2009. június 11., csütörtök

Simon Jacobson : Tartalmas élet(5)

 

 

Fiatalság - Az élet tüze


Fiatalok megszégyenítik az idősebbeket,
s az idősek állnak a fiatalok előtt.
(Talmud, Szotá 49b.)


A fiatalság lázadásának a fennálló helyzet ellen és a magasztos felé kell irányulnia, az Örökkévaló és egy magasabb értelem felé.
A Rebbe


Jom kipur előestéjén, a zsidó év legszentebb pillanatában, szokássá vált, hogy a szülők megáldják gyermekeiket. A Rebbe ezen a napon szokta megáldani a központi lubavicsi iskola fiataljait: hangja ilyenkor gyakran megremegett és szemében olykor könnycsepp csillant. (A Rebbének nem voltak gyermekei.) Megrendítő pillanatok voltak ezek, és a fiatalokat arra késztette, hogy még komolyabban vegyék tanulmányaikat, míg a chászidokat arra, hogy újabb és újabb iskolákat, közösségeket hozzanak létre szerte a világon.


Történt egyszer, hogy egy izraeli újságíró felkereste a Rebbe zsinagógáját a nagy ünnepek alatt. Mintegy tízezer ember zsúfolódott össze és az újságíró meglepődött, hogy a többi zsinagógával ellentétben, a legtöbb jelenlévő fiatal volt. A teremben lévők hetven-nyolcvan százalékát fiatalok tették ki - írta később. Az a szinte hihetetlen tény, hogy egy idős férfi ennyire különböző hátterű fiatalok figyelmét lekösse, és ekkora energiákat váltson ki belőlük, azt mutatja, hogy van jövő.

Mit is nevezünk fiatalságnak?


Próbáljunk meg visszaemlékezni arra a pillanatra, amikor először értettük meg a tűz valós erejét: csodálattal, de egyúttal rettegéssel is töltött el. Ha kordában tartjuk, a tűz sok szempontból könnyebbé teszi életünket, s ezt szinte már természetesnek vesszük. Ám ha elszabadul, a tomboló tűz mindent elpusztít, ami csak útjába kerül.
A fiatal olyan, mint a tűz. Irányítással és útmutatással megváltoztathatja a világot. Irányítás nélkül azonban a fiatalság tüze kárba vész, rosszabb esetben pedig akár veszélyes, romboló erővé is válhat. Tartalmas életet élni annyi, mint befogni a fiatalság tüzét: éppen ezért először meg kell értenünk a fiatalság lényegét.

A fiatalság korszaka furcsa, a gyermekkor és a felnőttkor közé ékelődő időszak. A tinédzser már nem akar gyermekként játszani, de ugyanakkor nincs még birtokában annak a tudásnak és tapasztalatnak, ami lehetővé teszi, hogy felnőttként éljen. A fiatalok gyakran átélik a felnőttek csalódásait és vágyait, de nem rendelkeznek azzal az érettséggel, amellyel ezt kezelhetnék. A tinédzserek rengeteg szabadidővel rendelkeznek, ám a mai világban sokkal több lehetőség kínálkozik ennek elfecsérlésére, mint hasznos felhasználására. Ez életünk egyik legbecsesebb korszaka ez, de egyúttal talán az egyik legnehezebb is.

A fiatalokban dúló különféle feszültségek egyedülálló, zabolátlan energiákat szabadítanak fel: az élet energiáját. A fiatalok nem a kényelmet keresik - értelmes célok után kutatnak. Túlteng bennük az adrenalin és az önbizalom: "Meg akarom változtatni a világot!" - sok fiatal gondolkodik így. - "Képes vagyok arra, hogy megváltoztassam a világot!" A felnőttek, akik a mindennapi élet terhei alatt görnyednek, talán belenyugszanak abba, hogy a világ olyan, amilyen; ám a fiatalok, akiket még nem edzett meg a felnőtt-lét realitása, nem viselik el az effajta belenyugvást. A fiatalok gyűlölik a fennálló helyzetet, míg a felnőttek élete ekörül forog.
Más szóval, a legáltalánosabban fogalmazva, vagy kellő irányítás nélküli energiával (fiatalság), vagy kellő energia nélküli irányultsággal (felnőttkor) van dolgunk. Számtalan felnőtt egyszerűen csak legyint, s úgy tekint a tinédzser-korra, mint egy olyan lázadással teli korszakra, melyet az ember előbb-utóbb kinő. A fiatalok pedig gyakran úgy érzik, hogy a felnőttek egyszerűen elfelejtették azt, miképpen kell az élet értelmét és kihívásait kezelni. A fiatalság természeténél fogva lázad, de a felnőttek a lázadást aberrációnak, sőt olykor már-már bűnnek tekintik.
Ám a lázadás nem bűn - sokkal inkább bűnnek tekinthető, ha nincs mód a lázadás egészséges levezetésére. A lázadás olykor a legegészségesebb dolog, ami az embert érheti, hiszen nem más, mint tiszta energia, amely arra sarkallja az embert, hogy ne adja fel, ne tűrje az igazságtalanságot, s ne fogadjon el egy gondolatot, egy elképzelést pusztán azért, mert mindenki más elfogadja. Mély fájdalom és szorongás forrásává válhat, ha egy fiatalt megfosztunk attól a lehetőségtől, hogy szabadjára engedje energiáit. A turbinában felgyülemlő gőzhöz hasonlatos: biztonsági szelep nélkül előbb-utóbb felrobbanna. Nincs annál rosszabb, mint ha egy fiatal szellemi, vagy lelki energiáit elfojtjuk, mikor ennek ellenkezőjén: ezek feltárásán és megfelelő mederbe való terelésén kell munkálkodnunk.

Történt egyszer, hogy egy roppant jó eszű fiú, látszólag minden ok nélkül, hirtelen rossz osztályzatokat kezdett kapni az iskolában. A szülei végül elvitték egy rabbihoz. - Úgy hallottam, nagy tehetséged van a természettudományokhoz - mondta a rabbi, - ezért magyarázd meg nekem: mi a különbség egy nagyon erős elektromos fény és a lézersugár között?
- Roppant egyszerű - felelte a fiú. - A lézer felerősíti és összegyűjti a fénysugarakat, hogy intenzívebbé tegye a lézersugarat; az elektromos fény pedig mindenfelé szétszórja sugarait.
- De nem kell több energia a lézersugár létrehozásához? - kérdezte a rabbi.
- Valójában nem - felelte a fiú, és elmosolyodott, mivel rájött, mire irányul a rabbi kérdése. - Ez csupán koncentrálás és összpontosítás kérdése.
(Folyt.kov)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése