A TALMUD B0LCSEI

NACHUM IS GÁMZU - AKI MEGRENDELTE a SZENVEDÉST   Náchum, a második tanaita nemzedék tagja, Ákivá egyik mestere volt. Nevének eredetére két változat is van. Az egyik szerint Gámzu település szülötte lett volna: ez a falu Jehudá törzsének birtokában volt a filiszteus határon. A másik magyarázat szerint onnan ered a neve, hogy mindenre, ami történt vele, azt mondta: Gám zu L'tová, vagyis "Ez is jóra fordul. . ." Ez az optimizmus jellemezte egész életében, és a Talmud elbeszélése szerint rengeteg csoda történt vele. Ákivá huszonkét esztendőn át tanult Náchumnál: elsajátította többek között azt a különleges szöveganalitikai módszert is, amellyel Náchum a Szentírást értelmezte. Ez abból indul ki, hogy a Tórában nincs egyetlen fölösleges szó vagy betű sem: mindegyiknek van - nyílt vagy rejtett értelme. Náchum a laikus számára fölöslegesnek tűnő szavak - például az et elöljárószó - elemzéséből messzemenő halachikus következtetéseket tudott levonni. Ákivá egyik tanítványa, Nechemjá szintén ennek a módszernek a követője volt, ezért aztán vannak, akik összetévesztik Náchumot Nechemjával (Ocár Jiszráél). Ákivá, Náchum tanítványa, szintén használta mestere szavajárását. Az ő arameus nyelvű mottója azonban egy kissé másként hangzott: "Minden, amit Isten tesz, az [végül] jó lesz. . ." (Bráchot 68.) Vannak, akik egy árnyalatnyi különbséget vélnek fölfedezni a két szólás között. Ákivá, aki egy nemzedékkel később, a római terror idejében élt, azt sugalmazza, hogy ha fájó ütlegeket kapunk is, ha a jelen pillanatban nagyon rossz is, a végén minden jóra fordul. Náchum, aki egy optimistább nemzedék fia, azt érzékelteti, hogy maga a csapás sem fájdalmas: Gám zu l'tová, vagyis ez, az ütés, maga is jó, ebből is csak jó származik. * * * A legérdekesebb történet, amely Náchum nevéhez fűződik, római kiküldetését beszéli el. A zsidók egyszer ajándékot akartak küldeni a római császárnak. Hosszas tanakodás után a bölcsek úgy határoztak, hogy Náchum legyen a küldöttség feje, mert vele csodák szoktak történni. Teliraktak egy díszes ládikát drágakövekkel, és a delegáció Náchum vezetésével Rómába indult. Útközben megszálltak egy fogadóban, és a fogadós kérdésére elmondták, hogy ajándékot visznek a császárnak. A gazfickó az éj leple alatt kiürítette a ládikát, és megtöltötte homokkal. Rómába érkezve átadták az ajándékot, de amikor a császár kinyitotta a kincsesládát, iszonyú haragra gerjedt, hogy a zsidók gúnyt űznek belőle. Az egész küldöttség élete veszélyben forgott, de a mester szokása szerint csak annyit mondott: "Ez is jóra válik!" - mondta. A kritikus helyzetben egy császári tanácsadó egyszer csak azt kérdezte, nem lehet-e, hogy a ládikában "Ábrahám pora" van, amely az ellenségre szórva karddá változik, hiszen valószínűtlen, hogy az okos zsidók ilyen durva tréfát engedjenek meg maguknak a császárral szemben. .. [A Midrás szerint Ábrahám a négy király elleni hadviselés során használta ezt a "csodafegyvert" a nagy túlerővel szemben: egy különleges port, amely karddá változott. (Brésit Rábá 43,4.)] Kipróbálták a port, és kiderült, hogy valóban csodálatos tulajdonsággal bír. Volt egy távoli vidék, amelyet a római légiók addig nem voltak képesek elfoglalni. Bevetették a csodaport, és elfoglalták. . . Bevitték Náchumot a császári kincstárba, és azt mondták, bármit elvihet onnan. Megtöltötte a ládikát arannyal és drágakővel. Visszafelé újra abban a fogadóban szálltak meg. A fogadós megkérdezte őket, hogy mit vittek a császárnak, amiért ekkora ajándékban részesültek. "Amit innen vittünk, azt adtuk a császárnak" - válaszolták. A tolvaj porig rombolta házát, teletőltött egy nagy ládát porral, és elvitte Rómába, ahol persze megfelelő fogadtatásban volt része - vagyis kivégezték. .. A Talmud hozzáteszi, hogy a római patrícius, aki Náchum érdekében beavatkozott, Élijáhu próféta volt. . . (Babilóniai Talmud, Táánit 21.) * * * Ez a történet Náchum csodatévői képességéről szólt. A következőből pedig megismerhetjük a forrást, amelyből ez a képesség fakadt. A szent életű bölcs a saját cselekedeteit mérte a legszigorúbb mércével. A Talmud elbeszélése szerint élete utolsó szakaszában ágyhoz kötött rokkant volt. Megvakult, mindkét keze és lába le volt vágva. Düledező, rozoga házában az ágyát vízzel töltött edényekre állították, hogy a hangyák ne férjenek hozzá. Tanítványai elköltöztették egy jobb helyre. Először őt akarták elvinni ágyastul, s utána a holmiját. Náchum azt mondta: - Fiaim, először a holmit vigyétek, csak azután engem! Ez a ház addig áll, amíg benne vagyok! Szót fogadtak - és íme: amint kivitték a mestert ágyastul, összeomlott a ház... A megdöbbent tanítványok nem akartak hinni a szemüknek, majd így szóltak: - Mester, hogyan lehetséges, hogy neked, aki ilyen nagy cádik vagy, ez az élet jutott osztályrészül? - Magam vagyok az oka - válaszolt Náchum. - Egyszer három megrakott szamárral úton voltam apósom háza felé. Az egyik ételt, a másik italt, a harmadik édességeket és csemegéket cipelt. Arra jött egy koldus, és kérte: Rabbi, adj ennem! Én azt mondtam: Várj, míg lerakodok a szamárról! Nem volt időm megtenni, mert a koldus ott, előttem éhen halt. . . Leborultam, és azt mondtam: Szemeim, amelyek nem könyörültek rajtad [nem látták meg a nyilvánvalót], vakuljanak meg! A kezek, amelyek nem tették a dolgukat, sorvadjanak el, sőt a lábak is! Nagy felindulásomban azt is kívántam, hogy egész testemet lepjék fekélyek! - Jaj, hogy így látunk, mester! - mondták a tanítványok. - Akkor lenne jaj nekem, ha nem látnátok így [mert a szenvedés által vezekelem le vétkemet)! - felelte Náchum. . ." (Táánit 21.) * * * A fenti történetből áradó aszketizmus meglehetősen távol áll az életigenlő zsidó felfogástól, de a zsidó történelemben nem egyedülálló Náchum viselkedése. Az a tény, hogy a Talmud feljegyezte, azt bizonyítja, hogy ez a felfogás is egyik legitim arca a zsidóságnak. Tanulsága, hogy az ember legyen szigorú és hajthatatlan önmagával szemben, embertársa fejé pedig elnézéssel és megbocsátással forduljon.

HETI HÁFTÁRÁ – CHUKÁT-BÁLÁK 2009

...

613 - 11- 6 - 3- 2 - 1

V'hájá s'érit Jáákov "Olyan lesz Jákob maradéka a többi nép között, mint az Örökkévalótól jövő harmat, mint a fűre hulló zápor. .. mint az oroszlán az erdő vadjai közt, mint az oroszlánkölyök a juhnyájak közt: amerre jár, tipor és tép menthetet­lenül."  (Michá, 5:6-7.]

A Moreset városából való Michá próféta annak a négy prófétának egyike, akik Uzijáhu, Jotám, Ácház és Jechizkijáhu júdeai királyok idejében egymás kortársai voltak. Fiatalabb volt társainál, Hoséánál, Ámosznál és Jesájáhunál: annyit tudunk róla, hogy i. e. 750-690 között élt, és Jotám uralkodása idején kezdett prófétálni. Apja neve nem ismeretes. Vannak, akik bizonyos próféciái alapján azt gondolják, hogy falusi ember lehetett, aki elsősorban az elnyomott és kizsigerelt parasztság érdekeiért szállt síkra. Mint Jesájáhunál, nála is megjelenik az ismert prófécia az ekevassá kovácsolt kardokról, az örök világbéke jelképe. Michá azonban azt is hozzáteszi: "Ha minden nép a maga istenének nevében jár is, mi az Örökkévalónak, a mi Istenünknek nevében járunk mindörökké." (Mikeás 4:5.) Ezzel az örök értékű mondattal fogadta Sázár államelnök a pápát izraeli látogatásakor a Megido melletti határátkelőhelyen. Michá egyik igen nagy hatású próféciáját - arról, hogy Cion fel lesz szántva, mint a mező - Jeremiás könyve idézi (26:17-19.), ami példa nélkül áll a próféták történetében.     Micha könyvének hét fejezete közül az első négy Isten büntetésével fenyegeti a romlott Somron és Jeruzsálem lakosságát: a prófécia mindkét zsidó államnak, Izraelnek és Júdeának is szól. A továbbiakban a kizsák­mányolókat ostorozza, és kikel az álpróféták tevékenysége ellen. Itt-ott vigasztaló szavakat szúr be két figyelmeztető mondat közé. A negyedik és a hetedik fejezet többnyire vigasztalás és a jobb jövő ígérete. * * * A háftárá és a heti szidrá kapcsolata egészen egyértelmű. A próféta kendőzetlenül Isten nevében beszél, és eszébe juttatja a zsidó népnek, mit tervelt ellene Bálák, Moáb királya, és mit felelt neki Bileám, a kuruzsló. Megemlíti Sittimet is - ahol a nép súlyosan vétkezett -: "Akkor megis­mered Isten igaz tetteit!" (Uo. 6:5.)   Ez a történelmi visszapillantás egy képzelt bírósági tárgyalás keretében történik, ahol Michá az ügyész, és a zsidó nép a vádlott. A próféta Isten nevében kérdi a népet: mit vétettem ellenetek, mivel gyötörtelek titeket? Rási az okot és az okozatot keresve így fogalmazza meg a kérdést: "Mit tettem - kérdi az Örökkévaló -, amivel rászolgáltam arra, hogy így elhanyagoljatok? Nem vált a javatokra, amit tettem?"   A próféta Isten képviseletében még hozzáteszi: "Hiszen kihoztalak Egyiptom földjéről, kiváltottalak a szolgaság házából. Elküldtem Mózest, Áront és Mirjámot, hogy vezessenek." (Uo. 4.) A három testvér együttes említése is figyelemre méltó. Az arameus fordítás, a Tárgum, amely egyben magyarázat is, azt mondja: "Mózest, hogy tanítson Isten törvényeire, Áront, hogy a nép számára bűnbocsánatot nyerjen, és Mirjámot, hogy tanítsa a nőket." * * * A képzeletbeli perben most a vádlotté a szó. A nép visszakérdez: "Mivel járuljak az Örökkévaló elé? Hajlongjak-e a magasságos Isten előtt?" Vajon ilyen-olyan áldozattal, egyéves borjakkal, égőáldozattal elérhetem az isteni kegyelmet? "Talán elsőszülöttemet áldozzam bűnömért, drága gyermekemet vétkes életemért?" - idézi a próféta a népet, amely ezzel is bizonyítja, mennyire eltávolodott a zsidó normáktól, mennyire idegen fogalmakban gondolkodik, hiszen az emberáldozattól sem riadna vissza. (Abarbanel úgy magyarázza, hogy ezek feltevések: lehetséges lenne, hogy ezt kívánja az Örökkévaló? Ámbár vétkeimért megérdemelném, gondol­hatja a nép, de nem lehet, hogy ez az isteni akarat.)   A próféta válasza - Isten nevében - egyedülálló az egész Bibliában: nem kell áldozat, nem kell ezernyi kos és tulok, különösen pedig nem kell emberáldozat, a primitív népek egyik legförtelmesebb szokása szerint, hanem "csak" igazságosság, könyörületesség és szerény alázatosság Isten előtt. A próféta az ádám - "ember" - szót használja, ami arra utal, hogy ezek a normák egyetemesek, az egész emberiségre kötelezőek, nemcsak a zsidó népre. A három fő kötelesség, amelyet említ, nem új ideológia, hanem új megfogalmazása annak, amit már Mózes, Sámuel, Élijáhu kifejeztek. * * * Ehhez kapcsolódik bölcseinknek az a gondolatfüzére, amely a 613 paran­csolatot addig-addig sűríti, tömöríti, mígcsak egy marad belőle.   "Rabbi Szimláj magyarázta: 613 parancsolatot [micvát] kapott Mózes a Sínai-hegyen, 365 tiltó és 248 cselekvő előírást ... Jött Dávid, és tizen­egyre sűrítette őket (feddhetetlen élet, igazságra törekvés, igazmondás, rágalmazás tilalma, rossz cselekedet tilalma, rokonok gyalázásának tilal­ma, alávalók megvetése, istenfélők tisztelete, esküszegés tilalma, uzsora tilalma, megvesztegethetőség tilalma)            ...jött Jesájá, és hatra csökkentette őket (igazságos élet, őszinte beszéd, zsarolt nyereség megvetése, megvesztegetés visszautasítása, vérontásról hallani sem akarás, gonoszsá­got látni sem akarás). .. . .. jött Michá próféta, és három fő micváról beszélt (törvény szerint való élet, szeretetre törekvés, alázatosság Istennel szemben). .. . .. jött újfent Jesájá, és kettőre csökkentette az előző hatot (törvénytisztelet, igazságosság), végül jött Chábákuk próféta, és egyetlen­egy, legfontosabb micváról beszélt: »Az igaz ember a hitében él.« (" Mál­kot 23-24)                     *** Ez a talmudi tétel súlyos problémát rejt magában. Vajon az lenne gyakorlati értelme, hogy a tételes törvények, a micvák,leszűkülnek tizen­egyre, hatra, háromra, kettőre, végül pedig a chábákuki egyre? A témának hatalmas irodalma van.       Máhársá, vagyis Samuel Edelis középkori Talmud-kommentátor szerint nem erről van szó, hanem arról, hogy a 613 parancsolat olyan gyűjtőfoga­lom, amelynek egyedi fogalmai nem mindig, nem mindenhol, nem min­denkire érvényesek. Vannak micvák, amelyek csak a kohánitákra vonat­koznak; vannak, amelyek csak Izrael földjén érvényesek, mások pedig még ott is csak akkor, amikor a Templom fennáll és működik; vannak paran­csolatok, amelyek csak a nőket kötelezik - és így tovább: tehát gyakorla­tilag nem létezhet olyan ember, aki mind a 613 parancsolatot képes betartani. Ez - teszi hozzá a Máhársá - a tiltó parancsolatokra is vonatkozik, mert aki például nem esett kísértésbe, annak nem lehet érde­méül felhozni, hogy nem vétkezett ...    Így aztán a próféták leszükítették a parancsolatokat, úgy csoportosítva őket, hogy mindenhol, minden idő­ben, mindenki betarthassa őket, ezzel kiérdemelje a túlvilági életet. Az így megfogalmazott parancsolatok szükségszerűen az emberi kapcsolatot sza­bályozó felszólításokat és tilalmakat - a bén ádám l'chávero típusú micvá­kat - helyezik előtérbe. Az utolsó azonban, az az egy, amelyet Chábákuk fogalmazott meg, a hitet jelöli meg a legfontosabb parancsolatként, mert abban az összes többi benne foglaltatik ...

HETI SZAKASZ – CHUKAT-Balak 2009

HETI SZAKASZ – CHUKAT-Balak(*  2009

 

                                   A honfoglalás küszöbén

 

   Lehet hogy a negyven esztendős vándorlás során, a szináji, majd páráni és a Zin-i sivatagban, voltak unalmas napok is. Nincs leirása és igy nem ismerjük a vándorló héber törzsek hétköznapjait, amikor éppen semmi nem történt velük. A Tóra csak az eseményeket jegyzi fel, nem történetirás céljából, néhol távirati rövidséggel. Amikor nem történik semmi emlitésre méltó – akkor csak az "utaztak-táboroztak" (Vájisz'u vájáchnu) lakonikus rutinja jelzi, hogy az adott idő nem telt még le; még élnek a "sivatagi nemzedék" azon tagjai, akiknek meg kell halniuk, hogy a fiatalok, akik 20 éven alul voltak, amikor a  baljós kémhistóra rájuk zúditotta a kegyetlen de logikus verdiktet – elfoglalhassák az Országot.

 

Igy aztán vándorolnak ide-oda, nagy vargabetüt tesznek; a Midrás szerint Áron halála után (szakaszunkban) hét stációt mentek visszafelé. Semmi nem sürgős, hiszen nem az út  hosszu – Egyiptomból Kanaánba gyalog mindössze 11 nap – hanem a halálra itélt nemzedék nem akar "elfogyni". A Midrás szinesen irja le ezt a fogyatkozást: minden évben, Áv hó 9.-én, ami a Siratás napja – a halálraitélt nép sirt ásott magának és belefeküdt. Másnap reggelre kelve, aki meghalt, eltemették, aki meg élt kikelt a sirjából és tudta hogy van még, minimum egy éve hátra, ha nem több.

 

Szakaszunk a Vörös tehén micvájával kezdődik (erről majd máskor), majd meghal Mirjám, a testvérek legidősebbje. Ezekután ujra vizhiány miatt zúgolódnak – a Midrás tudja hogy Mirjam érdemében egy csodakút kisérte őket, de ez most eltünt. A panaszkodók ismét Egyiptomot emlegetik ("minek hoztál ide bennünket?") majd Mózes megdühődik és kétszer ráüt botjával egy sziklára, ahelyett hogy "szólna hozzá".  Az eredmény: a vezetők kapnak büntetést a nép helyett, mivel az istenadta nép itt a "vevő" és a vevőnek mindig igaza van. A büntetés: Mózes és Áron itt fognak meghalni a pusztában, és nem vezetik be a népet kanaánba.

 

    Áron, a galamblelkü kohanita azonnal jó példával jár elől: felmegy Hor helyére és ott meghal. Lefelé már Elázár fia jön le mint főpap. És a nép megy tovább. Mint az élet.

                                                                                              * * *

        A kisérlet átvonulni a testvéri Edom (Ézsau) országán, előrelátható kudarccal járt. Edom királyát nem hatották meg Mózes szép szavai a közös ősökről., hanem azonnal mozgósitott. Izraelnek tilos volt háborut kezdeményezni az edomitákkal ("testvérek"), ezért megkerülték Edom országát. Mivel most  ismét a Sás-tenger irányába mentek – akárcsak a kémhistória után – a nép meghasonlott, "elfogyott a türelme", vagy "elcsüggedt az úton", vagy "belefáradt a vándorlásba".( a különféle forditások együtt adják a fogalom lényegét. A héber "Kcár ruách" ma türelmetlenséget jelez. Néhol a különböző forditások egybevetése rendkivül érdekes és tanulságos.

   

     A csüggedő türelmetlenség ismét csak panaszáradatot indit el.  A lényeget – az össze-vissza bolyongást - nem is emlitik, hanem ismét kenyér és viz az ami nincs, és "miért hoztál fel bennünket Egyiptómból" és  undorodunk, illetve unjuk már a "hitvány eledelt" ("kenyeret"), vagy "nyomoruságos kenyeret" (Lechem Háklokél). Ezzel az Irás által többször feldicsért mannára gondoltak, ami feltehetően nagyon egyhangu volt.

 

Ezuttal – de nem mindig – jött a büntetés a zúgolódásra: mérges kigyók marták a népet és sokan életüket vesztették. Ez úgy látszik a meglepetés erejével hatott – hiszen hol voltak eddig ezek a mérges kigyók? – és a nép jött bocsánatot kérni: "vétkeztünk hogy beszéltünk az Örökkévaló ellen és ellened, imádkozz érettünk…"  Úgy tünik ez az első eset a negyven év alatt, amikor a nép belátja hogy vétkezett.

 

Mózes imádkozott és imája, mint majdnem mindig , meghallgatásra talált (kivéve amikor saját magáért könyörgött hogy bemehessen az Országba).

 

Az Örökkévaló azonban emlékezetessé akarta tenni a kigyó-csapást és példát akart statuálni. Igy Mózes parancsba kapta, hogy készitsen egy (réz)kigyót, azt tegye fel egy magas póznára és akit megmart  egy kigyó – felnézett a  rézkigyóra és életben maradt.

 

       Hogyan történt ez? A rézkigyónak (ami azóta is szerte a világon a patikák és a patikusok emblémája) mágikus ereje volt gyógyitani?

 

Egyáltalán nem. Nachmanidés szerint van úgy hogy egy betegséget annak okozójával gyógyitanak (antiszérum: a kigyómérget kigyóméreggel semlegesitik). A Midrás szerint itt egy jelképes akcióról volt szó: isteni parancsra, aki ránézett a rézkigyóra, vagyis felemelte tekintetét a magasba és ezzel  mintegy alávetette magát Isten fennhatóságának  - az meggyógyult.  A modern Olám Hátánách szerint a rézkigyó homiopátikus gyógymód eszköze volt és "mind a zsidók, mind a midjaniták mágikus erőt tulajdonitottak a kigyóknak".

 

Az egyszeri használatra készült rézkigyót a zsidók nagy becsben tartották és ereklyeként őrizték, Azonban, amikor a kései nemzedékek kezdték isteniteni az ereklyét és fennállott annak veszélye hogy az egykori csodakigyóból bálvány lesz – Chizkijáhu, az istenfélő király beolvasztatta a rézkigyót (2. Kir. 18, 4) és ezzel a Bölcsek osztatlan elismerését vivta ki. (Bráchot, 10, a).

 

                                                                               ***

            Panasz ide panasz oda – "a zsidóknak soha semmi nem elég jó" – mondja az(ön)antiszemita. Azonban, szakaszunkban már látható az uj nemzedék, az amely nem szenvedte el az egyiptomi rabságot. Ezek már felemelt fejjel menetelnek, még ha panaszkodnak is. Csak pszichológus tudná megmondani, haragudtak-e szüleikre, akik nem siettek meghalni és igy feltartották a honfoglalást.   

 

Mi nem vagyunk pszichológusok és igy csak annyit tudunk amit a szemünk lát, vagy amit Bölcseink szájhagyománya tudat velünk. Szakaszunkban három sikeres háborut viv meg az "uj nemzedék" . Már nem reszketnek, mint az egyiptomi kivonulás után, a volt gazdától; már nem ügyetlenkednek mint amikor Amálék orvtámadása lepte meg őket.

 

       Elöszőr a kanaánita Arad királyát verték meg, aki szerencsét próbált megtámadni öket és elfoglalták országát. Azonban még hátra volt a neheze: Szichon az emoriták királya és Og, Básán királya. Országaik kulcspoziciókat foglaltak el az Ország felé vezető uton és amikor Mózes békeköveteket küldött és békés átvonulásra kért engedélyt – mindkét király mozgósitott. A Midrás szerint Szichon azt mondta volna, hogy neki a környező országok adót fizetnek, hogy védje meg őket a zsidóktól – és akkor hagyan engedhetné át őket békében?

 

    Ógtól, az óriáskirálytól, még Mózes is félt, olyannyira, hogy az Örökkévaló megnyugtatta: ne féljen, mert a kezébe adja Ógot és királyságát. A két ország a Jordánon túl terül el és később majd látni fogjuk, hogy ezen országokat adta Mózes Reuvén, Gád valamint Menasse fél törzsének.

 

Szichon és Óg legyőzése isteni csodának számitott és mint ilyen előkelő helyet foglal el  a zsidó hagyományban. A zsoltárokban is többszörösen meg van örökitve a két király legyőzése.

 

Ez volt tehát az uj nemzedék első katonai próbatétele. Ők fényesen kiállták a próbát. Mostantól kezdve és végig a honfoglalás  során, ami hét évig tartott – mindvégig megállták a helyüket. Csak amikor a kanaánita páncélosokkal (Rechev bárzel = vasszekerek) kerültek szembe – akkor torpantak meg  a törzsek talpasai, akiknek minimális fegyverzetük sem volt.

 

     Most, a 4o év vége felé, ott álltak a moávi sikságon, Jerichó átellenében, és csak a jelre vártak, hogy útnak induljanak.

                                    *

     BALAK :  ÁLDÁS FAKAD AZ ÁTOKBÓL 

 

  Balak, Moav királya –  szakaszunk pogány névadója  -  megrettent a határán álló héber törzsektől. Már tudta mi történt Szichonnal és Óggal, a két hatalmas emorita királlyal, akik megpróbálták a fegyveres ellenállást és rajtavesztek.

 

    Amit viszont nem tudott Balak, hogy Izrael fiai nem veszélyeztetik őt és királyságát, mivel az Örökkévaló ezt megtiltotta nekik, azon az alapon hogy rokonokkal nem háborozunk. Ezért kerülték meg Edom országát, amikor az nem engedélyezte az átvonulást és itt sem fordulhattak fegyveres megoldáshoz. Edom Ézsau országa volt, mig Moáv Lót fiától származott el. Mindketten távoli rokonok.

 

    Mit tesz egy felelős Monarch amikor országa veszélyben van? Szövetségeseket keres. Meg is találták a szövetségest Midján országában, de azok csak egy jó tanáccsal tudtak szolgálni: hivjátok meg Bileámot, a mezopotámiai varázslót, aki szereti kiadni magát prófétának – és ő majd …elátkozza Izraelt.

 

       Mai szemmel nehéz felfogni, hogyan hihetett Balak egy ilyen badarságban. Mit használ az "átok", ha a katonai erőviszonyok olyanok amilyenek? Ez fogja megállitani az Egyiptomból elszármazott zsidókat, akik készülnek a régvárt honfoglalásra?

 

Ide tartozik az a kardinális kérdés is: hogy lehet az hogy egy ilyen illogikus epizódnak egy külön szakaszt szentel a Tóra? Kit érdekel hogy mit motyog egy órabéres varázsló, aki bebeszéli magának és másoknak, hogy átkainak van foganatja?

 

                                          * * *

        Nagyon valószinü, hogy akkoriban a primitiv emberek hittek abban, hogy bizonyos embereknek – varázslóknak, vagy más emberfeletti képességggel megáldott halandóknak – van lehetőségük elátkozni valakit vagy valakiket és az átoknak van foganatja. Ebben a zsidók is hittek, hiszen a Tóra mondja (Ábrahámnak), hogy "Áldóidat megáldom és átkozóidat elátkozom"(1. Mózes, 12, 2). Tehát – gondolhatták – lehet egy valaki akinek Istentől nyert képessége van átkozni és a kérdés csak az, hogy Isten appróbálja-e az átkot. Ha nem – az mit sem ér. Ennélfogva a Bileám epizód konklúziójaként nem azt mondja a Tóra, hogy nincs átok illetve az átok nem ér semmit – hanem azt hogy "az Örökkévaló áldásra forditotta az átkot, mivel szeret téged az Örökkévaló Istened" (5.Mózes, 23, 6).

 

 A modern Olám Hátánách szerint  Bileám nem varázsló volt, (Mekáséf), aki az akkori felfogás szerint "képes megváltoztatni a valóságot, illetve befolyásolni azt, átok vagy áldás által", hanem kuruzsló, aki jövendőmondásból élt. Balak, aki tudta ezt, szándékosan felértékelte Bileámot, hogy ezzel népét megnyugtassa.

 

       Bileám váltig állitja, hogy  csak azt mondhatja amit Isten a "szájába ad" és ne várjanak tőle csodákat. Ha a négybetüs nevü láthatatlan Isten nem akarja elátkozni népét – akkor hiába minden erölködés Ezzel Bileám a  zsidó prófécia szintjére próbálta magát feltornászni és Bölcseink el is fogadják, hogy ekkor – de csak ekkor – Bileám ad-hoc prófétává avanzsált, hogy nem mondhassák a népek: ja, ha nekünk olyan prófétánk lett volna mint Mózes…

 

   Az elemi logika  azt mondja, hogy Bileám hitt abban amit mond (vagyis bár "istenfélelme" csupán praktikus  volt, de hitte hogy Isten akarata ellenére nem tehet semmit, nem mondhat semmit.) Ha nem igy lenne, ki akadályozta volna meg, hogy a moabita határon állomásozó izraeliekre, a legválogatottab turáni átkokat szórja, felvegye a tiszteletdijat és hazamenjen. Ilyen ügyekben garancia nincs, ha az átok nem fog – ő nem tehet róla, ő megtette a magáét…

 

                                                        * * *

         Ami Balak és Bileám személyiségét illeti, az elsőről sem a Tóra sem Bölcseink nem mondanak semmi rosszat. Egy királynak legitim joga, illetve kutya kötelessége, népe védelmében mindent megtenni és az összes rendelkezésére álló eszközöket felhasználni. Barakot tehet az önvédelem vezérelte, mikor pénzt és fáradtságot nem kimélve, felbérelt egy neves kuruzslót/varázslót, akiben vagy hitt vagy nem hitt. Utóbbi esetben pszichológiai hadviselésről lehet szó,  népe megnyugtatására. (Lásd: Gersonidés a szakasz összefoglalójában).

 

   Ezzel szemben Bileámról minden rosszat elmondanak a Talmud és a Midrások bölcsei. Ő a prototipusa a rossznak, a megtestesült  gonoszságnak (elnevezése "Bil'ám hárásá" = Bileám a gonosz, Atyák, 5, 9), aki egész életét arra tette fel hogy Izraelt megátkozza, majd amikor ez nem sikerült – tehetetlen dühében olyan tanácsot adott az őt "megrendelő" moabitáknak, amely a peori orgiához vezetett,  és 24 ezer halálos áldozatot követelt a zsidóktól. Érdekes hogy a Tóra ezt nem fedi fel, "hivatalosan", csak a szájhagyományokon álló Midrások szellőztetik  részletesen. Csak a Midján elleni bosszúhadjárat során, találjuk egy félmondatban az utalást, arra ami ott a kérdés kulcsa: amikor az életben hagyott midjanita nőkről  beszél Mózes (a következő szakaszban) a Tóra felfedi kik is voltak ezek a kurtizánok: "Hiszen ők voltak az okai annak hogy Izrael fiai, Bileám szavára, hűtlenséget követtek el az Örökkévaló ellen Peor dolgában…( 4. Mózes, 31, 16).

 

Ez volt tehát Bileám "jó tanácsa", amellyel majdnem sikerült megingatni és eliminálni a zsidók morális fölényét. Amikor látta hogy nem áll módjában megátkozni őket – azt a tanácsot adta a moabitáknak, próbálják Izrael erkölcsi fölényét  aláásni a bálványimádással párosuló oltári prostitucióval. Hiszen ha a zsidó ember úgyanúgy bálványimádó és követi a legförtelmesebb pogány kultuszt – és ezzel kikerül az isteni védelem "ernyője" alól – akkor mi a különbség közte és a gójok között?

 

                                                             * * *

             A szakasz tulajdonképpen happy end-del végződhetne. Az Örökkévaló meghiusitotta Barak szándékát és nem engedte, hogy az arámi varázsló megátkozza Izraelt. Sokan kérdezik, miért? Hiszen mondhat Bileám amit akar – mi tudjuk, hogy az átok humbug, nincs foganatja. Akkor meg miért kell erre a Tórában egy egész  szakasz áldozni?

 

  Álljon itt a sok válasz és magyarázat közül néhány. Az egyikre már utaltunk az előbbiekben: Izrael népe Egyiptomban ki volt téve mindenféle babona és tévhit kisértésének. Ha Bileám kiátkozza őket – ez pszichológiai kárt okozhatott volna a nép körében, még ha mi tudjuk is hogy az átoknak semmi foganatja nincs.  Mihez hasonlitható ez? Ha valaki szeret valakit, akkor megóvja minden ártalmasnak tünő dologtól, még ha ő maga jól tudja, hogy az tulajdonképpen nem árt.(Joszéf Ibn Kászpi).

 

 Abarbanel szerint ez intelem volt a népek felé, hogy ne kezdjenek hadat viselni Izrael ellen. Ugyanis, ha Bileám megátkozza Izraelt, ez felbátoritotta vona a népeket, hogy  ellenálljanak – bizván a nagy varázsló átkában. Igy viszont, áldásait az egész világ hallotta és ez tünik ki Rácháv, a jerikói fogadósnő szavaiból: "mert hallottuk…és tudtuk hogy az Örökkévaló nektek adta az országot és félelmetek körülfogott bennünket…" (Jósua, 2, 9). Honnan hallották és tudták ? – teszi fel Abarbanel a szónoki kérdést – honnan tudta az a nő, hogy az Örökkévaló, áldássék neve, ő az Isten az égben és a földön? Bileám szavaiból, áldássá vált átkaiból!..."

 

Ebből a szempontból igencsak hasznosak voltak Bileám szavai – konkludál Abarbanel.

 

    Ide kapcsolódik egy további válasz is. Az isteni Gondviselés tudta hogy a nép megbukik a bileámi vizsgán és Sittimben a hosszu sivatagi vándorlás után oda érkező nép, nem tud ellenállni az erkölcstelen kisértésnek, minek következtében (lásd a szakasz végén) egy izraeli törzsfőnök valamint 24 ezer ember vesztette életét. Ha Bileámnak sikerül megátkozni a népet – semmi nem akadályozta volna meg, hogy a tömegek a nagy érvágásban az "átok" hatását lássák. Ez nagy chilul Hásém (Isten nevének megszentségtelenitése) lett volna és ezt jött megakadályozni az arámi varázsló vesszőfutása. Hiába erőlködött – az átkok áldássá váltak szájában, "mivel szeret téged az Örökkévaló istened".

 

      Ez azt is megmagyarázza, miért szentel a Tóra ennek egy teljes szakaszt.

      

   (* Izraelen kivül a héten világszerte két szakaszt olvasnak fel és ezzel kiegyenlitődik a helyzet Izrael és a diaszpóra között.

ZSIDÓ VILÁGHIRADÓ – 09. 6, 25

 

 

 

A VONATON IMÁDKOZNI AKARNAK ÉS FELKÉRIK

A NŐKET, MENJENEK ÁT EGY MÁSIK VAGONBA    

 

 Ujabb vita tárgya vallásosok és szekulárisok között, vagy az izraeli társadalmi megértés egyik friss hajtása? Erre pillanatnyilag még nincs válasz.

 

   A téma mindenesetre új: Izraelben sokan használják a reggeli órákban a vonatot. ahhoz hogy időben munkába érjenek. Igy sokan utaznak a déli Beér-Seváról, Kirját-Gátról, Tel-Avivba és környékére. Hogy időt nyerjenek – a vallásos férfiak a vonaton imádkoznak. Ehhez hely kell és minjen kell (10 felnött férfi).

 

 Az utóbbival nincs baj, de a vonatokon nincs zsinagóga-kupé (miért nincs? – kérdik sokan). A megoldás : egy egy kupéban megkérik a hölgyeket, fáradjanak át a szomszédés kupéba.

 

     Ez sem lenne probléma ha nem akadna itt-ott egy-egy harcias feminista, vagy vallásellenes nő, aki kiverné a balhét: méghogy Ő menjen máshová??! Mire fel? Micsoda vallási kényszer ez?!

    

Az igazság az, hogy senkit nem kényszeritenek, hanem udvariasan felkérnek és ez egy emberi kérés, amit meg lehet érteni. A közlekedésügyi minisztérium nem lát  ebben problémát – mondja egy illetékes. A vonat igazgatóságában tudják hogy vannak vonalak – például Beér-sevá-Tel-Aviv – ahol állndó utasok, köztük bezupált tisztek – utaznak naponta és "szivük joga imádkozni".

Ha lesz rá igény – bevezetnek egy zsinagóga vaggont, bár az a nap nagy részében üresen fog állni – mondják.

 

80 ÉVES SZERZETES TFILLINT LÉGOL A SRI-LANKAI CHÁBÁD KÜLDÖTTNÉL –

MIUTÁN "BEVALLOTTA" HOGY ZSIDÓ...

 

       Mindennek eljön egyszer az ideje. Soha semmire nem késő – mondjuk és mégis csodálkozunk, amikor ujra és ujra kiderül, mennyi igazság van ebben a mondásban.

     Például adva van egy budhista szerzetes, egy távoli, tibeti stilusu kolostorban, aki egy szép napon megjelent a colombói (Sri-Lanka =Ceylon) Chábád Házban és az álmélkodó sáliáchnak kijelentette, hogy ő zsidó és a neve...Mose. Ha nem hiszik – elkezdett mondani néhány szót, amire még emlékezett a multjából – a Smá Jiszráéból.

 

Azóta ez a szerzetes aki előadó az egyik budhista szemináriumon – idönként bejön a chábád Házba és kéri, hogy légoljanak vele tfillint... Mindössze 80 éves ez a "Mose" és igy nyilvánvaló hogy semmi sem késő.

 

     A sáliách, Menáchem Mendel Cromby és felesége Táljá, akik öt évvel ezelőtt jöttek Sri Lankára, fél éves fiuk, Lévi Jichák, társaságában – főleg az izraeli fiatal túristák és a külföldi zsidók körében tevékeny, miután a háboru és lázadások sujtotta országban (a volt Ceylon) nem élnek zsidók. Vagy ki tudja?

 

     Néhány nappal jötte után, Menáchem-Mendel kiment hogy zsidókra "vadásszon", akikkel Tfillint akart légolni. Talált is a piactéren néhány izraeli hátizsákost, akik örömmel nyujtották ki balkarjukat a Tfillinre. Ez valahogy az otthonra emlékeztette őket, bár hangsulyozták, hogy "otthon nem vagyunk  vallásosak".

 

     Miközben azok a Tfillinnel bajlódnak, csikorogva fékez egy elegáns terepjáró, amelyből egy ismert izraeli üzletember száll ki, aki már évek óta Colombóban lakik. "Erre jártam és valamit láttam amitől azt hittem hogy káprázik a szemem! Tfillin, itt Colombóban?! Biztos voltam hogy valami délibáb-szerü jelenség, fata morgana a nagy melegtől. De azért, a biztonság kedvéért visszajöttem".

Aztán ő is tfillint légolt.

 

    Mose, a szerzetes, néha bejön a dzsungelből a fővárosba, tfillint légol és visz magával zsidó tárgyu könyveket. Azóta már fölfedezetek még két hasonló szerzetest, akik tulajdonképpen zsidók. Az egyik Széder-estére jött Móse és hozott magával egy zsidó diákot Ausztráliából, aki ott tanulja a bálványimádást az egyik budhista kurzuson

 

 

A TEHERÁN ZSIDÓK ELREJTŐZTEK

A ZSINAGÓGÁKBAN...

    

 "Szép hely, jó hely Teherán..." . valamikor igy énekelte meg a perzsa fővárost

  a pesti kuplé, Ma se nem szép, se nem jó, de főleg életveszélyes.

 

  Most már ugyan egy kissé alábbhagyott a tüntetéssorozat, amely Achmedinizád szovjet stilusu választási "gyözelme" ellen tiltakozott, de amikor az utcán löttek – a perzsa zsidók bezárkóztak zsinagógáikba és zsoltárokat mondtak. Ez derül ki egy jeruzsálemi     vallásos hetilap, a HÁMISPÁCHÁ, tudósitásából, amit egy párizsi zsidó ujságirótól kaptak, akinek sikerült néhány nap után kimenekülni a  pokolból.

 

    "A zsidók féltek, mert ilyenkor rendszerint rajtuk csattan az ostor – mondja az ujságiró – bár zsidók nem vettek részta tüntetésekben, sőt a hivatalos zsidó képviselet megnyugtató, lojális közleményt tett közzé.

 

WIMBLEDON – KÓSER!

    Perzse nem a teniszről van szó, mert az mindig kóser – ha nem szombaton játszák – hanem arról, hogy akik a lelátókon ülnek és drukkolnak – kaphatnak, most előszór, kóser kosztot. Ezért jött Wimbledonba egy Sáliách házaspár Londonból, Dávid és Szárá Kohen, akik "természetesen" chábádnyikok és azért fáradtak a teniszjátékosok mekkájába, hogy a zsidó szurkolóknak legyen kóser koszt – ami eddig ott nem volt.

 

    A kinálatban: hideg szendvicsek és meleg, fött ételek majd péntek este – szombati vacsora, Kiddussal és Zmirot dalokkal.

 

ETIÓP GÓJOK SZUDÁNI MENEKÜLTEKNEK

ÁLCÁZVA JÖNNEK IZRAELBE –EZERSZÁMRA

 

     Csak most derült ki – a Mááriv egyik nagyszabásu riportjából -  hogy a szudáni menekültek között, akik elárasztják Izraelt, és akik közül Izrael sokat be is fogad mint politikai menekülteket – van sok etióp gój, akik átszivárognak Szudánba, vagy Eritreába, és onnan mint politikai menekültek jönnek Izraelbe, mint olyanok akiknek élete hazájukban veszélyben forog.

 

    Már több ilyen csalót lelepleztek és kiutasitottak – irja a Mááriv. A lap hozzáteszi, hogy nagyon nehéz felismerni őket, mert kinézésre nem különböznek, az Etiópiából legálisan bevándorló falassa zsidóktól. Az idegeneket ellenőrző hatóság szerint legalább 2000 ilyen hamis "menekült" van Izraelben, akik etióp gójok. Az etióp hatóságok nagyon rossz szemmel nézik az efajta "kivándorlást" és állandóan követelik az ellenőrzés megszsigoritását.

 

  Izraelben attól tartnak hogy ezek a gójok beolvadnak az itteni etióp zsidók közösségébe és idóvel nem lesz lehetőség kiszürni öket. Ennekfogva most megszigoritják a szűróvizsgálatokat.

 

A mult héten kiutasitottak Izraelből öt etióp fiatalt, akik eritreaiaknak álcázva jöttek be és időztek Izraelben több mint egy évet. Kihallgatásukkor mit sem tudtak állitólagos hazájukról (Eritreáról) és Etióp nyelvjárást beszéltek.

 

MÁZL TOV!

ITT AZ ELSŐ AMERIKAI NÉGER NŐI RABBI

ALYSSA STANTON: ÉN KÉPVISELEM A JUDAIZMUS ÚJ ARCÁT

 

    Az amerikai reform-zsidókat nem lehetett maradisággal vádolna. "Megfogyva bár de törve nem" (Hiszen évről-évre mozsolódik le a számuk), de azért állandóan "ujitanak". Most itt van a legujabb: egy néger  női "rabbi", akit a reform mozgalom ohiói szárnya  avatott fel ezekben a hetekben Cincinattiban.

 

    Ez a 45 éves hölgyemény harmadik állomása. Született mint a Pentekostal (Pünkösdi) egyház tagja, majd később átváltott a baptistákhoz és husz évvel ezelőtt "betért" a zsidó reformátusokhoz. Közben tanult "keleti vallásokat" és sokat forgolódott a messiáshivő zsidóknál, akik zsidó származásuk ellenére hisznek Jézusban. Sokak szerint itt kapta az ösztönzést hogy betérjen és "csináljon valamit – belülről". Alyssa szerint amikor ez történt, "keresztény barátaim azt hitték hogy szarvakat növesztettem", afrikai(néger) barátai biztosak voltak hogy eladta magát a zsidóknak és "maguk a zsidók sem fogadtak nagy lelkesedéssel".

 

Most, augusztustól "rabbi" lesz a  greevillei Bét Salom zsinagógában,  Dél-Carolinában. Temploma egyszerre tartozik a konzervativ és reform közösséghez és kijelentése szerint ő képviseli a judaizmus "új arcát".

 

A 45 éves "hajadon" rabbinak van egy 14 éves örökbefogadott lánya, aki zsidő, akárcsak ő...

 

OBAMA KINEVEZTE ZSIDÓ HIVÉT

MAROKKÓI NAGYKÖVETNEK

 

    Sam Kaplan, egy minnesotai zsidó ügyvéd,aki anyagilag támogatta a demokrata pártot  (konkréten Obama megválasztását) – kinevezést kapott mint az Egyesült Államok marokkói nagykövete. Ez már a második zsidó nagykövet akit Obama kinevez: az első, Gene Kretz, egy karrier-diplomata aki nagykövet lett Libiában. Azelőtt helyettes követ volt a tel-avivi nagykövetségen.

Izraeli diplomáciai körökben nem tulajdonitanak nagy jelentőséget ezen kinevezéseknek.

 

   

(TANULJUNK CHÁBÁD CHÁSZIDIZMUST

Snéor Zálmán :Tánjá, a Közepesek könyve (*  

 

A 10 szféra: Az értelem

                                (3. fejezet)

 A lélek ismérvei

 

 

 

A[1] lélek három összetevője – nefes, ruách és nesá­má – mindegyikének tíz ismérve van, ami megfelel an­nak a felső Tíz Szférának, amelyekből erednek, és amelyek két fő kategóriára oszthatók:Három „anya” és hét „dupla”.

 

Ezek pedig: a bölcsesség, értelem és tudás (Choch­má, Biná, Dáát), a „három anya” megfelelői[2] és a hét „dupla” tulajdonság, amely a teremtés hét napjának felel meg: Cheszed (Kegy), Gvurá (Erő), Tiferet (Szép­ség), stb.[3]

 

Hasonlóképpen az emberi lélek is két részre osztható: észre és érzelemre. Az ész kategóriájáhaz tartozik a Chochmá, Biná, Dáát (bölcsesség, értelem és tudás), míg az emberek érzelmei: az Isten szeretete, a tőle való félelem és Isten dicsőítése stb. a CháBáD vagyis az intellektuális erők az „anya”, vagyis az érzelmi tulajdonságok forrása, mert ezek a CHáBáD „leszár­ma­zottai”.

 

A dolog magyarázata pedig a következő:

 

Az emberi lélekben leledző ész, amikor felfog és megért egy dolgot, az értelem felvillanása, potenciálja, amit Chochmának hívunk[4].

Amikor aztán az ember teljes mélységében végiggondolja a dolgot,az eszével feldolgozza, és a pillanatnyi felvillanásból az intellektuális folyamat végén megalapozott és kielemzett dolog lesz, azt értelemnek (Biná) nevezzük[5].

 

Ez a kettő – a Chochmá és a Biná, vagyis a Bölcses­­ség és az Értelem – tulajdonképpen az „apa” és az „anya”, amelyek Isten szeretetét és félelmét „szülik”. Ugyanis amikor az ész, amely az értelmes lélekben la­kozik, elmélyed, és belegondol Isten nagyságába, amint az betölti és körülveszi[6] az egész világot úgy, hogy az egész mindenség eltörpül és semmivé válik mel­lette, megszületik benne a félő tisztelet[7], és elszégyelli magát Isten végtelen nagysága előtt.

 

Ezzel egyidejűleg fellelkesül szíve, szerelmes szeretettel, mint a lángoló tűz[8], vágyakozó és kívánkozó, epekedő lélekkel Isten végtelen nagysága iránt[9]. Ez az, amit „epekedő sóvárgásnak” neveznek, ahogy az Írás tanúsítja: „Sóvárog és eleped a lelkem...”[10] és „Isten után szomjazik a lelkem...”[11], valamint „Utánad szom­jazik a lelkem...”[12].

 

Ez a szomjúság pedig az Isten lelkében lakozó tűzből ered, ahogy ezt a természettudósok is állítják, és az Éc Chájim[13] is írja, hogy a tűz eleme a szívben van, míg a víz és a folyadék az agyban[14], ahogy az Éc Chájim írja az 50. kapuban, hogy a Chochmá az isteni lélek vize[15].

 

 

 

Eddig főleg két tulajdonságról volt szó (szeretet és félelem), míg az összes többi érzelmi tulajdonság (midot) – a szeretet és a félelem ágai és tartozékai, ahogy ennek magyarázata más helyen megtalálható.

                                                                  * * *

 

Az[16] emberi lélek észrésze harmadik összetevőjének, a Tudásnak (Dáát) etimológiája a bibliai versben található: „És Ádám megismerte (jádá) Évát”[17], ami a kapcsolatot és egyesülést is magában foglalja, amennyiben összeköti eszét-elméjét, igen erős kötelékkel, az Áldott végtelen nagyságával, anélkül hogy hagyná figyelmét elterelni erről[18]. Ugyanis még ha valaki okosan érti is a Teremtő nagyságát az említett két tulajdonság, a Choch­má és a Biná által, de ezt nem vési elméjébe, és nem azonosul vele erősen és állandóan (Dáát) – lelkében igazi szeretet és istenfélelem nem fog születni, hanem csak úgy tűnik neki[19].

 

Ennélfogva a Dáát az alapja és éltető eleme az érzelmi tulajdonságoknak (midot), vagyis az emócióknak. Benne foglaltatik a Cheszed és a Gvurá, vagyis a „Kegy” és „Erő”, ami nem más, mint a szeretet és tartozékai, valamint a félelem és tartozékai[20].

---

[1] Az előző fejezetben az isteni lélekről – az Isten parányi, de szerves részéről – volt szó. Ebben a fejezetben a lélek ismérveiről, illetve tulajdonságairól és lehetőségeiről lesz szó.

[2] Lásd a Széfer Jöcirá (A Teremtés könyve) című kabbalisztikus művet, ezek­nek a fogalmaknak a forrását, amely a héber ábécé 22 betűjével való misz­tikus kapcsolatukat is megmagyarázza. Ez a három szféra azért alapvető „anya” szféra, mert a lélek nélkülük gondolatban vagy érzelemben tehetetlen (Steinsaltz).

[3] A további négy, a Necách (öröklét), Hod (Fenn­költ­ség), Jöszod (Alapok) és Málchut (Királyság). A hét (érzelmi) tulajdonságot azért hívják a kabbala nyel­vén „duplának”, mert különböző irányokba ágazhatnak el: mind a szent élet­vitel felé, mind pedig ellenkező irányba. Ezt jelképezi az a hét héber betű – b, g, d, ch, p, r, t –, melyet kétféleképpen lehet kiejteni: keményen és lá­gyan. A hét „tulajdonság” magyar fordítása nem adja vissza pontosan kabbalisztikus értelmüket. Ez az oka annak, hogy a Tánjá fordítói – akármelyik nyelvre fordították is e könyvet, az eredeti héber kifejezéseket (is) használják.

[4] Lefordíthatatlan szójátékkal a szerző koách mának nevezi a chochmá felvillanását, ami „potenciált” jelent. „Mint derült égből a villámcsapás” hasít az elmébe a „heuréka”-szerű felismerés – ez a Chochmá, a belenyilalló értelem (nem tévesztendő össze az ugyancsak így fordított Binával!), melyet aztán alapos agymunkával kell megalapozni, kidolgozni, feldolgozni, amíg az a következő stádiumba nem érkezik.

 

[5] Ez a Biná, amely a felvillanó bölcsességet rendszerezi, megalapozza és alkalmassá teszi arra, hogy másoknak is részük legyen benne. Van, aki a Choch­má és a biná közötti különbséget a látás és a hallás közötti különbséggel próbálja érzékeltetni: a Chochmá egyenesben „láttatja” a gondolat vonulatait, míg a Biná csak hallomásból, mintegy „másodkézből”, felvillanás nélkül (Steinsaltz).

 

[6] A kabbalisztikus irodalom a „betölti és körülveszi az egész világot” a mömálé kol álmim és szovév kol álmim fogalmaként ismeri.

 

[7] A félelem fogalma itt – és a kabbalisztikus irodalomban általában – istenfélelmet jelent, vagyis azt a félve tisztelő alázatot, melyet a parányi ember érez a világmindenség Istenével szemben. Ezt inkább a héber jirá szó adja vissza, ellentétben a páchád szóval, amely elsősorban fizikai rettegést jelent. Egyébként az itt említett félelem a Gvurá tulajdonság egyik tartozéka (Wineberg).

 

[8] Ez a lángoló vágyakozás, mely az elmélkedés következő szüleménye, a Cheszed tulajdonság egyik kifejezési formája (lásd a Fogalmakban).

 

[9] Egyszer RSZ hívei azon vitatkoztak, mi a magasabbrendű: Isten szeretete (áhávát Hásém), vagy Izrael (a zsidóság) szeretete (áhávát Jiszráél). Mivel nem tudtak döntésre jutni, bementek és megkérdezték a rebbét.

A rebbe válasza ez volt:

Az igazi szeretet mércéje, vagyis fokmérője, ha szeretjük azt is, akit az általunk szeretett szeret. Az Örökkévaló szereti a zsidókat, hiszen ezt mondja a próféta „Szeretlek benneteket, szól az Örökkévaló” (Máláchi 1:2.). Így ha valaki szereti zsidó testvéreit, akiket Isten szeret, ezzel azt bizonyítja, hogy az Örökkévaló iránti szeretet igazi, valódi.

RSZ ehhez hozzátette: A „szeresd barátodat mint önmagadat” parancsolat arra szolgál, hogy betartsuk a „Szeresd az Örökkévaló Istenedet” parancsát... (Wine­berg)

 

 

[10] Zsoltárok 84:3.

 

[11] Uo. 42:3.

 

[12] Uo. 63:2.

 

[13] Éc Chájim, a kabbala egyik alapvető könyve (lásd Fogalmakban), 5. kapu, 5. fejezet.

 

[14] A víz tulajdonsága, hogy fentről lefelé folyik, és így szimbolikus azonosítása a Chochmával, a Tíz Szféra legmagasabbikával kézenfekvő (Mindel).

 

[15] Ennek a bekezdésnek a magyarázata a Fogalmak Tűz-víz címszava alatt található.

 

[16] A fentiek elmagyarázzák, miért nevezzük a Chochmát és a Binát „apa” és „anya” tulajdonságoknak, ugyanis az általuk végzett elmélyülés következtében születnek a tulajdonságok. A továbbiakban a szerző elmagyarázza, mivel járul hozzá a Dáát a tulajdonságok megszületéséhez.

 

[17] 1Mózes 4:1.

 

[18] Az ebből az „egyesülésből” fogant Chochmának a Biná által kihordott és a Dáát által „megszült” koncepciótól egy percre sem szabad elvonnia a figyelmét.

 

[19] Szó szerint: „üres képzelgések”.

 

[20] Mint már mondottuk (lásd a 6 lábjegyzetet), a szeretet és a tekintélytisztelet két alapvető emóciója a léleknek, amelyek elmélkedés által jönnek létre. A Dáát a megismerés és annak tárgyával való azonosulás. Ebből születnek az érzelmek, arra serkentve a két emóciót, hogy keressenek maguknak kifejezési formákat a lélek három „öltözete” által, amelyekről a következő fejezetben lesz szó (Mindel).

 

(*A HÉTEN CSÜTÖRTÖKÖN, ( ma) tÁMMUZ HÓ HARMADIK NAPJÁN, (JUNIUS 25) VAN A REBBE 15. jÁHRZEITJE. EZT JELEZZÜK EZZEL A KÉT TÁNJÁ FEJEZETTEL IS AMIT ITT ADUNK. LEGYEN A REBBE EMLÉKE ÁLDOTT.

AZ ANYAG A "ZSIDÓ KABBALA ÉS MISZTIKA" (TÁNJÁ) CIMÜ KÖNYVBŐL VÉTETIK, AMELY  2001-BEN JELENT MEG BUDAPESTEN, NAFTALI KRAUS FORDITÁSÁBAN