HETI SZAKASZ – CHUKAT-Balak 2009

HETI SZAKASZ – CHUKAT-Balak(*  2009

 

                                   A honfoglalás küszöbén

 

   Lehet hogy a negyven esztendős vándorlás során, a szináji, majd páráni és a Zin-i sivatagban, voltak unalmas napok is. Nincs leirása és igy nem ismerjük a vándorló héber törzsek hétköznapjait, amikor éppen semmi nem történt velük. A Tóra csak az eseményeket jegyzi fel, nem történetirás céljából, néhol távirati rövidséggel. Amikor nem történik semmi emlitésre méltó – akkor csak az "utaztak-táboroztak" (Vájisz'u vájáchnu) lakonikus rutinja jelzi, hogy az adott idő nem telt még le; még élnek a "sivatagi nemzedék" azon tagjai, akiknek meg kell halniuk, hogy a fiatalok, akik 20 éven alul voltak, amikor a  baljós kémhistóra rájuk zúditotta a kegyetlen de logikus verdiktet – elfoglalhassák az Országot.

 

Igy aztán vándorolnak ide-oda, nagy vargabetüt tesznek; a Midrás szerint Áron halála után (szakaszunkban) hét stációt mentek visszafelé. Semmi nem sürgős, hiszen nem az út  hosszu – Egyiptomból Kanaánba gyalog mindössze 11 nap – hanem a halálra itélt nemzedék nem akar "elfogyni". A Midrás szinesen irja le ezt a fogyatkozást: minden évben, Áv hó 9.-én, ami a Siratás napja – a halálraitélt nép sirt ásott magának és belefeküdt. Másnap reggelre kelve, aki meghalt, eltemették, aki meg élt kikelt a sirjából és tudta hogy van még, minimum egy éve hátra, ha nem több.

 

Szakaszunk a Vörös tehén micvájával kezdődik (erről majd máskor), majd meghal Mirjám, a testvérek legidősebbje. Ezekután ujra vizhiány miatt zúgolódnak – a Midrás tudja hogy Mirjam érdemében egy csodakút kisérte őket, de ez most eltünt. A panaszkodók ismét Egyiptomot emlegetik ("minek hoztál ide bennünket?") majd Mózes megdühődik és kétszer ráüt botjával egy sziklára, ahelyett hogy "szólna hozzá".  Az eredmény: a vezetők kapnak büntetést a nép helyett, mivel az istenadta nép itt a "vevő" és a vevőnek mindig igaza van. A büntetés: Mózes és Áron itt fognak meghalni a pusztában, és nem vezetik be a népet kanaánba.

 

    Áron, a galamblelkü kohanita azonnal jó példával jár elől: felmegy Hor helyére és ott meghal. Lefelé már Elázár fia jön le mint főpap. És a nép megy tovább. Mint az élet.

                                                                                              * * *

        A kisérlet átvonulni a testvéri Edom (Ézsau) országán, előrelátható kudarccal járt. Edom királyát nem hatották meg Mózes szép szavai a közös ősökről., hanem azonnal mozgósitott. Izraelnek tilos volt háborut kezdeményezni az edomitákkal ("testvérek"), ezért megkerülték Edom országát. Mivel most  ismét a Sás-tenger irányába mentek – akárcsak a kémhistória után – a nép meghasonlott, "elfogyott a türelme", vagy "elcsüggedt az úton", vagy "belefáradt a vándorlásba".( a különféle forditások együtt adják a fogalom lényegét. A héber "Kcár ruách" ma türelmetlenséget jelez. Néhol a különböző forditások egybevetése rendkivül érdekes és tanulságos.

   

     A csüggedő türelmetlenség ismét csak panaszáradatot indit el.  A lényeget – az össze-vissza bolyongást - nem is emlitik, hanem ismét kenyér és viz az ami nincs, és "miért hoztál fel bennünket Egyiptómból" és  undorodunk, illetve unjuk már a "hitvány eledelt" ("kenyeret"), vagy "nyomoruságos kenyeret" (Lechem Háklokél). Ezzel az Irás által többször feldicsért mannára gondoltak, ami feltehetően nagyon egyhangu volt.

 

Ezuttal – de nem mindig – jött a büntetés a zúgolódásra: mérges kigyók marták a népet és sokan életüket vesztették. Ez úgy látszik a meglepetés erejével hatott – hiszen hol voltak eddig ezek a mérges kigyók? – és a nép jött bocsánatot kérni: "vétkeztünk hogy beszéltünk az Örökkévaló ellen és ellened, imádkozz érettünk…"  Úgy tünik ez az első eset a negyven év alatt, amikor a nép belátja hogy vétkezett.

 

Mózes imádkozott és imája, mint majdnem mindig , meghallgatásra talált (kivéve amikor saját magáért könyörgött hogy bemehessen az Országba).

 

Az Örökkévaló azonban emlékezetessé akarta tenni a kigyó-csapást és példát akart statuálni. Igy Mózes parancsba kapta, hogy készitsen egy (réz)kigyót, azt tegye fel egy magas póznára és akit megmart  egy kigyó – felnézett a  rézkigyóra és életben maradt.

 

       Hogyan történt ez? A rézkigyónak (ami azóta is szerte a világon a patikák és a patikusok emblémája) mágikus ereje volt gyógyitani?

 

Egyáltalán nem. Nachmanidés szerint van úgy hogy egy betegséget annak okozójával gyógyitanak (antiszérum: a kigyómérget kigyóméreggel semlegesitik). A Midrás szerint itt egy jelképes akcióról volt szó: isteni parancsra, aki ránézett a rézkigyóra, vagyis felemelte tekintetét a magasba és ezzel  mintegy alávetette magát Isten fennhatóságának  - az meggyógyult.  A modern Olám Hátánách szerint a rézkigyó homiopátikus gyógymód eszköze volt és "mind a zsidók, mind a midjaniták mágikus erőt tulajdonitottak a kigyóknak".

 

Az egyszeri használatra készült rézkigyót a zsidók nagy becsben tartották és ereklyeként őrizték, Azonban, amikor a kései nemzedékek kezdték isteniteni az ereklyét és fennállott annak veszélye hogy az egykori csodakigyóból bálvány lesz – Chizkijáhu, az istenfélő király beolvasztatta a rézkigyót (2. Kir. 18, 4) és ezzel a Bölcsek osztatlan elismerését vivta ki. (Bráchot, 10, a).

 

                                                                               ***

            Panasz ide panasz oda – "a zsidóknak soha semmi nem elég jó" – mondja az(ön)antiszemita. Azonban, szakaszunkban már látható az uj nemzedék, az amely nem szenvedte el az egyiptomi rabságot. Ezek már felemelt fejjel menetelnek, még ha panaszkodnak is. Csak pszichológus tudná megmondani, haragudtak-e szüleikre, akik nem siettek meghalni és igy feltartották a honfoglalást.   

 

Mi nem vagyunk pszichológusok és igy csak annyit tudunk amit a szemünk lát, vagy amit Bölcseink szájhagyománya tudat velünk. Szakaszunkban három sikeres háborut viv meg az "uj nemzedék" . Már nem reszketnek, mint az egyiptomi kivonulás után, a volt gazdától; már nem ügyetlenkednek mint amikor Amálék orvtámadása lepte meg őket.

 

       Elöszőr a kanaánita Arad királyát verték meg, aki szerencsét próbált megtámadni öket és elfoglalták országát. Azonban még hátra volt a neheze: Szichon az emoriták királya és Og, Básán királya. Országaik kulcspoziciókat foglaltak el az Ország felé vezető uton és amikor Mózes békeköveteket küldött és békés átvonulásra kért engedélyt – mindkét király mozgósitott. A Midrás szerint Szichon azt mondta volna, hogy neki a környező országok adót fizetnek, hogy védje meg őket a zsidóktól – és akkor hagyan engedhetné át őket békében?

 

    Ógtól, az óriáskirálytól, még Mózes is félt, olyannyira, hogy az Örökkévaló megnyugtatta: ne féljen, mert a kezébe adja Ógot és királyságát. A két ország a Jordánon túl terül el és később majd látni fogjuk, hogy ezen országokat adta Mózes Reuvén, Gád valamint Menasse fél törzsének.

 

Szichon és Óg legyőzése isteni csodának számitott és mint ilyen előkelő helyet foglal el  a zsidó hagyományban. A zsoltárokban is többszörösen meg van örökitve a két király legyőzése.

 

Ez volt tehát az uj nemzedék első katonai próbatétele. Ők fényesen kiállták a próbát. Mostantól kezdve és végig a honfoglalás  során, ami hét évig tartott – mindvégig megállták a helyüket. Csak amikor a kanaánita páncélosokkal (Rechev bárzel = vasszekerek) kerültek szembe – akkor torpantak meg  a törzsek talpasai, akiknek minimális fegyverzetük sem volt.

 

     Most, a 4o év vége felé, ott álltak a moávi sikságon, Jerichó átellenében, és csak a jelre vártak, hogy útnak induljanak.

                                    *

     BALAK :  ÁLDÁS FAKAD AZ ÁTOKBÓL 

 

  Balak, Moav királya –  szakaszunk pogány névadója  -  megrettent a határán álló héber törzsektől. Már tudta mi történt Szichonnal és Óggal, a két hatalmas emorita királlyal, akik megpróbálták a fegyveres ellenállást és rajtavesztek.

 

    Amit viszont nem tudott Balak, hogy Izrael fiai nem veszélyeztetik őt és királyságát, mivel az Örökkévaló ezt megtiltotta nekik, azon az alapon hogy rokonokkal nem háborozunk. Ezért kerülték meg Edom országát, amikor az nem engedélyezte az átvonulást és itt sem fordulhattak fegyveres megoldáshoz. Edom Ézsau országa volt, mig Moáv Lót fiától származott el. Mindketten távoli rokonok.

 

    Mit tesz egy felelős Monarch amikor országa veszélyben van? Szövetségeseket keres. Meg is találták a szövetségest Midján országában, de azok csak egy jó tanáccsal tudtak szolgálni: hivjátok meg Bileámot, a mezopotámiai varázslót, aki szereti kiadni magát prófétának – és ő majd …elátkozza Izraelt.

 

       Mai szemmel nehéz felfogni, hogyan hihetett Balak egy ilyen badarságban. Mit használ az "átok", ha a katonai erőviszonyok olyanok amilyenek? Ez fogja megállitani az Egyiptomból elszármazott zsidókat, akik készülnek a régvárt honfoglalásra?

 

Ide tartozik az a kardinális kérdés is: hogy lehet az hogy egy ilyen illogikus epizódnak egy külön szakaszt szentel a Tóra? Kit érdekel hogy mit motyog egy órabéres varázsló, aki bebeszéli magának és másoknak, hogy átkainak van foganatja?

 

                                          * * *

        Nagyon valószinü, hogy akkoriban a primitiv emberek hittek abban, hogy bizonyos embereknek – varázslóknak, vagy más emberfeletti képességggel megáldott halandóknak – van lehetőségük elátkozni valakit vagy valakiket és az átoknak van foganatja. Ebben a zsidók is hittek, hiszen a Tóra mondja (Ábrahámnak), hogy "Áldóidat megáldom és átkozóidat elátkozom"(1. Mózes, 12, 2). Tehát – gondolhatták – lehet egy valaki akinek Istentől nyert képessége van átkozni és a kérdés csak az, hogy Isten appróbálja-e az átkot. Ha nem – az mit sem ér. Ennélfogva a Bileám epizód konklúziójaként nem azt mondja a Tóra, hogy nincs átok illetve az átok nem ér semmit – hanem azt hogy "az Örökkévaló áldásra forditotta az átkot, mivel szeret téged az Örökkévaló Istened" (5.Mózes, 23, 6).

 

 A modern Olám Hátánách szerint  Bileám nem varázsló volt, (Mekáséf), aki az akkori felfogás szerint "képes megváltoztatni a valóságot, illetve befolyásolni azt, átok vagy áldás által", hanem kuruzsló, aki jövendőmondásból élt. Balak, aki tudta ezt, szándékosan felértékelte Bileámot, hogy ezzel népét megnyugtassa.

 

       Bileám váltig állitja, hogy  csak azt mondhatja amit Isten a "szájába ad" és ne várjanak tőle csodákat. Ha a négybetüs nevü láthatatlan Isten nem akarja elátkozni népét – akkor hiába minden erölködés Ezzel Bileám a  zsidó prófécia szintjére próbálta magát feltornászni és Bölcseink el is fogadják, hogy ekkor – de csak ekkor – Bileám ad-hoc prófétává avanzsált, hogy nem mondhassák a népek: ja, ha nekünk olyan prófétánk lett volna mint Mózes…

 

   Az elemi logika  azt mondja, hogy Bileám hitt abban amit mond (vagyis bár "istenfélelme" csupán praktikus  volt, de hitte hogy Isten akarata ellenére nem tehet semmit, nem mondhat semmit.) Ha nem igy lenne, ki akadályozta volna meg, hogy a moabita határon állomásozó izraeliekre, a legválogatottab turáni átkokat szórja, felvegye a tiszteletdijat és hazamenjen. Ilyen ügyekben garancia nincs, ha az átok nem fog – ő nem tehet róla, ő megtette a magáét…

 

                                                        * * *

         Ami Balak és Bileám személyiségét illeti, az elsőről sem a Tóra sem Bölcseink nem mondanak semmi rosszat. Egy királynak legitim joga, illetve kutya kötelessége, népe védelmében mindent megtenni és az összes rendelkezésére álló eszközöket felhasználni. Barakot tehet az önvédelem vezérelte, mikor pénzt és fáradtságot nem kimélve, felbérelt egy neves kuruzslót/varázslót, akiben vagy hitt vagy nem hitt. Utóbbi esetben pszichológiai hadviselésről lehet szó,  népe megnyugtatására. (Lásd: Gersonidés a szakasz összefoglalójában).

 

   Ezzel szemben Bileámról minden rosszat elmondanak a Talmud és a Midrások bölcsei. Ő a prototipusa a rossznak, a megtestesült  gonoszságnak (elnevezése "Bil'ám hárásá" = Bileám a gonosz, Atyák, 5, 9), aki egész életét arra tette fel hogy Izraelt megátkozza, majd amikor ez nem sikerült – tehetetlen dühében olyan tanácsot adott az őt "megrendelő" moabitáknak, amely a peori orgiához vezetett,  és 24 ezer halálos áldozatot követelt a zsidóktól. Érdekes hogy a Tóra ezt nem fedi fel, "hivatalosan", csak a szájhagyományokon álló Midrások szellőztetik  részletesen. Csak a Midján elleni bosszúhadjárat során, találjuk egy félmondatban az utalást, arra ami ott a kérdés kulcsa: amikor az életben hagyott midjanita nőkről  beszél Mózes (a következő szakaszban) a Tóra felfedi kik is voltak ezek a kurtizánok: "Hiszen ők voltak az okai annak hogy Izrael fiai, Bileám szavára, hűtlenséget követtek el az Örökkévaló ellen Peor dolgában…( 4. Mózes, 31, 16).

 

Ez volt tehát Bileám "jó tanácsa", amellyel majdnem sikerült megingatni és eliminálni a zsidók morális fölényét. Amikor látta hogy nem áll módjában megátkozni őket – azt a tanácsot adta a moabitáknak, próbálják Izrael erkölcsi fölényét  aláásni a bálványimádással párosuló oltári prostitucióval. Hiszen ha a zsidó ember úgyanúgy bálványimádó és követi a legförtelmesebb pogány kultuszt – és ezzel kikerül az isteni védelem "ernyője" alól – akkor mi a különbség közte és a gójok között?

 

                                                             * * *

             A szakasz tulajdonképpen happy end-del végződhetne. Az Örökkévaló meghiusitotta Barak szándékát és nem engedte, hogy az arámi varázsló megátkozza Izraelt. Sokan kérdezik, miért? Hiszen mondhat Bileám amit akar – mi tudjuk, hogy az átok humbug, nincs foganatja. Akkor meg miért kell erre a Tórában egy egész  szakasz áldozni?

 

  Álljon itt a sok válasz és magyarázat közül néhány. Az egyikre már utaltunk az előbbiekben: Izrael népe Egyiptomban ki volt téve mindenféle babona és tévhit kisértésének. Ha Bileám kiátkozza őket – ez pszichológiai kárt okozhatott volna a nép körében, még ha mi tudjuk is hogy az átoknak semmi foganatja nincs.  Mihez hasonlitható ez? Ha valaki szeret valakit, akkor megóvja minden ártalmasnak tünő dologtól, még ha ő maga jól tudja, hogy az tulajdonképpen nem árt.(Joszéf Ibn Kászpi).

 

 Abarbanel szerint ez intelem volt a népek felé, hogy ne kezdjenek hadat viselni Izrael ellen. Ugyanis, ha Bileám megátkozza Izraelt, ez felbátoritotta vona a népeket, hogy  ellenálljanak – bizván a nagy varázsló átkában. Igy viszont, áldásait az egész világ hallotta és ez tünik ki Rácháv, a jerikói fogadósnő szavaiból: "mert hallottuk…és tudtuk hogy az Örökkévaló nektek adta az országot és félelmetek körülfogott bennünket…" (Jósua, 2, 9). Honnan hallották és tudták ? – teszi fel Abarbanel a szónoki kérdést – honnan tudta az a nő, hogy az Örökkévaló, áldássék neve, ő az Isten az égben és a földön? Bileám szavaiból, áldássá vált átkaiból!..."

 

Ebből a szempontból igencsak hasznosak voltak Bileám szavai – konkludál Abarbanel.

 

    Ide kapcsolódik egy további válasz is. Az isteni Gondviselés tudta hogy a nép megbukik a bileámi vizsgán és Sittimben a hosszu sivatagi vándorlás után oda érkező nép, nem tud ellenállni az erkölcstelen kisértésnek, minek következtében (lásd a szakasz végén) egy izraeli törzsfőnök valamint 24 ezer ember vesztette életét. Ha Bileámnak sikerül megátkozni a népet – semmi nem akadályozta volna meg, hogy a tömegek a nagy érvágásban az "átok" hatását lássák. Ez nagy chilul Hásém (Isten nevének megszentségtelenitése) lett volna és ezt jött megakadályozni az arámi varázsló vesszőfutása. Hiába erőlködött – az átkok áldássá váltak szájában, "mivel szeret téged az Örökkévaló istened".

 

      Ez azt is megmagyarázza, miért szentel a Tóra ennek egy teljes szakaszt.

      

   (* Izraelen kivül a héten világszerte két szakaszt olvasnak fel és ezzel kiegyenlitődik a helyzet Izrael és a diaszpóra között.