UTÁNOZNI AZ EGYIPTOMIAKAT A
„Két esztendő múltával történt, hogy a fáraó álmot látott ... a Nílusból hét szép és kövér tehén jött ki és legelt a sás között. Aztán hét másik tehén jött utánuk, ezek rútak és soványak voltak és odaálltak a többi tehén mellé. A rút és sovány tehenek megették a hét szép és kövér tehenet...” (1.Mózes, 41, 1-4).
A híres guri rebbe, a „Szfát Emet” szerint a fenti versben burkolt utalás található Bölcseink azon mondására, miszerint a Rossz Ösztön fokozatosan uralkodik el az emberen. Eleinte csak ritkán nyilvánul meg, majd egyre gyakrabban keríti az embert hatalmába, míg végül a Jó Ösztönt teljességgel kiszorítja.
A hét sovány tehén – a rebbe szerint – jelképezi a Rossz Ösztönt (jécer hárá). Eleinte csak „jönnek”, mintha csupán véletlen lenne, majd „odaállnak mellé”, állandó vendégként, végül pedig elnyelik őket...
* * *
„Reggelre (Fáraó) nyugtalanná vált...” (uo. 8.).
Vajon a fáraó miért csak a második és miért nem mindjárt az első álom (ebben álmodott a tehenekről) után kezdett el nyugtalankodni? A sovány és kövér kalászokról szóló álom mennyivel jelentett többet a számára, mint a kövér és sovány tehenekről szóló?
Az egyik haszid gondolkodó szerint az első álom – amely arra utalt, hogy húshiány lesz – nem aggasztotta különösebben az uralkodót. Ha nem lesz hús – gondolta – a nép legfeljebb eszik majd kenyeret. A második álom után azonban – ami már arra utalt, hogy gabona sem lesz – nyugtalankodni kezdett...
* * *
„És a fáraó azt mondta az egyiptomiaknak: menjetek Józsefhez és tegyétek azt, amit mond nektek” (uo. 55).
Rási – a Midrás alapján – azt állítja, hogy a nép panaszra ment a fáraóhoz, mivel József csak azzal a feltétellel adott gabonát az embereknek, ha azok körülmetéltetik magukat. A fáraó pedig továbbra is azt parancsolta a népnek, hogy tegyék, amit az alkirály mond...
Hát lehetséges ez? – teszi fel a kérdést a szent Ári (Jichák Lurja, a kabbalisták atyja) – mi okból és mi célból akarta volna József az egyiptomiakat a körülmetélés nagy micvájára érdemesíteni? Mi volt eme meggondolás mögött?
Reb Hesl, az aptai rebbe, szerint József előre látta, hogy fiai, valamint Jákob egész háza népe, még évszázadokig kénytelen lesz Egyiptomban élni. Ha pedig ez így van, akkor óhatatlanul asszimilálódni fognak, beolvadnak idegen isteneket imádó népekbe, elfeledik és elhagyják zsidó hagyományaikat. A körülmetéléssel akarta elérni, hogy a briszt, a szent szövetség parancsolatát megtartsák. Ez reményt nyújthat még arra, hogy egyszer majd visszatérjenek a zsidósághoz. Ezt pedig úgy vélte József elérni, hogy a nem-zsidó lakosságot is körülmetélteti, ezáltal a zsidók, akik szívesen utánozták környezetüket, nem fogják szégyellni a „briszt”.
* * *
„József megismerte testvéreit, de azok nem ismerték meg őt... és ezt mondta nekik: kémek vagytok!...” ( uo. 42,8).
1848-ban, a magyar szabadságharc idején, reb Jiszráélt, Skoliból, üzleti ügyei Debrecenbe szólították. Ez- idő tájt Debrecen környékén kemény csaták dúltak a magyar szabadságharcosok és az osztrák császári csapatok között és maga a város is ostromgyűrűbe került.
Reb Jiszráél is bennrekedt a városban. Bevásárolt magának mindenféle élelmet, bort, aszalt szilvát, egyebeket azzal, hogy ami megmarad, azt majd hazaviszi. Más elfoglaltsága nem lévén, egész nap a tanházban ült és idejét tanulással, imádkozással, zsoltárolvasással töltötte.
Egyik alkalommal a tanházba menet magyar katonák megállították és kifaggatták, többek között arról, hogy hova valósi. Amikor őszintén megmondta, hogy Ausztriából, azonnal letartóztatták. Kémkedéssel vádolták és átadták a hadbíróságnak, mely minden különösebb eljárás nélkül – ahogy ez forradalmi időkben, különösen harci események színterén szokásos – reb Jiszráélt halálra ítélte. Mindez egy csütörtöki napon történt, az ítélet végrehajtását pedig szombatra tűzték ki.
A következő két napot reb Jiszráél böjtöléssel töltötte, miközben megállás nélkül zsoltárokat mormolt. Szombat reggel megimádkozott, majd a katonák eljöttek érte, hogy a vesztőhelyre vigyék. Az odavezető úton szembejött velük egy magas rangú tiszt, aki – amikor észrevette a halálba menőt – felkiáltott: Szrulka, hova mész? Reb Jiszráél, aki nem ismerte meg a tisztet, halkan közölte vele, hogy éppen akasztani viszik, mivel halálra ítélték. A tiszt kérdezősködésére, reb Jiszráél elmondta, hogy kémkedéssel gyanúsítják...
Te lennél kém? Nem, ez nem lehet, hisz ismerlek, te rendes és becsületes zsidó vagy. Ez az egész tévedés. Ezzel odafordult a kisérő katonákhoz és megparancsolta nekik, hogy azonnal vigyék vissza a foglyot a fogházba.
Azok vonakodtak ezt megtenni, mivel nekik arra volt parancsuk, hogy az elitéltet a vesztőhelyre vigyék és azt nem szeghetik meg.
Rendben van – szólt a tiszt – akkor várjatok itt, új parancsot hozok. A katonák ezt tudomásul vették.
A magas rangú katona pedig rövid idő múlva valóban visszatért az új paranccsal, miszerint a zsidót kísérjék vissza a fogdába.
Ugyanennek a napnak a délutánján az osztrák császári seregek elfoglalták Debrecent. Amikor a katonák kinyitották a cella ajtaját, ott találták reb Jiszráélt, amint zsoltárokat mormolt magában. Kérdésükre, hogy miként került oda ismét elmesélte történetét. Természetesen azonnal szabadlábra helyezték. Tisztelettel bántak vele és meg azt is megkérdezték tőle, van-e valamilyen kívánsága.
Ő mindössze annyit kért, hogy adják vissza neki a korábban vásárolt bort és az aszalt szilvát. Hiába keresték, az egész „áru” szőrén-szálán eltűnt. Ezt háborús veszteségnek minősítették, a kártérítést azonnal kifizették.
Hazaérkezését követően rögtön el is utazott az ő rebbéjéhez, a premisláni cádikhoz, reb Meirlhez. Ahogy a cádik megpillantotta Jiszráélt, odafordult a gábbéjéhez:
– Emlékszel, Árje, arra a szombatra, amikor reb Jiszráél körtéjéből ettünk? Reb Jiszrál időnként szárított körtét vitt ajándékba a cádiknak. Azon a szombaton pedig, amikor kivégzésre vitték és az „égből pottyant” tiszt révén szerencsésen megmenekült, a cádik azt mondta híveinek:
– Tegyetek az asztalra reb Jiszráél körtéiből, hadd együnk belőlük...
Minekutána ezt esetet elmesélte, a cádik odafordult reb Jiszráélhez és azt mondta:
– Ha tudnád, Jiszráél, kit vettem igénybe, hogy megmentselek?...
* * *
„...de azok nem ismerték meg őt” (uo. 42,8).
A kobrini cádiknál, egyik péntek esti összejövetel (Tis) alkalmával, szokatlanul sokan gyűltek össze. A cádik tekintete megakadt az egyik fiatal haszidon, aki gyakran járt ide, majd megkérdezte sameszát:
– Ki ez a fiatalember?
A samesz megmondta a nevét, de a rebbe csak egy sor ismertető jel elmondása után jött rá, kiről is van szó.
– Tudod, miért nem ismertelek fel? – mondta az ifjúnak – mert a legfontosabb az embernél a gondolata. Ahol a gondolatai vannak – ott van ő maga is. A te gondolataid pedig, most nem jó helyeken járnak. Nem ismertelek fel, mert mindössze egy húscsomót láttam, és nem az embert...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése