A SZÜLŐI TISZTELETBŐL ELHALASZTOTT SZÜLETÉS...
„És meghallotta Jitró, Midján papja, Mózes apósa, mindazt, amit Isten Mózessel és népével, Izraellel cselekedett, (vagyis) hogy kivezette az Örökkévaló Izrael népét Egyiptomból" (2Mózes 18,1).
Mózes, amikor – isteni küldetésétől vezérelve – visszaindult Midjánból Egyiptomba, magával vitte feleségét, Cipórát és két fiát is. Útközben azonban meggondolta magát és hazaküldte őket Midjánba. Tette ezt azért, mert egyrészt nem akarta őket a hosszú út viszontagságainak kitenni, másrészt nem akarta, hogy egyiptomi elnyomás alatt éljenek.
A Midrás szerint azért cselekedett így, mert útközben találkozott fivérével, Áronnal, aki meggyőzte őt arról, hogy cselekvési szabadsága jóval nagyobb lesz, ha nem kell majd egy feleségről és két gyermekről – az egyik még csecsemő volt – gondoskodnia.
Amikor az após hírét vette, hogy kiszabadultak Egyiptomból – azonnal felkerekedett, elvitte Mózeshez feleségét és két fiát – „egyesítette a családot".
Egyes kommentárok szerint Jitró végül maga is zsidóvá vált és törzsének – a midjaniták – nagy része is csatlakozott hozzá.
Mi volt az, amit Jitró „meghallott”? Mi vitte őt rá, hogy otthagyja – az akkori viszonyokhoz képest – civilizált Midjánt, melynek egyik vezetője volt, hogy csatlakozzék a pusztaságban vándorló zsidókhoz? Hiszen más népekhez is eljutott a nagy esemény híre, mégsem tették ezt?.
Miben különbözött tőlük Jitró? – tette fel a kérdést reb Mendele, a kocki rebbe.
A többi népek is hallottak valamit, de a lényeg nem hatolt a tudatukig, nem érintette meg a lelküket, sem szívüket. Jitró viszont tudatában volt az események jelentőségének s annak megfelelően cselekedett.
Ktáv Szófer, a híres magyar Tóra-magyarázó, véleménye szerint, Jitró valóban csak látogatóba ment Mózeshez.
El sem tudta képzelni, hogy őt, a pogány midjanitát befogadják és Isten kiválasztott népéhez csatlakozhat.
De amikor azt tapasztalta, hogy a temérdek csoda ellenére, mennyire kishitűek, mennyit zúgolódnak, kétségek gyötrik őket („Vajon köztünk van-e Isten?”, vagy "Hol volt az Isten Egyiptomban?!!") – ekkor rájött, nincs mit szégyellnie, mert betértként neki sem gyengébb a hite...
* * *
.„És szólt Jitró: Áldva legyen az Örökkévaló, aki megmentett benneteket az egyiptomiak kezétől...” (uo. 18,10).
A Talmud igen nagyra értékeli Jitró ezen áldását. „Szégyen Mózesre és a hatszázezer zsidóra, hogy nem mondtak áldást, míg csak nem jött Jitró és áldást nem mondott..." (Szánhedrin 94).
Ez persze kissé érthetetlen. A hálaének, amit Mózes és Izrael népe a Sás tenger partján énekeltek, az nem számított annyit, mint Jitró pár szavas áldása?
Csakhogy a zsidók hálaéneket zengtek, melyben megköszönték Istennek, amit érettük tett. Jitró viszont azért mondott áldást, amit Isten másokért tett – s ez nem ugyanaz.
* * *
„...és közöld velük az utat, amelyen járjanak..." (uo. 18. 20).
Jitró tanácsának ezt a részét a kommentátorok különféleképen magyarázzák. Általánosságban úgy értelmezik, hogy a zsidó életmód – a Tóra alapján – különféle életformákban is megnyilvánulhat.
A premisláni cádik, reb Meir, testi-lelki jó barátja volt a ruzsini cádiknak, reb Jiszráélnak, annak ellenére, hogy életvitelük között szinte semmi hasonlóság sem volt.
Reb Meir nagy szegénységben élt, házában soha sem volt egy fillér sem, mert – nagy jövedelme ellenére – mindenét szétosztotta a szegények között. Ezzel szemben a ruzsini fejedelmi életmódot folytatott, szolgahad vette körül, semmit meg nem tagadott magától.
A premisláni cádik volt az, aki a kettejük közti különbséget elemezte:
– Mindketten meg vagyunk említve a Zsoltárok Könyvében. Rólam az a vers szól, hogy „Bőven adakozik a szegényeknek, Igazsága örökre megmarad” (Zsolt. 112.9). A ruzsini cádikról pedig ez a vers szól: „Vagyon és gazdagság lesz házában, igazsága örökre megmarad" (uo. 112, 3).
Mindkét versben a zsoltárköltő a cidkátó (cedek) kifejezést használja, ami ugyanúgy jelenti valakinek az igazát, mint az általa adott jótékonyságot (cödáká).
* * *
A két cádik egyszer találkozott. A ruzsini egy négylovas hintón utazott, míg a premisláni szekerét egy rozzant gebe húzta.
A ruzsini megmagyarázta, azért utazik négy lóval, hogy ha a kocsi beleragadna a sárba, azt ki tudják húzni.
A premisláni a maga szekerére pedig azt a magyarázatot adta, hogy mivel az ő egyetlen lova úgysem tudná kihúzni őt a sárból – igyekszik abba nem beleragadni.
A szülői tisztelet iskolapéldája
„Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú életű légy a földön, amit az Örökkévaló Istened neked ad” (2Mózes 20,12).
Ebben a szakaszban olvasunk a Tóra-adás felemelő szertartásáról, az egyiptomi kivonulás értelméről és tulajdonképpeni végső céljáról. Itt jelenik meg első ízben a szavakba öntött Tíz Parancsolat, ami azóta is az emberi civilizáció alaptörvénye.
Egyes Tóra-magyarázók szerint a Tíz Parancsolat valójában az egész Tóra lényege.
A kabbalán alapuló haszid irodalom sokat foglalkozik a Tíz Parancsolat mélyebb értelmezésével, kabbalisztikus jelentésével. Alábbi történeteink is ezek szellemében fogantak:
* * *
„Tiszteld apádat és anyádat..."
Reb Jehuda Zvi, a szambori cádik fia mesélte az alábbi történetet:
Amikor édesanyám, Isten nyugosztalja, várandós volt velem és már a hetedik hónapban volt, elunván a semmittevést az anyaméhben, elhatároztam, hogy ideje megszületni.
Szentéletű apám, a szülés megindulásakor, bement a templomba imádkozni anyám könnyű szüléséért. Belépve az imaházba, észrevette, hogy a fiatal talmudisták összesúgnak a háta mögött. Addig faggatta őket, míg az egyikük elárulta, miről beszéltek.
Tudni kell, hogy anyám nem volt már fiatal, amikor apám elvette feleségül. Ennek az volt az oka, hogy anyám szentül elhatározta, hogy csak egy nagy cádikhoz hajlandó feleségül menni, így minden más ajánlatot elutasított. Ilyenkor az emberek szeretnek pletykálkodni és a rossz nyelvek ebben az esetben is azt terjesztették, hogy biztosan még a házasságkötés előtt esett teherbe.
Miután megtudta, miről beszéltek a háta mögött, apám felhagyott az imádkozással, hazament, sóhajtozott, nagyokat nyögött és igencsak szenvedett. Anyám mindezt hallotta, sőt okát is sejtette, hiszen tudott a pletykákról. Az viszont nagyon fájt neki, hogy apámat sem kímélték a rossz nyelvek.
Anyámnak a szülési fájdalmak közepette is maradt ereje, hogy nyugtassa apámat, mondván, ne aggódjon, minden rendben lesz, nemsokára világra jövök. De apám erre még jobban nyögött és sóhajtozott. Ekkor anyám a hasára tette két kezét és azt mondta:
– Drága gyermekem, te tudod, hogy mi az igazság. Kérlek, fogadj szót anyádnak, várjál még két hónapot és ments meg engem attól, hogy a pletyka a szájára vegyen!...
Meghallván az anyai kérést, visszahúzódtam és kivártam a szabályos kilenc hónapot, hogy kóser gyerekként jöjjek a világra. Ettől kezdve már nem telt időm semmittevéssel, hiszen betartottam a szülői tisztelet parancsolatát, azzal, hogy szótfogadtam és anyámra hallgattam – fejezte be a szambori rebbe elbeszélést..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése