Erre a gyerek azt felelte, hogy azt nem értette, hogy miért kellett Hámánnak 50 könyöknyi (Biblia korabeli hosszmérték, l könyök = 53 cm) bitófát felállíttatni ahhoz, hogy Mordechájt, a zsidók vezetőjét felakasztassa? Hát Mordecháj olyan magas volt? - kérdezte.
Nagyapja ekkor nem válaszolt erre semmit. Később, már Púrim napján, adott rá választ, amikor - kabbalisztikus értelemben - elmagyarázta, hogy Hámán a magas akasztófával azt akarta szimbolizálni, hogy ő - az amelékíta - elérte az "ötvenedik kaput" (kabbalisztikus fogalom) és így a zsidóság felett áll szellemileg. És ez volt a veszte - fejezte be a rebbe eszmefuttatását.
* * *
Púrimkor a legfőbb micve, ajándékokat küldeni egymásnak (Misloách Mánot), és a nélkülözőknek alamizsnát juttatni.
Amikor Ávráhám Jósua Heslt rabbivá választották, hívei egy marék aranypénzt küldtek neki. A cádik kezébe vette az aranypénzeket, és látható élvezettel forgatta. Fia, reb Jichák-Meir - aki ismerte apját, és tudta róla, mennyire semmibe veszi, sőt megveti a pénzt - felettébb csodálkozott azon az élvezeten, amely kiült apja arcára, ezért meg is kérdezte tőle, mi történt vele?
- Egész évben a pénzről még csak tudomást sem veszek. Most azonban, Púrimkor, a szegények között pénzt kell osztani, ily módon is gyakorolnunk kell a micvét. Tehát nagyon nem szeretném, ha olyat adnék nekik, ami az én számomra nem jelent értéket. Ezért most próbálom magam rávenni, hogy szeressem a pénzt. Csak ha ez sikerül nekem, akkor fogom majd szétosztani - adta meg a magyarázatot a rebbe a fia kérdésére.
* * *
Egy Kozsnitz melletti kis faluban élt egy koldusszegény zsidó. Púrimkor bement a városba, hogy a zsinagógában meghallgassa a Megilla (Eszter könyve) felolvasását. A felolvasó ezúttal a kozsnitzi Mággid volt, aki szentéletű ember hírében állott. Mikor befejezte az imát odafordult a szegény zsidóhoz, majd azt kérdezte tőle:
- Ugye te hozzám tartozó faluból jöttél? Akkor miért nem hoztál nekem ma Slách-Móneszt (Misloách Mánot)?
A szegény, szerencsétlen ember csak hallgatott, hiszen otthon, a családjának még betevő falatja sem volt, hát hogyan magyarázza meg a rebbének, miért nem hozott ajándékot?
De a rebbe nem is várt válaszra, hanem azt mondta:
- Ma Púrim van, gyere velünk és igyál egy kis pálinkát.
A falusi szegényember el is ment a Mággid házába, ahol finom süteménnyel és pálinkával kínálták. Afeletti örömében, hogy a Mággid házában lehet, vagy tán ittas is volt egy kissé, valami különös érzés kerítette hatalmába. Úgy érezte, semmi sem lehetetlen. Fogta magát, felkeresett egy gazdag borkereskedőt, s miután kellemes Púrimot kívánt neki azt mondta:
- Kérem, uram, adjon nekem hitelbe egy üveg jó bort. Biztosan meg fogom fizetni. De ha még sem - hát ma Púrim van. . .
És a kereskedő adott neki egy üveg jó bort. Ezután bement egy másik boltba, ott néhány almát kért - hasonló "feltételek mellett". Ott is megkapta, amit kért. Mindezzel pedig visszament a Mággid házába, és odaadta, mint púrimi ajándékot. A rebbe nagyon örült a Misloách Mánotnak, és azt mondta neki:
- Jól tetted, hogy eljöttél. És ne feledd, hogy minden évben hozzál Púrimkor ajándékot.
A falusi szegény pedig így elmélkedett magában:
- A családom otthon éhezik. Hogy is feledkezhettem meg róluk? Teszek is róla mindjárt, hogy nekik is örömteljes legyen a Púrimjuk. Gondolta, ha a módszer egyszer már bevált, megpróbálja folytatni.
Ezzel bement a kocsmába, ahol egy üveg pálinkát, a pékhez, ahol kenyeret, a fűszereshez, ahol néhány sósheringet sikerült kapnia.
Határtalan örömmel sietett haza, és már az ajtóból kiabálta: Púrim van, Púrim van!
Felesége és gyerekei nem tudták mire vélni, hiszen nemigen látták még őt ilyen vidámnak. Azt hitték a nagy szegénységbe belebolondult. Ekkor azonban letette az asztalra mindazt, amit megszerzett és "meghívta" a családot lakomára, mondván, egyetek, hiszen Púrim van.
Így hát ettek-ittak, örömükben még táncra is perdültek, amikor egyszercsak kopogást hallottak.
Először nem is akartak ajtót nyitni, de aztán - miután a kopogás megismétlődött - az asszony mégiscsak rászánta magát, hogy kinyissa az ajtót, mert arra gondolt, hátha az a szomszédjuk, aki - nem-zsidó létére is - jó szívvel viseltetett irántuk, és időnként még egy kis krumplival is szokott segíteni.
Amint kinyitotta az ajtót, egy vérrel borított, sebesült zuhant be, aki valóban ez a szomszéd volt. Gyorsan kimosták sebét, bekötözték, megitatták egy kis pálinkával. Amikor az ily módon magához tért, megszólalt:
- Megmentettétek az életemet. Majd elmesélte, hogy egyetlen fia véresre verte, és kidobta. Ha nem fogadják be, minden bizonnyal belehalt volna a sérüléseibe, vagy megfagyott volna odakint.
Később így folytatta:
- Mivel a fiam meg akart ölni, ti viszont megkönyörültetek rajtam, ezért megmutatom nektek azt a helyet, ahová elrejtettem egy csomó aranyat és ezüstöt, amit a fiamnak szándékoztam adni halálom előtt, de ezek után nektek ajándékozom. Ki is mentek az erdőbe, és pontosan megmutatta azt a fát, ahol a vagyonát elásta.
A gondos ápolás ellenére a szomszéd néhány nap múlva meghalt.
Ezután a zsidó ismét kiment az erdőbe, kiásta az aranyat a fa alól. Ennek révén jómódú ember lett a szegény falusi zsidóból, s így megtehette, hogy minden Púrimkor elmenjen a kozsnitzi rebbéhez és gazdag Mislóách Mánotot - púrimi ajándékot - vigyen neki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése