|
SZÉPSÉG, SZÉPÉRZÉK A ZSIDÓSÁGBAN Ha esztétika alatt csupán a képzőművészetet értjük, annak különböző megnyilvánulásaival - akkor a halacha álláspontja, lehet indifferens, ambivalens, és/vagy ellenséges - attól függően, mennyiben esik a szóban forgó fogalom vagy alkotás az ősi bálványkultusz fogalomkörébe. A Biblia és a Talmud igen fogékonyak a szépséggel szemben, legyen az az ember, vagy a táj szépsége - de ellenzi és tiltja a faragott képek és szobrok készítését - mivel azok óhatatlanul a pogányság jelképei és "megszemélyesítői" voltak. A személytelen monoteizmus, az ő láthatatlan Istenével - nem tudta elviselni az ókori szobrászat remekeit, amelyek azonnal az Olimposzon székelő görög bálványokra emlékeztettek. Vagy-vagy - mondták - vagy Jeruzsálem vagy Ceaseria ( Róma). A kettő együtt nem megy.
Természetesen napjainkban ez nem ennyire egysíkú. Rembrandt képei, Chagall rajzai, vagy egyéb klasszikus képek és freskók - ma nem fejeznek ki bálványimádást és a köztereken kiállított emberszobrok sem emlékeztetnek erre vagy arra az idolra.
Így a halacha ezen a téren ma sokkal rugalmasabb, mint egykor volt. A visszafogottság ugyan uralkodó tendencia ma is, legalábbis annyiban hogy nem tolerálja a meztelenséget, ami a képzőművészetek kedvenc témája - de például állatok képei már a zsinagógai Frigyszekrénytakarókon is megjelennek (oroszlánon szarvasok, stb.) és ebben senki nem talál kivetnivalót.
Embereket ábrázoló rajzok, képek és fényképek - amelyek száz évvel ezelőtt tiltottnak tűntek - ma általánosan elfogadottak. Miért? Mert senki nem asszociálja őket valamilyen pogány istenség megjelenési formáival és a zsidó felfogás, melynek kifejezési formája a Halacha - nem tiltotta a képeket, hanem az azokból, illetve azok kapcsán felmerülhető és kifejezésre jutható pogányságot.
A szobrok tekintetében más a helyzet. Itt az embert ábrázoló szobor változatlanul tilos, de például, ha annak valami "szépséghibája" van (egyik füle hiányzik, stb.) és így a szobor nem teljes értékű szobor - akkor egyes vélemények szerint a Halacha el tudja viselni. Ez főleg arra vonatkozik, amikor egy bálványimádó gój "érvényteleníti" bálványszobrát, azáltal hogy valamilyen jelképes kárt okoz benne.
Ugyancsak a domborműveket nem kultiválja a Halacha - még ha az csak egy pecsétgyűrű is - míg az egysíkú vagy homorú tálakat és egyéb művészi alkotásokat már tolerálja. Itt is a meggondolás nem az alkotás művészi értéke, hanem az hogy mennyiben lehet benne idolt vagy arra emlékeztetőt látni. Például a Römá (R' Mose Iszerlis, az askenáz zsidóság nagy poszékja) megengedi a nyakon függő amulettet, ha az csak egy emléktárgy és szépsége miatt (lönoj) hordják. Mások vitába szállnak ezzel az "engedékeny" felfogással.
Szépasszonyok a Bibliában
Eddig a halacha álláspontját próbáltuk analizálni. Ez kizárólag abból indul ki, mennyiben áll egy képzőművészeti alkotás ellentétben a zsidóság kérlelhetetlen antagonizmusával, ami a pogány praktikákat, az idolokat, csillagképeket és a bálványimádás minden formáját érinti - beleértve a mai, kvázi monoteista vallások faragott képeit is.
Azonban ha a Halacha nem is foglalkozik a képzőművészettel, mint olyannal - ez nem jelenti, azt hogy a zsidóság nem fogékony a szép iránt és nem értékeli azt, mint szívderítő, léleknemesítő jelenséget.
Már a Biblia jelzi, egyes férfiakkal és nőkkel kapcsolatban, hogy jó alakúak és szépek voltak. Ilyen volt Ráchel, egyike a négy ősanyának, valamint fia, József, ilyen volt Dávid királyunk, akiről az Írás tanúsítja, hogy "pirospozsgás, szép szemű és jó megjelenésű volt" (1 Sámuel, 16, 12), valamint Avsalom. Dávid harmadik fia, akihez "nem volt hasonlítható szép férfi egész Izraelben" (2. Sámuel, 14, 25). A sunamita Aviság nagyon szép nő volt, ugyancsak Tamar, Dávid egyik lánya, akit féltestvére, az említett Avsalom megerőszakolt. A Tóra, egy speciális rendelkezésben megengedte, egy háborúban foglyul ejtett "szép (nemzsidó) nő" feleségül vételét, miután betért. Bölcseink indokolása: ha nem engedik meg, elveszi engedély nélkül...
Jób lányai is nagyon szépek voltak.
Jeruzsálem is nagyon szép volt a zsoltárköltő szemében (48, 3), míg Egyiptomot Jeremiás próféta "szépséges üsző"-höz hasonlítja (46, 20). A király megjelenése impozáns kellett hogy legyen, hiszen Jesája azt mondja a népnek, hogy "saját szemével nézheti (illetve láthatja) a király szépségét" (33, 17).
A természet szépségét is a zsoltárköltő dicséri, egy utolérhetetlenül szép versben (104), ahol "Áldja lelke az Örökkévalót, aki fenségbe és méltóságba öltözött ..."
A Talmudbölcsek felosztották a világot Noé három fia között: Sém kapta a Tórát, a szellemi életet, Jefet az esztétikát, míg Chám az erőszakos, vulgáris betyár életet, melynek első reprezentánsa Knáán, Chám fia volt. Ez maga Noé szavai alapján történt, aki kiátkozta egyik fiát (unokáját és azt mondta (az özönvíz után): "Áldott legyen az Örökkévaló, Sém Istene és Knaán szolgája legyen! Terjessze ki (vagy tegye széppé) Jefetet, aki Sém sátraiban lakozzék..." (1. Mózes, 9, 26:27).
Bölcseink, akik Jefetben a görög kultúra letéteményesét látták, úgy magyarázták Noé homályos szavait, hogy "Jefet szépsége, illetve esztétikája, lakozzék Sém sátraiban". Ennél fogva mondta rabbi Simon ben Gámliéel, hogy eredetileg a Tórát csak héber vagy görög betűkkel volt szabad leírni a görög nyelv szépsége miatt (Megilla, 9,b). Ez a szimbiózis talán ideális lehetett, de nem tartott hosszú ideig, mivel a görögök az ókori Palesztinába, mint elnyomók jöttek, és igyekeztek bálványaikat a zsidó népre rá erőszakolni. A kései hasmóneusok idején már megtiltották a bölcsek a görög nyelv és kultúra elsajátítását, és olyba vették, mint aki disznókat tenyészt Izraelben.
Jochanan, a férfiszépség
A Talmud bölcsei nem rejtik véka alá azt a tényt, hogy a szépséget - legyen az ember vagy táj - nagyra értékelik. Többek között azt mondták: "Három dolog van, ami lelkesíti a (férfi)embert: szép lakás, szép felszerelés (bútorok) és szép asszony" (Bráchot, 57,b). Rabban Simon ben Gámliélről mondja a Talmud, hogy egyszer, a jeruzsálemi Templomhegyen állva, látott egy nagyon szép nemzsidó nőt és áldást mondott: "Mily nagyok a tetteid, Istenem" (Zsolt. 92, 6). Rabbi Akiba is nagy elismeréssel szólt Tinius Rufus, a romai helytartó feleségének szépségéről. Később az amorita Ráv már tiltotta ezt: tilos egy embernek azt mondani, milyen szép ez a (nem-zsidó) nő (Ávodá Zárá 20, b).
"Aki szép teremtményeket lát - azt mondja: Áldott, aki világában ilyeneket teremtett" (uo.). Voltak Talmud bölcsek, mint rabbi Jismaél, akik nagy odaadással foglalkoztak szegény sorsú lányokkal, kiöltöztették, megszépítették őket, hogy férjhez mehessenek. Ő szokta, sírva, mondani: "A zsidó lányok szépek, csak a szegénység az, ami megcsúnyítja őket" (Nedarim, 66a).
A Talmud a férfiszépséget is elismeri. Rabbi Jochananról mesélik, hogy messze földön nem volt szebb férfi nála, Ő maga szokta magáról mondani, hogy ő az utolsó, aki megmaradt "Jeruzsálem szépei között" (Bava mecia 84, a). Szokása volt, hogy leült a női fürdő külső bejáratánál, hogy a kijövő nők őt lássák először és olyan szép gyerekeket szüljenek, mint ő.
Bölcseink szépérzéke az architektúrában is megnyilvánult. Amikor Heródes renoválta a második Szentélyt, ezzel elérte a Bölcsek elismerését és köszönetét - bár uralkodásában és római allűrjeiben nem volt sok köszönet. Ekkor mondták a Talmud Bölcsei, hogy "Aki nem látta Heródes templomát, nem látott szép épületet életében". Később rabban Gamliel, "az öreg", az akkói közfürdőt használta, amely előtt egy Afrodité szobor állott.. Egy kérdésre válaszolva azt mondta, hogy ebben a formában a görög szépség istennő, nem számit bálványnak és nem egyéb, mint egy dísztárgy, mivel "nem a fürdőt építették a szobor tiszteletére, hanem fordítva". (Ávodá Zára 44 b).
Jeruzsálem szépségéről többször is értekeztek a Talmud bölcsei. "Nincs még egy olyan szépség (szép város) a világon, mint Jeruzsálem" (Ádrá"n, 28, a). Azt is mondták, hogy "tíz egység szépség jött le a világra és ebből kilencet Jeruzsálem vindikált magának és egyet az egész világ" (Kiddusin 49, b).
A micva tárgyak szépsége
Bölcseink nagy súlyt fektettek arra, hogy az egyes gyakorlati micvákat az emberek ne csak ímmel-ámmal teljesítsék, hanem, hanem tegyék azt úgy, hogy a micva szép és ízléses legyen. Egy Írásversre hagyatkozva, amely a Tenger Dalában fordul elő (2 Mózes, 15, 2), mondják a talmud bölcsei hogy "Szépítsd magad előtte a micvákban: szép luláv, szép etrog, szép sofár (ünnepi kürt) szép sátor (szukká), szép tálit és szép, ízléses Tóra tekercs, amely szép tollal és tintával van írva és szép selyembe öltöztetik..." (Sábbát, 133, b). Vannak hithű zsidók, akik egy vagyont költenek, hogy szép, "mehudár" tfilinjük legyen, már nem beszélve a művészi ezüst tárgyakról, mint a szombat esti illatszer (Bszámim) tartó, vagy az etrog doboza, vagy a Tálitot díszítő ezüst csík.
Rási, egy Írásversre hivatkozva (2 Mózes, 26, 13), a pusztabeli Hajlék építésével kapcsolatban, azt mondja, hogy "Innen az a tanulság, hogy a Tóra arra tanít bennünket, hogy értékeljük a szépet".
Az idők folyamán - miután már nem volt Szentély - a zsinagógák építésére tevődött a hangsúly, ami a stílust és az épület impozánsságát illeti. Az egyiptomi Alexandriában volt annakidején egy nagy Templom, amely legalábbis méreteiben igyekezett a jeruzsálemi Szentéllyel vetekedni. Az elmúlt évszázadokban a zsinagógák külsejére, no meg belbecsére, még a kimondottan ortodox templomok is adtak, és neves építészek tervezték és építették őket.
A Talmudban sokhelyütt találjuk nyomát a Bölcsek - és az akkor élő zsidók - szépérzékének. A férj köteles felesége pipere szükségleteit kielégíteni. A illatszerész megbecsült szakma volt, a piacokon egész sort foglaltak el.. A szépség - főleg a női szépség - megbecsülése az élet minden területére kihatott. A halachikus vitában, Hillel és Sámmáj között, mi számit válóoknak a zsidó jogban, rabbi Akiba is elmondja véleményét. Szerinte "Ha talált szebbet - akkor is elválhat..." (Gittin 90, a).
A Talmud odáig megy hogy Ben-Szirát (Sirak) a neves költőt is idézi - aki pedig általában indexen volt: "A szép nő férje boldog - mintha duplán élne" (de) tekints el a kedves(kedő) nőtől, nehogy hálójába kerítsen... ne ülj le férjével borozni, sörözni, mivel a szépasszony sokakat megrontott és rengetegen vannak áldozatai..." (Jevámot, 63, b).
Kimchi (Rdk) a Tórára írott magyarázatában, értésünkre próbálja adni miért szeretett Jákov Lábán kisebb lányába, Ráchelbe, aki szép volt és jó alakú, "hiszen az igaz emberek (a cádikok) azért nősülnek hogy gyerekeik legyenek"? A kérdésre válaszolva több okot említ: először is egy szép feleség felajzza férjét, hogy több gyereke legyen; továbbá a gyerekek is szépek lesznek és ez is egy szempont, valamint "a szép látványa megörvendezteti az embert - - - és kell, hogy ember örüljön életének ezen a világon".
Or Háchájim (Ben-Átár) hasonlóképpen magyarázza Jákov választását, de közben moralizál: "Nem a szépsége miatt, akarta Jákov Ráchelt, hanem mert neki volt rendelve" - - - "vagy pedig, ahogy Bölcseink mondják, egy Tálmid Cháchámnak kell, hogy szép felesége legyen, mintegy védekezésül a rossz ösztön ellen..."
A lélek szépsége
A prágai Máhárál (Lőv rabbi) beszél a lélek szépségéről, ami nem fizikai, materiális, hanem a széplélek visszatükrözése a szép testben. "Ez egy isteni adottság - mondja - aminek semmi köze a materiálishoz" (Máhárál, Chidusé Ágádot, Chulin 59,b).
S.R. Hirsch rabbi, a német neo-ortodoxia vezéralakja a szépségről, mint esztétikai megnyilvánulásról beszél. Szerinte a szépség által jut el az ember a felsőbb régiókba, vagyis a "fizikai szépség, amit a Teremtő a világba ültetett, elviszi az embert odáig, hogy örülni tud, és élvezni fogja a morál szépségét - - - - rendszer és harmónia a természetben közel van a morálban rejlő harmóniához..."
Azáltal hogy az ember élvezi a természet szépségét - mondja Hirsch - azáltal hogy a Teremtő megadta az ember szemeinek és füleinek hogy hallja és lássa a természet harmonikus szépségét és örülni tudjon ennek; azáltal hogy az ember felindul és elérzékenyül a csillagokkal teli égbolt, vagy a napkelte és napnyugta felett; ahogy egy rügyező virág megindítja őt - így emelkedik fel az ember a az őt kalodában tartó, szűkkeblű haszonlesés fölé és fülei hallják a csodálatos melódiát, ami olyan mint a magasztos morális szépség..." (Bömááglé Hásáná, 1, 187).
Innen hamar eljut Hirsch a Jefet által képviselt görög kultúrához: "A szívek megnyílnak a görög kultúra előtt, aminek lényege, hogy "ami szép az jó", vagyis - teszi hozzá Hirsch - "a morál, ami az ember szívébe jut a szépség által, győzedelmeskedik népek körében..." de -konkludál Hirsch - a görög kultúra csak akkor életképes, ha csatlakozik Sém szelleméhez".
A 19. század liberális szelleme hallik ki Hirsch szavaiból, amely a Tóra (a zsidóság) egy arcát képviseli a hetvenből. * * * Összegezésül: A Halacha nem ellenzi, a szépet és a zsidó felfogás fogékony az esztétika iránt - a sémi és nem a görög Jáfet által képviselt esztétika iránt - addig és annyiban, amennyiben ez nincs kapcsolatban a bálványimádással, és nem torkollik a modern paganizmus egyik vagy másik válfajába. Ezt a Halacha élesen ellenzi, és vétót emel ellene. Jafet lehet szép - de okos csak Sémmel karöltve lehet...
HALACHA a zsidó vallás törvényeinek összefoglaló neve. Ismert döntvénytárai Joszef Káró Sulchán Áruchja, a Remá megjegyzéseivel, valamint Maimonidés Jád Hácházáká (14 kötetes) törvénytára. A Responsum irodalom évszázadok óta kíséri és bővíti, aktualizálja a Halachát, hogy az a modern kor minden kérdésére választ adjon. (* FEJEZET NAFTALI KRAUS "MIT MOND A HALACHA" CIMÜ KÖNYVÉBŐL, AMELY BUDAPESTEN 2005-BEN JELENT MEG MINT AZ "ŐSI FORRÁS" 15. KÖTETE |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése