Jehuda "félrelépése" és a Messiás családfája
„Történt pedig abban az időben, hogy Jehuda elvált a testvéreitől és csatlakozott egy adulámi emberhez, akinek Chirá volt a neve. Ott meglátta Jehuda egy Suá nevű kánaánita embernek a lányát és elvette feleségül...” (1Mózes 38, 1-2).
A Tóra nem számol be Jákob fiainak házasságáról, nem tudjuk kik voltak az ősatya menyei. Csupán Jehuda és József házasságáról van híradás – Jehuda itt, József pedig Egyiptomban nősült, miután kiszabadult a börtönből, ahová Potifár felesége juttatta. (Jehuda esetében a „kánaánita” szót kereskedőnek értelmezik, mivel ez a szó, a Bibliában, ebben az értelemben is előfordul).
Jehuda tehát elvált testvéreitől – szó szerint: „lement” tőlük – önállósította magát, megnősült és gyors egymásutánban három fia született: Ér, Onán és Sélá. A család a pásztorok életét éli. Jehuda elsőként Ért, elsőszülött fiát nősíti meg, akihez hozzáadja Támárt, Sém unokáját, aki igen szép volt(Midrás) . A házasság szomorú véget ér, az ifjú férj meghalt, az Írás tanúsága szerint azért, mert „rossz volt az Örökkévaló szemében" (uo. 7).
Mi volt rossz az „Örökkévaló szemében"? Az Írás nem részletezi. A Midrás a maga módszerével – összehasonlítási alapon – azt hozza fel oknak, hogy Ér nem akart gyereket, mert egyrészt attól tartott, hogy felesége – a terhesség és a szülés következményeként – elveszti szépségét (Jevámot, 34), másrészt nem akarta vállalni a gyerekneveléssel járó vesződséget (Joszef Bchor-Sor).
Itt találkozunk első ízben a sógor-házasság fogalmával, ami később, a Tórában, kötelező parancsolatként jelenik meg. Jehuda, elsőszülött fia halála után, azt mondja második fiának, Onánnak: „Menj be bátyád feleségéhez, vedd el őt, mint sógora és támassz utódot bátyádnak” (uo. 8).
Onán – innen később az onánia fogalma, amit a halacha szigoruan tilt és elitél - – csak vonakodva tesz eleget az apai kérésnek-parancsnak. Mindent elkövet annak érdekében, hogy a kapcsolatból ne születhessen gyerek, mivel „tudta, hogy az utód nem az övé lesz" (uo. 9). Istennek nem tetszik Onán magatartása és ő is meghal.
A levirátus (sógor-házasság) alapján Támár azt várta, hogy Jehuda hozzáadja őt Sélához, legkisebb fiához. Az apa azonban, aki két fiát már elvesztette, féltette a legkisebbet. „És mondá Jehuda Támárnak, a menyének: maradj özvegyen apád házában, amíg felnő a fiam, Sélá; mert azt gondolta, ne haljon meg ő is, mint bátyjai” (uo. 11).
Támár szót fogadott és visszaköltözött a szülői házba.
Közben hosszú idő telt el, ezalatt meghalt Jehuda felesége. Később megvigasztalódott, majd barátjával, Chirával, Timnába ment, ahol juhait nyírták.
Megtudta ezt Támár, s látta azt is, hogy Sélá ugyan felnőtt, de őt nem adták hozzá... S ekkor Támár merész elhatározásra jutott.
***
Támár már korábban, mikor Jehuda visszaküldte őt szüleihez, sem akarta elhagyni Jehuda családját – a Midrás szerint megérezte, hogy egykor tőle származik majd a Dávid-házból jövő Messiás. Most, hogy világossá vált számára, hogy Sélá nem teljesíti be a sógor-házasságot, ravasz cselekedetre szánta el magát: levette özvegyi ruháját és fátyolt öltött, ill. az Astarte-kultusz papnőjének ruháját öltötte fel, hogy Jehuda ne ismerje fel. Magyarán, prostituáltnak adta ki magát.
A Timnából – a birkanyírási ünnepségről – hazatérő özvegy Jehuda az útkereszteződésnél megpillantotta az elfátyolozott Támárt, akit természetesen nem ismert fel, és félreérthetetlen ajánlatot tett neki. Támár csak erre várt. Megkérdezte, mit fizet a „szolgáltatásért”? Jehuda megígérte, küld a nyájából egy kecskegidát. Támár elfogadta az ajánlatot, de zálogot kért a „vendégétől”, annak biztosítékaként, hogy valóban megkapja majd a kecskegidát. Jehuda ebbe is belemegy, zálogba adja pecsétjét, zsinórját és botját (az ókori Keleten ezek bizonyos személyiségek hatalmi jelvényeinek számítottak).
Három hónappal később Jehuda tudomására hozzák, hogy menye, Támár, állapotos.
Időközben Jehuda elküldte a beígért kecskegidát, de mivel Támár, az „eset” után azon nyomban visszacserélte ruháját és hazament, nem találtak rá. A zálog ennek következtében nála maradt.
Jehuda tűzhalálra ítélte „parázna” menyét. Miközben a vesztőhelyre kísérték, Támár elküldte apósának a zálogot, s azt üzente: „Akié ezek a dolgok, attól vagyok állapotos...kérlek, ismerd fel, kié ez a pecsét, zsinór és bot”.
Jehuda felismerte és azt mondta: „Igaza van velem szemben, mert nem adtam a fiamhoz, Sélához..." (uo. 25-26).
* * *
A kommentátorokat nem hagyja hidegen az a kérdés, miként lehetséges, hogy Jehuda halálra ítélte Támárt erkölcstelen viselkedés miatt. Először is, Támár özvegy volt, nem férjes asszony. Másrészt, milyen hatásköre volt Jehudának arra, hogy menyét halálra – tűzhalálra – ítélje? Mikor, hol és ki nevezte őt ki bírónak?
Rabbi Jehuda Hechaszid, a neves középkori exegéta (a Széfer Hászidim szerzője) szerint nem tűzhalálról volt szó, hanem egy tüzes bélyegről, amit – korabeli szokás szerint – a prostituáltak homlokára égettek, ismertető jelként.
Mások szerint, Támárra, aki Sém lánya (unokája) volt, szigorúbb törvények vonatkoztak, mivel Sém kohanita család feje volt.
Támár végül is ikreket szült, kik a Perec, ill. a Zorách nevet kapták. Belőlük teljesedett ki Jehuda törzse. Perec ivadékai között volt Boáz, kinek fia Ovéd, unokája Jisáj és dédunokája Dávid volt, a Dávid-ház megalapítója, a messiási fogalom megtestesítője.
Így teremtődött meg, az isteni Gondviselés jóvoltából, Jehuda félrelépésének következményeként, a zsidó messiási gondolat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése