A könyv főcíme vagy inkább mottója: Ismerd meg Atyád Istenét; rövidebb címe vagy műfaja: Zsidó fogalomtár. Kissé vitáznánk mind a két meghatározással, ugyanis az első igaz
Az Ősi Forrás immár mind a 19 könyvére. Ez a tendencia érvényesül bennük. Ezen gondolat Náftali Kraus munkásságának lényege. A Krónikák Könyvében Dávid király bíztatja erre bölcs fiát, Salamont, amikor átadja neki a Szentély megvalósításának tervét, feladatát.
Szerzőnk annyival lép tovább, hogy a valláshoz szükséges ismereteket azok számára is világossá kívánja tenni, akik még kérdezni sem tudnak. Vallja a vallásról, hogy nem a zsidóságnak egy része, hanem alkotó eleme, pillére. Nélküle nem létezhet, ez fennmaradásának titka.
Eddigi könyveinek örvendetesen bővülő sora rendkívül sokoldalúsággal járja körül e témát, indulva a Tórától, érkezve a prófétákig. Bár most nagy munkába fogott a szerző, Ezékiél próféta életének és alkotásainak bemutatásán dolgozik, valószínűleg valami impulzus hatására érezte, hogy az alapvető fogalmak ismeretének hiánya fékezi a lényeg követhetőségét. Ezért a türelmetlenül várt művét félretéve ezen ismerettárt megírta. Ezen utóbbi megnevezés szerepel a könyv előszavában és a célt talán jobban kifejezi, mint a jelzett fogalomtár, bár az utóbbi is igaz.
Az érthetőség fontos követelménye ezen írásnak, ezért a tárgytól függően hosszabb vagy rövidebb a magyarázat. A Kásrut például annyira jelentős, hogy a Függelékben részletesen elemzi a követelményeket. Az ünnepekét szintúgy.
Naftali Kraus nincs egyedül ebben a témában, Jólesz Károly Hitéleti Kislexikonja annak idején is hasonló céllal készült. De ez a tenger kimeríthetetlen. Mind a két jeles mű vagy hatszáz más fogalmat tárgyal, vagy más oldalról közelíti meg a szabályok, szokások, szólás-mondások ismertetését. Bizonyára lesz folytatás, ezt ígéri az egyes szám a cím mellett. Mert még nem jutottunk a hosszú sor végére.
Meggyőződésünk, hogy az említett két könyv Naftali Krausé és Jólesz Károlyé nem hiányozhat a könyvespolcról azoknak, akik a vallás lényegének megismeréséhez kötődnek. Most alkalom kínálkozik, hogy a megjelent N. K. ismerettárát beszerezzük és forgassuk.
Lehet elolvasni egyszer-kétszer-tízszer, de levenni a polcról mindannyiszor, ahányszor az élet a témával kapcsolatos kérdést felveti. Jó érzés, hogy mankó van a háznál, amelyre támaszkodhatunk.
A héber szavak ivrit kiejtéssel íródtak helyesen, mert a legkülönbözőbb hangzásokat úgy sem lehet sorra venni. Zárójelben azonban többször megjelöli a szerző a nagyon ismert kiejtést is. Ugyanakkor kivételt is képez, pl. „a krisme leinolás” a lefekvés előtti ima, annyira ismert kifejezés, hogy a héberesítése felesleges lett volna. A „Siráim” szó meglepett minket, a tányéron maradt maradékot vagy jámbor emberek által megkóstolt ételt mi csak srájimnak hallottuk említeni.
Mondhatná valaki, lexikális műveknél az objektivitás nem elhanyagolható, Naftali Kraustól azonban ezt ne várjuk el. Ismerjük, chászid és ezen belül a választott irányzatát, bőréből nem bújhat ki.
Azért csendben megjegyezzük, a tikun szónál, amikor a sávuoti éjszakai ébrenlétet magyarázza, ez régi szokás, és nem csak a chászidoknál, az okok között felsorolható, hogy őseink a kinyilatkozás előtti éjszakán elaludtak.
A dájján fordítása pontos, bírót jelent, valóban a dájjánut a rabbi magasabb képzettségét igényli, egy félreértés mégis elképzelhető, talán megjegyzést érdemelt volna, hogy a dájen az ortodox körökben a másodrabbi megnevezése.
A jiddis szócikkhez szóló megállapításnál a szerző bizonyára Budapestet értette, ugyanis egész Magyarországra nézve a jiddis beszéd viszont kelendő volt. Vidéken, főleg falvakban és kisvárosokban is több, mint százezren beszélték a háború előtt. A diskurzusnak, sőt az ortodox drósenak és tanulásnak nyelvezete volt. Chéderbe, jesívákba, a Szentírást és a Talmudot e nyelvre fordították „tájcsolták”. Nem is szólva a történelmi Magyarországról, - Munkács – Nagyszőllős – Huszt – Dés – Máramaros – Szatmár – ahol még nagyon sok nem zsidó is értette, sőt beszélte e nyelvet.
A Rumbach templommal és a MAZSIHISZ-szel mi nem foglalkoztunk volna, nem vallási fogalmak, nem tartoznak az „Ismerd meg Atyád Istenét” tárgyához. Aktuális politikai él nem illik e nemes témához. Egyébként az adatok ebben az esetben még csak nem is pontosak.
A függelékről már írtuk, hogy a kóserság és az ünnepek részletes elemzését nagy érdeklődéssel olvastuk. Teljesen egyetértettünk tartalmával. Azt se bántuk volna, ha más hasonló fontosságú fogalmat ilyen részletes aprósággal ismertet számunkra.
Ugyanezen részben megjelenő anekdoták már megjelentek N.K. Zsidó ünnepek a chászid legenda tükrében c. könyvében. Az itteni ismétlés csak azért aggályos, mert nem csatlakoznak az ismerettár anyagához.
Mindent összefoglalva: hangsúlyozni szeretnénk, hogy a szokásos mondat: „Nem hiányozhat a könyvespolcról ez a kötet” ezúttal indokolt és háromszorosan aláhuzandó. Nagyon hasznos tudnivalók, gazdagabbak lettünk általa. Recenzió írója számára nemcsak megtiszteltetés volt e munkáról beszámolni, hanem mivel többször kellett elolvasni, tanulságos lecke is.
Köszönet illeti a Wesley János Kiadót, hogy ezen igényes munkának helyt adott, valamint Pesti Zsuzsát, a szerkesztőt.
Csodáljuk Naftali Kraus munkabírását és a folytatáshoz kívánunk erőt, egészséget.
Említettük, hogy a kásrutról, tehát a zsidó konyha és a kóser étkezés szabályairól a függelék fejezetben a szerző részletes tájékoztatást ad. E néhány sorral a könyvnek e fontos részére szeretnénk felhívni a figyelmet.
A kóser szó jelentése a törvényeknek és szabályoknak megfelelő, ennek ellenkezője a tréfli, amely nem használható. Lehet kutatni, hogy mindezeknek mi a jelentősége és az oka. Sokak szerint nem.
„Szent nép legyetek nekem” – írja a parancsolat, tehát ami le van írva, azt követni kell. Mások szerint igen, kereshetjük az értelmét. A törvényeknek két kifejezése van: chukim és mispátim. A chukim szóval jelzett törvények értelme nincs közölve velünk. Talán majd egyszer lesz.
A mispátimnak van racionális magyarázata. Már az is ésszerű, ha azt mondjuk, a kásrut a zsidó otthon alapja, a vallás megtartásának kulcsa. Maimonidész szerint ezen rendelkezés a mispátimhoz sorolható, mert az Örökkévaló jobban tudja, hogy mi számunkra hasznos és egészséges, mint mi magunk.
Nachmanidesz szerint szintén e kategóriába tartozik, de nem a testnek jó a tréfli kerülése, hanem a léleknek, mert ha a vadállat húsából ennénk, annak vadságát is magunkra vennénk.
A chukim-pártiak arra hivatkoznak, azért ne kutassunk az okok között, mert akkor azt mondhatnánk, mindez szükséges volt a forró éghajlatú pusztában, de ma a modern korban a frigiderek és hűtőházak korszakában ezen szabályok elavultak. Ezen érv tarthatatlanságáról a szerző igen sok fontos gondolatot sorol fel. Ugyanis nem mindegy, hogy ki vágja le az állatot, olyan formában, hogy az állat ne szenvedjen. Kímélve legyen a háziasszony az ölés kényszerétől. Aki vágja, legyen jámbor, tanult ember, kiválóan értsen a szakmájához.
A vágással még nem lesz kóser a hús. A vértől igen gondosan meg kell szabadítani, vagy sózással – ez a legcélszerűbb – vagy pörköléssel. A májat – mivel tartalma teljességében vér – csak az utóbbi módon lehet. Az már teljesen abszurd, hogy bár a vér élvezete igen erősen tilos, hiszen a Szentírás szerint a vér a lélek, - mégis időről-időre minket vádolnak vérváddal.
Az edényeknek is el kell különülni. Legyen tehát húsos, tejes, és páros edénysorunk, bár az utóbbinál elsősorban a főzőedények a legfontosabbak. Szükséges, hogy színükkel, formájukkal is megkülönböztessük ezeket. Ugyanakkor a húsvét, tehát pészach ugyanezt a három edénysort igényli. Igen nyomatékosan hangsúlyozza Naftali Kraus, nem élhetünk kétlaki életet, otthon kóser, házon kívül tréfli, de ugyanakkor bizonyos könnyítéseket is felsorol, ha külföldre utazunk, vagy vendégségbe megyünk, meddig mehetünk el engedékenységben és az udvariasságban.
A meghatározó tilalmakon nem lehet változtatni. De a kávét, ha azt gép főzi, vagy biztosan olyan edényben készítették, amit másra nem használnak, el lehet fogadni. Ugyanez a helyzet a főtt tojással. Ennél is fontos, hogy másra nem használt edényből kerüljön elénk. Ha hideg ételekkel kínálnak, pl. gyümölcs, zöldség, konzervhal (nem tilos halból készült, pl. ponty, lazac), vaj fogyasztható.
Részletezi a könyv a kenyérválasztás feltételeit. Ismerni kell a sütés körülményeit. Használnak-e zsírféleséget akár a sütőlap vagy tepsi kenésére. Használnak-e tejet a fehérkenyér fehérítésére. Mert mindkét esetben probléma lehet. Az utóbbinál az, hogy húsneművel nem fogyasztható.
A boroknak is megvannak a maguk szabályai. A mevusál (forralt) szóval jelzett borok az érintésre nem veszítik el kóserságukat.
A halakkal is foglalkozik a könyv, igen helyesen megtudjuk, a tengeri halak közül kevés a kóser. Általános szabály, a pikkely és az uszony jelenléte. Vitatható a tokhal és a kardhal, ezért kerülni kell. Talán lehetett volna megnevezni a forgalomban lévő kóser halakat, és a kaviár problémáját is. Mi úgy tudtuk, a piros kaviár a kóser, mert a lazac ikrája, a fekete nem, viszont utóbb találkoztunk kóser engedéllyel ellátott fekete kaviárral.
Mindent összevéve: a kóserság szabályainak ilyen részletes ismertetésével eddig nem találkoztunk. Ez az elemzés alátámasztja azon megállapításunkat, hogy e könyvnek a helye a kezünk közelében van, mert eligazításai, útmutatásai mindazok számára, aki valóban be kívánják tartani a törvényeket, nélkülözhetetlenek.
Naftali Kraus: Ismerd meg Atyád Istenét - Az Ősi Forrás 19. kiadványa, 305 oldal.
Deutsch Gábor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése