AKIT TANITVÁNYAI KOPORSÓBAN CSEMPÉSZTEK KI AZ OSTROMLOTT JERUZSÁLEMBŐL
"Rábbán Jochanán ben Zákkáj vette át a hagyományt Hilléltől és SámmájtóI. Ő szokta mondani: ha sok Tórát tanultál, ne légy beképzelt, hiszen ezért lettél teremtve. " (Atyák, 2,8).
A Talmud Hillél 80 tanítványát tartja számon. Közülük harminc érdemelte ki, hogy az isteni sechina (dicsfény) rájuk ragyogjon, akárcsak Mózesre. Másik harminc tanítvány pedig megérdemelte volna, hogy megállítsa a napot, mint Jósua. A maradék húsz közepes képességű volt. Mindnyájuk között a legnagyobb Jonatán Ben Uziél, a legkisebb Jochanán ben Zákkáj volt (Szukká 28).
Rábbán Jochanán ben Zákkáj az egyik legfényesebb csillag volt a zsidóság égboltján. A hagyomány Mózeshez, Ezrához, az Írástudóhoz és tanítómesteréhez, Hillélhez hasonlítja. Hasonlóan ezen nagy elődeihez, ő is 120 évig élt, s neki is elévülhetetlen érdemei voltak a zsidóság fennmaradásáért folyó küzdelemben a római uralom idején, s különösen a második Szentély lerombolása utáni időszakban.
Ifjúkoráról keveset lehet tudni. Kb. 10 évvel a Szentély pusztulása és a javnei iskola megalapítása után halt meg, s mivel azt tudjuk, hogy 120 évig élt, kiszámítható, hogy a heródesi időkben született.
Egy talmudi forrás megemlíti, hogy fiatalkorában már Hillél iskolájában tanult, Hillél már ekkor felismerte kiemelkedő tehetségét, hangoztatván, hogy tanítványából a Tóra mestere lesz. (Pszáhim 3) Mindent megtanult Hilléltől, ami csak megtanulható volt, az Írást, a Misnát, a gemárát, halachát és ággádát, de még a kabbalisztikus irodalom különböző műfajait is.
A jeruzsálemi Talmud elbeszéli, hogy amikor a beteg Hillélt meglátogatták tanítványai, Ben Zákkáj nem ment be hozzá, s akkor a Mester megkérdezte: hol van a legfiatalabb, aki a tudomány atyja és a következő nemzedékek mestere lesz?
Egyébként valóban ő volt az egyetlen, aki - a Hi1lél nemzetség tagjain kívül - kiérdemelte a Rábbán (mesterünk) megtisztelő címét.
Jochanán tettei, melyeket Jeruzsálem ostroma idején véghez vitt, valamint az a hőstette, mely által a római légiók hadvezérétől, a későbbi Vespasianus császártól kieszközölte, hogy ne foglalja el, és ne rombolja le Javne városát - bizonyítják Hi1lél próféciájának valóra válását.
Ben Zákkáj, miután sikerült magát az ostromlott Jeruzsálemből egy koporsóban kicsempésztetnie, Javnét - melyet egyes vélemények szerint már korábban megalapított - a zsidó szellemi élet központjává tette.
* * * *
Ha sok Tórát tanultál, akkor eleve nem leszel beképzelt, mert a Tóra szerénységre nevel (szfát emet).
Mose-Jechiél, az ozsorovi rebbe szokta volt mondani: "Ha sok Tórát tanultál, akkor bizonyára megfelelő képességekkel áldott meg a Teremtő.
Így aztán ne légy beképzelt, sőt képességeid arra kell, hogy késztessenek, hogy még szorgalmasabban tanulj..."
"Ezért lettél teremtve ", vagyis azért jöttél a világra, hogy sok Tórát tanulj. Tehát ez nem a te érdemed, és nincs mire beképzeltnek lenned.
Rabbi Saul Brách, a kassai főrabbi, aki az egyik legnagyobb korabeli magyarországi jesíva-vezető és Tóra-oktató volt, szokta mondani: "ha az ember szüntelenül tanul, és nem veszteget el egyetlen percet sem az idejéből- akkor se legyen elégedett önmagával, s ne legyen beképzelt". Legjobb példa erre Mesterünk, rabbi Mose (Máhárám) Sikk (Schück). A 19. század közepén ez a nagy hírű Tóra-tudós elvesztette szemevilágát. Ez annyira lesújtotta őt, hogy szünet nélkül csak sírt. Arra a kérdésre, hogy miért sír, azt válaszolta: ha tudtam volna, hogy erre a sorsra jutok, mennyit tanultam volna...!
Hogy-hogy mennyit? - kérdezték. - Napi 25 órát?
- Ha tudom, hogy megvakulok - válaszolta -, kevesebb új dolgot tanultam volna, inkább a korábban tanultakat ismételtem volna...
"Öt tanítványa volt Jochanán ben Zákkájnak: Eliézer ben Hirkános, Jósua ben Chananja, Joszi, a kohanita, Simon ben Natanael és Elázár ben Ároch. Számba véve tanítványai jó tulajdonságait, mindegyikőjükről egy-egy jellemző megállapítást tett: Eliézer ben Hirkános olyan, mint a kimeszelt ciszterna, amiben egy csepp víz sem megy veszendőbe; Jósua ben Chananja - boldog az ő szülőanyja. Joszi, a kohanita - jámbor (haszid). Simon ben Natanel istenfélő. Elázár ben Ároch olyan, mint egy egyre erősödő áradat. " (Atyák, 2,9).
Jochanán ben Zakkajnak (lásd az előző Misnát) sikerült a rómaiaktól megmenekülnie, s a római hadvezér azt is biztosította számára, hogy Javne városában a Synhedrion tovább működhessen, s ott folytathassák a zsidó tudományok tanulmányozását. Csodával határos módon a megszálló római csapatok Gamliélt, a Hillél nemzetségéből származó fejedelmet is életben hagyták, aki Javnében folytathatta azt a tevékenységet, amit Jeruzsálemben abbahagyni kényszerült.
Jochanánnak - Javnéban - több száz tanítványa volt, de a Misna itt csak az öt legkiválóbbat említi. Ezek közül ketten - Eliézer és Jósua -csempészték őt ki Jeruzsálemből.
Tanítványairól sok dicsérő szót mondott. Eliézerről pl. azt, hogy: "Ha Izrael minden bölcse a mérleg egyik serpenyőjében, Eliézer pedig a másikban lenne, Eliézer oldalára billenne a mérleg nyelve".
Abba Saul, aki szintén tanítványa volt, viszont később azt állította, hogy ezt a megjegyzést Jochanán Elázár ben Árochra tette.
Elázár ben Ároch a Talmudban Nehoráj néven ismert. Nehoráj héberül: fénylő, világító. Így az irodalmi "álnév" arra utal, hogy "meg világította" (felnyitotta) a bölcsek szemét a halachában. (Sábbát, 147)
* * * *
Az első évek zűrzavara után - amikor a Jochanán személyére szóló császári menlevél már az egész közösség biztonságát is szavatolta - Jochanán le is mondott a vezetésről, és átadta azt a második Gamliélnek. Ebben az időben ő már nagyon öreg volt, a vezetés csak terhet jelentett számára, és már nehezen viselte Javne hangos, zajló életét. Bror Chajilban telepedett le, ahol kizárólag a tanításnak szentelte életét, legfeljebb a Synhedrion üléseire járt be Javnéba.
Bölcseink meg is jegyezték életének ezen szakaszát jellemezve, hogy aki azt akarta, hogy ügyét a legkiválóbb Bét-Din (rabbinikus bíróság) tárgyalja, az Bror Chájilba ment... (Szánhedrin, 32)
***
Jochanán ben Zákkáj halála után tanítványai - akik szintén Bror Chájilban, Mesterük mellett éltek - visszatértek Jávnéba, s csatlakoztak a Rabban Gamliél vezette Synhedrionhoz. Egyedül Elázár, a legkiválóbbak egyike ment Amaosba, ahol felesége is tartózkodott, s az nem volt hajlandó Javnébe menni. Az asszony feltette a kérdést férjének: Kinek van szüksége, kire?
- Nekik énrám - adta meg a választ Elázár.
- Akkor jöjjenek ők ide! - fejezte be a vitát az asszony.
De azok nem mentek, mert nagyon is jól érezték magukat Javnéban.
Elázár viszont Amaosban érezte jól magát. A Talmud azt állítja, hogy ott jó vizű gyógyfürdők és kitűnő borok voltak, s Elázár igencsak hozzászokott a kényelmes élethez.
Nem tudni, mennyi időt töltött itt, de egy idő után belátta, ha se tanítványok, se a társai nem jönnek őhozzá, mégiscsak neki kell hozzájuk menni, hiszen helye a Talmud-bölcsek között van.
Visszatért tehát Javnéba. Itt viszont rá kellett döbbennie arra, hogy a kényelmes élet, a fürdők és a borok elfelejtették vele minden tudományát, agya eltompult, s - egy kis túlzással szólva - még olvasni is elfelejtett, mert megtörtént, hogy egy ismert Tóra-verset hibásan olvasott fel.
A Bölcsek, látván társuk milyen állapotba került, imádkoztak, hogy az Örökkévaló adja neki vissza elveszett képességét. Ez csodálatos módon be is következett. Amikor ismét egykori tudásának birtokában volt, fogalmazta meg: "Igyekezz olyan helyre kerülni, ahol Tórát tanulnak, és ne várd el, hogy az jöjjön utánad... és [ami a fő] ne támaszkodj értelmedre, és ne hidd, hogy te vagy a legokosabb." (Atyák 4, Misna 15) Innen ered az a zsidó szokás, hogy a Tórát tanuló fiatalokat a szülői ház kényelmétől messzire eső jesívákba küldik tanulni.
(Folyt.köv)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése