A házasság
Ha figyelembe vesszük a különös mintákat, amelyeket az emberi találékonyság formált a szexualitás bíbor fonalából, akkor a róla alkotott zsidó eszmény valószínűleg naivnak vagy divatos szóval kockafejűnek tűnik. A judaizmus a szeretők egész életre szóló az erők, az örömök, a könnyebbségek és a gyermeknevelés megosztására létrejött egyesülésének kötelékeként fogja föl a testiséget.
Szemléletének meghatározó vonása amit a keresztény kultúrán nevelkedett tudat nem egykönnyen vesz tudomásul a szexualitás elfogadása. Ábrahámon és Mózeson kezdve a zsidó próféták, szent és egyszerű emberek házasságaiban nyomát sem lelni, hogy a testiség a hús állítólagos gyarlóságának és bűnösségének tett engedmény lenne. A judaizmus a Mózes első könyvében leírt "Szaporodjatok és sokasodjatok!" parancsát alaptörvénye részének tekinti. Ez a Tóra legelső törvénye, ezért különlegesen kiemelkedőnek számít. A Talmud szerint a jövendő világban először ezt a három kérdést teszik föl az embernek: "Tisztességesen kereskedtél? Elég időt szántál a tanulásra? Alapítottál családot?" A mi hitünk szerint a magányos élet szerencsétlenség, a gyermektelen házasság csapás, a jó asszony pedig a legnagyobb boldogság, amiben csak egy férfinak része lehet.
A judaizmus gyökerestül elhajítja a kereszténység untalan sugalmazását, hogy a nemi kapcsolat valamiféle rossz lenne. Ez a képzet az eltiport pogányság szelleme, amely a valaha lerombolt Vénusz-templomok márványzúzaléka alól dugja ki fejét a helyükben kisarjadt korai kereszténység falai között. A görögség és Róma eszményein fölnőtt nyugati kultúra akár a testiség bálványozására is hajlamos lett volna, ha a kereszténység el nem nyomja ezt a hajlandóságát. Ami megmaradt belőle, az a majd kétezer éves, nyomasztó bűntudat. A zsidó szemlélet a kettő között áll: a zsidók nem bálványozták a testet, és nem is tagadták meg. Ami más kultúrák szemében szégyenletes cselekedet, komédia, orgia, fizikai szükséglet vagy a lovagi költészet magaslata volt, az a judaizmus számára az egyik legfontosabb dolog, amit Isten akaratából cselekedhet az ember. Hogy ráadásul ez a legédesebb öröm is az életben, nem okoz meglepetést annak a népnek, amely rendíthetetlenül biztos benne, hogy Isten jó.
A testiséggel kapcsolatos bűn a zsidó szemlélet szerint csakis a törvényszegés bűne lehet. Aki áthágja a szabályokat, az olyan, mint a tolvaj. Lelkiismerete ha van ezért furdalja. De a bűnt kizárólag ezáltal követi el, nem a szexualitás által. Persze már a régi dalnokok is felismerték, hogy maga a szerelmeskedés különösképpen csábít a törvényszegésre. Az egészséges emberi lény párzási ösztöne éppoly erős és állandó, mint a majmoké. A cselekmény titokban, látványos bűnjelek hátrahagyása nélkül valósítható meg: sehol egy üres páncélszekrény, betört ablak, eltűnt erszény. Ezenkívül az alkalmi közösülés a románcok szerzői szerint éppen törvényenkívülisége által sokkal izgalmasabb, és a sorjázó szexuális partnerek több újdonságot tartogatnak, mint egyetlen szerető. Talán tényleg vidámabb lenne a világ, ha a hűséges házastársak időnként eljátszogatnának a barátokkal, szomszédokkal, bájos idegenekkel is. Az emberi tapasztalatok azonban ellentmondanak ennek. Egyidős velük a vita is, hogy melyik utat érdemes választani. Stendhal csodálattal számol be arról, hogy a haldokló atya utolsó szavaival arra inti fiát: "Feküdj le minden csinos nővel, akivel csak lehet: négyszázalékos haszon már megéri..." Ha a fiú megfogadta a tanácsot, talán örömteli és kimerítő életet élt, s gazdagon halt meg, de emellett nem igazán élhetett házasságban.
A sikeres házassághoz nemcsak szerencse kell, hanem hit is. A Talmud azt mondja, hogy két összeillő embert találni a Mindenhatónak ugyanakkora fáradságába kerül, mint amekkorát a Sás-tenger kettéválasztásába fektetett. De még a zsidók ellenségei is régen felfigyeltek a zsidó családi élet szilárdságára. Meggyőződésem szerint ez részben annak a ténynek köszönhető, hogy a testi örömök nem a házasságon kívüli epizódok tartozékai, hanem a házasélet belterületének szerves részei.
A házassági szabályzat
Vannak vallások, amelyeknek fő elve a nemiség teljes megtagadása. Gandhi brahmaharjának nevezi ezt, és dicsőíti szellemet nemesítő erejét. A római katolikus és a görögkeleti egyház, akárcsak egyes távol-keleti vallások, cölibátust kívánnak meg bizonyos szent rendek tagjaitól. Az ilyen kegyetlenség nem méltó a judaizmushoz. A szelíd szabályozás azonban, amely az élet minden területére, köztük erre is kiterjed, kivétel nélkül a hit minden tagjára vonatkozik.
A zsidó házaspárok az önmegtartóztatás és az élvezet váltakozására épülő régi szabály szerint élnek. A menstruáció kezdetétől számított tizenkét napig vagy a megszűnése utáni hetedik nap végéig, de mindenképpen a hosszabbik időszakon át a férj és a feleség külön alszik. Ezért van, hogy a zsidó otthonokban az ikerágy használata olyan régi, mint maga a vallás. Ennek legfőbb eredménye az, hogy akkor egyesülhetnek újra, amikor a feleség a legfogamzóképesebb. Ez pontosan a születésszabályozás naptármódszerének ellentéte.
A szerető párok számára az elkülönítettség nehézséget jelent: talán ez az egyetlen valódi nehézség a zsidó rendszabályok között. Vannak orvosok, akik szerint ez a változatosság jót tesz a feleség és a férj egészségének is. Egy házassági kézikönyv szerzője szerint ez az "egyetlen lehetőség" a házastársi szeretet állandó újdonságának megőrzésére. Akármelyik vélekedésnek van is igaza, a testiségben gyakorolt önuralom a zsidó hitben mindig is hozzátartozott a házasságoz.
A feleség az önmegtartóztatás végetértét a tenger, a folyó, a tó vagy az ősi előírások szerint épült fürdő vizében való megmerítkezéssel jelöli meg. Ez a fürdő amelyet héberül mikvének neveznek számos évszázada áll ennek a rítusnak a szolgálatában. A Talmud annyira alapvető fontosságúnak tartotta ezt a szertartást, hogy azt tanácsolta, a szegény közösség inkább adja el a zsinagógát vagy akár az utolsó Tóra-tekercsét is, de ne mondjon le a fürdőről.
Amerikában a mikve intézményének csaknem teljes elhalása és fokozatos újjászületése szinte az amerikai zsidóság egész történetének miniatűr változata. Amikor a nagy bevándorlási hullám az 1900-as években a zsidók tömegeit partra sodorta, még egyáltalán nem volt rituális fürdő. A jámborok összerakosgatott fillérjeiből nagy hirtelen elkészült mikvék szükségszerűen lehangoló, szegényes látványt nyújtottak. Ugyanakkor a legnyomorúságosabb prolilakásokban is vezetékes víz folyt, ami ismeretlen volt az európai tapasztalat számára, sőt az ókori Róma gazdagjai kivételével nem találkoztak vele a történelem folyamán a világ többi részében sem. Furcsának tűnt a megtisztulás érdekében megmerítkezni a távoli mikve nyomasztó szennyvizében, amikor odahaza csak ki kellett nyitni a csapot a privát fényűzés, a fehér kád fölött.
A mikve előírásának elhanyagolására kitalált magyarázat hamarosan hasonló népszerűségre tett szert, mint az étkezési szabályok elleni érvelés, miszerint azok csak a régi idők forró égövi országaira vonatkoztak: a mikve eszerint arra a célra szolgált, hogy az ősi országban a nők havonta egyszeri tisztálkodását biztosítsa. Ez az érv hatástalan lehetett volna, ha valós ismeretekkel rendelkeznek a vallásról, de a vallásos tudás szintje lesüllyedt. A fürdéstől való tartózkodás a judaizmusban a gyász jele. A normális életvitel a gyakori, lehetőleg mindennapi mosakodás. A rituális fürdés, amely mindössze néhány másodpercig tart, teljességgel jelképes. Az alámerülés minden nagy vallásban a tisztaság és az újjászületés szimbóluma. A fogalom értelme eléggé nyilvánvaló, nem kíván további magyarázatot.
Ám a változó idők fütyülnek a szemantikára! A lefordított Bibliában az elkülönített asszonyt "tisztátalannak" nevezik. Ebben az értelemben egész Izrael "tisztátalan", hiszen a pusztulás óta külön élünk a Templomtól. Csakhogy ezekre a fogalmakra az Újvilágnak nem voltak szavai. A fiatal amerikai nők sértőnek érezték a kifejezést, s ez a mikvék szegényességével együtt fokozta az ősi szokással szembeni ellenérzésüket. A rabbik hiába mondták, hogy azok a nők, akik elkerülik a mikvét, csakis fattyakat szülhetnek, ez cseppet sem befolyásolta lázadó lelküket. A fürdőkád egyre több házaspár számára helyettesítette az alámerülésre szolgáló medencét. Miután majdnem minden nő amúgy is naponta fürdött, a tevékenység elveszítette szertartásos jellegét, és semmi köze sem volt többé a zsidó törvényhez. Az elkülönítettség egész szabályrendszere, amelynek élő rítusa a mellékhelyiségbe vonult vissza, sorvadásnak indult, és az esetek többségében végül a szemétre került.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése