|
Palotaforradalom és gyűjtöakció
"Joás hétéves korában lett király (Júdeában). Jéhu (izraeli király) hetedik évében kezdett uralkodni Joás, és negyven évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyja neve Civjá volt, Beér Sevából származott. Joás egész életében azt tette, amit helyesnek tartott az Örökkévaló, mivel erre tanította Jojádá föpap." (2Királyok 12:1-3.)
Skálim jeles szombatjának háftárájában stílszerűen pénzről, ezüstsékelekről esik szó. Itt találkozunk először a Bibliában a klasszikus gyűjtőakcióval, amelyben először funkcionál a persely. Ebbe ki-ki tehetsége és szándéka szerint dobja be szíve ajándékát, anélkül hogy bárki megtudná, menynyit adott.
Joás király élettörténete igen rendhagyó. Az árva gyermek, aki csodálatos módon menekült meg nagyanyja vérszomjas dühétől, a júdeai királyság történetében szinte egyedülálló palotaforradalom hőse.
Salamon halála után az egységes zsidó királyság északi és déli királyságra szakadt. Északon Jeroveám uralma alatt egyesült a tíz törzs, detronizálta a Dávid-házat, és bálványimádásra alapozta valláspolitikai életét főként azért, hogy a nép vissza ne térjen a Dávid-házbeli királyokhoz. Rechávám, Salamon fia volt az első, aki Dávid házából a déli ország trónján ült. Ennek a kis királyságnak a fővárosa Jeruzsálem volt, és életének tengelyében a Tóra útmutatása és a Szentély szolgálata állott.
A két királyság - az északi, Izrael nevű és a déli, amelyet Júdeának hívtak - évszázadokon át fennállt: olykor háborúskodtak egymással, máskor együtt léptek fel a közös ellenséggel szemben. Szalmanasszár asszír király elfoglalta Izraelt, és a lakosság nagy részét Asszíriába deportálta. A júdeai állam még 133 éven keresztül megőrizte függetlenségét, míg Nabukodonozor babilóniai király el nem foglalta, és a zsidókat Babilóniába nem száműzte.
Történetünk idején még mindkét állam fennállott, sőt jó viszonyban voltak egymással, olyannyira, hogy a két királyi ház rokoni kapcsolatba is került. Átáljá anyakirálynő, Jorám júdeai király felesége, Ácháv izraeli király leánya volt. Anyja, Izebel cidoni királylány példájára mindent megtett, hogy Júdeában is meghonosítsa az akkori "kulturált" világban dívó Báál- és Asztarté-kultuszt. Később az arámiak elleni oktalan háborúra uszította fiát, Ácházját, aki ekkor már apja után király volt, és aki belepusztult ebbe a kalandba. Ezután Átáljá kiirtatta a királyi család valamennyi tagját, és maga lépett trónra mint Júdea első és egyetlen királynője. A vérfürdőt egyedül Ácházjá csecsemő fia, Joás kerülte el, akit dajkájával együtt nagynénje, Jehosevá bújtatott - férje, Jojádá főpap segítségével - hat éven keresztül a Szentélyben.
A Midrás élénken ecseteli Átáljának és fiainak elvetemültségét, akik a Szentélyben még az aranyszögeket is kihuzigálták a helyükből (Smot Rábá 40:3.). Ugyanilyen érzékletesen írja le, hogyan nyilvánult meg az isteni kegyelem Joás életbenmaradásában, hogy ne haljon ki a királyi ház, és helyre lehessen álIítani a jogfolytonosságot. |
| * * * |
| Ennek akkor jött el az ideje, amikor Joás hétéves lett, és Jojádá főpap meg a Dávid-nemzetséghez hű nemesek elérkezettnek látták az időt, hogy megszabaduljanak a trónbitorló Átáljá uralmától. Ezt írja le háftáránk, amely a szfárd rítus szerint azzal kezdődik, hogy Jojádá főpap szövetséget köt a néppel és a gyermek királlyal, "hogy az Örökkévaló népe lesznek" (2Királyok 11:17.). Nem egyszerűen a Dávid-ház uralmának restaurációjáról volt tehát szó: sokkal inkább Júdea zsidó jellegének visszaállításáról, a pogánysághoz való asszimilálódás folyamatának megállításáról és a mózesi törvényekhez való visszatérésről. Ugyanebben az időben ezen fáradozott a szomszédos Izraelben a hadsereg fiatal tábornoka, Jéhu ben Nimsi is, akit még Elisá próféta kent fel - titokban - Izrael királyául. Itt azonban rengeteg vérontással járt a "rendcsinálás", míg Jeruzsálemben egyedül Átáljá pusztult el, és a fiatal király a szentéletű főpap irányítása alatt egyhamar visszalendítette az életet a helyes útra. |
| * * * |
| Joás azonban nem elégedett meg ennyivel. Emlékeztette a papokat, hogy kötelesek a Szentély számára érkező pénzt az épület karbantartására fordítani. Ehhez tudni kell, hogy Salamon Temploma több mint 150 éve állt már akkor a jeruzsálemi Morijá-hegyen, és Átáljá fiainak dúlása is hozzájárult, hogy alapos tatarozásra szoruljon. A papok azonban nem siettek szót fogadni az ifjú királynak, aki ezért uralkodásának 23. évében királyi dekrétumot adott ki egy példa nélkül álló gyűjtő akció szervezéséről. A Szentély oltára mellett egy láda méretű perselyt helyeztek el, hogy a hívők abba dobják be szívük adományát. Sok pénz gyűlt össze, amiből renoválhatták a Templomot, sőt tellett még "a szolgálathoz való eszközök" felújítására is (2Krónikák 24:12-14.).
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése