2010. november 19., péntek

CSOKNYAK MÁR MEGINT OKVETETLENKEDIK

"Hit, illúziók nélkül” – tiltakozó demonstráció A SIP UTCÁBAN
 
 A ZSIDÓKNAK SEMMI KÖZE
 
KÁROLYI MIHÁLY "KIPÁ"JÁHOZ

Meghívó a „Hit, illúziók nélkül”című – tiltakozó demonstrációra a Károlyi Mihály szobrának meggyalázása miatt, 2010. november 21-én vasárnap, délután 3 órától az V. kerület Kossuth tér Károlyi Mihály szobornál. (*Mazsihisz honlap)



2010. november 16-án országgyűlési képviselői igazolvánnyal hadonászó huligánok meggyalázták Magyarország első köztársasági elnökének szobrát. Ezen barbár cselekedetet minden jóérzésű demokrata honfitársunk elutasítja.

Demonstrációra hívjuk mindazokat akik méltósággal és tisztelettel kívánnak emlékezni Károlyi Mihályra és felháborítónak tartják a nyíltan történelemhamisító és antiszemita szoborgyalázást.

Találkozzunk, mutassuk meg az uszítást, a gyűlöletet elutasító magyarok közösségének erejét!
Beszédet mondanak:

Dr. Feldmájer Péter a MAZSIHISZ elnöke
Tamás Gáspár Miklós, filozófus
Márton László, író

Várjuk minden jóérzésű honfitársunkat!

Főszervező:    
Antifa – Új Spartacus Liga

Támogató:
Mazsihisz, Magyar Demokraikus Charta 2008

                                                                                           ***

  AZ ELSŐ PESTI ZSIDÓ REAKCIÓ:

"Bolondóra" cim alatt jelent meg, nemsokkal Csoknyak és tsai kezdeményezésének közzététele után, a következő reakció

Demonstrációra hívjuk mindazokat akik méltósággal és tisztelettel kívánnak emlékezni Károlyi Mihályra1 és felháborítónak tartják a nyíltan történelemhamisító és antiszemita szoborgyalázást.

Támogató: Mazsihisz2, Magyar Demokraikus3 Charta 20084tovább

Az előzményről itt

1 Nagykárolyi gróf Károlyi Mihály politikus, miniszterelnök, az első magyar köztársasági elnök, emigráns baloldali, másfél évig a Rákosi-rezsim „útitársa” volt (wikipédia)

2 A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (röviden Mazsihisz) zsidó vallási szervezet (wikipédia).

3 sic!

4 A Magyar Demokratikus Charta Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök kezdeményezésére 2008. szeptember 6-án létrejött magyarországi politikai szervezet (wikipédia)

 

(Sófár – független zsidó média központ)

 

                                                             ***

    Teljesen fölösleges mondani -  mert magától értetődik – hogy Csoknyak megint ott ugrál – a Bazilika(Trianon) után -  ahol nem kellene. A magyarországi maradék zsidóságnak semmi köze a pesti csatornatöltelék  csőcselék tüntetéseihez. Ez nem fog segiteni Csoknyak ujra-választásához.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése