2010. november 10., szerda

NŐK A BIBLIÁBAN ÉS TALMUDBAN

  

CHUMÁ – A VÉGZET ASSZONYA

 

Nem sokan tudják, hogy a halachában van egy rendelkezés, amely szerint, ha egy asszony három férjet temetett el - negyedszerre nem mehet férjhez. Egy ilyen nőt kátlánitnak, vagyis a végzet asszonyának hívnak.

Még kevesebben tudják, hogy a kategória példáját a Talmudban többször említett Chumáról mintázták.

A pumbaditai Chuma egy előkelő családból származott: felmenői ismert amoriták voltak, apja Iszi, nagyapja Ráv Jichák és dédnagyapja Ráv Jehuda volt. Előnyös származása mellett Chuma nagyon szép is volt, és innen a történet, amelyben a hölgy két férjet temetett el, amikor Ábájjé, Rává tanulópartnere, az ismert amorita, elvette a kétszeres özvegyet, mivel ő azon a véleményen volt, hogy csak három férj temetése után válik egy nő a végzet asszonyává.

Azonban egyhamar ő is meghalt, és az özvegy Chuma elment Mechózába, Rává Bét dinjéhez (Törvény háza= biróság), és kérte, hogy az szabjon ki tartásdíjat, amit az örökösök  kötelesek neki fizetni, elhunyt férje után. Rává eleget tett a kérésnek, de ekkor Chuma azt is kérte, hogy Rává ítéljen meg neki, a pénzen kívül, egy bizonyos mennyiségű bort is. Erre már Rává nem volt hajlandó, mondván: tudja, hogy barátja, Ábájjé, nem volt borissza és így az özvegynek nem jár bor, mivel nem kell, hogy magasabb életszínvonalon éljen, mint amikor a férjével volt.

Chuma azonban nem hagyta ezt annyiban; esküdözött, hogy férje, Ábájjé "ekkora poharakban itatta őt finom borral". A pohár nagyságának demonstrálására Chuma  felemelte és ezáltal felfedte karját, és ekkor - mindenkinek elállt a lélegzete szépségétől (a talmudi kifejezés szerint "fény gyulladt ki a bíróságon"). Hogy mit okozhatott egy meztelen női kar látványa, csak találgathatunk: a Talmud szerint Rává berekesztette az ülést, hazasietett és...tette a szépet feleségének, Ráv Chiszda lányának. Az, úgy tűnik, elértette a célzást, mert megkérdezte: Ki volt ma a bíróságon?

- Chumá, Ábájjé özvegye... - válaszolta Rává

A hű feleség kirohant, Chumá után sietett és egy láda reteszével ütlegelni kezdte, mondván: "Nem elég, hogy megöltél három férjet, most még egyet akarsz (elcsábítani és) megölni?"
Addig kergette és ütlegelte, amíg kiűzte őt Mechozából... (Ketubot 65,a)

* * *

Egy másik forrásból tudjuk, hogy amikor Rává tudomást szerzett arról, hogy jó barátja és tanulópartnere, Ábájjé, elvette Chumát, a kétszeres özvegyet, nagyon csodálkozott: Hogy tehet egy ember ilyet? Hogy elvegyen egy kétszeres özvegyet, aki két férjet már eltemetett. Még ha van is, aki azt mondja, hogy csak három eset után számít ez elfogadott ténynek (cházáká)...


Az után, ami a bíróságon történt, úgy tűnik, Rává megértette, hogy a veszély ellenére, miért vette el Ábájjé Chumát.



 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése