| A TOLVAJ AKI NEM AKART HAZUDNI... Akiba rabbi szokta mondani: "A kacarászás és a könnyelműség hozzászoktatja az embert az erkölcstelenséghez A hagyomány, a Tóra védőgátja:a tizedadás - a gazdagságnak; a fogadalom - az önmegtartóztatásnak. A bölcsesség védő gátja pedig a hallgatás". (Atyák, 3, 13).
Akiba ben Joszéf Izrael nagy bölcseinek egyik legnagyobbika volt. A hagyomány Mózessel és Ezrával, az Írástudóval együtt említi. Egyszerű pásztor volt, innen küzdötte fel magát a javnei nemzedék egyik legmarkánsabb tanaitává, majd - élete végén - a Bar-Kochba felkelés egyik kezdeményezője és szellemi vezére lett, s a felkelés elbukása után a Tíz Mártír egyike.(Részletes életrajzát lásd Naftali Kraus: Az Ősi Forrás(3) A Talmud Bölcsei, Budapest, 1993 és 2001).
Jehuda rabbi, a Fejedelem, Akibát élő lexikon nak tartotta, aki a Tórát rendszerbe foglalta, a halacha különböző tételeit osztályozta és egymással összefüggésbe hozta. (Maimonides: a Fény könyve - Széfer Hámáor) A Talmud is sokoldalú polihisztirnok nevezi, kihez fogható Joszi ben Joezer óta nem volt. (Jeruzsálemi Talmud, Szota, 9, 10) * * * Akiba idézett mondása öt olyan elemet tartalmaz, melyek - ha betartják vagy megfogadják - megóvják a zsidó embert a helytelen viselkedéstől. A védőgát (szjág) szó a (bűntől való) távoltartást akarja kifejezni. Erre példa az olyan ember esete, aki megfogadja, hogy többet nem iszik bort.A halacha szerint ilyen esetben nemcsak bort nem szabad innia, hanem sem mazsolát, sem szőlőt sem szabad ennie, azaz semmi olyat, aminek bármi köze lehet a borhoz.
Ebben az értelemben a védőgát tehát olyan keret, mely szigorúbb határokat szab, mint maga a törvény, mert még attól is eltilt, ami a törvény szerint még megengedhető volna, de esetleg a törvény megszegéséhez vezethet. * * * Az elsőként megjelölt "védőgát" a negatív cselekedetek és magatartás ellen szól. Ezzel kapcsolatban Tiferet Jiszráél azt írja, hogy az erkölcstelenség - ezalatt Bölcseink mindig a nemi erkölcsöt értik - olyan dolog, aminek az elkövetéséhez két ember kell, minek következtében lehetséges, hogy a szégyenérzet visszatartaná az embert attól, hogy vétkezzen. Ha pedig az ember szemérmes, és vigyáz a jó hírére, számításba veszi, hogy mit fognak róla gondolni. Arról már nem is beszélve, mennyire megszégyenül majd a túlvilágon. Mindent egybevetve, az önbecsülés és a szégyenérzet képes visszatartani az embert a bűnbeeséstől.
Ha pedig valaki gúnyolódó, mindent elviccelő természet, nem törődik azzal, mit gondolnak róla mások, és mi lesz a vége könnyelműségének. * * * "A hagyomány védőgátja a Tórának" - a klasszikus kommentátorok többféleképpen értelmezték.
Bartinora szerint a szájhagyomány segítségünkre van egyes nehezen érthető szövegek megértésében. A Szóbeli Tan tulajdonképpen az írott Tan kiegészítésére szolgál, a kettő elválaszthatatlan egymástól, azaz egygyé vált.
Rabbénu Jona értelmezésében ebben az esetben a hagyomány alatt az írott Tóra írásszabályai, a fejezetekre való felosztás, az egyes helyeken való specifikus pontozás értendők. A Bölcsek "megszámolták a Tóra betűit", amelyek egy autorizált szöveget alkotnak, és ez lehetetlenné teszi, hogy mindenki úgy értelmezze, illetve olvassa a Tórát, ahogy akarja, és bármit is belemagyarázzon.
A Chida (Chájjim Dávid Azuláj) elbeszél egy történetet, melynek hőse Száádjá, a híres gáon, a gáoni korszak egyik neves Tóra-nagysága. A szabó elvitte gáonnak az elkészült ruháját, aki élcelődve megkérdezte, hány öltéssei varrta. A szabó erre visszakérdezett: mondja meg nekem, Mester, hány betű van a Tórában? Száádjá nem tudta a választ, ami nagyon elkeserítette, mert első ízben fordult elő, hogy valamire nem tudott felelni. Így kénytelen volt megszámolni a Tóra betűit. Később az esetről még egy verset is írt. * * * Tiferet Jiszráél véleménye szerint azért kell a Tórának védőgát, mert elterjedne az a hiedelem, hogy a Tóra emberi alkotás, amit az idők során folytonosan alakítgattak. A Maszora, a hagyomány egyértelműen hirdeti ide értve a legszigorúbb szövegrögzítést, a betűk számát, a különleges pontozás okat stb. -, hogy ez a Mózes által kapott Tóra, amihez sem hozzátenni, sem elvenni nem lehet.
"A tizedadás védőgátja a gazdagságnak" - mondja Akiba.
A zsidó felfogás szerint a papi tized minden válfaja, illetve tágabb értelmezésben a jótékonyság, a cödóke adása a legfőbb biztosítéka annak, hogy az ember meggazdagodjék, hogy bőséges megélhetése legyen. "Tizedelj, hogy meggazdagodj" - szól Bölcseink szellemes szójátéka...
"Ha látsz valakit, aki a pénzét szórja jótékony célra, tudd meg, hogy jó befektetést eszközöl" - mondja a Midrás, mint ahogy a Példabeszédekben is írva van: "Van ember, aki szórja a pénzét, és annál több van neki".
(Példab. 1, 24) Maláchi, az utolsó próféta, akivel egy korszak véglegesen lezárult Izrael történelmében (a második Templom elején, kb. 2500 évvel ezelőtt), azt mondta: "És hozzátok a tizedet a kincstárba... és tegyetek próbára engem, mondja az Örökkévaló, ha nem nyitom meg nektek az ég csatornáit és az áldás csőstóI fog ömleni [az eső], amíg csak meg nem elégelitek". (Maláchi, 3, 10) -
Miért kell a gazdagságnak védőgát? - teszi fel Tiferet Jiszráél a kérdést.
- Azért, mert a gazdag ember könnyen elhiteti magával, hogy meggazdagodásának saját tehetsége, üzleti rátermettsége az oka. Az ilyen ember önteltté válik, és megfeledkezik Istenről. A tizedadás törvénye emlékezteti őt arra, hogy ő nem más, mint egy bérlő, aki Isten kezéből kapta a vagyonát. A szerencse egyébként is forgandó, s aki ma gazdag, holnap nincstelen szegény lehet. A jótékonyság viszont örök érvényű érdem. * * * "A fogadalmak az önmegtartóztatás védőgátjai, míg a bölcsesség védőgátja a hallgatás" - hangzik Akiba mondásának befejező része.
Az önmegtartóztatás az emberi természet megjavításának egyik módja.
Ha valaki tisztában van gyengéivel, és tudja mitől kell óvakodnia, hogy ne kövessen el hibákat, esetleg bűnt, akkor cselekedeteiben önmegtartóztató lesz. Például ha valaki le akar szokni az italról, még a kocsma közelébe sem fog menni. A Misna azt tartja, ha valaki az önmegtartóztatáson kívül még fogadalmat is tesz, több esélye lesz arra, hogy ura legyen önmagának.
Volt egyszer egy ifjú ember - meséli a Midrás -, aki rossz társaságba keveredett és tolvaj lett belőle. Olyannyira tehetséges volt, hogy rövidesen ő lett a tolvajbanda vezére. Később már szeretett volna jó útra térni, de ez egyáltalán nem volt egyszerű, mert igencsak belejött, és félt, nem fogja tudni abbahagyni.
Elment hát Simon-ben Sátáchhoz - a kor nagy cádikjához - tanácsot kérni.
Ne félj, minden rendben lesz - mondta neki a rabbi. - Még csak meg sem tiltom neked, hogy lopj, mert ez úgysem használna semmit. Ezzel szemben ígérd meg és tégy szent fogadalmat, hogy soha többé nem hazudsz. Ez majd a javadra válik, és megment a további kísértéstől.
Az ifjú fogadalmat tett, majd hazament. Hamarosan alkalma nyílt a szomszédja házát kirabolni. Már össze is szedte az összes holmit, amikor eszébe jutott, mit fog mondani a szomszédjának, ha megkérdi tőle, nem tudja-e, ki rabolta ki a házát? Ha azt mondom, nem tudom, akkor hazudok, holott fogadalmat tettem, hogy ezentúl csak igazat beszélek. Mire a gondolat végére jutott, rájött, hogy Simon milyen bölcsen járt el, hogy őt visszatartsa a vétektől. Ezért aztán szépen mindent visszarakott a helyére, hogy nyoma se maradjon tettének. * * * "A bölcsesség védőgátja a hallgatás."
Világos és érthető. "Hallgatni arany" -szól az ismert közmondás is. "Ha a balga hallgat, okosnak tartják" - olvashatjuk a Példabeszédekben. (Példab. 17,28) Ezek szerint mindenki, aki hallgat, okosnak tekinthető), mert ha a hallgató balga okos, akkor a nem fecsegő okos, különösen az - teszi hozzá Heller rabbi (Toszfot Jom tov).
Bartinora pontosan körülírja, miről is van itt szó. Tóra-tanulásról semmi esetre sem, mert a Tórában való állandó búvárkodás nincs összhangban a hallgatással. A pletykálkodásról, rossz nyelvek fecsegéséről szintén nem, hiszen ezeket a Tóra kifejezetten tiltja. Miről van tehát szó? Az ártalmatlan beszédről, ami ugyan nem tilos, csak éppenséggel nem ajánlatos. Ne szólj szám..., sok beszédnek sok az alja...
Tiferet Jiszráél a kerítést említi mint hasonlatot. Az ember akaratlanul is vétkezik, amikor sokat beszél, kigúnyolja embertársát, titkokat árul el stb. Ez olyan, mintha egy korlát nélküli tetőn sétálna valaki, ahonnan minden pillanatban leeshet. A hallgatás viszont meggátolja az embert, hogy akár akaratlanul is "megbotoljék". * * * Az adakozás és a meggazdagodás közötti összefüggés ígérete az egyetlen micve, amiben meg van engedve, hogy a zsidó ember "próbára tegye" az Örökkévalót, a próféta szavaival: "Hozzátok be a raktárba az egész tizedet... így próbáljatok ki engem - mondja a Seregek Ura -, meglátjátok, hogy megnyitom az ég csatornáit, és bőséges áldást hozok rátok". (Máláchi, 3, 10) Van, aki azon a véleményen van, hogy az adakozás még akkor is nagy micvának számít, ha azt valaki a meggazdagodás reményében teszi. Általánosságban a micvák értékét csökkenti, ha azt valaki önös érdekből teszi, de a jótékonyságra ez nem vonatkozik, mégpedig azért nem, mert az mindenképp eléri a célját: a rászoruló megsegítését. * * * A hallgatás, mint a bölcsesség védőgátja - a haszidok kedvenc témái közé tartozik.
A szlonimi rebbe azonban kissé szkeptikusan megjegyezte, hogya hallgatás azért nem minden. Csupán azáltal, hogy valaki hallgat, még nem lesz bölcs.
A volozsini reb Rafaelről köztudott volt, hogy természeténél fogva igencsak hallgatag ember. Az a fáma járta róla, hogy amikor belefárad a hallgatásba, akkor kipiheni a hallgatás fáradalmait, és utána... tovább hallgat.
Amikor a guri rebbe hazatért erec jiszráéli látogatásáról (a húszas években), a kálisi rebbe, Jechezkiél Lifsitz, arról faggatta őt, hogy érzi magát, hiszen a Talmud szerint: "Erec Jiszráél levegője okossá teszi az embert".
- Ez így igaz - válaszolt a rebbe -, de az is benne van, hogy "az okosság védőgátja a hallgatás..."
Egy másik guri rebbe mondta egy alkalommal, hogy "a hallgatás a legmesszehangzóbb segélykiáltás..."
A mezritsi Mággid, Dov Beer, aki Báál-Sém- Tov utódja volt a haszid mozgalom élén, azt mondta:
- Érdekes, hogy Isten az embert két füllel teremtette, de egy céllal, hogy halljon. Két szemmel, és ugyancsak egy céllal, hogy lásson. Viszont egyetlen szájjal, de két céllal, hogy egyen és beszéljen.
S vajon miért van ez így? Azért, mert a beszéd cselekvés nélkül még arra sem érdemes, hogy külön érzékszerv legyen rá. |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése