Kivilágos virradatig
....- Itt vannak a zsidók. Ha egy faluban csak egy-két zsidócsalád
van, az jó. Mer azok a mi kereskedőink. Mer azelőtt a görög volt a
boltos, meg az örmény százéveken át, de a magyar soha. Tudja Isten,
buták vagyunk hozzá? nem tudunk a pénzzel bánni. Itt vagyunk, a vagyon
közepén és koldusok vagyunk. Éhen halunk a Kánaánban, az Eldorádóban.
Olyanok vagyunk, mint a nyáj, a zsidók a mi zavaróink.
Nyugtalanítanak. Persze, ők kétezer esztendő óta magukban élnek,
szétszórva, kiközösítve, gettóban, mégis megélnek. Megtanulták, hogy
így is meg lehet élni. Túlteszik magukat a csúfneveken, a kutyavacok,
Pityi, meg a többi csúfabb gúnyolódásokon, és megnyugosznak, mikor
bezárják magukra az ajtót, és a család a szentestén maga közt van...
Nagy csoda ez, kérem... Nekik a péntek este olyan, mintha megérkeztek
volna hétköznapi üldöztetés után a csöndes, édes otthonba. Nagyon meg
lehet azt érteni, hogy ők annyira ragaszkodnak a vallásukhoz. Minden
támadja őket, és mindenki, ahogy kilépnek az ajtón. .. Istenem, ahogy
a kerítésen kilép, a nadrágjába kap a más ráuszított kutyája - s ahogy
hazaér és meggyújtja a péntek esti gyertyát, úgy otthon érzi magát,
mint Jeruzsálemben. Nagy csuda az, kérem, minden szombaton minden
zsidó a világon tudja, hogy egy városban egy érzésben élnek... csak
éppen nem a szomszédban lakik a másik zsidócsalád, de a szomszéd
községben, a szomszéd országban, a szomszéd földrészen... És a
zsidóság kétezer esztendő óta nem veszett el a népek tengerében, éppen
úgy vagy jobban zsidó, és többen vannak, mint Júdeában voltak és
Izráelben... Mit lehet tenni, le kell venni előttük a kalapot, én
Mondom…
(Köszönet Professzor Dési Illésnek)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése