Herman Wouk :Én Istenem(8)

                                           A zsidó jog

 

A szokásjog a nép szokásainak, a bírák döntéseinek és az ősök gyakorlatának az idők folyamán egy tudós testület irányításával kialakított rendszere. Blackstone lex non scriptának, "íratlan törvénynek" nevezi, a judaizmus pedig majdnem ugyanígy, Szóbeli Tannak hívja. Az "íratlan törvényt" idővel természetesen szabályok, rendelkezések és eseti döntvények írott formáiba öntik. Anyaga folyamatosan átszivárog a kodifikációkba és törvénytárakba, amelyek évről évre vastagodnak az új esetek új döntéseivel.

A szokásjog lényege az eseti törvénykezés. A precedens fűzi össze az egy társadalomban, különböző időkben született embereket.
Néha előfordul mint a zsidóságnál vagy korszakokkal később az Egyesült Államok polgárainál , hogy egy új nép viszonylag rövid, írásbeli alapító dokumentummal jön létre. A szokásjog ilyenkor ennek a dokumentumnak az értelmében alakítja ki a mindennapi dolgokat.

Az amerikai és a zsidó jogrendszer között azonban csupán felszíni hasonlóság van. Alapjában véve ég és föld a különbség közöttük. Az Egyesült Államok joga ember alkotta rendszer, amelyet az emberek átalakíthatnak vagy megszüntethetnek. A judaizmus úgy jelenik meg, mint Isten cselekedete az emberi történelemben, hiszen végül is senki sem követné a Tórát, ha nem sugározna belőle az örökkévalóság fénye.
Sokan megkérdőjelezik a zsidó törvény erejét, mondván, hogy az amerikai alkotmány módosítható, míg a zsidó törvény, amely isteni sugallattól származtatja magát, természeténél fogva változtathatatlan. Remélem, sikerül megmagyaráznom, hogy ez nem így van, de nem kerülöm meg a valóban fennálló, radikális különbségeket sem.

A zsidó törvény jelentős változásokon ment keresztül a századok folyamán. A Tóra például elismeri a rabszolgaságot, a zsidó jog már nem. A Tóra tiltja Izraelben a föld adásvételét: csak a legföljebb ötven évre szóló bérbeadást engedélyezi. A mai Izraelben magától értetődően van ingatlankereskedelem. A Tóra megengedi a többnejűséget, jelenlegi törvényünk pedig tiltja. A Tóra szerint a fivér köteles feleségül venni gyermektelenül elhunyt testvérének özvegyét. Ma a törvény szerint tilos ilyen házasságot kötni. (Ámbár a keleti zsidók egy kis csoportja sohasem fogadta el, és nem is tartja be a házassági jognak ezt a két törvénymódosítását.) A Tóra előírja, hogy az adósságokat hétévenként el kell törölni, mai törvényünk nem ragaszkodik ehhez. A hasonló változások tucatjai az új időknek megfelelő, új szokásokat honosítottak meg a zsidóság családi életében és gazdasági struktúrájában.

A módosítást megengedő záradék Mózes ötödik könyvének egyik szakasza, amely arra inti Izraelt, hogy tartsa be a Tórát, ahogyan bölcsei tanítják neki. Ezért aztán a Tóra akár Isten adományának tekintjük, akár nem maga hatalmazza föl az emberi jogtudományt, hogy a törvényeket az idők változásával átértelmezze. A törvénymódosítást a judaizmusban tákánának vagy gezérának, a bölcsek rendelkezéseinek vagy ítéleteinek hívják. Ezt is szabály korlátozza: "Gezérát bevezetni csak a többség egyetértésével szabad." Gezérát és tákánát általában akkor dolgoznak ki, amikor az irántuk való igény fölmérhetően biztosítja a többség támogatását. Ha a gezérá olyan megterhelést jelentett a nép számára, hogy nem volt képes támogatni, idővel visszavonták a döntést.

Van tehát egy rendszerünk, amely "a bölcsek" hatalmába adja a törvénymódosítást, és a törvénytisztelő közösség egésze alá rendeli, amely folyamatos és hatékony informális népszavazás során ratifikálja vagy elveti.
                                                                                     

                                                                                      

*

Nyomban fölmerül a kérdés: kik ezek a "bölcsek", és milyen hatalommal rendelkeznek?
A testület tagjává az válhat, aki a tanult jogászi és orvosi szakmai testületek felvételi procedúrájához hasonlóan kiállja a kiváló szakemberek szigorú vizsgáztatását. A tudományos fokozat adományozási eljárása a szmichá, a "fölavatás". A szmichá Mózessal kezdődik, aki fölavatta Józsuét, a papokat és az öregeket, hogy továbbvigyék a Tóra tanításait és magyarázatát. Teljes bizonyossággal eljuthatunk a mai nagy jesivávezetők nyomán a középkori szaktekintélyekig, akik a Talmud-jogászoktól örökölték felhatalmazásukat.

Ez a séma elvontabb, mint a valóságos helyzet amely megragadhatatlan, mint hitünkben oly sok minden , de egy tény kiderül belőle. A törvény őreinek közössége nem más, mint a judaizmus nem hivatalos legfelső törvényszéke. Ők döntik el, szavazócédulák és választási procedúra nélkül, hogy kik lehetnek a legmagasabb szaktekintélyek, és milyen gezérá felel meg a Tóra szellemének. Minden nemzedékben gyakorolják abszolút vallási hatósági jogukat néhány emberrel szemben, szigorú vizsgálatnak vetve alá őket, és eldöntve, hogy jóváhagyják-e határozataikat. A hit őreinek törvényszéke volt már nagy, volt már kicsi, volt már hatalmas, volt már gyenge, volt megbecsült, volt lenézett. Ám a Tóra csak az ő életük által élt tovább, így hát mindig ők hozhatták meg a végső döntést a módosításokról.
A hit őrzőinek ez a döntéshozatali hatalom jár. Más előjog nem létezik számukra. A vallástalan korokban, mint a mostaniban is, nem a vallástalanság a legrosszabb, hiszen az Isten és ember magánügye. Az a baj, hogy olykor a legnagyobb szellemeket nélkülöznie kell a törvényszéknek, amikor pedig minden erőre szüksége lenne, hogy átkeljen a történelem zuhatagán.
A nyugati mérce szerint ez a rendszer lazának tűnhet. De ma is létezik, s nem sokban különbözik attól, amilyen 200-ban volt. Talán éppen a megfoghatatlanság miatt maradt fenn ilyen sokáig. Hallunk olyan kifogásokat, hogy a zsidó hagyomány a változtathatatlan gyakorlat acélburkolata. Valójában a judaizmus a századok folyamán szinte amőbaként úgy változott a különböző hatások nyomán. És, akár az amőba, mindig ugyanaz az élőlény maradt, ugyanabból a halhatatlan, cseppfolyós anyagból gyúrva.

A néma vétó

A Tóra fő irányvonalainak sértetlenségét nem őrzi fegyveres hadsereg. Még csak egyházi szervezet sincs, amely szidalmazná az eretnekséget. Csak a hit őreinek nem hivatalos közössége létezik.
Tehát a törvénymódosítás egyetlen gátja a társadalom korábban említett néma vétója: egyfajta hosszú távú óvás. Sok döntést hoztak a bölcsek, ami nem ment át a gyakorlatba. Sok talmudikus tanulmány foglalkozik elutasított jogszabályokkal és elutasításuk okával. Voltak mozgalmak a judaizmusban például a szadduceus vagy a karaita irányzatok , amelyek, a helyzetnek megfelelően, liberalizáló vagy éppen szigorító módosítási javaslatok egész sorozatával dacosan új ösvények kitaposására vállalkoztak. Mentek a maguk útján, némi szitkozódás és keresetlen szó árán meghozták a maguk módosító döntéseit, és kész. Egy ideig virágoztak a radikálisan módosított judaizmus alapján álló közösségeik, azután jött az észrevétlen vétó. Ahol a módosítások miatt a közösség kívül rekedt a Tóra életkeretén, ott elhalványult az identitástudat, gyengült az életerő: a módosított Tóra és vele a közösség is egyre jobban sorvadt. Ez a judaizmus egyetlen hathatós óvási lehetősége. A megbélyegzés és a kárhoztatás semmit sem ér. Az én szavam is ér annyit, mint a tiétek, mondják a törvénymásítók, és széles mosollyal viszontbélyegeznek és -kárhoztatnak mindenkit.
Nyilvánvalóan egyetlen módosítással sem lehet kijelenteni, hogy nem létezik a szombat, vagy hogy a Tóra szerint minden ehető dolgot meg szabad enni. Ez szemfényvesztés volna. Ott állnak a szavak. A radikális módosítás hagyományosan vagy a szokásjogot utasítja el, vagy azt állítja, hogy a Tóra előírásai csak meghatározott korra vonatkoznak.
A Tóra és szokásjoga számos, meglehetősen életrevalónak látszó társadalmat túlélt. Megadja az életmód- és szokásrendmintát, amely által Izrael életben tudott maradni, de a gyors és nagy változások idején még ennek a néhány törvénynek a folyamatos fenntartása is nehézségekbe ütközik. Izrael új államában például az élet ilyen kérdéseket vet föl: mi a helyzet a vasúttal, a postával, az erőművekkel a szombat szempontjából? A harcoló katonák mennyire lazíthatnak az előírásokon? Szenvedélyek kavarognak az uszoda, a nők katonai szolgálata, a zsidó származás jogi meghatározása körül. Ez az erjedés, azt hiszem, nagyon hasznos a legújabb kori zsidó törvényalkotás számára, bár ma nem könnyű a jogászok dolga. Egyre erősödik az óriási kihívással szembenézni képes, új Szánhedrin iránti igény. Csakhogy azok a kerekek berozsdásodtak Vespasianus ideje óta: nehezen lendülnek újra forgásba.

Az idők során bevezetett főbb módosítások az élet megváltozott területeit a gazdaságot, a politikát, az érintkezési szokásokat, a társadalmi struktúrát érintik. Hitünk meghatározó jelképei és rítusai nemigen változtak a Templom-szolgálat ideje óta. A jelkép a változó dolgoknak engedelmeskedik. A születés, a szerelem, a munka, a pihenés, a fény, a sötétség, az évszakok, a kenyér és Isten iránti igény nem változott. A pálmaág és az etrog, a sófár és a macesz, a szombat és az étrend, a reggeli és esti ima ősi tartalma sohasem veszett ki.

Az utolsó másfél században rendkívül nehéz korszakát élte a zsidó törvény. A zsidó élet stabil társadalmi formái repedtek meg, és

 töredeztek egyre kisebb darabokra, érvényes szokások tűntek el, évtizedenként egyre gyorsabban. A vezető rabbik nemcsak a Tórát, hanem a biztonsági tényezők legapróbb részleteit is kétségbeesett elszántsággal védelmezték, hogy a törvényt el ne elsodorja a változás áradata. Bírálóik azzal érveltek, hogy ez a merev szemlélet végzetes makacsságra vall, s hogy ennek volt köszönhető a szakadár mozgalmak létrejötte és a kitérés elterjedése. A támogatók azzal vágtak vissza, hogy az elhajlás és a kitérés elkerülhetetlen a kétkedés korában, és hogy a rabbik ellenállása nélkül a vallás elveszett volna. Ez a vita napjainkban érte el csúcsát.

Mindenki egyetért abban, hogy a hit élhetőségének fenntartása a legfontosabb. Mózes azt mondta: "Ezekkel a törvényekkel éljetek!" A Talmud ebből arra következtet: a törvénynek sosem szabad annyira szigorúnak lennie, hogy a nép képtelen legyen betartani. Ahhoz viszont, hogy élhető legyen, mindenekelőtt életben kell maradnia. A zsidó törvénykezés mai válságának kritikus pontja éppen az, hogy el kell döntenie, hol húzódik a határ ezekben a kérdésekben. (Folyt.köv)