A férfi és a nő olyan, mint a tűz. Ha köztük van az Örökkévaló, egyesülnek, ha nem, fölemésztik egymást.
– Talmud, Szotá 17a.
Több ezer évnyi férfiuralom után eljutottunk a nők korának küszöbére, mikor a nők egész kiválóságukban megmutatkozhatnak, és az egész világ felismeri a férfi és nő közötti harmóniát.
– A Rebbe
* * *
A Rebbe a modern feminista mozgalmat jóval megelőzve, messzemenő megértéssel írta körül a mai nő szerepét. 1952-53-ban megalapította a Lubavicsi Nők Szervezetét (Lubavitch Women’s Organisation), amely bátorította és biztatta a női hangot. A Szervezet tanfolyamokat indított, műhelyeket, társadalmi programokat szervezett, kiadványokat publikált.
A Rebbe évente több alkalommal külön is szólt a közösség női tagjaihoz, s arra ösztönözte őket, hogy vállaljanak tevékeny szerepet az oktatásban és a magasabb értékek fenntartásában. Nézete szerint mindez több, mint a nők elidegeníthetetlen joga: ez a nőknek a kötelessége.
A Rebbe 1975-ben kampányt hirdetett annak érdekében, hogy a zsidó asszonyok és lányok péntek esténként gyújtsák meg az előírásos szombati gyertyát. Tanítása szerint az elharapódzott lelki sötétséggel szemben a lehető legtöbb világossággal kell fölvenni a küzdelmet. „Gondoljatok csak bele, mennyi fény tevődik a világhoz minden péntek este felé – mondotta -, mikor világszerte zsidó asszonyok és lányok meggyújtják e gyertyák millióit.”
Egyenlőség
Napjaink egyik legélesebb és vitatottabb témája, a férfi és a nő viszonya. A férfiak uralta hierarchia hosszú-hosszú évei után a nők elszántan törekszenek arra, hogy igazságos és egyenlő elbánásban legyen részük munkahelyen, iskolában, a kormányzatban és a családban – vagyis az élet minden területén.
Vajon véget ér-e egyszer ez a tusa, vagy férfi és nő örökös konfliktusra ítéltetett? Hol húzódnak e viszály gyökerei?
Sürgető kérdések ezek, mivel az, hogy férfiként illetve nőként, hogyan határozzuk meg magunkat, nagyban meghatározza, kik vagyunk, és miként éljük az életünket.
A mai társadalom még csak most kezdi feltárni a férfi és nő közötti valós különbségeket. A nyilvánvaló fizikai különbségek mellett a nők és férfiak gondolkodásmódjában, beszédében és viselkedésében is mutatkozik eltérés. Ezek egy része a társadalmi körülményekkel magyarázható, mások azonban az illető nem veleszületett jellemzőire vezethetők vissza.
Férfinak, nőnek nehéz feladat manapság őszintén szembenéznie azzal, hogyan viszonyul saját neméhez. A határok egyre jobban elmosódnak. A férfiak és a nők látszólag egyenlők. De vajon ez azt jelent-e, hogy ugyanolyanok is? Hatalmas azonossági válság időszakát éljük: az egyenlőségre való törekvés jegyében mindkét nem sokat feláldozott kivételezettségéből. Iskolában, munkában és közösségben a férfiak és a nők csaknem teljes egyenjogúságot élveznek, aminek eredményeként sokasodnak az azonosságukra illetve különbségeikre vonatkozó kérdések. A társadalomba s főként a munkaerőpiacba történő beilleszkedés érdekében férfi és nő egyaránt gyakran tanúsít egyéniségét elfojtó magatartást. Önmaguk védelme érdekében időnként túlzottan agresszívek, máskor – mindenkinek kedvére tenni akarván – túlzottan passzívak.
A nemek szerepéről kialakult nézeteinket hosszú évek társadalmi programozása, beavatkozása és visszaélése formálta és torzította. Sok férfi arra használja erejét, hogy uralkodjon a nőkön, s hogy visszaéljen a pozíciójával. Közben a nőkben, akik már nagyon szeretnék letenni a magukét a társadalom asztalára, egyre gyülemlik a tehetetlen harag. Ennek következményeként egyes nők – magabiztosságuk megőrzése érdekében – agresszívekké válnak.
Hogyan tehetünk rendet ebben a zűrzavarban, hogyan tárhatjuk fel a torzult nézetek mögött rejlő valódi nőt és férfit? Ehhez mindenekelőtt azt kell megértenünk, miért teremtett az Örökkévaló nőt és férfit.
Sokan így teszik fel a kérdést: egyenlőnek teremtette-e az Örökkévaló a férfit és a nőt? Ez olyan, mintha azt kérdeznénk, hogy egy mérnök egyenlőnek alkotta-e meg egy gépezet két alkatrészét: lehet, hogy az alkatrészek teljesen elütnek egymástól, de a gépezet, bármelyik hiánya esetén, leállna, vagy rosszul működne. Miként a bölcsek állítják: „Az Örökkévaló semmit sem teremtett fölöslegesen.” Fel kell hát ismernünk, hogy férfi és nő két egyenlő lényként teremttetett, de ki-ki a maga szerepét játszva, ugyanazon cél felé igyekszik.
Annak érdekében, hogy megértsük a nő és a férfi természetének lényegét, félre kell tennünk emberi szubjektivitásunkat, s meg kell próbálnunk az Örökkévaló szemével látni. Minden ember, férfi és nő, ugyanazért a célért teremttetett: hogy testüket-lelküket egybeolvasztva magukat jobbá, a világot pedig megszenteltebbé tegyék. Az Örökkévaló szolgálatában egyáltalán nincs különbség nő és férfi közt; a különbség csupán abban a módban mutatkozik, ahogyan ez a szolgálat megnyilvánul.
Férfinak és nőnek más-más eszköze van arra, hogy elvégezzék közös feladatukat. Testi, érzelmi és pszichológiai különbségük az Örökkévaló által rájuk ruházott eltérő spirituális küldetésből fakad. Ha mindannyian ugyanarra a szerepre teremttettünk volna az életben, nem lenne szükség oly sokféle feladatra.
Az Örökkévaló egyetlen egységként teremtette, aztán kettéosztotta az emberi nemet: „egyetlen teremtmény két arccal”. Amiképpen minden ember két részből, testből és lélekből áll – amelyeket meg kell tanulnunk teljesen összehangolni –, ugyanolyan két eleme az emberi nemnek a férfi és a nő.
Férfi és nő egysége legmélyebben a házasság keretein belül nyilvánul meg, mikor is férfi és nő, mindkettő a maga módján, azáltal, hogy ki-ki megtanul saját egyénisége fölé emelkedni, teljes mértékben képes kihasználni képességeit. Férfi és nő azért vonzódik egymáshoz, mert mindkettő szeretne kapcsolatba kerülni a másik felével, a társsal, akivel eredetileg, míg el nem választtattak egymástól, egy volt. Paradox módon az ember úgy teljesítheti ki lényét és egyéniségét a legteljesebben, ha összeolvasztja egy másik emberével.
A férfi és női szerep
Annak érdekében, hogy értékelni tudjuk nő és férfi harmóniáját, az Örökkévaló szolgálatában is figyelembe kell vennünk ezt az azonosságot. Amikor férfi és nő alázatosan felismeri közös célját, s egyesülve tör afelé, kölcsönös tisztelet fejlődik ki bennük egymás, mint egyenlő társ iránt. Ha mindketten a közös célt szolgálják – nem marad helye köztük viszálykodásnak.
A kérdés azonban továbbra is fennáll: mi szüksége volt az Örökkévalónak arra, hogy ne csak férfit, hanem nőt is teremtsen, s mi a sajátos szerepe a két nemnek?
Férfi és nő az isteni energia két formáját képviseli; egyetlen lélek férfi és női elemei. S valóban; az egész világegyetem minden aspektusában e két dimenzióra oszlik.
Az Örökkévaló nem férfi és nem nő, mindazonáltal kisugárzásának két formája van: az adó férfi-forma, és a befogadó női forma. Ahhoz, hogy valaki teljes életet élhessen, mindkét energiaformára szüksége van: a kifejezés és a megfontoltság energiájára, az erő és a finomság energiájára, az adás és a részesülés energiájára. Ideális körülmények között e két energia tökéletesen összeolvad.
Férfiban és nőben egyaránt ott van mindkét dimenzió, általában azonban – társadalmi és kulturális behatásoktól mentesen, a maga lehető legtisztább, lelki formájában – férfi és nő elsődlegesen e két energia egyikét testesíti meg.
A férfiak fizikailag erősebbek. A férfi természete folytán gyakran agresszívabb és inkább kifelé forduló. Vele éles ellentétben a nő gyakran a belső méltóság ideáljának megtestesülése. A társadalom időnként téved e finomság megítélésében, és azt gyöngeségnek nevezi, valójában azonban a legagresszívebb fizikai erőnél is erősebb. Az emberi méltóság nem üvölt: erős, higgadt hangon beszél, belülről szól. A nő természeténél fogva finom, nem gyönge. A férfi pedig természeténél fogva agresszív, nem brutális.
A női energia az, amik vagyunk, a férfi energia az, amit teszünk. Ahhoz, hogy férfi és nő teljes legyen, mindkettőnek mindkét fajta energiával rendelkeznie kell. Az ember legnemesebb értékei és elvei is értéktelenek, ha nem ültetik át őket a gyakorlatba. Ilyenformán tehát értéktelen az a cselekedet is, amelyet nem az igazság belső hangja diktál.
Általában véve a férfi elsődleges szerepe az, hogy férfienergiája aktivitásával élve csiszolja az anyagi világot, míg a nő elsődleges feladata az, hogy finom női energiája hasznosítása révén feltárja a mindenkiben létező, belső istenességet.
A férfi „útnak indul”, úgy keresi az istenességet, a nő magába szívja. A férfi biztosítja az élet teremtéséhez szükséges magot, a nő szüli meg az életet. A férfi arra tanítja gyermekeit, hogyan éljenek, az asszony maga az élet. A férfi szeretetet ad, a nő maga a szeretet.
Mindez nem jelenti, hogy csak a férfi képes csiszolni a külvilágon, sem azt, hogy csak a nő képes feltárni a belső istenességet. A tapasztalat azt mutatja, hogy a világ „meghódításában” vagy hogy a világban változásokat hozzunk létre, a női módszer gyakorta eredményesebb, mint a férfié, mely gyakran keresi a konfrontációt. Ezért tehát a férfiban is kell lennie érzékenységnek és finomságnak, s szükség esetén a nőben is kell lennie kellő magabiztosságnak.
A megoldás nem az, hogy férfinak és nőnek meg kell próbálnia egyformának lennie, s – ha már itt tartunk –, nem is az, hogy a férfinak olyanná kell lennie, mint más férfiaknak, s a nőknek olyanná, mint más nőknek. Minden férfinak és nőnek önmagának kell lennie, fel kell ismernie, hogy az Örökkévaló mindannyiunkat egyéni képességekkel ruházott fel, hogy azok révén érjük el céljainkat, s legfontosabb kötelességünk az, hogy e képességeket a lehető legteljesebb mértékben kiaknázzuk.
Az Örökkévaló azt kéri a férfitól, hogy „női önmagát” is magában foglaló férfi mivolta kontextusában értelmezze önmagát, a nőtől pedig azt, hogy a „férfi-ént” is magában foglaló női mivoltában. És mindenekfölött: az Örökkévaló és a társadalom előtt a legteljesebb mértékben felelősek vagyunk egymásért, mint önálló emberekért.
Annak érdekében, hogy erőiket teljes és konstruktív módon egyesítsék, nőnek és férfinak először is meg kell ismernie saját valós értékeit, s azt a különbséget, amely elválasztja a másiktól. Ez bizonyos fokú mértékletességet is igényel: öltözködésben, viselkedésben, kommunikációban, továbbá fel kell ismerniük, hogy férfi és nő fizikai egyesülése csak a házasság szent egységén belül lehetséges. Nem véletlen, hogy a jó házasság mind a férfi, mind a női dimenziótól megkívánja, hogy az illető pár erős szövetséget alakítson ki az élet rögös útján haladva.
* * *
– Mindkettőtöknek igaza van – válaszolta a rabbi. – Egy ilyen erényes férj felesége minden bizonnyal maga is erényes, és egy ilyen áldott feleség
Férje késégen kivül maga is áldott. (Folyt.köv)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése