HETI HAFTARA – NÁSZÓ - 2010

Sámson: a kedélyes anarchia

(Váj'hi is echád miCor'á)   "Azután az asszony fiút szült, és elnevezte Sámsonnak. A gyermek felnöve­kedett, és megáldotta öt az örökkévaló. És az Örökkévaló szelleme nyugtalaní­tani kezdte öt a Dán táborában, amely Corá és Estáol között volt." (Bírák 13:24-25.)

Már túlvagyunk a honfoglaláson: felosztották Kánaán területét a törzsek között. Jósuá, a hős hadvezér, Mózes hűséges tanítványa és utódja, meg­halt. Ezt a korszakot nevezi a Biblia a bírák korának. A Krónikás keserű­en állapítja meg: "Nincs király Izraelben, mindenki azt tesz, amit akar."   A kedélyes anarchia korszaka ez, amely rendszerint a nép, a nemzet és a vallás elkorcsosulásával jár. A zsidóság számára a három tényező egy és ugyanaz, így a rendet nélkülöző időszak az alig összekovácsolódott nem­zet széthullásával fenyeget. A zavaros helyzetet azonnal kihasználja a külső ellenség: a héber törzseknek sűrűn kell visszaverniük a midjániták vagy a moábiták rablótámadásait, a filiszteusok hódító törekvéseit.   Ez a legjellemzőbb a bírák korára: a nemzeti végveszély pillanatában hirtelen felbukkan egy hős, aki bravúros tettel megmenti a népet ­helyesebben a laza kötelékben élő törzseket - az ellenségtől. Mivel az ilyesmi Isten segítségével szokott történni, a nép ilyenkor egy időre vissza­tér a monoteizmushoz és a Tórához. Azután a veszély elmúlik, a szabadító meghal, és az egész elölről kezdődik: megindul az asszimiláció, a pogány kultúra befogadása - a szellemi züllés -, majd jön az idegen hódító, a nemzeti katasztrófa fenyegetése.   Történetünk idején a zsidó törzsek filiszteus uralom alatt senyvedtek. Negyven éve keveredett el hozzájuk ez a vad törzs, amely elfoglalta az ország tengerparti sávját. Ez a jól felfegyverzett, értelmes, harcos népség öt fejedelemségre oszlott, élükön városfejedelmek álltak.   Történetünk hőse, Sámson - héberül Simson - názir volt: önmegtartóz­tató, szerzetesi életmódot folytató ember. A Nászo heti szakasz a názirok életmódját szabályozza: ezért szól a heti háftárá Sámsonról. Megtudjuk belőle, milyen előírások szerint kellett élnie: nem nyiratkozhatott, nem ehetett tisztátalant, hogy beteljesíthesse küldetését, a filiszteus uralom alóli felszabadító harc megkezdését. Sámson kora ifjúságától kezdve rengeteg borsot tört a filiszteusok orra alá. Mint a zsidó nép bírája - helyesebben mint néptribun, hiszen a "bíró" ebben az időben inkább "vezért" jelentett - nem kevés dicsőséget aratott törzse, a dániták számára. Bölcseink szerint Jákob, amikor megál­dotta fiait halála előtt, s Dánról azt mondotta, hogy ő is bíráskodni fog majd népe fölött, akár a többi törzs, tulajdonképpen Sámson tevékenysé­gét jövendölte meg. Sámson sok olyasmit is művelt, amit "jólnevelt zsidó fiatalembernek" nem illik tennie. Az Írás szerint azért cselekedett így, hogy belekössön a filiszteusokba, és bebizonyítsa népének: az idegen elnyomás nem sorscsa­pás, lehet és kell is ellene küzdeni. Amikor Jehudá vénei eljöttek érte, hogy kiszolgáltassák őt a filiszteusoknak - miután összegyűjtött háromszáz rókát, és a farkukra kötött égő csóvákkal szélnek eresztette őket a filisz­teusok ültetvényein, hogy leégjen a termés -, csupán azt kérte: ne öljék meg, csak adják át a filiszteusoknak, a többi hadd legyen az ő dolga. Hatalmas, emberfeletti erejét nem fordíthatta testvérei ellen (J. Elizur: Dáát Mikrá). * * * Bőlcseink sokoldalúan jellemzik Sámsont a Talmudban és a Midrásban. Az utóbbiban naivsága, istenfélelme, nagy ereje, jóhiszeműsége miatt két másik bírával, Gidonnal és Jiftáchhal egyetemben - Mózessal, Áronn­al és Sámuellal állítják egy sorba. Ugyanakkor ösztöneinek élő, robusztus nőfalónak írják le, aki hatalmas erejében bízva csak akkor imádkozik, ha nagy baj fenyegeti. A Midrás szerint Jákob ősapánk lelki szemei előtt az említett áldás idején megjelent Sámson mint megváltó, leendő Messiás,  de amikor látta, milyen szomorú sors vár a hősre - akit a filiszteusok megvakítottak, majd erőszakos halált halt -, felkiáltott: "Segítség, Istenemr. .. " (B'résit Rábá 98:14.)   Ugyanez a midrás i forrás azt sugallja, hogy Sámson tisztában volt szerény szellemi képességeivel. Amikor egy szamár állcsontjával ezer filisz­teust küldött el az örök vadászmezőkre, és úgy megszomjazott, hogy kezét sem bírta kinyújtani a kulacs után, így könyörgött: "Világ Ura! Ha csupán annyi lenne a különbség köztük és köztem, hogy én körül vagyok metélve, akkor sem helyénvaló, hogy a kezükbe kerűljek!" Az Örökkévaló - ­mondja a Midrás - rögvest kettészelte a katlant, s megitatta Sámsont ... (Uo.) * * * Sámson életében több nő is szerepet játszott, de anyja és Delila voltak a legfontosabbak számára: anyja, akit Isten angyala figyelmeztetett, miként éljen, mielőtt fiát megszüli, és Delila, a filiszteus nő, aki pénzért elárulta Sámsont ellenségeinek. A Talmud Szotá traktátusa azt is elbeszéli, milyen rafinált női praktikával bírta rá Sámsont, hogy kiadja titkát: akit érdekel, ott utánanézhet.       Utolsó hőstette előtt - amikor magára döntötte Gázában Dágon bálvány házát, és egy csapásra háromezer filiszteust ölt meg - Sámson így imádkozott: "Istenem! Emlékezz meg rólam, és erősíts meg engem még most az egyszer, én Istenem, hogy bosszút állhassak a filiszteusokon a két szememért!" "Emlékezz meg rólam - mondta Sámson az Örökkévaló előtt -, Világ Ura! Emlékezz arra, hogy húszesztendős bíráskodásom alatt nem mondtam senkinek: »Vidd a botomat innen oda!«" Vagyis: "mindent önzetlenül tettem".    A Midrás szerint a filiszteusok még halála után is féltek Sámsontól, s további húsz évnek kellett eltelnie, míg elhitték, hogy valóban meghalt. .. (Jálkut)