"...FAZEKAT TESSÉK "
(Vájislách J'hosuá ...)
| "Azután visszatért a két férfi, lejöttek a hegyekből, átkeltek a Jordánon, és megérkeztek JósuÁhoz, Nun fiához. Elbeszélték neki mindazt, ami velük történt. Ezt mondták Jósuának: bizony, kezünkbe adta az Örökkévaló azt az földet, máris reszket tőlünk annak a földnek minden lakója." (Jósuá 2:23-24.]
|
| Minden népnek olyan felderítői vannak, amilyeneket megérdemel. A hetiszakaszban arról a tizenkét kémről olvashatunk, akiket Mózes küldött Kánaánba, és a jelentésük nyomán keletkezett defetista hangulat miatt került sor a negyvenesztendei pusztai vándorlásra. A tizenkettő kőzül csupán Kálév és Józsué képviselt más véleményt.
Most, amikor a negyven év alatt kihalt a pusztabeli nemzedék, tetterős, harcias nép állt készen, hogy átkeljen a Jordánon, és elfoglalja az Ígéret Földjét. Józsué, a hadvezér, Mózes tanítványa és örököse szintén felderítőket küld az országba, főként azért, hogy kikémleljék, mi módon lehetne a terület kapuját, Jerikó "kemény dióját" föltörni.
A két kémet az Írás nem nevezi meg, de a Midrás tudja, hogy Kálév és Pinchász volt a nevük. Kálév, akit az előző "kémhistóriából" már ismerünk, Jósua bajtársa, az izraeli felderítés régi embere volt, Pinchász pedig vakbuzgó kohánita, akinek megbízhatóságához és kezdeményezőkészségéhez nem fért kétség.
Több klasszikus kommentátor is felteszi a kérdést: vajon miért küldött Jósuá kémeket, miért nem okult az első müvelet tragikus következményeiből? Hiszen határozott isteni ígéretet kapott, hogy az országot el fogják foglalni!
Rási azt mondja, hogy Jósuá közvetlenül mestere halála után, az első gyásznapokban küldte át kémeit, akik hamarosan visszatértek, és bizakodásra késztető jelentést hoztak a túlparton uralkodó kétségbeesett hangulatról. Az értesüléseket szállásukon, Rácháv bordélyházában szerezték. Az előrelátó madám - akit egyes kommentátorok kissé szemérmesen "fogadósnénak" titulálnak - még el is rejtette őket, amikor a jerikói kémelhárítás emberei kivonultak letartóztatásukra. * * *
Abarbanel, Málbim, Lévi ben Gerson és mások - akik szintén felteszik a kérdést, hogy vajon miért küldött Jósua kémeket a folyón túlra - úgy magyarázzák, hogy Mózes a nép kívánságára, sőt egyenesen követelésére valójában bizottságot küldött át Kánaánba, ezért a törzsek főnökeit bízta meg a kényes küldetéssel. Ez a döntés nem bizonyult helyesnek. Jósuá most titokban bízta meg a két ügynököt, régi harcostársát és a fanatikus papot, így nem kellett attól tartania, hogy azok a nép szája íze szerint fognak beszámolni.
A Midrás elbeszéli, hogy a két hírszerző cserépkereskedőnek álcázta magát, és hangos "Fazekat tessék! Fazekat tessék!" kiáltozással sétált be Jerikó nappaira nyitva hagyott városkapuján. Málbim két okát találja annak, hogy éppen Rácháv müintézetében szálltak meg: "mivel a népek tudták, hogy a zsidók istene gyűlöli az erkölcstelenséget, és a zsidók erkölcsös emberek, nem feltételezhették, hogy a bordélyban megszálló idegenek zsidók", ezenkívül az ilyen helyen, ahol rengeteg ember megfordul, könnyebben juthattak információkhoz. * * * Mihelyt a kopók elindultak a kémek nyomában az általa mutatott irányba, Rácháv fölment a padlásra, ahol két vendégét elbújtatta. Értésükre adta, hogy tisztában van vele, kikkel áll szemben, de azt is pontosan tudja, akárcsak Jerikó többi lakosa, hogy" ... az Örökkévaló nektek fogja adni ezt a földet, hiszen rettegés fogott el bennünket, és remeg tőletek mindenki, aki ezen a földön lakik" (Uo. 9.).
Rácháv megmondja, mi váltotta ki a páni félelmet: Kánaán lakói előtt nem maradt titokban, "hogyan szárította ki az Örökkévaló előttetek a Vörös-tenger vizét, amikor kijöttetek Egyiptomból, és hogy a Jordánon túl mit tettetek Szichonnal és Oggal, az emoriak két királyával ... Amikor ezt meghallottuk, megdermedt a szívünk, és még a lélegzete is elállt mindenkinek miattatok." (Uo. 10-11.)
A Midrás megsúgja, hogy Rácháv költői szavai alatt - " ... még a lélegzete is elállt mindenkinek ... " - az intézmény látogatottságának megcsappanását kell értenünk. A tisztes üzletasszony tehát azon kesereg, hogy a zsidó invázió veszélye tragikus hatással van a jerikóiak férfiasságára - és az üzlet forgalmára.
Így aztán Rácháv megígérteti védenceivel, hogy ha elfoglalják a várost, megmentik őt és családját (szüleit és testvéreit, hiszen férje és gyermekei érthető okokból nincsenek, mondja Abarbanel). A kémek esküvel fogadják meg, hogy viszonozzák Rácháv nagylelkűségét, és bíbor fonalat adnak neki, amelyet majd jelként háza ablakába akaszthat. Csak egy feltételt szabnak: ne adja föl őket, míg vissza nem érnek támaszpontjukra. * * * Hazaáruló volt-e Rácháv, vagy realista, aki felismerte és ösztönösen kihasználta a helyzetet? Történetünk szempontjából ennek nincs jelentősége. Málbim szerint a hírszerzőknek joguk volt igénybe venni Rácháv segítségét, és ezért mentelmet ígérni. Hiszen maga Jósuá üzente meg a kánaániaknak, mielőtt megkezdte honfoglaló hadjáratát, hogy aki meg akarja adni magát, megteheti, aki békén el akar vonulni, azt sem tartják vissza, aki pedig harcolni akar, hát annak állnak elébe (Jeruzsálemi Talmud, S'viit 6:31.).
A Midrás és a Talmud azt is tudni véli, hogy Rácháv betért a zsidóságba, és Jósuá felesége lett. Leányai születtek, és "nyolc próféta, akik kohániták is voltak, származott Ráchávtól", köztük Jeremiás (Megilá 14.). A Talmud egy sorba állítja Ráchávot Sára ősanyánkkal, Ávigájillal- Dávid király egyik feleségével - és Eszter királynéval, és mint a világ négy legszebb asszonyát említi őket (Uo. 15.).
Hiába, egy kémhistóriához hősnő szükségeltetik. Ha az illető hölgy zsidókat mentett, sőt betért, akkor a múlt el van felejtve, a jelen csak egy pillanat, a jövő pedig maga az örökkévalóság ...
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése