2012. április 16., hétfő

MAGYAR ZSIDÓ VALÓSÁG (2. KIADÁS)

AMIKOR AZ INDEX INDEXRE

TESZI A SIPUCCA 3. EMELETÉT

VENDÉGOLDAL

Honnan lopta a Mazsihisz a kampánylogóját?

·                                 anarki

2012. április 16., hétfő 13:39

Istenem, két éve történt, pedig mintha csak tegnap lett volna. Vészesen közeledtek az országgyűlési választások, és az Index közszolgálati funkciójának eleget téve nagy erőkkel azon munkálkodtunk a szerkesztőségben, hogy minél hitelesebben, minél pártatlanabbul tájékoztassuk az olvasókat a szavazás mikéntjéről. A felvilágosító kampány szerves része volt egy cikk, ami azt taglalta, hogyan ikszeljünk a szavazólapon, és mit jelent a választási törvényben az, hogy „két, egymást metsző vonal" – ezt igyekeztünk erős, egyértelmű, grafikus formában bemutatni a különböző lehetőségek felcsillantásával.

A klasszikus, már-már elcsépelt iksz és a kereszt mellett felvonultattuk az elképzelhető variációkat a hullámvonaltól a sarló-kalapácsig, és mindegyikről megállapítottuk, érvényesnek számít-e az ily módon leadott szavazat a választási törvény alapján. Az ábrák nagy részét én rajzoltam, teljesen egyedi, jól azonosítható stílusban, de mivel egyáltalán nem tudok rajzolni, volt, hogy elakadtam: a sarló-kalapács grafikai kivitelezésére például kollégámat és barátomat Földest Andrást kértem föl.

A cikk két évig önálló életet élt, ez alatt az idő alatt jött hozzá egy tonna anyázós komment, matematikusoktól, idiótáktól, náciktól vegyesen, de szép lassan, észrevétlenül összeszedett 3847 lájkot is a Facebookon, ami azt bizonyítja, hogy nem veszett ki olvasóinkból se a humorérzék, se a parlamenti választások, és úgy általában a képviseleti demokrácia iránti feltétlen alázat.

2012 áprilisa: a Magyarországi Zsidók Hitközsége, a Mazsihisz kampányt futtat a Facebookon, aminek célja, hogy a támogatók adójuk 1 százalékával segítsék a szervezet munkáját. Na és honnan lopták a logót a kampány népszerűsítéséhez? Na honnan? Tőlem. Egészen pontosan azÉrvényes-e a pöcs a szavazólapon? című Index-cikkből.

Hát egyrészt gratulálok. Másrészt fel vagyok háborodva, mert az alkotás egyes egyedül az én szellemi termékem, benne van vérem-verejtékem és minden rajztehetségem, sőt azt hiszem, ebben az esetben túl is léptem önnön határaimon. Harmadrészt örülök, hogy a Mazsihisz észrevette a bennem  rejlő lehetőséget, és munkámat ilyen nemes célra használja; remélem, sok zsé összejön az 1 százalékokból. Fontolgattam, mit tegyek ebben a faramuci helyzetben, de rájöttem, nincs mit tennem.

Az az igazság, hogy teljes szívemből egyetértek a Mazsihisszel: „Ha a világ a feje tetejére is állt, a teremtés rendje nem változik! Az igaz emberség nem téved el, ha követi a hagyományt: az égre tekint és szilárdan áll a földön. Minden utadon gondolj rá!"

Bandukolok tovább az utamon, és közben folyton a teremtés rendjére gondolok. Köszönöm, Mazsihisz! Küldöm az 1 százalékot.

(Index. Skajach a beküldőnek)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése