoni hadjárat során már a hadsereg lapjánál {Bámáchne) teljesitettem tartalékos szolgálatot, de Beirutig nem jutottam el . Az ezt megelőző Litáni hadmüvelet során, észak-Izraelben teljesitettem szolgálatot, Haifától Náháriáig, ahol a kórházakban kellett lelki vigaszt adni az ott fekvő sebesült katonáknak. Imakönyvet vittem nekik és bort a szombati Kiddusra (3o ); megirtam a szerelmeslevelet a sulyosan sebesült katona helyett, telefonáltam a szülőknek, ha a katona nem tudta a telefont kezében tartani és vittem az üzeneteket feleségeknek, gyerekeknek Nem utosósorban Töfiliint légoltam azokkal a katonákkal, akik képesek és hajlandók voltak erre – a legtöbbjük hajlandó volt, söt örömmel vette ha felkértem őket, tekerjék kezükre az imaszijakat. Köztük sok kibbucnik volt, baloldali kibbucok ateistának nevelt szülöttei. A kórházi ágyról a világ másképp néz ki – magyarázta nekem az egyik, anélkül hogy magyarázatot kértem volna. Mi a kérdés? – mondtam – te zsidó vagy és a zsidó lélek ezt igényli.
Jigál Allon és a rebbe
Akkoriban történt, hogy Jigál Allon, a kibbuci mozgalom és a Munkapárt egyik vezetője, Amerikában jártában, ellátogatott a lubavitsi rebbehez (31). A rebbe szivesen fogadta az akkor külügyminiszterként funkcionáló Allont, de a hosszu beszélgetés során megrótta, mondván, hogy „önöknél, a kibbucokban, nincs demokrácia".
Hogy-hogy nincs? – kérdezte a meglepett Allon. Úgy hogy a kibbucokban az ifju nemzedék úgy nő fel, hogy fogalma sincs a zsidóság alapjairól. Igy nem kapja meg a szabad választás lehetőségét, hanem eleve az ateista nevelés foglya és áldozata lesz.
Allont meglepte a rebbe sarkitott beszéde, és megkérdezte, a rebbe szerint mit lehetne tenni, hogy ez ne igy legyen, hogy a kibbucok szülöttei kapjanak valami minimális zsidó nevelést?
A rebbe válasza készen volt: létesitsenek a kibbucokban egy-egy könyvszekrényt, amiben a zsidóság alapját képező könyvek jelen vannak: A Tóra , illetve a Biblia, Misna, Talmud, Maimonides, Sulchán Áruch, stb és ez álljon a tanulóifjuság rendelkezésére. Mire felnő, lesz miből választania: vagy Spinoza, Marx, Borochov(32 ), Áchád Háám(33 ) és Max Nordau – vagy Rabbi Akiba, Jehuda Hánászi, Maimonidés, Joszéf Káró és a Báál-Sém Tov.
Allon lelkesen jött haza és keresztülvitte a Kibbuc Hámeuchád (34 ) vezetőségében, hogy valósitsák meg a rebbe elgondolását, ami majd „demokratizálja" a kibbuci nevelést.
Ez volt az utolsó aktiv tartalékos szolgálaton. Utána még szolgáltam néhány évet, mint a tábori főrabbi egyik „iródeákja – főleg az ünnepek elött – majd átmentem a katonai hetilap szerkesztőségébe és az oda irott cikkek képezték az évi háromhetes szolgálatot. Főleg az ünnepekről irtam, meg különböző vallásos, zsidó témákról.
Hábád lapok és „Bné-Brák"
Közben telt-mult az idő, már három gyerek volt ésKorach vagyona (35 ) sem volt elég. Ennélfogva itt-ott fusiztam, az állandó jellegü Szichot Lánoár ( ) nevü Hábád gyerekujságon kivül. Alapitottam és szerkesztettem legaláb három Hábád heti illetve havi lapot, majd amikor be lettek vezetve, otthagytam őket mivel nem értettem egyet a haszidok kicsinyes, kleinkepig (36 ) hozzállásával. Egyre jobban állandósult bennem a meggyőződés, hogy a haszidok a rebbe bokájáig sem érnek fel, doktrinérok, nem látnak az orruknál tovább és hovatovább nem képesek határozni a legapróbb dolgokban sem, anélkül hogy ezzel a rebbet terhelnének. Már elmondtam annak a haszidnak a dolgát, aki a rebbet kérdezte vegyen-e egy uj ebédlőasztalt, vagy érje be a régivel (37 )...
Hat évig csináltam, Slomó öcsémmel együtt, a „Bné Brák" nevü helyi lapot, ami főleg hidetésekre és fizetett anyagokra koncentrált. Nekem kellett a szerkesztőségi anyagot csinálni, lehetőleg minél érdekesebben és pikánsabban – már amennyire ez a haszid városban lehetséges – hogy a hirdetők előnyben részesitsék a 3o ezer példányban nyomot és ingyen terjesztett elöször havi majd hetilapot.
Ezek a munkák sok pénzt hoztak, méghozzá „tisztán", de sok örömöm nem telt bennük, mivel ez névtelen, „néger" munka volt. Azután évekig volt egy publicisztikai rovatom a Jom Hásisi (38 ) nevü vallásos hetilapban, ahol Silberstein néven mindennek és mindenkinek nekimentem – a jótékony névtelenség leple mögül.
Ezek voltak azok az „alkotó évek", amikor gyakran 8 ujságban irtam egyszerre: kettő New-Yorkban (39), itt a Mááriv (ahol mint szerkesztő dolgoztam), a Jom Hásisi és Seárim valamint Bámáchne hetilapokban, az Uj keletben, valamint a már emlitett „Bné-brák"ban. Sok munka, sok pénz, kevés náchesz (4o ). 84-től jött a Hét Tükre, majd a könyvek (41 ) amelyek lassan minden energiámat felemésztették. Hozzájött a pesti Uj Élet, majd a Mai Nap és három éven keresztül a Magyar hirlap.
De még nem tartunk itt.
% % % %
(1982 elején apa egyre rosszabbul volt. Az ismert orvosságok már nem használtak neki, egyre gyakrabban járta a Beilinson kórház belgyógyászati osztályait, mind a hatban már jól ismerték az „Adon Krausz"t. Beállitották orvosságait – ekkoriban már napi 15 félét szedett és kezdte nem kiismerni magát köztük – majd hazaküldték. Amikor rosszul volt, anya leszaladt az irodába, ahonnan azonnal rendeltek egy betegszállitó ambulanszot és beküldték a kórházba. Nem várták meg amig valamelyikünk odaér – utólag telefonáltak, rendszerint nekem, hogy apád a Beilinsonban van. Én azonnal rohantam ilyenkor, majd elrendeztünk valamilyen ügyeletet. Amikor otthon volt – a helyzet nem volt sokkal jobb. Anya gyönge volt; ő is betegeskedett – most apa 77 éves volt mig anya 81. Nem birta felemelni, nem volt képes mosdatni, már alig szállt ki az ágyból. A gyógyszereit dobozoltam, minden dobozra ráirtam a napot – vasárnap, hétfő, kedd – és ő büszkén mondta hogy ennek segitségével fegyelmezetten beszedi „a sok mérget".
A szomszéd szobában ott lakott, anya nővére, a Matild néni, aki nagyon szeretett volna segiteni, de apa nem birta elviselni. Állandóan kritizálta, gúnyolta a 83 éves sógornőt, aki anya miatt csöndesen türte.
JEGYZETEK
1) „ Ászárá hárugé málchut „ (héber) . 1o neves tanaita akiket a rómaiak kivégeztek, részben a második Szentély lerombolása, részben meg a Bár-Kochbá felkelés leverése után.
2) Zsidók (arabul).
3) Rövidités: Cvá Hágáná Löjiszráél (az izraeli véderő).
4) Talán az egyetlen kivétel az 1982-ben elkezdődött „Slom Hágálil" (a Galilea békéje) nevü hadjárat ami Arafat teroristának kifüstölésére irányult.
5) 1967 májusában.
6) Jesáje Leibovits professzor nevezte igy az izraeli véderőt.
7) Vallásos cionista párt tagjai.
8) „Életünkre" (héber) kedves egészségére.
9) Hálaadó ima, amit a három zarándokünnepen, valamint ujhold napján és Hanukakor mondunk.
10) Ekkoriban a menekült palesztinok vezére egy Ahmed Sukeiri nevü kalandor volt, aki minden lehetó alkalommal kifejtette, hogy az izraeli zsidókat a tengerbe kell dobni.
11) „Not nice people", mondta Golda tipikus Cincinatti kiejtésével.
12) 1949-től, amikor allijáztam, 1967-ig, nem láttam a zsidóság legszentebb helyét, az un. Siratófalat, ahonnan, Bölcseink szerint „soha nem távozott el az isteni Dicsfény".
13) Esélytelenebb, vesztésre álló (amerikai kifejezés).
14) Bár az Enszben megszavazták Izrael megalakulását és Amerikával versenytfutva ismerték el az ifju zsidó Államot, hamar rájöttek hogy Izrael nem lesz szovjet csatlós állam, és nem lesz hajlandó ugródeszka lenni a szovjet hatalmi terveknek a Földközi tengeren.
15) 2oo1 szeptember 11-én.
16) Többek között a lubavitsi rebbe is, aki egyébként addig Begin miniszterelnök lelkes támogatója volt.
17) Még a külföldi (európai) vendégmunkások sem.
18) A maronita keresztények és siita moszlimokon kivül: drúzok, cserkeszek, örmények, kurdok, turkmének, görögkatólikusok és szunita arabok is.
19) Magyar gyártmány (angol).
20) Magyar zsidónak fájdalmas élmény volt találkoyni a második világháboruban megdicsőült szovjet fegyverrel – ami ezuttal ellene fordult.
21) A legujabb palesztin felkelésben itt-ott már akadtak mint segéderők – izraeli arabok is.
22) Még a hatvanas években is katonai közigazgatás alatt élt az izraeli arabság nagy része és a közlekedés megalázó körülmények között kapott engedélyhez volt kötve.
23) A rossz ösztön (héber).
24) Aki meghal az Iszlámért és igy hősi halatt lesz (arab).
25) Szószerint „Az Ország", Izrael vezető, de nem legelterjedtebb, napilapja (héber).
26) Fivére, Dr Mohammed, osztályvezető főorvos az egyik izraeli kórházban.
27) Bolond (arab).
28) Felkelés, ellenállás (arab).
29) „Ha a hülye nem volna az enyém – én is nevetnék". (jiddis közmondás).
30) A szombatot köszöntő ima (héber).
31) Akihez ekkoriban az izraeli vezetés szinte minden tagja, jobb és baloldal, egyaránt, állandóan elzarándokolt, beleértve államelnököket és miniszterelnököket is.
32) Beer Borochov, a baloldali munkásmozgalom egyik ideológusa.
33) Áser Ginzburg, a cionista ideológus, kine irói álneve volt Áchád Háám (egy a népből).
34) Megfelel a magyar „Dárius kincse" kifejezésnek.
35) „Beszélgetések ifjakkal" (héber), a Hábád ifjusági folyóirata, ami egy időben hat nyelven jelent meg. Én héberre forditottam az eredeti angol és jiddis verzióból.
36) Szükkeblü (jiddis) szószerint „kis fejü".
37) A hasonló nevü izraeli vallásos városról elnevezve-
38) „Péntek' (héber). Ortodox szellemü sajtótermék, amely a partikulárisan vallásos hireket, eseményeket, szenzációs, néhol pletykás tálalásban hozza – kivéve és kizárva a sex minden megnyilvánulását. Még vallásos nők képeit sem hozza.
39) Az egyik, a „Jiszráél Selánu" (héber: a mi Izraelünk) a kivándorló Izraeliek (jordim) számára készülö szenzációhajhászó bulvárlap, mig a másik, a már emlitett jiddis nyelvü Allgemeiner Yournál.
40) Öröm (eljiddisitett héber).
41) Ezek jöttek 199o-től évi sorrendben (erről lásd részletesen a 23. fejezetben). Izraelben addig 3 könyvem jelent meg, egy „Vallásos zsidó Enciklopédia" (1962) és két könyv Hábád témákban ( Az első rebbe, Snéor Zálmán meghurcolása és fogsága St. Peterburgban, valamint a haszid földalatti mozgalom a Szovjetunióban, a huszas években, melynak hőse Joszéf Jichák Schnéurson, a hatodik rebbe a dinasztiában).
AZ ÁLDOZAT VISSZATÉR A TETT SZINHELYÉRE - NAFTALI KRAUS AUTOBIOGRÁFIAI JELLEGŰ KÖNYVE - 2002-BEN JELENT MEG BUDAPESTEN. AZÓTA SOK MINDEN MEGVÁLTOZOTT, MIND A KÖZEL-KELETEN MIND MAGYARORSZÁGON ÉS AZ OLVASÓ KÉRETIK EZT SZÁMITÁSBA VEN
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése