A Talmud módszere
A talmudisták nem rendelkeztek írásos formában az Ábrahám korabeli ősi sémita szokásjoggal, amelynek fennállását a Tóra alapján vélelmezni lehet. Akkor már a föld mélyében pihentek azok a törvénytáblák és oszlopok, amelyeket manapság hoznak napvilágra a kutatók. A bölcsek a Dávid korában hozott döntéseket sem tudták levenni a polcról. Sőt, a szinte kortárs Hillél iskolájának döntvénytárai és jegyzetei sem voltak meg. Abban az időben, amikor Mózes a sivatagban vándorolt, a bírák, a királyok, a próféták korában, a Második Templom korabeli Szánhedrin fennállása alatt, a szokásjog már bőséges, részletes múlttal rendelkezett, de nem írták le. A törvénykezés módja ősidők óta a szóbeli közvetítés volt.
A szokásjog írásbeli rögzítéséhez a Talmud-tudósoknak három fő forrásból kellett meríteniük. Az egyik maga a Tóra volt, a másik Izrael nagy napjainak krónikája az Írások további könyveiben, s ezen a két kanonikus forráson kívül rendelkezésükre állt a mérhetetlen tömegű szokásjogi memoriter is.
A szóbeli törvény nagy mesterei, mint Jehudá fejedelem, rabbi Jochánán ben Zákkáj, Hillél és tanítványai, lenyűgöző szellemi és erkölcsi tekintélyt vívtak ki. A Talmud a Szóbeli Tan témáival foglalkozó vitáiban rendszerint ezeknek a személyiségeknek az adott kérdésről alkotott véleménye szerint határozza meg a háláchát.
Ezért foglalkozik a Talmud annyit azzal, hogy melyik tekintély hozott meg bizonyos döntéseket. Minden résztvevő zárt logikával próbálta bizonyítani, hogy álláspontja egyik vagy másik megdönthetetlen szaktekintélytől ered. Ha ezt el tudta fogadtatni, akkor az ő döntését vezették be a háláchába. A törvény minden egyes vonalkájának gondos kikovácsolása óvta meg a száműzetésben élő nemzetet a széteséstől az egymásnak ütköző szokásjogi hagyományok zűrzavarában.
Természetesen minden kétséges ponttal szemben tucatnyi olyan volt, amelyik vitán fölük állt. Ezekre az emberek gyakorlati életében működő témákra csak mellékesen utal a Talmud, miután mint minden jogászi szemléletű mű a korlátozások meghatározásával és a problémák megoldásával foglalkozik. Első látásra úgy tűnik, a Talmud a témától távol álló helyzetek, valószínűtlen feltételezések, aprólékos részletdöntések felé kanyarodik el. Csakhogy épp e szélsőséges esetekből ismerhetjük meg az elterjedt szokásokat, és kaphatunk teljes képet a judaizmusról, amely a próféták ideje óta ugyanazt a lényeget hordozza.
Nehézségek a Talmudban
Az a tan, amely ennyire régi, különleges terhet visel. Elvei egy elsüllyedt kultúra kifejezéseivel szólalnak meg. Néhány dolognak még a megnevezése is kétségessé vált. Az arámi nyelv egyszerűen megszűnt számunkra. A Templom szellemvilágában a legnagyobb tudós is megszédülhet, és elveszítheti egyensúlyát: a papok és a léviták rendje, a különböző áldozatok, a bor, a kenyér, a hal, a víz, a fém, az üveg, a fa, az agyag, a bőr, a textília különféle tisztasági szabályai, a megtisztulás ideje, a megmerítkezés módozatai olyan nyakatekert és aprólékos jogszabályrendszert alkotnak, mint az adótörvény, s mindez egy i. sz. 70-ben elpusztult intézményre és személyzetére vonatkozik.
Az olvasó azt gondolhatná, hogy ezeket a részeket nyugodtan el lehetne hagyni, de jobban teszi, ha sürgősen lemond erről a kézenfekvő megoldásról. A Szóbeli Tan úgy folydogál a különböző dolgok körül, mint a víz. A régi zsidóság "a Talmud tengerének" nevezte szokásjogát. A Templom életének legeldugottabb részletkéje hozzásegíthet egy mai jogelv megértéséhez.
Ezenkívül: a Talmud-tudósok nem egyszerűen azzal foglalkoznak, hogy a mai élettel kapcsolatos döntések után kotorásznak a könyvekben, hanem azzal, hogy lankadatlanul törekednek a Talmud gerincét alkotó szentség elérésére. A Templom intézménye évszázadokon át a zsidó vallás városközpontja volt. A komoly zsidó tudomány igyekszik minden fennmaradt részletet alaposan megismerni a Templom életéből.
No és ott van a Talmud logikája. A nagyobbról a kisebbre, az általánosról a különösre következtető formális logikát szilárdan és egzaktul alkalmazza. Néhány jogi indokolás azonban, különösen amelyik az eseti döntést írásbeli szabályzathoz utalja, meglepetést okozhat az ifjú kutatónak. Volt néhány heves vitám nagyapámmal a Tóra-szövegelemzések részletei fölött. Akkor még nem sokat tudtam a jogi gondolkodásról, és nem fogtam föl a szövegértelmezés szerepét a jogalkotásban.
Például a Talmud szerint a "szemet szemért" elvi állásfoglalás, elméleti kötelezettség felőli rendelkezés. Amikor a Talmudnak ezt az oldalát tanultuk, nagyon felbőszültem. Abban az időben állandó keresztes hadjáratot folytattam a zsidó törvények ellen, hiszen miattuk nem mehettem szombaton moziba, és egyébként is gúzsba kötöttek. A "szemet szemért" barbarizmusát a mózesi törvény avíttságának bizonyítékaként értékeltem. Ha elég ilyen példát tudok összeszedni, fel tudom robbantani a rendszert, gondoltam magamban. Ellenben jött a Talmud, és kivesézte a jogsértő fogalmat. Megmutatta, hogy lehetetlen egyenlő mércével mérni az elveszített keresőképességet és az elveszített munkát, a kezelési költségeket és a fájdalmat. Rávilágított, hogy a szabadjára engedett indulat okozta sebek veszélyesek, akár a fertőzés vagy a halál.
Mindezt a sérelmes fogalom akadémikus elutasításának indokolása során lehetett megtudni, amely méghozzá az anyagi kártérítéssel foglalkozott, mivel ezek a Mózes idejéből származó, egyszerű szokásjogi szabály alá tartoznak.
Nem tudom feltételezni, hogy értelmes ember elfogadhatja a Tízparancsolatba foglalt felebaráti szeretetből kiinduló jog alapján a kezek és lábak levagdosását, a szemek kivájását. A "szemet szemért" elve akárcsak az amerikai haditengerészet előírása, hogy aki őrségben elalszik, azt agyon kell lőni kétségkívül a szélsőséges kötelességmulasztókkal szembeni kíméletlen rendelkezés. Sok tengerészt láttam őrségben aludni, de soha egyiküket sem lőtték agyon, pedig a szabályzat kimondja ezt.
A lex talionis vagy talio-elv, ahogyan a tudomány a "szemet szemért" elvet nevezi, az ókori bíróság félelmetes elméleti eszköze volt a kártérítés behajtására. Az összeg azt a kársérelmet fejezte ki, amit a gonosztevő szándékosan okozott felebarátjának.
A Talmud rábukkant a szentírási szövegrészletekre, amelyeknek alapjára fölépíthette ezt a szabályt. Ha nem így számolna be Izrael ősi szokásjogáról, hanem ténylegesen előadná egy ember szemének kinyomásához a szükséges törvényes lépéseket, akkor a judaizmus ellenfelei és az amúgy is lázongó kamaszok, azt hiszem, jogosan kifogásolnák a talmudikus törvényt.
A Tóra bővelkedik a halálbüntetés lehetőségeiben. Amikor aztán a szokásjoghoz fordulunk, azt látjuk, hogy a legsúlyosabb büntetést a halálos ítélet kimondásának megakadályozásával valójában eltörölték. "Azt a Szánhedrint, amely hetven év alatt egyetlen embert halálra ítélt, Vérbíró Szánhedrinnak nevezték" mondja a Talmud. A főbenjáró esetben tanúk seregének meghallgatását, a törvény ismeretének és az előre megfontoltságnak a bizonyítását előíró merev szabályok, a bíróság különleges szavazási procedúrái együttesen arra voltak jók, hogy a halálbüntetés elvi ítéletté váljék, amelyhez szinte soha nem jutottak el. Ezek a gátak, ismétlem, a távoli ókor szokásjogának hagyományaiból eredtek.
A Sínai-sivatagban, a bizonytalan katonai helyzetben, a frissen felszabadult rabszolgák tömegének társadalmában a lehetséges halálbüntetés drákói cikkelye a túlélés első számú feltétele volt. Minden nemzetnek vannak ilyen törvényei ostromállapot, háború vagy katasztrófahelyzet esetére. A törvénnyel együtt a zsidó szokásjog azt is biztosította, hogy az országot ne lepjék be a megégetett, megfojtott, feldarabolt bűnözők tetemei, ahogyan az ókori Görögországot, a Római Birodalmat, sőt százötven évvel ezelőttig Európa legcivilizáltabb államait is. A Júdea országútjai mentén Pontius Pilatus idejében keresztre feszített áldozatok a leigázott provinciában érvénybe lépett római hadijog szenvedő alanyai voltak. A zsidó törvény szerint lehetetlen a keresztrefeszítés. De a rómaiak akkor már jó ideje szétverték a zsidó állami jogot, és helyébe a maguk halálbüntetését és ítélet-végrehajtóikat ültették.
Egyszóval ahogyan az ember nem tudja maga elé képzelni a mai Egyesült Államokat, amint az amerikai alkotmányban búvárkodik, ugyanúgy elgondolhatatlan, hogy a zsidó igazságszolgáltatás Mózes öt könyvét tanulmányozza. Mindkét esetben a szokásjog köti össze az alapokmányt a jelennel.
A Talmud után a szokásjog természetesen még nagyon hosszú emberöltőkön át megtartotta helyét.
(Folyt.köv.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése