Purimra: "Lechájim!", de nem több...

Miért nem részegesek a zsidók?

 

 Mi, zsidók, sohasem tudjuk annyira leinni

magunkat, hogy ne tudjunk különbséget tenni

Hámán és Mordecháj között. Túlságosan is jól

ismerjük a Hámánokat...

 

Bölcseink mondották: "Ádár havának elérkeztével fokozni kell az örömöket." Öröm pedig nincs bor nélkül. Mint a Zsoltárok költője mondja: a bor megörvendezteti az ember szívét.

Ha ez így van ádárban, még inkább így van Purim idején. Hiszen Purimkor micvá kötelez arra, hogy sokat igyunk, akár a lerészegedésig is, "míg már nem tudunk különbséget tenni az átkozott Hámán és az áldott Mordecháj között". Ehhez bizony igen részegnek kell lenni...

Valójában a zsidó ember soha nem részegedik le, még Hámán és Mordecháj kedvéért sem. A berúgás parancsolatáért a zsidók még Purimkor sem lelkesednek. Egy kis pohárkával "az egészségre" – l'chájim –, azt igen. De berúgni már nem zsidó dolog.

Nem könnyű megmagyarázni, miért nem hajlandók a zsidók még évente egyszer, Purimkor sem berúgni, hiszen semmiféle tilalom nincs a kóser bor fogyasztására. Csak annak nem szabad innia, aki fogadalmat tett erre, és önként vállalta a korlátozást. A zsidó ember életében nagy jelentősége van a bornak.

Már a régmúlt időkben is megvolt a bornak ez a jelentős szerepe. Központi helyet foglalt el a bor az áldozati szertartásokban is: az a zsidó, aki égő- vagy békeáldozatot mutatott be, köteles volt bort is helyezni az oltárra. Ez volt a neszáchim (italáldozat).

Bort használ a zsidó ember a szombatot és az ünnepet köszöntő áldáshoz. Bor szükséges a szombat és az ünnep kimenetelére mondott áldáshoz is. Vallási előírás, hogy minden családi és közösségi ünnepen egy pohár borra kell áldást mondani; Peszách ünnepén, a széderestén négy pohár bort kell meginni.

Mégis, bár a zsidó ember gyakran iszik bort, ráadásul ezzel Istennek tetsző dolgot cselekszik, a borivás soha nem vezet nála részegségre, de még csak rendszeres szokásává sem vált. Vajon miért?

* * *

 

A kérdésben benne van a válasz. Mivel a bor központi helyet foglal el a zsidó ember életében, megszűnt közönséges árucikk lenni, amelyet "csak úgy" fogyasztanak. A bor vallási előírás tárgya, és elsősorban vallási cselekedetek végrehajtásához szükséges. Hogyan is használhatná a zsidó ember olyan közönséges célokra, mint az étel "leöblítése" vagy a lerészegedés?

Bölcseink nagyon jól ismerték az ember természetét és a bor – kiváltképp a mértéktelenül fogyasztott bor – hatását. A Midrásban reb Áchá mesélte:

Volt egy ember, aki eladogatta a javait, hogy bort vehessen. Fiai féltek, hogy elherdálja örökségüket, ezért összedugták a fejüket: megtanácskozták, mit tegyenek, hogy leszoktassák az ivásról. Úgy határoztak, hogy ha legközelebb berúg, kiviszik a temetőbe. Ha a halottak között tér magához, gondolták, úgy megijed, hogy soha többé nem iszik. A következő alkalommal valóban kivitték a temetőbe. Történt azonban, hogy borkereskedők jártak arra, akik a temetőbe tértek be pihenni. Amikor meghallották a fiúkat, megijedtek, hogy rablók közelednek, és futásnak eredtek. A részeg ember felébredt, és meglátta a hátrahagyott borostömlőket. Tüstént kioldotta az egyiket: persze ismét berúgott, és tovább aludt. Három nap elteltével fiai felkerekedtek, hogy megnézzék, mit csinál. Mikor látták, hogy a tömlő csapjával szájában édesdeden alszik, így szóltak: "Így sem hagyott el a Teremtő! _ gondoskodik rólad, mi pedig tanácstalanok vagyunk..." Végül úgy döntöttek, hogy mindennap másik fia látja el őt itallal.

 

* * *

 

Volt egy ember, akinek az apja nagyivó volt. Valahányszor berúgott, a piactér mocskában hentergett. A gyerekek kővel dobálták és gúnyolódtak rajta: "Részeg, részeg!" Az ember majd meghalt szégyenében, végül egy napon így szólt: "Apám, meghozatom a létező legfinomabb borokat, csak ne járj el inni, mert szégyent hozol magadra és rám is!" Így könyörgött neki sokáig, míg apja meg nem ígérte, hogy nem megy többé a kocsmába. Az ember pedig mindennap ellátta apját étellel-itallal, ágyba fektette, majd hazament. Egy alkalommal, zuhogó esőben a templomba igyekezvén, a piactéren ment keresztül. Egy részeg embert látott, aki a csatornában hentergett. A gyerekek ütötték-verték, kővel dobálták, mocskot szórtak rá. Az ember így gondolkodott: "Elmegyek az apámért, idehozom, és megmutatom neki ezt a gyalázatot. Talán végleg abbahagyja az ivást..." Így is tett: kivitte apját a piactérre. Az azonban odament a részeghez, és megkérdezte tőle, hol vette azt a jó bort, amelyiktől ennyire be lehet rúgni...

 

* * *

 

Bölcseink azt tanítják, hogy a mértéktelen ivás súlyos betegség, s aki ebbe a betegségbe esik, nem egykönnyen gyógyul ki belőle. Valóban: részeges zsidó úgyszólván nem is létezik. Egy-két pohárkával felhajtanak különböző alkalmakkor, de szinte soha nem fordul elő, hogy zsidó ember pusztán az ivás kedvéért úgy lerészegedjék, mint mások. Mint mondtuk, még Purim ünnepén is nehéz olyan zsidót találni, aki mélyen a pohár fenekére néz, pedig Purimkor kötelező bort inni.

A háláchá – a zsidó törvény – eredeti megoldást talált a talmudi előírásra, hogy addig kell inni, míg már nem tudjuk megkülönböztetni Hámánt és Mordechájt. Az egyik nagy rabbi azt a tanácsot adja, hogy a zsidó igyék egy pohárkával, és feküdjék le aludni, hiszen álmában nem tesz különbséget Hámán és Mordecháj között...

 

("Egység" 8. szám, 1992)