, biológiai apám, majd szeptemberben, a nagy ünnepek, pontosabban szimchát tórákor - a rebbe, a szellemi atyám. Ezúttal nem voltam ott, és amit tudok, másodkézből tudom. A rebbe ekkor 76 éves volt.
Az ünnepi körmenet (hákáfót) során - aminek tavalyi lefolyását e fejezet elején írtam le - a rebbe szívrohamot kapott. Ez volt a puszta tény, amit a rengeteg ellentétes híresztelésből kihámozni lehetett. A chászídok persze nem hitték el - olyan nincs, hogy a rebbe szívrohamot kapjon - de a tény makacs volt.
(Szavahihető, és a valóság talaján mozgó tanuk szerint, az ötödik körmenetnél észrevették, hogy a rebbe, kabátja alatt, a szíve tájékát dörzsöli, masszírozza, majd sietős léptekkel elhagyja az ezrek által degeszre tömött termet. Ez egy halandó ember számára lehetetlen lett volna, de a rebbe előtt megnyílt az embertömeg, ahogy annakidején a tenger Mózes előtt. Felment a szobájába, bezárkózott, és a tömegen páni félelem lett úrrá. Még a felesége és a többi családtag sem tudták, mi történt. Az ajtó zárva volt, félénk kopogásra semmi válasz. Végülis sógornője, Cháná35 volt az, aki öklével verte az ajtót, és kiabálta, hogy Mendl, efn uf.36 Rajta kívül senki nem merészelte a rebbét nevén hívni, talán még a rebecn sem. Amikor végül kinyitotta, kiderült, hogy a rebbe eszméletnél van, de a szívroham kétségtelen. A jelenlévő rabbi javaslatát - hogy menjen kórházba - a rebbe elutasította. Akkor idehozzuk a kórházat, mondták a titkárok, és egy óra leforgása alatt ott volt egy mentőautó a legmodernebb intenzív osztály felszerelésével.)
Lent a pincében a több ezer ember sírva táncolt tovább. Sírt, mert tudta mi történik, és táncolt, mert a rebbe nevében kihirdették, hogy az ünnep folytatódik, a körmenetet folytatni kell, még lelkesebben, mint eddig. Közben már megérkezett Chicagóból dr. Weisz, egy világhírű zsidó kardiológus37 és több szakorvos. Telefonáltak Izraelbe, hogy a chászídok menjenek el a szent sírokhoz, a hebroni Machpéla barlangba, Ráchel sírjához és Cfáton a szent Ári sírjához, és könyörögjenek a rebbe jólétéért. Először nem vették fel a kagylót, Jeruzsálemben, Kfár Chábádon, Cfáton - hiszen ünnep van - de aztán a telefon olyan állhatatosan csöngött, hogy megértették: valami rendkívüli történt.
„Der rebbi iz gezund!”
A jelenlévő szakorvosoknak nem volt könnyű dolga. Ilyen paciensük még nem volt. Mindent, amit akartak csinálni előbb el kellett mondani a rebbének, és beleegyezését kikérni. Kórház nem jön számításba - mondta a rebbe - neki a chászídok körében kell maradnia. Az orvosok megpróbálták megkörnyékezni a rebecnt; beszéljen férjével, hogy kötelessége az orvosokra hallgatni stb. Rebecn Muska, akit igen okos asszonynak tudtak, akik közelről ismerték - rezignáltan mondta: uraim, maguk nem ismerik az én férjemet. Ő olyan áksn,38 hogy senkire nem hallgat. Az egyetlen, aki tudott hatni rá, az édesapám a néhai rebbe volt.39
Így aztán a rebbe ahhoz a feltételhez kötötte a gyógykezelést, hogy az esti órákban, az ünnep kimenetele után, bekapcsolják betegágyához a mikrofont, és ő szólhat a sírva vigadó ezrekhez, akik nem voltak hajlandók elhagyni a beszemedrest. Az orvosok kikötötték, hogy röviden beszéljen - az ilyen farbrengen órákig szokott tartani - és a rebbe mosolyogva nyugtatta meg őket, hogy nem lesz több, mint fél óra.
Amikor lent közölték, hogy a rebbe szól hozzájuk rövidesen - síri csend támadt. Végül is csak körülbelül 15 percet beszélt, hangja gyenge és fakó volt, a szokott lelkes retorika nélkül, és tartalma az volt, hogy az öröm és a vigasság lebírják és „megédesítik” a (rossz) ítéletet. Amikor befejezte, lent a tömeg táncra perdült, és azt énekelte: Der rebbe iz gezund, der rebbe iz gezund! (a rebbe egészséges, a rebbe egészséges)
Ez azonban még távolról sem volt így. Hosszú és intenzív kezelésre volt szükség - Amerika legjobb orvosai által - amíg a rebbe úgy ahogy rendbejött. Állítólag pace-makert építettek be neki, mindenesetre az orvosok kérték, csökkentse aktivitását. Ezt természetesen elutasította, és még évekbe telt, amíg az ismert és rendkívül időigényes jechidut40 intézményét hajlandó volt, titkárai és nevesebb hívei könyörgésére, a vasárnapi dollárosztásra41 felcserélni.
Itt emlékeim kissé elmosódnak, hiszen nem minden évben volt alkalmam a rebbéhez utazni. Azt tudom, hogy később, 1980-ban, amikor Smulik fiam 12 éves volt, és első ízben vittem őt az ünnepekre a rebbe udvarába - még volt jechidut.
Kihallgatás - héberül
Smulik ezidáig egy olyan tel avivi - szigorúan vallásos - iskolába járt, amely a jesíve tanulmányokkal egybekötötte a középiskolát, és a gyerekek 18 éves korukban érettségiztek, majd egy felsőfokú, rendszerint litván stílusú jesívában folytatták tanulmányaikat. Nekem ez nagyon megfelelt, de Smulik, barátai hatására, felvetette, nem kellene-e a bár micvája előtt, átmenni egy olyan chábád jesívába, ahol egyáltalán, vagy csak nagyon kevés világi tárgyat tanulnak. Abban maradtunk, hogy elviszem őt a rebbéhez, feltesszük a kérdést, és amit a rebbe fog mondani az lesz.
(A jechidutra ismét, mint mindig, a késő éjszakai órákban került sor. Ahogy bementünk - a rebbe főleg a gyerekhez beszélt, megkérdezte, tud-e jiddisül, majd tagadó válaszára héberül folytatta, kikérdezte mit tanul és fárherolta42 az aktuális talmudi részből. Majd, kérdésünkre azt mondta: ez nem kérdés, természetes hogy át kell mennie egy chábád jesívába és ő a loddit javasolja. Így is lőn.
Ez a látogatás sorsdöntő volt Smulik számára, ami a rebbéhez való ragaszkodását illeti. Órákkal előbb odament a 770-be, hogy jó helyet fogjon magának, a hitváádutra43 ahol eltöltött 6-8 órát. Én negyedórával a rebbe érkezése előtt jöttem, volt egy virtuális helyem az asztal mögött. Két ember között. Azért virtuális, mert a „hely” nem létezett, és csak ha ott voltam fizikai mivoltomban, tudtam befurakodni, úgy hogy lélegzetet is alig tudtam venne. Mellettem, illetve előttem, az asztal alatt, volt fenntartott helye reb Méir Steinmetznek (Cvi Jáir), a költőnek, aki Debrecenben Kardos László köréhez tartozott, és már ott tehetséges költőnek tartották. Csak később tudtam meg, hogy ő Baruch Oberlander feleségének anyai nagyapja.
Már leírtam nemegyszer a hitváádut lefolyását, de csupán a külsőségek voltak azonosak. A rebbe nagyon lelkesen beszélt, és ez magával ragadta hallgatóságát. Mélyenszántó kabbalisztikus és filozófiai tételektől, a napi politika aprónak tűnő eseményeiig - nem volt téma, amiről a rebbe nem beszélt volna. Izraeli, magasrangú vendégeinek, akik ott ültek az emelvényen, az volt a benyomásuk, hogy a rebbe „mindent tud”. Amikor ezek, akár Jichák Rabin nagykövet korában, vagy Árik Sáron, a mostani miniszterelnök, akkor hős generális, a jóm kippúri háború sorsfordítója, vagy Benjámin Nátánjáhu, akinek a rebbe előre megmondta, hogy miniszterelnök lesz - amikor a rebbénél voltak magánkihallgatáson, mindannyian azzal a benyomással távoztak, hogy a rebbe „mintha ott lenne a titkos kabinetüléseken”, vagy részt venne a vezérkari tájékoztatókon..
A rebbe jólinformáltsága valóban hihetetlen, szinte emberfeletti volt. A chászídok ezt különleges szellemi adottságainak tulajdonitották,44 míg a pragmatikusabb beállítottságúak azt mondták, hogy a rebbénél rengeteg szál fut össze, rengeteg információ érkezik, és különleges tehetsége ezeket kianalizálni, felhasználni, és az „ügy” érdekében kiaknázni. Ha akkor kérdeznek - nem tudtam volna mit válaszolni. Talán ez is, az is igaz - talán az igazság a középen van.)
Ami Smulikkal történt 12 éves korában - történt Róchival, második gyerekünkkel, három évvel később, vagyis 18 éves korában. A rendkívüli képességekkel megáldott, 140-es IQ-s Ráchel, a Bét Jákov szuper-ortodox elemi iskolába járt, majd a Lusztig féle modern-ortodox gimnáziumban érettségizett. Olyan okos volt, mint a nap delelőjén - szégyellem, hogy apja létemre ilyen buta közhelyeket írok le, de ez igaz volt. Érettségi előtt egy jeruzsálemi igen magas színvonalú tanítóképzőbe felvételizett, és magas pontszámmal, könnyedén elérte hogy felvegyék, oda, ahol minden helyre 10 hasonló korú vallásos lány pályázott.
Eszébe sem jutott - nekünk sem - hogy a kfár chábádi tanítóképzőbe jelentkezzen, ahol a színvonal összehasonlíthatatlanul alacsonyabb volt. Ember tervez - Isten végez, mondta gyerekkoromban a magyar közmondás. Mielőtt elkezdte volna jeruzsálemi tanulmányait, a nyári szünetben, Róchi New Yorkba utazott, hogy az ünnepeket a rebbe udvarában töltse. Már nem emlékszem, ő kérte-e ezt érettségi (színjeles!) ajándékul, vagy mi ajánlottuk fel neki.
Elég az hozzá, hogy hazatértekor, a reptéren, amikor messziről megláttuk - már integetett lelkesen hogy nem.
Mit nem? - kérdeztem Bátját rosszat sejtve. Fogalmunk sem volt, hogy miről lehet szó. Mit nem akar második lányunk, aki valóban a család esze volt, és amellett csöndes, szerény, hogy a hangját nem lehetett hallani. Most meg egy energikus „nem”.
Nem megyek Jeruzsálembe, mondta Róchi, amikor ölelésünkből kibontakozott. Kfár Chábádba megyek, az ottani szemináriumba, ami a rebbe intézménye és a tanítás az ő szellemében folyik.
Megértettük, hogy vitának helye nincs...
Jegyzetek
35Cháná Schneurson, volt a hatodik lubávicsi rebbe, Joszéf Jichák Schneurson, legidősebb lánya. Férje Smárjáhu Gurary rabbi a központi lubávicsi jesíva vezetője volt haláláig. Hűséges híve sógorának, a rebbének.
36„Mendl, nyisd ki!” (Jiddis).
37Akiből később chászíd lett, a rebbe odaadó híve.
38Nyakas, makacs (héber).
39Joszef Jichák Scheurson.
40Személyes audiencia a rebbénél ( héber).
41Minden vasárnap, a reggeli ima után, a rebbe megállt a 770 bejáratánál, ahol hihetetlenül nagy tömeg vonult el előtte 6-7 órán át. A rebbe mindenkivel beszélt néhány szót, lehetett kérdezni is, és mindenki kapott egy vagy több dollárt. E sorok írója két ízben adta át így a rebbének Budapesten megjelent könyveit („Az ősi forrás”). Ezeket a rebbe rendre megdicsérte, mondván, hogy a magyar zsidóknak nagy szükségük van ezekre a könyvekre.
42Kikérdezte, kihallgatta (jiddis).
43Senkinek nem volt kétsége aziránt, hogy a rebbe rendelkezik a szellemi inspirációval (ruách há-kodes), ami csak a próféták adottsága volt.
/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése