2010. június 6., vasárnap

NŐK A BIBLIÁBAN

 

 

  

 GÓMER BÁT DIVLÁJJIM

   HOSÉÁ PRÓFÉTA FELESÉGE



"Amikor az Örökkévaló szólni kezdett Hóséához, ezt mondta neki: Menj és végy feleségül egy parázna nőt, és legyenek gyermekeid a paráznától, mivel parázna módon viselkedik ez az ország, hátat fordít az Örökkévalónak. És ment (Hóséá), és elvette Gómert, Divlájim lányát, az meg teherbe esett, és fiút szült neki..." (Hós 1,2-3).

Hóséá ben Beéri a tizenkét úgynevezett "kispróféta" egyike volt, a Biblia sorrendjében az első a tizenkettőből (Tré ászár). Négy király uralkodása idejét öleli fel Hóséá kora és vele egy időben prófétált Jesája, Ámosz és Micha is. A négy király pedig a következők voltak: Uzijáhu, Jotám, Ácház és Chizkijáhu.

Hóséá fő próféciája Izráel (Szamária) országára irányult, annak pusztulása előtt, amikor a tíz törzset deportálta a betörő ellenség. Életéről nem tudunk sokat; próféciája ádáz színekkel festi le a korabeli zsidók erkölcstelen életét.

Történetünknek a próféta csak mellékszereplője. A főszerepet egy feslett életű nőszemély tölti be, akit a próféta, isteni parancsra, feleségül vett, és aki három gyereket szült neki. A történet, több exegéta szerint, egy parabola, melynek nevelő szándékát a Talmud hangsúlyozza.

Maga Hóséá, akinek az apja is próféta volt, ezt így írja le könyve elején:

"Amikor az Örökkévaló szólni kezdett Hóséához, ezt mondta neki: Menj és végy feleségül egy parázna nőt, és legyenek gyermekeid a paráznától, mivel parázna módon viselkedik ez az ország, hátat fordít az Örökkévalónak. És ment (Hóséá), és elvette Gómert, Divlájim lányát, az meg teherbe esett, és fiút szült neki..." (Hós 1,2-3).

Ennél rendhagyóbb történetet még egy prófétának is nehéz kitalálni. Vajon miért mondaná Isten a prófétájának, hogy vegyen el egy parázna nőt, aki talán nem "hivatásos", de a férj nem tudhatja, hogy a gyerekek az övéi vagy sem?

A próféta folytatja a parabolának tűnő elbeszélést: első fiát, isteni utasításra Jizréelnek nevezte el, "mert rövid időn belül megbüntetem Jéhu házát a jizréeli vérontás miatt, és véget vetek Izráel királyságának". Gómer ismét teherbe esett, és ezúttal lányt szült. Őt Hóséá ismét csak isteni utasításra "Nincs könyörület"-nek nevezte el, mert "nem leszek többé irgalmas Izráel házához, és nem bocsátok meg nekik". (Uo. 6-7)
A harmadik gyerekét - fiút - isteni utasításra "Nem népem"-nek nevezte, mivel "nem vagytok az én népem, és én sem vagyok veletek". (uo. 9)

* * *

Tegyük fel ismét a logikus kérdést: Miért utasítaná az Örökkévaló prófétáját egy ilyen hihetetlen dolog elkövetésére? Mi lehet ennek a hátterében? Lehetséges lenne, hogy ez a Psát, hogy valóban így történt?

A Talmud bölcsei arra a - meglepő? - meggyőződésre jutnak, hogy valóban szó szerint így történt: a próféta, fenti utasításra, beleszeretett egy feslett életű nőbe, azt feleségül vette, és három gyereke lett tőle!

De vajon miért?

Íme a Talmud verziója (Pszáchim 87,a és b):

"
Mondá a szent, áldott legyen ő, Hóséának: Fiaid (vagyis a zsidók) vétkeztek, (és feladatod figyelmeztetni és megróni őket). Azt kellett volna, hogy Hóséá mondja: (Fiaim?!) A te fiaid ők, kedvelt gyermekeid ők, Ábrahám, Izsák és Jákob fiai - könyörülj rajtuk!
Ehelyett azonban a próféta (mintegy vállat vont és) azt mondta: Világ ura! Az egész világ a tiéd. Cseréld fel őket egy másik néppel!

Mondá a szent, áldott legyen: Mit tegyek ezzel az öreggel (aki nem teljesíti feladatát, és nem védelmezi, velem szemben, Izráelt)! Azt mondom neki: Végy magadnak egy prostituáltat feleségül, és szüljön neked kurafikat! Majd azután azt mondom neki: Küldd el a nőt! Ha ő el tudja távolítani - én is menesztem Izráelt!..."

Hóséá teljesítette az utasítást, ment és elvette Gómer bát Divlájimot (Egy ismert prostituált neve abban a korban - Mecudát Dávid), aki három gyereket, két fiút és egy lányt, szült neki egymásután. A Talmudbölcsek, akik a történetet szó szerint, igaznak vették, a nő nevében utalásokat láttak foglalkozására, és azt a lehető legnaturalisztikusabban ki is fejezték.

Miután megszületett a három gyerek (vagyis eltelt legalább öt év), a Talmud folytatja az elbeszélést:

"
Mondá neki a szent, áldassék Ő: Tanulnod kellett volna Mózes mesteredtől, aki - miután beszéltem vele - eltávolodott feleségétől (lásd Cippora fejezetét). Távolítsd el te is feleségedet!
Mondá neki (Hóséá): Világ Ura! Gyerekeim vannak tőle, nem tudom elküldeni, és nem vagyok képes elválni tőle!
Mondá neki a szent, áldott Ő: Te nem tudod elküldeni a feleségedet?! Te, akinek a felesége egy kurva és gyerekei kurafik, és nem tudhatod, hogy tieid-e ők vagy sem - te nem tudsz megválni tőle!? Akkor én, akinek Izráel a kedvelt gyermekei, Ábrahám, Izsák és Jákob fiai - nekem mondod, hogy cseréljem fel őket egy más néppel?!

Miután tudta, hogy vétkezett, elkezdett kegyelemért könyörögni. Mondá neki a szent, áldott Ő: Ahelyett, hogy magadért könyörögnél - kérj irgalmat Izráel számára! Legott irgalomért esedezett, majd megáldotta Izráelt, mondván, hogy olyan sokan lesznek, mint a tenger fövenye."

* * *

A talmudi történetből világosnak tűnik, hogy egy megtörtént esetről van szó, amelynek tanulsága magában a szövegben rejlik. Ezt azonban több későbbi exegéta és egy korábbi fordítás - Jonatán ben Uziél fordítása - nem fogadja el. Racionális exegétáink szerint - Ibn Ezra, Kimchi, Maimonides (A tévelygők útmutatója 2,46) és mások - ez egy prófétai látomás volt, amelyben Hóséá éjjel, álmában látta a dolgokat megtörténni, és hallotta az isteni szózatot, amelyben erős szemrehányás volt mind Izráel felé, akik bálványt imádnak, mind a próféta felé, aki nem áll feladata magaslatán.

Isten nem szorul a próféta "tanácsára", hogy cserélje fel Izráelt egy másik néppel. Nem a próféta feladata ilyen tanácsokat adni. Tehát a házasodás és a három gyerek az ő jelképes, istenadta neveikkel, szintén a próféta képzeletének szüleménye volt.

A vilnai gáon kabbalisztikus vonulatban közelíti meg a dolgot, míg Jonatán eltekint a nőtől és a - képzelt(?) - házasságtól, és az egészet Isten és a bálványimádó, hűtlen zsidó közötti ambivalens viszonyra vetíti.

(Már sokszor volt alkalmunk említeni, hogy jellemző módon a héber nyelv és fogalomkör a Z.N.H. igét egyaránt használja a monoteizmustól való hűtlen eltávolodásra, bálványimádásra és a nemi erkölcstelenségre, paráznaságra, házassági hűtlenségre. Innen ered a hasonlat Gómer virtuális(?) alakja - akit az Írás éset znunimnak /prostituáltnak/ mutat be - és az akkori Izráelben dívó bálványkultusz között.)

A fentiekkel éles ellentétben Abarbanel és mások elutasítják a prófétai látomást, mint Gómer alakjának "szülőjét". Don Jicchák Abarbanel kapitális véteknek tartja az Írásversek tartalmi értelmének elbagatellizálását, vagyis a Psát semmibevételét. Szerinte tehát Gómer egy élő és létező nőszemély volt, akit a prófétának feleségül kellett vennie, hogy általa és gyerekei által adja a nép értésére vétkeiknek feneketlen mélységét.

Málbim idézi az ellenvéleményeket, amelyek a Talmuddal ellentétben egy képzelt, költött személynek tartják Gómert, aki ily módon csupán virtuális felesége volt Hóséának. Ő azt mondja, hogy ez szükségtelen, azaz a körülmények nem kötelezik az exegetikát arra, hogy félretegye a Psát értelemszerű, ha nem is szó szerinti magyarázatát. Miért? Azért - válaszol Málbim a saját kérdésére -, mert Hóséá nem volt kohanita, és egy egyszerű jiszráélinak (vagyis zsidónak) nem tilos egy prostit feleségül venni...

Chátám Szófer egyik responsumában említi ezt az érvet, és vitába száll vele (Su"t Chátá"sz, Orách Chájjim, 1).

* * *

A történet itt megszakad. Gómer egy szót sem ejt ki virtuális ajkain, nem tudjuk, mi a véleménye a dolgok állásáról, férjéről, mint prófétáról, gyermekeinek furcsa neveiről stb. A próféta sem említi nevén többé, bár a második fejezetben még utal rá néhányszor.

Így Gómer bát Divlájim neve, mint egy elrettentő példa maradt fenn főleg a középkori responsum-irodalomban, ahol ezt az elnevezést használják egy olyan erkölcstelen, feslett életű nőszemélyre, akit nem akarnak megnevezni.



 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése