2010. november 11., csütörtök

MAGYAR ZSIDÓ VALÓSÁG

 

 

A "CSÁKI" ÚJ TÓRA MÁSIK OLDALA
 
 VENDÉGOLDAL(*
 

                                Irta: Dr Kibinyi Mátyás

 

      Bár nem vagyok templomjáró zsidó, de ezuttal ott voltam a Hegedüsben az új Tóra avatásán, ami szivhezszólóan szép volt, de volna egy néhány megjegyzésem, amit nem vagyok biztos hogy leközölnek, de megpróbálom – irja felülirott kedves olvasónk, Dr K.M.

 

    "Sokan és sok helyen dicsérték a kezdeményezést , de úgy tünt nekem hogy a helyszinen nem eléggé domboritották ki a Tórát adományozó Sipos Béla bácsi hervadhatatlan érdemét. Az ő korában egész megtakaritott vagyonkáját (kb. 30 ezer dollár – tessék kiszámitani mennyi ez forintban) rááldozni erre – nem csekélység, mégis úgy tünt mintha az egész a helyi rabbi és a helyi elnök érdeme lenne és Sipos Béla csak statiszta az ünnepségen. A meghivón még a neve sem szerepelt, de bezzeg Lőwy rabbi (bocs' főrabbi) és dr Egri elnök neve ott diszeleg.

 

   "És minek kellett a nagy felhajtás az izraeli tóramásolóval: Minek kellett őt idehivni, hogy a Tórát befejezzék? Hiszen annyi rabbi és egyéb celebritások voltak jelen – azok nem tudták volna befejezni? És ki fizette az izraeli irástudó repülőjegyét?

 

    "Ez persze mind  kekeckedésnek tünhet, de szerintem nem kell egy fontoskodó elnöknek rászállni egy ilyen eseményre, úgy hogy az adakozó valóban fontos személye  egészen elhalványul. Javit a rossz benyomáson, hogy az Új Élet ezuttal megemberelte magát és főcimként közölte az örvendetes hirt, Sipos bácsi fényképével..."

 

                                                   *

  Eddig olvasónk levele. Fölösleges mondanunk hogy egyetértünk vele, ami a (fő)rabbit és az elnököt illeti, akik "kisajátitották" az ünnepséget, a régi jó siputcai szokások szerint. Ami a Tóra-irás befejezését illeti, itt téved Dr K., mivel a jelenlevő rabbik és "rabbik" közül talán csak 2-3 tudta volna a lúdtollat kézbe venni és a szükséges betüket leirni. Ezért kellett a "szajfer" jelenléte, aki mintegy a celebek helyett irta le a betüket. Egyébként a szajfer a saját költségén utazott Pestre, útban New-Yorkba, ahol résztvett a Chábád küldöttek évi konferenciáján.

 

    Ami a "Csákit" illeti, amennyire innen tudni lehet, ma ez az egyik jólmüködö pesti súl, statuszquo hagyományokkal, ortodox életvitelű rabbival és fontoskodó, néha gitározó elnökkel, aki Zoltai nagy cipőjébe lépve csoszog egyre  feljebb - - -

                           -------------------------------------------------------

   Más.

             MIT  (NEM) SZABAD SZOMBATON AZ ORZSE SZERINT?

A Mazsihisz honlap Kérdezd a rabbit rovatában, amit az orzse  tálmid cháchámjai válaszolnak meg – jelenik meg a lenti su"t (Kérdés-felelet)

 Kedves Rabbi!
Én egy 19 éves goj fiú vagyok, a barátnőm egy 18 éves hithű zsidó lány. Már hosszú ideje barangolunk az öröm ösvényein, de sajnos túrázásunk csak péntekig tart. Sabbath idején szerinte nem szabad, éppen ezért nem gyakoroljuk ilyen jellegű tevékenységünket. Azt szeretném kérdezni, hogy van e erre valamilyen törvény? Válaszát előre is köszönöm! (Kétségbeesett fiú)

Kedves Kétségbeesett fiú!
Kérdésére válaszolva közölhetem, hogy a „törvényeink” között a leírtnak pont az ellenkezője található.
Ha további kérdése lenne, forduljon a helyi rabbihoz, (Budapesten a Síp u. 12. I. emelet. Rabbiság). Kérdésére ott részletes választ kaphat.

Üdvözlet: OR-ZSE

                                                          --------------------------------------------

     MÁS.

 

      A "JÖVŐ SZÁZAD REGÉNYE" – TIZ ÉV MULVA

   NEM LESZ ZSIDÓ MAGYARORSZÁGON?

 

      FÉLELMETES.

 

      A mult század (vagyis a huszadik) huszas éveitől, egész a 44-es náci megszállásig, megjelent Budapesten egy liberális napilap Ujság (vagy AZ UJSÁG) néven.  Zsidók szerkesztették zsidóknak és volt egy humorosa melléklete AZ OJSÁG néven, amely szeliden gúnyolta, kifigurázta a zsidókat. (Ma a kitünő sofar.hun látható)

 

Itt az 1920. 09.25 szám 11 oldalon olvasható egy un. irodalmi hir, amely elmondja hogy

 

  "Igazán korszakalkotónak tünik az a  vállalkozás, ami most van kialakulóban. Arról van szó, hogy a magyar irodalom kincseit átdolgozzák az idjuság számára. Néhány nap mulva megjelenik Jókaitól "A jövő század regénye" amely azzal a korszakkal foglalkozik, amikor  már egy zsidó sem lesz Magyarországon. Ezt követik az "Aranyember"  . . . stb.

 

    Tehát 2020 szeptember 25, vagyis tiz év mulva. Ahogy ma a dolgok állnak, ez a viccnek szánt "prófécia" megvalósithatja önmagát.

 

     FÉLELMETES!  

 

      (* Vendégoldal rovatunkban minden olyan közérdekü irást igyekszünk közzétenni, melynek irója nevét és pontos cimét közli.

A szerk.     

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése