2010. november 22., hétfő

HITETLENSÉG - ILLÚZIÓKKAL: KEVESEBB MINT 400 ÉRDEKLŐDŐ SZDSZ, MSZP ÉS MUNKÁSPÁRTI "VÉDTE MEG" A KÁROLYI SZOBROT

 

"MINDENKI" OTT VOLT A FELDMÁYER

 TÜNTETÉSEN – KIVÉVE  A...   ZSIDÓKAT

 

 SENKI NEM VOLT OTT AKI SZÁMIT – A ZSIDÓK KÖZÜL. SEM RABBIK, SEM  KÖRZETI  ELNÖKÖK, SEM HITKÖZSÉGI FUNKCIONÁRUSOK,  SEM A ZSINAGÓGA SÁMESZOK, MÉG A FIZETETT "BÁTLENOK" SEM -  LESZÁMITVA SZEMÉLYES SOFFŐRJÉT.

  
   A ZSIDÓKNAK TÖBB ESZÜK VAN; ÁTLÁTTAK A SZITÁN ÉS NEM ÁLLTAK KÖTÉLNEK A SIPUTCAI ELNÖK PITI POLITIZÁLÓ KEDVÉNEK.

 

   ERRŐL EGYÉBKÉNT AZ INDEX HELYSZINI TUDÓSITÓJA EZT IRTA:

 

"Feldmájer Péter, a Magyar Zsidó Hitközségek Szövetsége elnöke a szélsőjobb elleni tüntetést arra használta fel, hogy hitet tegyen Orbánék mellett, márpedig ebben a közegben ez nem volt túl szerencsés lépés. A Trianon-emléknap törvénybe foglalásakor üdvözölte a döntést, most pedig azt mondta, hogy a szélsőjobbnak az ország 90 százalékával, így a konzervatívokkal is baja van, a Fidesz vezetői pedig nem antiszemiták. A kedveskedő szavak hátterében a Fideszhez közelinek tartott, Köves Slomó-féle Egyesült Magyar Izraelita Hitközség felbukkanása áll, ezért fut versenyt a kormány kegyeiért".

 

 Ki volt akkor az a minusz 400 ember, aki mégis ott volt? Az "egész" szadesz, az Mszp utolsó mohikánjai, egy-két báldóver, akik trikójuk hátát a sokatmondó "Munkáspárt" felirattal diszitették. Ott volt a Demokratikus Charta nevü gittegylet, meg valami Antifácán egyesűlés – akiket megkérdeztek többen, hol voltak a multheti nyilas tüntetésen.

 

    Válasz nem volt.

 

     Feldmáyer ("Csoknyak")  Péter, a tüntetés szervezője és kiagyalója, felolvasóestet rendezett, hosszu beszédét papirról olvasta fel és ebben  megmutatta, hogy van az, amikor a fagylalt visszanyal. Az objektum a Fidesz volt.

 

   Általános vélemény Pesten – még a baloldalon is (amely nem lett volna képes ezt egyedül megszervezni) – hogy a tüntetés totál kudarc volt, elsősorban Feldmáyer kudarca, aki – sikertelenül - próbálta belevinni a zsidóságot ebbe a kétes ügybe, amely nem tartozik rá. A két másik szónokra kár szót vesztegetni.

 

  Mivel önkéntes és hűséges tudósitónk nem merik nevüket adni jelentéseikhez ( ezidáig még Cs. elnök nagy kakas a maga kis szemétdombján), álljon itt egy további idézet az emlitett Indextől (tudósitó: Tóth Sz. Attila), amiből megtudjuk, mégis ki volt ott és miért:

    "Az antifasiszták nagyjából annyian lehettek, mint pár napja a jobbikosok, az emberek most sem csordultak ki a Balassi utcára, elfértek a szobor előtti térségben. Az arcok a Demokratikus Charta megmozdulásairól voltak ismerősek, de ott voltak jó néhányan az MSZP-ből (Török Zsolt, Puch László, Szanyi Tibor, Szabó Vilmos, Lamperth Mónika, Gurmai Zita), és az úgynevezett balliberális szellemi holdudvar panoptikumából, úgy mint Czeizel Endre, Rajk László, Andressew Iván".

                                                               ***

  Ennyi. Hogy a 2/3 miként könyveli el feldmáyer szánalmas erölködését, az egy más történet.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése