HATÁRTALAN HATÁROK
"Megszabom határodat a Vörös tengertől a filiszteusok tengeréig és a pusztaságtól a folyóig (Rási: Eufrátesz). Kezetekbe adom az ország lakósait és kiűzöd öket magad elől. Ne köss szövetséget, se velük se isteneikkel..." (2 Mózes, 23, 31-32).
Szakaszunk az első törvénygyüjtemény a Tórában a Tóraadás óta. Már elmondtuk hogy 53 micva foglaltatik benne és ezek témája a legszélesebb sikon mozog. A rabszolgatartás szabályozásától a szociális gondozás (cödáká) előirásáig és az idegen szeretetétől a három főünnep regisztrálásáig. Itt, amikor az Ország elfoglalásáról van szó és az ott követendő viselkedésről – váratlanul és meglepetésszerüen közli velünk a Tóra az ország jövendő határait.
Itt közli velünk a Tóra, nem először, az Ország ideális határait, amelyet , különböző formában, ötször megismétel. A Próféták könyveiben három alkalommal van szó a határokról.
Később, napjainkig, az országok határait háboruk illetve nemzetközi szerződések állapitották meg. Itt az ujonnan alakuló zsidó állam isteni igéretre alapozza létét és határai megállapitását a Tórára testálja. Ezek a határok, mint majd látni fogjuk, határtalanok: a mai Egyiptomtól a mai Irakig (Eufrátesz) terjednek és nem túloz, aki azt mondja hogy ezek a határok a gyakorlatban alig valósultak meg valaha és a zsidó felfogás ezt "Hilchátá lömösichá"nak tartja, azaz egy olyan eszményi határnak, ami majd a messiási korszakban, az idők végén fog megvalósulni.
Abarbanel felveti a kérdést, hogy kerülnek a határok ide, ebbe a szövegkörnyezetbe? Hiszen a Tóra megállapitása itt nem deklarativ, hanem mint kész tényt közli velünk hogy ezek lesznek a határok? Válaszában azt mondja a nagy zsidó exegéta és államférfi, hogy mivel itt közli velünk a Tóra, hogy nem az összes kanaánita nép lesz egycsapásra legyőzve és eltávolitva, hanem fokozatosan, először a chivita, a kanaánita és a a chettita, de nem mind a hét egyszerre, mivel "nem egy év alatt űzöm ki őket előled, hogy ne legyen pusztává a föld és ne szaporodjon el a mezei vad. (hanem) apránként űzöm ki előled..." (uo. 29-30) – ennélfogva kellett tudni miről van szó, melyek az adott keretek amelyekben a zsidó állam müködni fog?
Xxx
Itt a Tóra nem mondja ki egyértelmüen hogy "a folyó" alatt az Eufráteszt kell érteni. Ez a kommentátorok egyöntetü véleménye. Kétségtelen hogy ezt arra az igéretre alapozzák, amit az Örökkévaló adott Ábrahámnak, amikor a szövetséget megkötötte vele:
"Ezen a napon kötött az Örökkévaló szövetséget Ábrámmal és ezt mondta: 'Utódaidnak adom ezt a földet, Egyiptom folyójától a nagy folyóig, az Eufrátesz folyóig..." (1. Mózes,15, 18).
Ha az "Egyiptom folyója" alatt a Nilust értjük, ahogy a legtöbb kommentátor érti (kivéve Száádját, aki az El-Aris patakra mutat), akkor a zsidó állam lenne a "két folyam országa". Ez messzemenően széles határ, amelynek szélessége majdnem mint hossza, mivel a földközi tengertől ("filiszteus tenger") az arábiai sivatagig terjedne. Itt ez egy deklarativ határ volt, az Ábrahámnak tett igéret keretében. Az ősatya maga meglehetősen szkeptikusan fogadta a "határtalan határ" igéretét. Őt inkább az érdekelte, lenne már egy fia aki örökölné. Ő elöbb azt az isteni igéretet szerette volna megvalósulva látni, amelyben annyian lesznek leszármazottai mint a csillagok (uo. 5). A határok majd azután.
Ámosz Cháchám, a "Dáát Mikrá" kommentátora szerint itt az Irás természetes, hegy és vizrajzi határokat ir elő Izraelnek: Két tenger, folyam és pusztaság. Ezzel együtt, mondja Á.Ch. ennek alapján nem-igen lehetne megrajzolni a Tóra adta határokat. Luzzatto szerint (akire Á.Ch. véleményét alapozza) a természetes határok azt a célt szolgálták, hogy távoltartsák a zsidókat a többi néptől (utalás a figyelmeztetésre hogy "ne köss velük szövetséget, se velük se isteneikkel..."). Kétségtelen – állapitja meg Luzzatto rezignáltan - hogy ha tartják magukat ehhez, az idők végéig élhettek volna országukban, ezeken a (természetes) határokon belül.
Nachmanidés szerint az Örökkévaló fokozatosan igérte meg Ábrahámnak az országot; előszőr csak elvben, majd később részletezett határokkal.
X x x
Ha egy pillanatra eltekintünk a határoktól, érdemes egy piilantást vetni, kik voltak Kanaán őslakói az izraeli invázió idején. Szakaszunkban a Tóra nem részletezi őjet, csupán "lakósok"ról beszél. A letöbb helyen hét nép van emlitve: az emoriták, a chiviták, chettiták, periziták, a kanaániták, a jebuziták és a girgásiak. Ábráhámnál, a szövetség megkötésekor, tiz népet sorol fel a Tóra, az előbbieken kivül a Kéni, Knizi és Kádmoni. A hagyomány szerint ez a három, amely nem volt jelen a honfoglaláskor, az idők végére maradt, amikoris az emlitett határ, amely most csak elméleti, aktuális lesz.
Bölcseink Ammonnal, Moávval és Edommal azonositják ezt a három népet (Rási, Brésit rábbá alapján). Luzzatto szerint ez három őskori nép, amelyek léteztek Ábrahám idejében, de később kihaltak.
"Háktáv vehákábálá" (rabbi J.Z. Mecklenburg), Noé nemzetségéből vezeti le ezt a három népcsoportot – akik Kanaán (Noé unokája) leszármazottai voltak. Eredeti nevük: Árvádi, Cámri és Chámáti. Szerinte a többi Noé unokát azért nem emlitik, mert azok nem laktak az Országban. Jósua könyvében csak hat népet emlit – a Girgásit nem, mert az önkéntesen elvonult és letelepedett Kartágóban. Bó szakaszában csak öt népet emlit, mivel az emlitett Girgási nem jött számitásba és mivel ott az Ország mint tejjel-mézzel folyó Kánáán van bemutatva és Girgási országrészére nem illett rá ez a meghatározás (A wilnai gáon megállapitása).
Mindenesetre az Ország végleges határai a hagyomány szerint tartalmazni fogják ennek a három népnek földje is.
Xxxx
A legrészletesebb határismertetés Mózes negyedik könyvében található, ott ahol – a negyvenéves vándorlás végefelé – az invázióra készült a nép. Itt már lehetne térképet rajzolni – irja Ámosz Cháchám – ha be tudnánk azonositani az emlitett helységneveket. Ott nincs emlitve az Eufrátesz, sem a Nilus, sem Kanaán népei, akiknek országát a héberek örökölték. Ehelyett itt van "Egyiptom patakja" és a "chámáti út", amely az északi határt jelzi. Itt a "filiszteus tenger" helyett a "nagy tengert" (Jám Hágádol) találjuk.
Dr J.Z. Moskovits, a pesti rabbiszeminárium végzette és később professzora, aki a Dáát Mikrá "Bámidbár" kötetét kommentálta – észrevételezte a különbséget
a különböző határverziók között. Szerinte az Ábrahámnak adott határigéret Erec Jiszráélra vonatkozik (és ez nagyobb) ,mig a Mózes negyedik könyvében leirt határvonál Kanaán országára van szabva és ez kisebb, szükebb. Hasonló felosztást találunk a modern Olám Hámikrában is.
Abban majdnem mindenki megegyezik, hogy sem a nagyobb sem a kisebb verzió nem felel meg a gyakorlatban a tényleges izraeli állam határainak. Ezzel szemben áll a hagyomány álláspontja, mely szerint Dávid és Salamon királyságának idején az ország határai elérték az igért határok nagy részét, ha nem is egészét. A Krónikák könyvéből (1, 5, 9-10) kitünik hogy Saul király idejében a Reuvéniták egész az Eufrátesz partjáig jutottak el portyáik során, mert nagyok sok jószáguk volt.
Uzijáhu, Jehuda királya és Jerovám ben Jóás, Izrael királya is igen nagy terület felett uralkodtak, "de a területek határai nem álltak összhangban a Tóra által körülirt határokkal " (Ámosz Cháchám szakaszunkban).
A Midrások és ujabbkori hagyományos kommentátorok szerint az igéret határai csak a messiási korban lesznek valorizálva, "mivel ezidáig nem találtuk hogy Izrael határai a Nilustól az Eufrátesig terjedjenek (és mivel hiszünk az isteni igéretben) tehát azt kell mondanunk hogy ez a Jövő zenéje (Midrás Hágádol és Pszikta Zutrata (Lekách Tov).
Jellemző és figyelemre méltó, hogy még ahol és amikor a Tóra egy prózai kérdésről beszél, mint az ország határai – ott is hangsulyozza nem barátkozni, nem szövetséget kötni az ország népeivel. Vagy nem azonosulni, nem asszimilálódni, és nem beolvadni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése