|
|
|
"Pusztítóid és rombolóid ... " |
|
"Feldúlt országod pusztán heverő romjai még szűkek lesznek az ott lakóknak, mert eltávoznak pusztítóid. Majd mondják még neked gyermekeid, akiktől meg voltál fosztva: Szűk nekem ez a hely, menj odébb, hadd telepedjem le! Ezt mondod majd magadban: Ki szülte ezeket? Hiszen én gyermektelen és meddő voltam, fogságban éltem, száműzötten. Ki nevelte ezeket? Hiszen én egyedül maradtam, honnan valók ezek?" (Jesájáhu 49:19-21.] |
|
A második vigasztaló háftárában a próféta a babilóniai fogságban élő zsidó néphez intézi szavait. Ezek a beletörődés nyomott hangulatában nem hisznek a megváltás lehetőségében. Az allegória Ciont elhagyott feleség képében mutatja be, aki azon sírdogál, hogy férje - vagyis az Örökkévaló - elhagyta. A próféta kategorikusan tagadja ezt, mondván, hogy amint az anya nem feledkezhetik meg gyermekéről, az Örökkévaló sem hagyhatja el Izrael népét, amelyet elsőszülött fiának nevezett.
A vigasztalás prófétája a továbbiakban felrajzolja a szórványok egybegyűjtésének magasztos képét, ezzel is meggyőzni akarván a kétkedőket, a csüggedőket, akik már-már azt hiszik, hogy az elhagyott haza földje kopár, kietlen pusztaság. "Nézz körűl: mind összegyűltek, eljöttek ..." - mondja a próféta. - Gyermekeid azt mondják: szűk nekik a hely .
Megdöbbentő a hasonlóság a próféta által leírtak és a tömeges álijá okozta izraeli helyzet között. Cion, az anya, boldogan néz körül a szűk helyen, hisz maga sem tudja, honnan került elő ez a rengeteg "gyerek", a sok olé, akiket "a népek ölben hoznak haza" (uo. 22.). "Ki szülte ezeket? Hiszen én ... meddő voltam, fogságban éltem, száműzötten ... " Ki hitte volna, hogy százezrével jönnek az elveszettnek hitt "gyerekek": a szovjet olék, az etióp zsidók, a "románok", itt-ott egy-egy "magyar" - és feltartóztathatatlanul árad a sivát Cion népe? ... |
***
|
"Fiaid hozzád sietnek, pusztítóid és rombolóid pedig kivonulnak belőled." |
|
Ez a kulcsmondat egy bizonyos magyarázat szerint azt sugallja, hogy a zsidóság ellenségei gyakran saját magából támadnak. A szöveghez ragaszkodó magyarázat szerint a visszatéréssel egy időben elhagyják az országot az ellenséges erők, legyenek azok akár a babilóniaiak hátrahagyott hely őrségei, akár az intifádá romboló, pusztító hordái. Kimchi szerint a zsidó nép "gonosz", áruló elemeiről van szó, akik megtérnek vagy eltávoznak.
A népies változat úgy fordítja a mondatot, hogy "rombolóid és pusztítóid közüled származnak". "Ebben az értelemben vált közmondásossá. Mennyi szomorú igazságot tartalmaz ez az egyszerü mondat! Bizony nagyon sokszor előfordult, hogy a zsidó emberek gyülölettel és ellenségességgel viseltettek a saját közösségük iránt. Az is gyakori eset volt, hogy egyes zsidó emberek akaratlanul is »rombolói és pusztítói« voltak saját népüknek, mert olyan bűnöket követtek el, amelyeket az egész zsidóság rovására írtak." (J. H. Hertz.) |
| * * * |
| A gálut rombolást végez a lelkekben. A hetvenesztendős babilóniai tartózkodás kiölte a hitet a zsidókból. Még a vallásos, istenfélő emberek sem hisznek a közeli megváltásban és az önálló vallási-nemzeti lét újjáéledésében Erec Jiszráél szabad földjén, az újjáépített Szentély szárnyai alatt. Ezek azt mondják, hogy Isten elűzte Izraelt, ahogyan a férj válólevelet ad feleségének, akit nem akar többé látni.
A próféta ismét cáfol. "Hol van anyátok válólevele ... ?" - kérdi (Uo. 50: l.), majd panaszra nyitja száját, mert a kishitűek nem érték be annyival, hogy ne higgyenek neki. "Hagytam, hogy verjék a hátamat, és tépjék a szakállamat. Arcomat nem takartam el a gyalázkodás és a köpködés elől." (Uo. 50:6.)
A háftárá végén a próféta felidézi az ősök emlékét. Ábrahámra és Sárára hivatkozik, akik hittek az isteni ígéretben, elhagyták szülőföldjüket, és a sugallatra hallgatva Kánaán földjére mentek. Ábrahám egyesegyedül volt. A babilóniai száműzöttek sokan vannak. Nincs mitől félniük, mert Cion sivatagát Éden-kertté változtatja az Örökkévaló ... |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése