REHABILITÁLJÁK A MAGYAR CSENDŐRSÉGET?
Irta : Feldmájer Péter. A MAZSIHISZ ELNÖKE
Sokszor és sokan leírták, hogyan hajtották végre vadállati kegyetlenséggel a csendőrök a magyarországi zsidóság deportálását. Közkeletű az a vélemény, hogy a Horthy-rendszerben csendőrt nem vontak felelősségre a kegyetlenkedésekért, mert amit a magyar csendőrség és az egész magyar hivatalosság a ’40-es években elkövetett, az természetes volt.
1942-ben a csendőrök Újvidéken „főpróbát” tartottak és több mint háromezer személyt, köztük 141 gyereket és 296 idősembert gyilkoltak meg.
Ekkor is voltak olyanok, akiknek mindez nem volt természetes, ilyen volt elsősorban Bajcsy-Zsilinszky Endre, aki már egy héttel a vérengzés megkezdése után levélben tiltakozott, majd személyesen kereste föl a Miniszterelnököt és tette szóvá a csendőrök kegyetlenkedéseit, majd 1942. december 2-án a Képviselőházban is felszólalt, ezáltal a nyilvánosság is megismerkedett a szörnyűségekkel.
Hiába volt szinte mindenható a Kormányzó védnöksége alatt a csendőrség, hiába hitte magát a szervezet érinthetetlennek, a folyamatos zaklatások ellenére a parlamentben mind többen szólaltak fel a tömeggyilkosok ellen, és voltak újságok is, amelyek megkísérelték megírni az igazságot.
Végül is a hatalom birtokosai áprilisban arra kényszerültek, hogy megbízzák Babos József hadbíró ezredest a vizsgálat lefolytatásával. Nyilván a Kormányzó és a többiek is azt hitték, nem akad olyan ügyész - bíró, aki elmeri ítélni a Legfőbb Hadúrra felesküdött csendőrtiszteket.
Akkor 1942-43-ban még is akadt egy olyan bátor ügyész, akadtak olyan bátor hadbírók, akik nem haboztak kideríteni az igazságot és eleget tettek esküjüknek, amikor vádat emeltek a gyilkosok ellen, amikor elítélték őket. Ilyen volt Babos József hadbíró ezredes, aki biztosan tudta, hogy mit várnak tőle a felettesei, tudta, hogy nem a csendőrség, a csendőrtisztek elítélését.
Ne higgyük azt, hogy ő ne lett volna Horthy feltétlen híve, hiszen felesküdött rá és híven szolgálta, híres volt keménységéről, hiszen hadbírónak már abban az időben sem neveztek ki könnyű kezű embereket. Karrierje felfelé ívelt, de tudta azt is, hogy nem csak Horthyra, hanem az igazságra is felesküdött.
Vérbeli jogász volt, aki függetlenül és pártatlanul tudott, és mert ítélkezni, amikor vitéz Szombathelyi vezérkari főnök 1941 októberében magához rendelte azzal, hogy saját bíróságot kíván felállítani, akkor ódzkodott elvállalni azt. Bajcsy-Zsilinszky Endrétől kért tanácsot, mert tudta, hogy az egyszerű bakákat is kemény büntetéssel kell sújtania, ha azok megszegik a szabályokat, de mégis elvállalta a feladatot.
Az Újvidéki mészáros csendőrök ügyében – sokak meglepetésére – a nyomozás és a tárgyalás során szisztematikusan derítette fel – mindenféle nyomás ellenére – azt, hogy hogyan rabolták ki, kínozták meg, gyilkolták meg a szerbeket, zsidókat, magyarokat, hogyan lőtték őket a Dunába. (Az ő vizsgálati anyaga képezte aztán Bajcsy-Zsilinszky Endre parlamenti felszólalásainak a tényalapját.)
Az Újvidéki „Hideg napok” történetét Cseres Tibor regényéből és az abból készült filmből nagyon sokan megismerték, de mára azt lassan befedi a feledés homálya, a közgondolkodás nem csak arra nem akar emlékezni, hogy mit tett a magyar közigazgatás, a Magyar Állam 1944-ben, hanem arra sem, hogy mit tettek 1942-ben.
Jellemző az akkori közgondolkodásra, hogy a csendőrségi- és katonai körökben nem az keltett felháborodást, hogy mit tettek a kollégáik Újvidéken, hanem az, hogy a várható ítélet elől a főkolomposok elszöktek. Az akkori szabályok szerint Dr. Babos József nemcsak a vizsgálatot folytatta le, hanem egyben tárgyalásvezető bíró is volt vitéz Náray István elnöklete alatt. A bíróság az ítéletét 1944. január 22-én hozta meg, és elítélte a vádlottakat, köztük dr. Képíró Sándor. csendőr százados XIII. rendű vádlottat 10 év fegyházbüntetésre. Az ítélet annyira meggyőző volt, hogy Szombathelyi vezérkari főnök 1944. február 18-án azt megerősítette dr. Képíró Sándor. esetében a bíróság az ítéletét a saját vallomására alapította, mert „Beismerése szerint XIII. r. vádlott tudta, hogy Újvidéken nem szabályszerű razziát, hanem megtorlást, illetve tisztogatást akar Gaál cső. alez. V. r. vádlott végrehajtani. Tudta azt is, hogy az V. r. vádlott ilyen irányú utasításának végrehajtására nincs kötelezve, mert ez a rendelkezése a Szolg. Szab.-al, valamint a csendőrségi szolgálati utasítással ellentétben áll, s egyben súlyos büntetendő cselekményt is képez. Ennél fogva a razziának ily módon való végrehajtását a Szolg. Szab. I. rész 80. pontja értelmében meg kellett volna tagadnia. De nem fogadhatta el a haditörvényszék XIII. r. vádlott azon védekezését sem, hogy az általa említett fegyverhasználat körülményeinek kivizsgálására nem volt ideje, mert egy ilyen esetet néhány perc alatt tisztázhatott volna, de legalább is feljegyezhette volna az elhalt nevét és személyi adatait. De a XIII. r. vádlott még ezt sem tette meg. Az sem szolgál a XIII. r. vádlott mentségére, hogy január 20-án a törvényes előírásoktól eltérő tisztogatás végrehajtására vonatkozó parancsot írásban kérte V. r. vádlottól, mert a haditörvényszék ezen magatartásából csak arra következtethetett, hogy ő maga is tisztában volt az ilyen irányú végrehajtás törvénytelen voltával, s ha abban mégis részt vett, kétségtelen, hogy azzal egyetértett, s a vádbeli bűncselekmény végrehajtását szándékosan előmozdította.”
Ezt állapította meg a Magyar Királyi Honvéd Vezérkar Főnökének Bírósága és dr. Képíró Sándor nyilatkozatai fellelhetők a jegyzőkönyvekben, az ítéletben, vagyis olyan közokiratokban, amelyeknek valódiságához kétség sem fér.
A német bevonulás után az ítéletet persze megsemmisítették, őt 1944. május 31-én korábbi rendfokozatába a Vezérkar Főnöke visszahelyezte, és így tovább szolgálhatott csendőrként Kiskunhalason és Miskolcon, részt vehetett a magyarországi zsidóság megsemmisíthetésében is.
A felszabadulás után vígan élte életét Dél-Amerikában, majd a rendszerváltás óta itt Magyarországon.
Az utóbbi években több szervezet is követelte dr. Képíró Sándor. felelősségre vonását, de hosszú évek alatt a Nyomozó Hatóság még odáig sem jutott el, hogy gyanúsítottként kihallgassa, holott erre – és persze az elítélésére is – a saját vallomásai is alapot adnának. (Őt hűtlenség büntette miatt ítélték el, de ekkor még nem volt ismert a magyar jogrendben a háborús bűnös fogalma, ma azonban minden civilizált nemzet joga ismeri az ilyen bűntetteket, és megbünteti az elkövetőket. Az ilyen büntettek soha nem évülnek el).
1942-1944-ben azokban a vérzivataros időkben, amikor a csendőrség, a csendőrök érinthetetlenek voltak, dolgoztak még olyan ügyészek, olyan bírók, akik nem féltek, és komolyan vették az ügyészi, bírói esküjüket.
Vajon hol vannak ma ilyen emberek?
A 2006-ban indult eljárást felfüggesztették, valamilyen iratokra várnak Szerbiából.
2006. október 17-én a Parlament a Nemzetbiztonsági Bizottság ülésén Dr. Fekete István ügyész még pontosan tudta, hogy mi a teendő. Azt mondta „Viszont, ha nem ítélték el, akkor tekintettel arra, hogy ezek nemzetközileg is megalapozott listák, mindenképpen eljárást kell ellene indítani.”
Vajon mi változott 2006 októbere óta, milyen iratokra várnak az ügyészségen?
Horthy vezérkari főnökének bírósága H.448/43-as számú ítélete 218 oldalon sorolja fel a vádlottak bűneit, s az utolsó oldalon mindenki számára olvasható Dr. Babos József bíró, Dr. Jolsvay Alajos jegyzőkönyvvezető és vitéz Szombathelyi vezérkari főnök aláírása.
(Az ítélet ugyan csak fénymásolatban van meg, de hitelességéhez kétség nem fér, azt a Fővárosi Bíróság és a Fővárosi Ítélőtábla is hitelesnek fogadta el, erre alapították 2007-ben a végzéseiket, persze akkor azt kellett megindokolniuk, hogy miért nem kell Képírónak börtönbe vonulnia.)
Vajon milyen papírt várnak Szerbiából, amikor mindenkinek a rendelkezésére a tárgyaláson készült jegyzőkönyv, és azt teljes egészében közölte a Hadtörténeti Közlemények 1985-ben. Ebben a közokiratban dr. Képíró Sándor. vallomása megtalálható. (Persze, ha valamit nem akarnak megtalálni, akkor biztos nem is találják meg.) Hol vannak azok a jogászok, nyomozók, akik nem félnek a hazai szélsőjobboldaltól, az üvöltő hitszónoktól és megmerik tenni azt, ami hivatali kötelességük lenne. Hol vannak azok az emberek, akiknek kötelességük lenne igazságot szolgáltatni annak a több mint 3309 meggyilkolt polgári egyénnek, akiknek vére pirosra festette 1942-ben a Duna jegét Újvidéken?
Hol vannak a mai időkben „Dr. Babosék, akik eleget mernek tenni esküjüknek?”
2009-et írunk, ma délután megpróbáltuk lemosni a szennyet a meggyalázott Duna parti cipős emlékműről. Dr. Képíró Sándor. nyugodtan hajthatja álomra fejét a Duna túlpartján, lehet, hogy hamarosan ki is tüntetik, – ha megéri – mert fegyverrel harcolt a hatvannégy vármegye egyikéért…
Ahogy Bächer Iván mondaná:
„A csendőrségnek most folyik rehabilitálása….”.
(A szerző jogász a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnöke)
***
Az írás 2009. június 22-én hétfőn a Népszavában jelent meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése