|
|
| " Fogadalmat tett Jiftách az Örökkévalónak, és ezt mondta: Ha valóban kezembe adod az ammoniakat, akkor bármi jön ki elém házam ajtaján, amikor békességgel visszatérek az ammoniaktól, az Örökkévalóé lesz az, feláldozom égőáldozatul." (Bírák 11:30-31.) |
|
A giládi Jiftách, Izrael őstörténetének egyik bírája, nem dicsekedhetett előkelő származással. Anyja más törzsből származó jövevény volt, aki - a Tárgum szerint - beleszeretett Jiftách apjába, és követte őt törzséhez, aminek abban az időben kellemetlen következményei lehettek. Az Írás egyszerüen "parázna nőnek" titulálja, ami akkor sem jelent nagy dicsőséget, ha a Jonátánnak tulajdonított fordítás "kocsmárosnévá" enyhíti (lásd a jerikói Rácháv példáját). Így vagy úgy, testvérei kiszekírozták Jiftáchot az apai házból, nyíltan a szemébe mondva: "Nem kapsz örökséget apánk házából, mert más aszszony fia vagy." (Uo. 2.) Kimchi megjegyzi, hogy féltestvérei igazságtalanul jártak el Jiftáchhal szemben, mert a zsidó törvények szerint az "idegen nő" - vagyis az ágyas - gyermeke ugyanúgy örököl, mint a törvényes feleségé. A fiatalkorában elüldözött Jiftách letelepedett a Gilád országrész északi csücskében lévő Tov tartományban, ahol egyhamar egy hajléktalanokból álló szabadcsapat vezetője lett. Emberei eladósodott, törzsük által kivetett szegénylegények voltak, akiknek nem volt vesztenivalójuk, és portyázással - itt-ott egy kis rablással- töltötték idejüket. Jiftách hamarosan hírnévre tett szert mint egy héber vitéz Toldi, vagy talán Sobri Jóska. |
| * * * |
| Mikor aztán az ammaniták szorongatni kezdték Izrael fiait, és háborút indítottak a szomszédos Gilád ellen - amelyet Menássé törzse lakott -, a vezetők szorongatott helyzetükben Jiftáchhoz fordultak, és felkérték, hogy vállalja el a katonai parancsnokságot. Jiftáchnak valószínűleg imponált a megbízatás, de kérette magát, és a törzs véneinek orra alá dörgölte, hogy annak idején elüldözték. A vének nem vitatkoztak. Háború van, az idő nem alkalmas arra, hogy régi dolgokon rágódjanak. Különben is: ha szükséges, még a rablógyilkost is le lehet vágni a kötélről. Szánják-bánják, ami történt, megígérik, hogy megteszik Jiftáchot Gilád fejének. Jiftách elfogadja a fővezérséget, és az egyezséget megpecsételi az Örökkévaló színe előtt Micpában. |
| * * * |
| A vezérré avanzsált katona először diplomáciai eszközökkel próbálta elhárítani az ammanita támadás veszélyét. Követeket küldött az ammanita királyhoz, és megérdeklődte, mi az oka az ellenséges viselkedésnek. A király válasza nem hagy kétséget afelől, hogy Ammannak területi követelései vannak. Jiftách megállapítja, hogy azt az országrészt akarja visszaszerezni, amelyet az Egyiptomból kivonult zsidók foglaltak el: az Árnon és Jábok-folyók között fekvő területet, amelyet abban az időben emoriták laktak.
Az újsütetű vezér válaszjegyzékében történelmi visszapillantást nyújt, amelyben elmondja, hogy Izrael törzsei milyen nagy kerülőt tettek a pusztaságban, hogy ne érintsék Moáb és Amman területét. Amit mégis elfoglaltak, azt az emoritáktól foglalták el. "Azért ha az Örökkévaló, Izrael Istene, maga űzte ki az emoriakat népe, Izrael elől, te akarod azt birtokba venni? - teszi fel a drámai hangú kérdést. - Nem úgy van-e, hogy amit birtokul adott neked a te istened, Kemos, az a te birtokod? Mi pedig birtokoljuk mindazoknak a földjét, akiket a mi Istenünk, az Örökkévaló űzött ki előlünk." (Uo. 23-24.)
Jiftách még egy megjegyzést tesz arra, hogy bizonyára az ammanita király sem különb, mint Bálák, Moáb királya, aki nem mert hadba szállni Izrael ellen, majd szónoki kérdést tesz föl: háromszáz éve tart a jelenlegi status quo, ennyi ideje tartoznak az említett területek Izraelhez; vajon eddig miért nem próbálták visszahódítani őket?
"Én tehát nem vétettem ellened. Te akarsz rosszat tenni velem azzal, hogy háborút indítottál ellenem. Az Örökkévaló, a bíró, ítéljen ma Izrael fiai és Ammon fiai között!" Jiftách, akit - az Írás tanúsága szerint - "megszállt az Örökkévaló szelleme", nem várta be az ammanita támadást, hanem megelőző támadást indított az ellenség területén, és legyőzte. Amman megtört, és megalázkodott Izrael fiai előtt. Jiftách azonban előzőleg fogadalmat tett arra, hogy ha győzelmet arat, akkor azt, ami háza kapujában fogadja, feláldozza az Örökkévalónak. Ezt a fajta fogadalmat a zsidó felfogás gyökeresen elutasítja. Bölcseink élesen elítélik érte Jiftáchot, aki szerintük ám háárec, tudatlan zsidó volt, és ezzel a barbárok szokásait követte. Mikor hazaérkezett, egyetlen leánya jött elébe, dobszóval, tánccal. A bölcsek azzal is vádolják Jiftáchot, a győztes hadvezért, hogy oktalan büszkesége miatt veszítette el leányát. A fogadalmat ugyanis a bét din, a rabbinikus bíróság feje feloldhatta volna. Jiftáchnak azonban derogált Pinchász főpaphoz fordulni. A Midrás szerint ezért részesült büntetésben.
Egyes középkori kommentátorok - Abarbanel, Kimchi, Gersonides (Rálbág) - azt bizonygatják, hogy Jiftách valójában nem áldozta fel leányát, csak elkülönítette, hogy Istennek szentelje életét. Jiftách fogadalmát úgy értelmezik: vagy az Örökkévalónak lesz szentelve, ami elébe jön, vagy pedig feláldozza égőáldozatul- ha erre megfelel. A Talmud bölcsei másképp vélekednek, és elítélik Jiftáchot. Rá vonatkoztatják Jeremiás próféta szavait: " ... tűzben égették el fiaikat és leányaikat, pedig ezt nem parancsoltam, sőt eszembe sem jutott." (Jeremiás 7:31.)
Jiftáchról, aki hat éven át volt Izrael bírája, csak egy jó dolgot mondanak a Talmud bölcsei: ha valaki magas közjogi méltóságra emelkedett, meg kell adni neki a kötelező tiszteletet. Ebből a szempontból - mondja a Talmud (Ros HáSáná 25:2.) - Jiftách a maga korában olyan volt, mint Sámuel próféta ...
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése